Recent Posts

péntek, december 31, 2010

Téli tárkonyos raguleves

Az elmúlt hetekben többször is főztem ezt a ragulevest, pl - és ne botránkozzatok meg - nálunk ez volt Szenteste a vacsora, utána pedig bejgli, de az egy másik poszt. Merthogy miről is szól a Szenteste, a Karácsony? Számomra, a családunk számára elsősorban Jézus születéséről és emellett vagy ezután persze arról is, hogy örömet szerzünk egymásnak, odafigyelünk egymásra, különösen a gyerekeinkre. Vicus már érzékel sok mindent, Bucus meg egyenesen angyal-lázban égett már hetekkel karácsony előtt. Azonban úgy tervezni a menüt, hogy ez kellően ünnepi és válogatott és a gyerekek számára is élvezhető legyen... hát, szerintem majd minden évben fejlődünk ebben, számomra most az volt a legfontosabb, hogy jóízűt együnk és mindenki szeresse azt, amit az asztalra teszek. A különféle étel-költemények esetében kicsi gyerekeknél a hatás mindig kétesélyes, így, mivel korábban teszteltük a levest és átütő sikere volt, úgy döntöttem, hogy Szenteste egyszerű, de fenséges vacsorát csapunk, leves és bejgli. Így is lett, ünnepi, melengető és szeretettel teli vacsoránk volt, Karácsonyhoz méltó.

Hozzávalók, kb 6 személyre:

ami mindenképp kell:

20 dkg bacon szalonna vagy valamilyen húsos szalonna
50-60 dkg apró kockákra vágott pulykamell filé vagy más raguhús
3-4 szál szárzeller
1 nagy fej vöröshagyma
1 szál póréhagyma
5-6 gerezd fokhagyma

innentől a zöldségeket szabadon lehet válogatni, nálunk került bele:

5-6 szál sárgarépa
3 szál fehérrépa
kicsi negyed kelkáposzta apróra vágva
kb 40 dkg gomba
1 kis fej karfiol (lehet brokkolival is)

illetve minden más, amit el tudtok képzelni

1 ek libazsír
só, bors
tárkony
kb 2 dl főzőtejszín/zabtejszín
citromlé/tárkonyos ecet

Kevés libazsíron elindítom az apróra vágott hagymákat a baconnel és az apróra vágott szárzellerrel. A zöldségeket és a húst apróra vágom. Először a húst adom a hagymás alaphoz, majd kb 10 perc múlva a zöldségeket is, sózom, borsozom. Fedő alatt párolom tovább, majd újabb 10 perc múlva felöntöm annyi vízzel, hogy kb 2 ujjnyira ellepje, jó sűrű leves legyen belőle. Puhára főzöm a benne lévőket, nem kell túl sokáig főzni, még kb 15 perc szerintem. A tárkonyt elkeverem a tejszínnel és felöntöm vele a levest. Összerottyantom és elzárom alatta a lángot. Tárkonyos ecettel vagy citrom levével ízesítem.

szerda, december 22, 2010

Lemon curd - citromkrém ajándékba

Nem tudom, hány posztot tudnék megtölteni az elmúlt hetek eseményeivel, de mivel kicsit borúsra sikerednének azok a bejegyzések és így, karácsony előtt nem akarok (meg, hála Istennek, talán már nem is tudnék annyira) borongani, egy kis ajándékötletet osztok meg a blog olvasóival, hátha valakinek még az utolsó pillanatban is van kedve házi gasztroajándékot készíteni. Kb 20 perc alatt készen van és garantált a siker. A recept persze nem saját, Delia Smith, az angolok egyik nagy szakácsasszonyának receptje, és nagyon beválik.

Hozzávalók kb 3.5 dl-hez:

4 nagy citrom leve (és héja is, de mivel a bio citromot nem tudom megvenni, a nem bio héját mg nem szívesen használom, így maradt csak a leve, így is fantasztikusan aromás lett a krém)
4 nagy tojás
225 gr vaj
eredetileg 350 gr cukor, de szerintem ez nagyon sok, én csak kb 200 gr-ot tettem bele

kicsi, forró, steril üvegek

A tojásokat alaposan felverjük egy lábosban, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót és közepes tűzön, folyamatos kevergetés mellett besűrítjük (kb 8 percet vesz igénybe, ne adjátok fel, előbb-utóbb sűrű lesz. Amikor besűrűsödött, lassú tűzre mérsékeljük alatta a lángot és további egy percig keverjük. Üvegekbe töltjük (tele), lezárjuk, és hagyjuk kihűlni. Mehet a hűtőbe, néhány hétig eláll. Reggeli kalácsra, pirítósra fantasztikus!

szerda, december 01, 2010

Pilinszkyfalu

- Tessék mondani, meg tudja mondani, merre van Pilinszkyfalu? - furcsa kinézetű alakok állítottak meg ezzel a kérdéssel rozoga piros furgonjukban ülve, amint Vicussal a zuhogó hóesésben meneteltünk hazafelé a dokitól. Megragadt bennem ez a név - Pilinszkyfalu. Szegény emberek, egyszerűek, a falu nevét sem tudják megjegyezni, amit keresnek, az irányokat is nehezen értették, ahogy próbáltam magyarázni az utat Pilisjászfaluba. Viszont velem maradt a név, vele a hívás a mélyülésre, itt az Advent, vissza a lényeghez, a Lényeghez! Egyszerűen, szelíden, türelmesen, szabadon, örömmel, szeretettel várakozni és egyre inkább észrevenni és figyelni arra, ami igazán fontos.
Az elmúlt években menetrendszerűen bekövetkezett az előkészület ideje folyamán egy stresszes, feszült állapot, amikor kitörtek belőlem a saját hiányaim, elöntöttek a pót-vágyaim, és miközben hetekig azon agyaltam, törtem a fejem, hogy mivel tudnék minél nagyobb örömet okozni a szeretteimnek (sokszor csak az anyagi szintig jutottam, lsd ajándékok), hogyan tudnék minél szebb, hangulatosabb környezetet teremteni az ünnepléshez...szóval mindeközben nem tudtam kivonni magamat az alól a hihetetlen nyomás alól, ami árad a karácsonyt megelőző impulzus dömpingből: vegyél, még, többet, szebbet, drágábbat, díszíts, költs, főzz, harmonizálj, adjál, adjál, adjál... Karácsony előtt pár nappal mindig begörcsöltem ettől a feszítéstől és minden évben újabb elhatározást tettem, hogy nem, idén nem hagyom magam elsodorni az árral.
Most, hogy tisztes távolságba kerültünk a fővárostól, érzem, hogy ténylegesen nem lesz alkalmam róni ezeket a köröket. Kreativitást kíván tőlem, hogy hogy oldjam meg az ajándékokat úgy, hogy nem tudok akármikor beugrani egy plázába, nagyobb átgondoltságot, tervezettséget kíván a helyzet, és sokszor érzem, hogy jönnének újra a hiányok, a belső vívódások, de sok minden int, vezet a VALÓDI EGYSZERŰSÉG felé.
Ez most számomra a nagy feladat: egyszerűen, örömben és szeretetben ünnepelni. Ehhez szeretném igazítani a készületet, az ajándékozást, és a Lényegre figyelve próbálok én is Betlehem felé zarándokolva a jászolhoz vinni hiányaimat, belső elvárásaimat, sebeimet. Hogy ne a külvilágtól várjam a gyógyírt, hanem a születő Kisded ártatlansága, szelídsége simítsa egyenessé kicsi lelkem göröngyeit...

szombat, november 06, 2010

Rém egyszerű gesztenyés töltött alma

Mára egy egyszerű édességet kellet kitaláljak, mert a délelőttöt a csodás napsütésben családi biciklizéssel töltöttük, viszont régi lakóhelyünkről az ex-szomszédokat vártuk vendégségbe ebédre, úgyhogy villám ebéd kellett. Tudom, a 20 fokhoz nem illik a hurka-kolbász, de iciri-piciri piacunkra a szomszéd településről fantasztikus sütnivalók érkeztek, úgyhogy kétféle hurkát és kolbászt sütöttünk hagymaágyon, hozzá csak egy egyszerű puliszkát főztem, többféle savanyúsággal ettük. Utána pedig ezt töltött almát, aminek az ötlete készítés közben alakult.

Hozzávalók (4 főre):

4 alma félbe vágva és a magháza kivájva (kikapargattam még annyi almahúst is, hogy tölthető legyen)
1 csomag gesztenyepüré felengedve
10 dkg tejszínes krémsajt vagy lekvár

pici morzsához kb 5 dkg liszt, 5 dkg mandula, 5 dkg cukor és kb 5 dkg vaj - ezekből morzsát készítek a késbetétes robotgéppel

Az almákat előkészítettem, a gesztenyepürét összekevertem a krémsajttal és az almafelekbe töltötem, tetejükre kanalaztam fél-fél ek morzsát, illetve amennyi elbírt és forró sütőben kb 20 perc alatt megsütöttem. Kis vaníliafagyit vagy szószt elbírt volna, nekünk az most nem volt, de magában is finom lett.

vasárnap, október 31, 2010

Sütőtökös cheescake

Megvallom, erre a finomságra rettentő büszke vagyok! Az ihlet innen jött. Aztán amikor láttam, hoyg Annie receptje 5 tojást használ, tudtam, hogy nekünk ez nem működik. Így aztán felkutattam emlékeimben meg a neten Vrábel Kriszta keksztortáját, amit anno többször, több változatban is készítettem és igyekeztem a kettőt őszire, szezonálisra hangolni. Így született meg eza torta, ami hihetetlenül finom lett. Bár a készítése során bénáztam kicsit, hiába, nem vagyok profi, de megoldottam és így is remek lett. Legközelebb még egy kevés naranccsal bolondítanék rajta, amíg tart a sütőtök szezon, biztosan kipróbálom!
Figyelem! Ez a torta 18 cm-es formában készült. Kicsinek tűnhet, de mivel laktató, tartalmas süti, szerintem pont jó. Ha nagyobbat készítenél, szorozd fel a mennyiségeket.

Hozzávalók a kekszes alaphoz:

15 dkg zabkeksz
8 dkg olvasztott vaj

A zabkekszet a késes robotgépben morzsásítottam, majd átöntöttem a formámba, hozzáadtam az olvasztott vajat, jól elkevertem, és lenyomogattam az aljára. Mivel gyorsan készült a krém is, a kekszes alapot a mélyhűtőbe tettem kb 15-2 percre.

Hozzávalók a krémhez:

15 dkg sült sütőtök püré
15 dkg tejszínes krémsajt/mascarpone (gondolom, ez lehetne kicsit több is)
20 dkg olvasztott fehér csoki
1/2 tk fahéj
1/2 tk őrölt szegfűszeg
kb 8 dkg cukorból készített karamell

A sütőtök pürét összekeverem a krémsajttal, a fűszerekkel. Pici vízzel karamellizálom a cukrot, megolvasztom a csokit.
(Itt elkövettem azt a hibát, hogy hirtelen ráöntöttem a forró karamellt a sütőtökös krémre, aminek következtében persze a karamell azonnal kőkeménnyé változott. Pillanatnyi kétségbeesés után az egészet a késes robotgépbe öntöttem és kb 1 perc alatt apró forgácsokra "turmixoltam" a karamelles krémet. Huhhh, ezt megúsztam! Legközelebb azért okosabban csinálom!)
A krémhez keverem végül az olvasztott csokit is, majd az egészet a hűtőből kivett kekszalapra öntöm. Beteszem immár a rendes hűtőszekrénybe pár órára (minimum 3), ezalatt az idő alatt jól megszilárdul és szépen szeletelhető lesz.

Így utólag valószínűleg picit kevesebb csokit, több krémsajtot és narancslevet is tennék bele, az majd egy továbbfejlesztett változat lesz. De ez így is fenséges volt.

Rozsos pogácsa szalonnával, hagymával, dióval

Mint írtam, jönnek a vendégek. Minden nap. Tegnap a barátainknak két újdonságot készítettem, persze nem teljesen kútfőből. Ehhez a pogácsához az alapot Horvát Ilona egyik pogácsareceptjéből vettem, de igazság szerint inkább csak az arányokat. Rengeteget változtattam rajta és a négy szülő és négy gyermek egy falatot sem hagyott belőle.

Hozzávalók (kb 30 közepes pogácsához):

15 dkg rozsliszt
25 dkg búzaliszt
1 csomag szárított élesztő

kb 10 dkg apróra vágott húsos szalonna zsírjára sütve
1 fej, a szalonnával együtt sült, apróra vágott vöröshagyma
kb 10 dkg pirított dió
kb 1 dl langyos víz
kb 1 dl joghurt/aludtej (szobahőmérsékletű)

A liszteket összeforgattam az élesztővel és a sóval, majd összegyúrtam a hozzávalókat. Langyos helyen duplájára kelesztettem, majd lisztes felületen kb 1 cm magasra lapogattam és pogácsákat szaggattam belőle. Bucus miatt tojással nem kentem meg, tojást sem használtam hozzá, egyszerűen csak forró sütőben kb 25 perc alatt megsütöttem.
Lehet tojással kenni, magokkal szórni.

szombat, október 30, 2010

Karfiolos csicsókakrémleves

A hosszú hétvégén minden nap vendégeink vannak. És ilyenkor szeretek készülni. Egyikük este jön, vacsorára is marad, mások délután, megint másnak "nem kell semmi, ne törjem magam".
Ok, de én akkor is szeretek készülni. Feldob és energiával tölt fel, amikor fejben-szívben készülhetek az érkezésükre, tervezhetem, hogy az adott napszakhoz, az ő ízlésükhöz mi a legjobb vendégváró. Persze passzoljon az évszakhoz, a napszakhoz is, és nem utolsó sorban legyen finom. Lehetőség szerint nagyon finom! No, senki ne képzeljen díszes terítéket, többfogásos menüt, 5 sor evőeszközt, színben harmonizáló szalvétát, tányért, terítőt, asztaldíszt... Ez a nagy ünnepeknek jár. A hétköznapok, hétvégék kis ünnepei, családi, baráti találkozások könnyen alakulnak ünnepivé a külső feltételek megléte nélkül is. Olyan sokszor tanulom, és még tanulnom kell, hogy a kevesebb is elég. Elég egy szál gyertya, otthonos rend, illatos tea és lobogó tűz a kandallóban, elég egy kedves mosoly, egy őszinte érdeklődő kérdés, egy meleg, befogadó ölelés, egy jóízű, nevetős pillanat felnőttek és gyerekek között ahhoz, hogy a találkozás valódi Ünnep legyen.

És mivel most a kísérletező kedvem is kezd előbukkanni, több izgalmas dolgot is készítettem/készítek a napokban. Az első volt ez a leves, az esti vendégnek, vacsorára.

A csicsóka számomra olyan "nem tudok vele mit kezdeni" zöldség. Próbálkozásaim voltak már, de valahogy nem volt soha igazi "aha" élményem vele kapcsolatban. Azért minden évben újra adok neki egy esélyt, hátha. Úgyhogy amikor megláttam a zöldségesnél, mellette a karfiolt, rögtön megvolt a leves ötlete. Sok hagymával és fokhagymával képzeltem, a tetejére pedig apró meglepetéseket találtam ki. Tegnap ez volt a vacsora, ma pedig ezt ebédeltük, utána csak egy kis diós tésztát ettünk. Tökéletes szombati ebéd.

Hozzávalók egy nagy adaghoz (kb 6 személyre):

1 kg csicsóka (hámozás után kb 60-70 dkg marad)
1 közepes fej karfiol
3 közepes fej vöröshagyma
5 gerezd fokhagyma
5 dkg vaj
só, bors
1/2 tk őrölt szerecsendió
kb 4 ek-nyi reszelt parmezán vagy grana padano (ez el is maradhat, lehet a tetejére is szórni pici reszelt sajtot)
1 kis doboz tejföl

A megpucolt, felvágott hagymákat vajon pirítani kezdtem, majd amikor már szép színe kezdett lenni, hozzáadtam a megpucolt, felkockázott csicsókát és a kicsi rózsákra szedett, megmosott karfiolt. Sóztam, borsoztam, hozzáadtam a szerecsendiót és kicsit pároltam, majd felöntöttem annyi forró vízzel, hogy éppen ellepje. Kb 20-25 perc alatt megpuhultak a zöldségek, botturmixszal összekevertem, hozzáadtam a reszelt sajtot és a legvégén belekevertem a tejfölt.
A tetejére pedig a következőkből válogathattak a vacsoraasztalnál ülők:
- levesgyöngy (ez persze nem az én érdemem, de nagyon jól illett hozzá)
- pirított baconszalonna
- maradék szalonnazsírban pirított dió

A hárommal együtt volt a legfinomabb.

csütörtök, október 28, 2010

Pangásius citromborsos-kakukkfüves reformkabátban

Már említettem, hogy nagy lakásból kicsi házba költöztünk. Így aztán sok cuccunk a garázsban, dobozokban várja jobb sorsát, majd, az igazi házunkban. A sok cucc része szakácskönyveim nagy része is, de persze azért párat behoztam a házba. Az egyik persze: Nigel Slater Kithen Diaries. Évente nem is tudom, hányszor lapozom újra és újra át, és keresem az új ötleteket, inspirációt. Van, hoyg csak úgy, ötlet híján ütöm fel, van, hogy konkrét alkalomra keresek valamit, van, hogy kíváncsisággal telve olvasgatom, adott napra vajon mit ajánl. Soha nem csalódom benne.
Így volt most is, bár kicsit megkésve, mert a Nagy Nap lassan egy hete volt, amikor reggel Vicussal a vonaton ülve hálával telt meg a szívem a gyönyörű reggeli napsütésben, a kissé deres fák és füvek láttán és valahogy megszületett bennem megint, immár sokadszorra a KÖSZÖNÖM. Az életemért, mindazért, amit az elmúlt években kaptam, azt a rengeteg ajándékot, amelyektől olyan gazdag és szép az életem. Jó volt valóban érezni ezt a hálát, ennek a fényében tölteni el azt a napot.

Szóval hamarabb szerettem volna kvázi magamnak szülinapi valamit főzni, de nem jött össze. Pedig már hetek óta kinéztem a könyvben a tárkonyos bundában sült halat, feljegyeztem magamban, hogy ezt meg kell csinálni. Valamiféle citrommártást képzeltem még hozzá, meg egyszerű főtt rizst. Aztán a dolog nem úgy alakult.
Vásárlás közben beraktam a kosaramba egy zacskó citromborsot, itthon rájöttem, hogy elfogyott a tárkonyom, gyorsan ki kellett találnom, mi legyen, mert a halat már felengedtem. Így állt össze a fejemben a kakukkfű, a citrombors és némi morzsa keverékéből a hal bundája és még kicsit az indiai hatás is megjelent.

Hozzávalók:
40 dkg pangásius filé három ujjnyi darabokra vágva
kevés teljes kiőrlésű liszt
3 ek csicseriliszt és 5 ek víz keverékéből massza a panírozáshoz
1 ek citrombors
1 ek kakukkfű
1 tk só
kb 3 ek zsemlemorzsa és 3 ek zabkorpa keveréke

citrom a tálaláshoz

A pangásiust megmostam, megszárítottam és kb három ujjnyi darabokra vágtam. Előkészítettem a panírozáshoz az egyik tálban a lisztet, a másikban a csicseris keveréket, a harmadikban pedig az előzőleg mozsárban összetört bors-kakukkfű-só keveréket összeelegyítve a vegyes morzsával. A haldarabokat a szokásos módon bepaníroztam, majd olaj és vaj keverékében oldalanként 2-3 percig, aranybarnára sütöttem. közben basmati rizst főztem hozzá, mire kisültek a haldarabok, kész lett a rizs. Pár csepp citromot tettem a hal tetejére, úgy ettük. Vicus alig bírta abbahagyni. Én is.

Azért ha lesz tárkonyom, azzal is kipróbálom.

Pakora megint - zöldséges

Tart a pakora láz... mert olyan egyszerű és olyan ízes, gyorsan elkészíthető és laktató. Nem utolsó sorban pedig úgy tűnik, a gyerekeknek nagyon-nagyon bejön, így aztán pofátlan mennyiségű zöldséget rakhatok a tányérjukra... az egyetlen bajom vele az olajban sütés, apró konyhámat nem könnyű kiszellőztetni egy-egy ilyen akció után, de a dicséreteket hallgatva megéri.
Most megint olyan "unom már a kenyér+feltét vacsorákat" hangulatban vagyok, annál is inkább, mert nagyon fura jeleket tapasztalok magamon kenyér ügyben. Úgyhogy igyekszem kicsit más dolgokat adni vacsorára, ezek lehetnek kicsit tartalmasabb saláták, egyszerűbb ropogósok, finom, tartalmas levesek, krémlevesek, szerintem ha ilyen van a vacsoraasztalon, akkor nem baj, ha kétszer eszik meleget az ember.
Tegnap este tehát, amikor 7 előtt kicsivel átfázva hazaértünk a gyerekekkel és átadtuk magunkat az átmeneti otthon melegének (átmeneti ide vagy oda, nagyon jó volt megérkezni), kb 10 perc alatt összedobtuk a pakora alapot és már indult is a sütés. Közben megérkezett a családfő, a férfiak begyújtották a kandallót, kicsi lány aktívan vett részt a főzésben és a tűzrakásban is és közben szinte észrevétlenül ínycsiklandozó vacsora került az asztalra.

Hozzávalók:
1 közepes cukkini
2 közepes sárgarépa
1.5 nagy krumpli
1 fej lila hagyma
2 gerezd fokhagyma
só, bors
(kevés reszelt kemény sajt, esetünkben grana padano)
csicseriborsó liszt
víz

olaj a sütéshez

A zöldségeket megpucoltam és apróra reszeltem. A hagymákat apróra vágtam. Alaposan összekevertem a zöldségeket a sóval, borssal, adtam hozzá egy kevés reszelt gran padanot, elkevertem kb 10 dkg csicseriliszttel és kevés vízzel, hogy kicsit szutykosnak tűnjön, de ne folyjon szét. Evőkanálnyi kupacokat tettem a forró olajba és mindkét oldalát aranybarnára sütöttem a pakoráknak.

Közben gyors dip készült hozzá:
fél doboz tejfölt elkevertem
1 doboz joghurttal és
2 ek fűszeres krémsajttal, valamint tettem hozzá
egy gerezd fokhagymát is, no meg
pici sót

Ezzel locsolgattuk a ropogósokat. És nagyon élveztük a vacsorát.

kedd, október 26, 2010

Csapati

A tanfolyamon készítettünk krumplis töltött kenyeret, de itthon alapanyag hiányában csak csapatit készítettem. Ez is végtelenül egyszerű. Indiában ezekhez a kenyerekhez csak teljes kiőrlésű lisztet használnak, fél kg-ból kb 10 csapatit lehet készíteni.

Hozzávalók:
50 dkg teljes kiőrlésű liszt
kb 3 dl langyos víz

pici olaj

A hozzávalókból kicsit ragacsos masszát készítünk, az olajat csak a legvégén adjuk hozzá. (A tanfolyamon figyeltem az indiai kezét, amikor befejezte a dagasztást, bizony ragadt még.) Kb 30 percig hagyjuk állni, ezalatt a liszt megszívja magát és szép lágy tésztát kapunk. Kb 8-10 labdacsra szedjük és bő lisztes felületen nyújtjuk vékony lepényekre. Nagyon forró vaslapon kéne sütni, kb 2-2 perc oldalanként, a végén pici olajjal megkenni. Nekem vaslapon nincs (még), kerámia serpenyőben sütöttem, működött.

A töltött kenyérhez ugyanezt a tésztát használtuk, csak mellé reszelt főtt krumpliból, apróra vágott lilahagymából, só-bors keverékéből minden kissé kinyújtott lepény közepébe tettünk egy-egy kanálnyit, újra labdává gombolyítottuk, újra kinyújtottuk és így sütöttük ki a vaslapon. Bármilyen zöldséggel, főleg nyers karfiollal, brokkolival, esetleg répával is működik!

Hagymás pakora

Itt, ebben a nyolcezres kis községben a hétvégén indiai főzőtanfolyamon jártam! Kicsit ajándék is volt, mert bizony megint egy évvel öregebb lettem, meg kicsit töltődés is, gyereknélküli pár óra, ismerkedési kísérlet e helyi erőkkel... Annyira lelkes voltam, hogy még az egyik kedves kötényemet is bepakoltam, hogy akkor most főzni fogunk! Jegyzetpapír eszembe se jutott, aztán azt szerencsére osztogattak, toll volt nálam, a kötény pedig végigpihente a délelőttöt a táskám mélyén. Érdekes tapasztalat volt, igazi indiaitól hallani pár jó ötletet, ellesni néhány nagyon egyszerű receptet, megtudni, hogy hol lehet beszerezni a fűszereket, hozzávalókat. A curryt hiányoltam, azt nagyon szeretem, de volt mangó lassi, zöldséges birjani (rizses egytálétel), lencsés étel és ez a hagymás pakora.
A pakora olyan előétel féle, zöldséges vagy húsos is lehet, és csicseriborsó lisztből, sóból és vízből kell palacsintatészta sűrűségű tésztát készíteni, 1 órát állni hagyni, majd abban megforgatni azt, amit sütni szeretnénk és bő forró olajban aranybarnára sütni.
Ez a hagymás változat azért végtelenül egyszerű, mert ki lehet hagyni a palacsintatésztás fázist, gyakorlatilag csak hagyma és csicseriborsóliszt kell hozzá (a helyi családi vállalkozáson alapuló boltban lehet kapni), persze lehet bolondítani ezzel-azzal, de én tegnap este a legegyszerűbb változatot készítettem a vendégeinknek. Az utolsó morzsáig elfogyott.

Hozzávalók:

vöröshagyma - sok, én tegnap 6 fejet hámoztam meg és felezés után vágtam nagyon vékonyra
kb 12-15 dkg csicseriborsóliszt
3 nagy fej fokhagyma

bors
olaj

A felvágott hagymát egy nagy tálban kézzel jól összeforgatom a sóval, borssal és a fokhagymával, hozzáadom a csicseriborsó lisztet és tovább forgatom kézzel. A hagyma annyi levet ereszt, hogy nincs szükség külön palacsintatésztára, a hagymalé szépen elegyedik a liszttel és ez vékony réteget képez a hagymaszeleteken. Picit hagyom állni, amíg az olaj felforrósodik. A forró olajba nagykanálnyi kupacokat helyezek, amelyek a sütés közben egyben maradnak. Mindkét oldalon aranybarnára sütöm, amikor kész, szűrőlapáttal kikapom és papírtörlőn felitatom a fölösleges olajat.
Előételnek, csipegetni, chutneyval vagy magában.

csütörtök, október 21, 2010

A rács, a rozs meg a mák (tojás nélkül)

Mi is ez? Rácsos rozsos-mákos vagy rozsos rácsos mákos? Végül is mindegy. Az októberi NLK-ban (Nők Lapja Konyha) találtam egy mákos rácsos süti receptet, és mivel Bucus nagyon szereti a mákos sütiket, szerettem volna örömet okozni Neki vele. Mostanában úgyis sokat harcolunk egymással, ő hatalmas öntudattal, hihetetlen kis aggyal, mindig kész válaszokkal és határozott elképzelésekkel indul a világba, felém is, én meg anyai szigorral, féltéssel, türelmetlenséggel, kialvatlansággal, olykor fölösleges szabályokkal próbálom terelgetni az életét. Nem mindig engedi. De ez talán egy másik poszt lesz majd.
Szóval a mákot nagyon szereti. Tojást viszont nem ehet és a nemrég végzett allergia teszt értelmében keresztallergiája van búzalisztre is. Nem tudom, pontosan mit jelent, a doki szerint ehetne búzalisztet nyugodtan, én meg azt olvasom, hogy vigyázni kell, mert hasonló tüneteket idézhet elő, mint a fő allergén (esetében a fűkeverékek). A költözés körüli napokban nagyon súlyos allergiás tüneteket produkált a lelkem, nem árt óvatosnak lenni. Úgyhogy egyelőre nem veszek itthonra sima búzalisztet (nahát, azt írtam, ITTHONRA!), most csak 1 csomag rozslisztem volt, gondoltam, megpróbálom azzal, legfeljebb tömény lesz és kevesebb fogy belőle egyszerre. Így alakult, hogy a szokásos arányokkal rozsos-omlós tésztát készítettem, máktölteléket főztem és finom mákos-rácsos sütit sütöttem átmeneti kis konyhámban. Bucus ma este csak kis hisztit rendezett, azt is amiatt, hogy még pár percet sülnie kell a mákosnak és hogy nem ehet belőle rögtön, amint kivettem a 180 fokos sütőből. Aztán megnyugodtak a kedélyek, mire megeszegettük a vacsorát, langymelegre hűlt a süti és ő jóízűen harapott bele a mákos finomságba.
Este, Vicus altatása közben pedig halkan megkérdezte:
- Mami, szerinted van kedvesebb mama a világon?

Hozzávalók az omlós tésztához (3:2:1):
30 dkg rozsliszt
20 dkg hideg vaj
10 dkg cukor
3 ek tejföl
kb2-3 ek hideg víz
fél kk vaníliabél

A lisztet elmorzsolom a vajjal és a cukorral, majd tésztává gyúrom a tejföllel és a kevés hideg vízzel. Amikor elkészült, alufóliába csomagolom és kb 15-20 percig pihentetem a hűtőben. Ezalatt elkészítem a tölteléket:

20 dkg darált mák
2 ek zsemlemorzsa vagy darált keksz
1 reszelt alma
fél citrom leve
összesen kb 15 dkg barna cukor és méz
1.5 dl víz

A vizet felteszem a cukorral és a mézzel és összefőzöm, majd amikor összeolvadtak, hozzáadom a zsemlemorzsával elkevert mákot, a citromlevet és a reszelt almát. Kicsit összerottyantom.

A tésztát előveszem a hűtőből, 2/3-1/3 arányban elosztom, a nagyobbik darabot ujjal lenyomkodom egy kb 20x20as kivajazott tepsi aljára. Betolom az előnelegített sütőbe és kb 15 perc alatt elősütöm, hogy elkezdjen aranybarna színt ölteni. kiveszem, kicsit hűtöm, rákenem a máktölteléket és a maradék tésztából rácsot gyártok a tetejére. Visszatolom a sütőbe és addig sütöm, amíg a rácsok is aranybarnák lesznek. Ha langyosra hűlt, szeletelem.

Puliszka

Sütőtök, spenót, gomba, olajbogyó... puliszka. Mind olyan ételek, amelyeket sokáig nem szerettem, aztán jött egy pillanat, amikor szép lassan elkezdtek beférkőzni a konyhámba. A puliszka számomra olyan 'se íze se bűze' étel volt évekig. Hiába tettem bele sót, ízeket, egyedül sok-sok juhtúróval és tejföllel tudtam megenni. Sokat most sem variáltam vele, de valahogy ez a mostani egészen finomra sikeredett. Maradékok, házi termékek is kerültek bele, így olyan igazi "vidéki" ebéd hangulata volt, ahogy a párom mondta.

Hozzávalók:
25 dkg kukoricadarát háromszoros mennyiségű sós vízben 10 percig főztem, majd lefedve még 10 percig állni hagytam
2 fej lila hagymát felvágtam
kb 15 dkg húsos szalonnát apróra vágtam és zsírjára pirítottam
és még
25 dkg túrót
3 dl tejfölt használtam

A kész puliszkát egy tepsibe lapogattam, rámorzsoltam a túrót, a lilahagymát, a szalonnát, meglocsoltam tejföllel és a sörös tarja maradék szaftjával és előmelegített sütóben kb 20 percig sütöttem, amíg a teteje kicsit barnulni kezdett.
Másik kedvenc változatom a puliszkára a spenótos-juhtúrós, de Bucus miatt, aki rajong a mákos desszertekért, tervezek egy mákos-barackos édes változatot is a napokban.

vasárnap, október 17, 2010

Sörös tarja

Sokféle módon kezdhetném ezt a posztot: írhatnék pl a sörhöz vagy a sertéshúshoz való viszonyomról. Vagy arról, milyen jó érzés, hogy az első igazi vasárnapunkon, amit az új helyünkön töltünk, sikerült valódi vasárnapi ebédet varázsolnom. És ez jó. Vagy arról, milyen fontos lenne lelassulni, gondosabban tervezni az életünket, mindennek megadni a módját, időt hagyni, nyitottabbá válni, befogadóvá mindazzal szemben, ami jön. Nem ragaszkodni a megszokotthoz, legalábbis nem minden áron.
Kezdődött azzal, hogy elindultam felfedező útra, felmérni a helyi bevásárlási lehetőségeket. Van príma magyar abc, kettő is egymástól 200 méterre, van piac (ez megér egy külön posztot), sütöde, zöldséges, és persze super. Mi kell még? Mindegyik helyen (a supert leszámítva persze) nagyon kedvesek az eladók, teljesítik az extra kéréseket is, tanácsot adnak.
Az első utam tehát a nagy magyar abc-be vezetett, ahol örömmel fedeztem fel, hogy szép a friss hús. Ugyan pulykanyak nem volt, volt viszont kacsanyaka, szárnytöve, abból jó kis leves lesz, gondoltam. És volt gyönyörű tarja - pedig én ritkán használom ezt a kifejezést sertéshúsra, valahogy nem komálom -, csontos, filé nincs. De a hentes győzköd, levágja nekem a csontos részt, jó lesz levesnek, a maradékot meg süssem egyben. Elindult a fantáziám.
Így hát tegnap este kivettem a tarját a mélyhűtőből, hogy reggelre felolvadjon. Reggeli után és indulás előtt pedig gyorsan megmostam, a csontos részt visszatettem a hűtőbe, sóból, borsból, fűszerekből keveréket készítettem és ebbe hempergettem a húst. Forró zsírban kicsit megpirítottam minden oldalát, majd beletettem egy mély öntöttvas tálba. Rákanalaztam még egy kevés zsírt, rádobtam kb 6 gerezd fokhagymát, négy fél paradicsomot, három babérlevelet és mivel más nem volt itthon, ráöntöttem egy bő fél doboz sört. Fedőt rá és mehetett is a kb 130 fokos sütőbe. Ez volt kb fél 10kor. Elindultunk, a húst otthagytam, hadd süldögéljen, gondoltam, délre finom ebéd lesz belőle.
De hogy ennyire!
Főtt barna rizst és kevés hagymás sült zöldséget ettünk hozzá a kacsaleves után.

Igazi vasárnapi ebéd volt. Lassan otthonra találunk.

péntek, október 15, 2010

A kreatív energiák talán újra visszatérnek

Hát itt vagyunk. Megtörtént, elköltöztünk. Nagyon leült a blog, leültek a blogok az utóbbi hetekben, ígérgettem mindenfélét, de nem lett belőle semmi, bocs.
Bevallom, a költözés és az azt megelőző pakolászás nagyon megviselt. Leginkább onnan éreztem, hogy eltűnt belőlem a kreatív energia. Illetve abban nyilvánult meg, hogy rendezni, rendszerezni próbáltam a dobozainkat, a dolgainkat, ez is kívánt némi kreativitást. És közben csak a fejemben tudtam írni, a géphez nem jutottam, max a levelekig. Írtam arról, hogy mit választottam a könyves dobozomba (megegyeztünk a párommal, hogy mivel nagyon kicsi a ház, kevés lesz a helyünk, mindenki 1-1 doboz könyvet pakolhat magának), aztán ahogy szűkült a kör, arról, hogy melyik szakácskönyveim, konyhai ketyeréim jönnek velem a házba és mik azok, amik a következő durván egy évet a garázsban fogják tölteni egy doboz mélyén. Írtam a fejemben arról is, hogy ebben a nagy kavarodásban mennyire megnőtt az egyszerű dolgok jelentősége: hogy milyen jól tud esni egy rántotta (főleg, amióta Malackaraj hatására csak vajjal vagyok hajlandó elkészíteni), néhány egyszerű nyers zöldség, a friss gyümölcs. Írtam (volna) arról is, hogy a fogyókúrával is hadilábon állok, hogy megint jártam mélységekben, amikor a sok teher miatt az étel lett a vigaszom, de hogy most már sokkal hamarabb észleltem és próbáltam tenni ellene. Aztán ezek a posztok nem jelentek meg, de közben mégis lett egy új rendszeres olvasóm, született egy-egy új komment és meghívást kaptam a gasztrominer oldalra. sokszor éreztem, hogy kihúnyt belőlem a blog-szikra, de nem akartam befejezni, mert titkon reménykedtem benne, hogy a friss levegő, a természet közelsége új inspiráció forrása lesz a lelkemben és a konyhámban is.
Most úgy tűnik, efelé haladok.
Nagy főzéseket még nem rendezek, elég messze lakunk beszerzési lehetőségektől, úgyhogy kicsit szervezettebben kell megoldanom a főzést, vásárlást, de igyekszem kihasználni az ősz színeit, ízeit és utat engedni az eltűntnek hitt kreatív energiáimnak.

Addig csak annyit, hogy az egyik első normális ebédünk címeres olasz tészta volt valódi genovai pestoval... mennyei!

szombat, szeptember 18, 2010

Morzsás szilva - villámdesszert

A költözés előkészületei miatt kreatív energiám alig marad, így a konyhában töltött idő a minimálisra csökkent. De olykor azért rám tör az alkothatnék, ennek következménye lett ez a nagyon gyorsan összedobható és nagyon finom szilvás-morzsás finomság. Morzsa midnen mennyiségben!

Hozzávalók:
1 kg szilva felezve, kimagozva
pici fahéj

A morzsához:
kb 12 dkg vaj
kb 25 dk "száraz" - én most pici sima lisztet, zablisztet, zabkorpát és egy kis zabpelyhet használtam
kb 10 dkg barna cukor

A morzsa alkotóelemeit késes robotgépben "morzsásítottam", és rászórtam a tepsibe tett, fahéjjal kevert szilvadarabokra. Első ránézésre úgy tűnt, hogy kevés a morzsa, de amikor megsült, kiderült, hogy pont jó. Előmelegített sütőben addig sütöttem, amíg a morzsa aranybarna lett.
Tejszínnel vagy vaníliafagyival, esetleg vaníliaszósszal még fenségesebb, de így is elfogyott az egész tepsi seperc alatt.

kedd, szeptember 07, 2010

Barackos sült répa

Ez az étel lett volna a töltött csirke körete vasárnap, de nem fért bele a délelőtti rogramba az elkészítése, így átkerült hétfőre. Ez is a Rachel Allen könyvből van, de picit variáltam persze rajta: a köménymagot szerecsendióra cseréltem. Amúgy a dolgohoz hozzátartozik, hogy azért örültem ennek a receptnek, mert a nyáron kaptunk a Káli-medencéből 4 üveg baracklekvárt. Gyönyörű színű, fantasztikus ízű, viszont nagyon folyós. Úgyhogy gondolkozom, hogy mire tudom használni sütemény-áztatáson kívűl, és kapóra jött ez a sült répa is.

Hozzávalók:
50 dkg sárgarépa
50 dkg vékony fehérrépa
pici olícaolaj

bors
pici szerecsendió őrölve/köménymag
3 ek baracklekvár
2 tk citromlé

A répákat meghámozom, egyforma hosszúkás darabokra vágom és elrendezem egy tepsiben őket. Meglocsolom egy kis olívaolajjal, sózom, borsozom és ráreszelem a szerecsendiót. Átforgatom, hogy egyenletesen bevonja az olajos réteg a répákat és betolom a 180 fokra előmelegített sütőbe. Kb 30 perc múlva egy kis lábosban összerottyantom a baracklekvárt és a citromlevet, pár percig lassú tűzön kevertgetem. amikor kész, rákanalazom a répára, összeforgatom vele és visszatolom a sütőbe újabb negyed órára, hogy szép aranybarna színt kapjon.

vasárnap, szeptember 05, 2010

Töltött csirke sonkával és bébispenóttal

Nigel Slatert ígértem a hétvégére, aztán úgy alakult, hogy a süti tőle volt, de a mai ebédünket Rachel Allen ihlette... nem baj, angolszász és kedvenc mindkettő. R.A. Home Cooking című könyvére mondhatnám azt is, nem egy nagy szám. Persze nagyon jó kézbe venni, lapozgatni, lélegzetelállítóak a fotók, de azt nem állítanám, hogy tele van különleges receptekkel. Felvonultat egy csomó alapreceptet (mármint angolszász alapreceptet), néhány dolgot nem értek, hogy miért kell leírni egy szakácskönyvben (pl felsorol vagy 5-6 különböző gyümölcssalátát, mindegyik esetben 3-4 féle gyümölcsöt társít és valami finom kontyalávalóval bolondítja - biztos van azért, akinek ez is segítség, de szerintem sokan rájönnek maguktól is) többféle variációban. Ilyen pl a töltött csirkecomb: ajánl hozzá citromos, kolbászos, füstölt sonkás, gesztenyés és gyümölcsös-magvas tölteléket is, valamint legalább 4 féle szószt.
Így indult el a mai ebéd, az itthon lévőből gazdálkodtam, de szerintem ez is olyan, mint lecsó: ahány ház, annyi féle.

Hozzávalók:
4 csirkecomb
5 dkg finom vékony sonka
10 dkg húsos szalonna
3 fej lila sonkahagyma
2 gerezd fokhagyma
1 csomag (20 dkg) bébispenót (de lehet rukkola is pl)

Pici vajon megpirítottam a hagymát, a szalonnát és a sonkát, hozzáadtam a fokhagymát és a végéna bébispenóttal is főztem 1 percig. A csirkecombok bőre alá kis zsebeket vágtam, beletöltöttem kb 2-3 evőkanállal a töltelékből, majd óvatosan elősütöttem őket, hogy szép színük legyen. Egymás mellé fektettem őket a tepsiben, rákanalaztam a maradék tölteléket, aláöntöttem kb 1.5 vizet és előmelegített, közepesen forró sütőben lefedve kb 40 percig sütöttem.
Friss salátával ettük.

szombat, szeptember 04, 2010

Ringlós-körtés torta

Nigel Slater konyhanaplója letehetetlen könyv, amit minden évben, minden évszakban újra és újra előveszek. Egyszerre megfőzni úgysem tudok mindent, tehát mindig találok benne valami újdonságot. Szeretem benne a szövegeket, a történeteket, ahogy leírja a kertjét, látogatásait a hentesénél, a zöldségesnél, a konyhájával, az étellel való kapcsolata egyszerűséget, tiszteletet tükröz.
Keresgettem erre a hétvégére a szeptemberi receptek között mindenfélét, aztán visszakacsintgattam az augusztusiakra és előre lapoztam az októberiekre... közben felidéztem a kellemes augusztusi nyarat és reménykedtem abban, hogy lesz még részünk indián nyárban. Addig is ebben az őszi időben egy nagyon finom őszi süteményt választottam. Az eredeti recepten annyit változtattam, hoyg szilva helyett én ringlót és körtét használtam, dió helyett pedig mandulát. A gyümölcsöket pedig a sütés előtt pár percig pároltam egy kis vaj és barna cukor keverékén egy kis vaníliával.

Hozzávalók:
15 dkg +2 dkg vaj
15 dkg barna cukor + 2 ek
kb fél kg ringló kimagozva és 4-5 darabra vágva
2 körte megpucolva és kis darabokra vágva
3 nagy tojás
7.5 dkg liszt
1.5 tk sütőpor

15 dkg őrölt mandula

A sütőt légkeveréses üzemmódban előmelegítettem 170 fokra.
Az apróra vágott gyümölcsöket egy kis vajon megolvasztott cukorban megforgattam és pici vaníliabéllel pár perc alatt félpuhára pároltam. A vajat habosra kevertem a cukorral, a tojásokat villával alaposan felvertem, amjd apránként a cukros vajhoz adtam és közben folyamatosan kevertem. A lisztet és a sütőport összekevertem és fokozatosan adtam a tojásos keverékhez. A végén hozzá kevertem a mandulát is.
Egy kerek 26 cm-es tortaformát kivajaztam és még sütőpapírral is kibéleltem, amit belekanalaztam a tésztát és a tetejére tettem a gyümölcskeveréket, amit kanállal kicsit "leszűrtem", a fölös levet próbáltam kinyomkodni, az így hátramaradt szósszal tálaláskor meglocsolgattuk a tortaszeleteket.
A tortát kb 40-45 percig sütöttem, villával megszurkáltam a végén, illetve a teteje szép aranybarnára sült.
Nagyon finom lett, gazdag, omló, zamatos sütemény.

csütörtök, szeptember 02, 2010

Eltűnésem oka

A másik blog választ ad rá. Szóval eladtuk a lakásunkat, kb 5 hetünk van, hogy összepakoljuk az életünket és otthont találjunk valahol.
Mivel a pakolás és a két gyerek elég sok feladatot adnak, úgy döntöttem, hogy a költözésig nem főzök. Illetve, hogy teljesen pontos legyek, hétközben nem főzök, hétvégén igen, ennyi jót mindenki megérdemel.
És hogy ne menjen el a kedvetek a blog olvasásától, péntekenként megjelenítem majd a hétvégi menüt, amit kedvenc szakácskönyveimből/blogjaimról fogok összeállítani, minden hétvégén más-más könyv/blog lesz a soros. Az egyik legnagyobb kedvenccel, Nigel Slater-rel fogom kezdeni, jó kis finomságokkal készülök, jönnek majd a receptek.

A hétközbeni ebédeket pedig rendelem. Hááát, erről is tudnék írni, fogok is, az első héten az egyik legnevesebbet (G...) teszteltem, de sajnos azt kell mondjam, gáz. Hogy lehet ugyanazt az ízt reprodukálni kb minden ételnél? Illetve igazság szerint nem minden gáz, a menü, amit a gyerekeknek össze szoktam állítani, egy adagot kettőjüknek, vigyázva aváltozatosságra, egészen ehető (pedig én kényes vagyok rá, elhihetitek). Magamnak viszont, hogy kihasználljam az alkalmat és hasznos is legyen a dolog, fogyókúrás kajákat rendelek, na az tényleg gáz, legtöbbször. Jövő héten egy másikat fogok kipróbálni, majd arról is beszámolok. De azért a hétvégét nagyon várom már!

szerda, augusztus 25, 2010

új

blog indult arról, amint egy városi lány elindul belső hangjai után
Gyertek, olvassátok!

kedd, augusztus 17, 2010

...még élek...

...hajnal van, a nap, a család még alszik, én nem tudok...
...otthonkeresés, bizonytalanság, kérdések, feladatok...

Közben pedig nem nagyon főzök, túlélésre megyek, ha lehet, frisset eszem a gyümölcsből (bár a hétvégén sikerült frenetikus gyümölcslevest rittyentenem, de most őszintén! Mi bonyolult van abban? Csak felvágom a gyümölcsöket, 5 perc alatt puhára párolom pici fahéjjal és cukorral, felöntöm annyi vízzel, amennyit kíván, tejfölös-joghurtos vaníliapudinggal picit sűrítem, egy éjszakát állni hagyom és reggelire, ebédre, vacsorára ezt eszem... napokig...)

Remélem, lassan rendeződnek soraink és akkor lehet, hogy újabb bloggal is jelentkezem:)

Aki néha még idekukkant, ne adja fel! Előbb-utóbb újra egymásra találunk, a blog és én...

szombat, július 24, 2010

Sárgabarackos-fehércsokis clafoutis

Keneséről írni csak az esti órákban, fektetés után lenne módom, ha... ha nem árasztanák el a teraszt a szúnyoghadak! Hihetetlen mennyiségben támadnak úgy este 9 és 11 között, aztán alábbhagy a lelkesedésük. Vicces azért a dologban, hogy így napirendünk elmaradhatatlan részévé vált Bucussal az esti szúnyogvadászat, amin teljes erőbedobással vesz részt ki családunk három tagja (a negyedik ekkorra már az igazak álmát alussza és csak remélem, hogy nem ébred fel a szomszéd szobából átszűrőd puffanásokra) a hálószobában. A fiúk szerint a légycsapó a legalkalmasabb eszköz, én a papucsra és a kezemre esküszöm. Az egyik kezemben a papucs, a másikban egy zsepi, amivel próbálom eltüntetni az esti vérengzés nyomait a falról. Átlagosan 15-20 szúnyogot irtunk így ki egy este... és nagyokat derülünk közben.
No de hogy is jön ehhez a clafoutis? Nos napok óta tervezem a sütit, de olyan irgalmatlan meleg volt, hogy szinte pár métert odébb menni sem volt erőnk, nemhogy sütni-főzni. Ilyenkor tényleg maradnak a nyers gyümölcsök, nekem főleg a dinnye és a barack, meg rengeteg víz. A tegnapin idő meg annyira megterhelte a szervezetemet, hogy tényleg a rosszullét kerülgetett délutánra. Minden nap néztük az időjósok előrejelzéseit és vártuk a lehűlést. Ma megérkezett, viharos erejű szél kíséretében. No, nem baj, ki kell mozdulni, a gyerekeknek program kell (ma elgondolkodtunk, mennyire máshogy telnének a napjaink, ha nem lennének ŐK...ki sem mozdulnánk a házból, olvasgatnánk, esetleg elmennénk ebédelni valahova, aludnánk, amikor tetszik...). El is mentünk Almádiba, ahol a nyári Stahl magazinban hirdetett Szabó pékséget sajnos zárva találtuk, nyitva volt viszont egy számomra nagyon kedves hangulatú piac ahol gyorsan be is vásároltam friss gyümölcsből. Itthon aztán kiderült, hogy a sárgabarack nem teljesen érett még, így gondoltam, elkészítem ezt a receptet kicsit átvariálva. A kenesei gasztroirodalom néhány éves újságokból áll, köztük van egy 2002-es Good Food, már nem is tudom, hoyg került hozzám. Valószínűleg még Angliában vettem, itthon nem tudom megfizetni. Viszont annyira tetszenek ezek az újságok hogy évről évre újdonságként lapozom végig őket és készítek el belőlük egy-egy ételt. Ma ezt a sütit.

Hozzávalók:
kb 45 dkg sárgabarack felezve, kimagozva
1 tábla fehér csoki (nem kötelező, csak jött az ötlet) apróra törve
3 tojás felverve
kb 1.5 dl tej
2 dl tejszín
2 dl tejföl
kb 6-8 dkg liszt
2 ek keményítő
3 ek cukor
2 csomag vaníliáscukor

A magnélküli barackfeleket egy kisebb, kivajazott négyzetes tepsi aljába helyezem, megszórom egy kicsi cukorral ésa magok helyére ültetem a fehércsoki darabkákat. Összekeverem a tojást, tejet, tejszínt, tejfölt, majd beleszórom a szárazak keverékét is és egyenletes tésztát keverek belőle. Ráöntöm a barackra és előmelegített 190 fokos sütőben kb 35 perc alatt aranybarnára sütöm.

kedd, július 20, 2010

Nyári üzemmód

Húúúúú, nagyon el vagyok maradva a blogírással, bocs.
Bevallom, legtöbbször nem nagyon tudtam az elmúlt időben, hogy miről is írjak. A főzés minimális volt, akkor is csak nagyon egyszerű, gyors kajákra futotta. Az evéssel-főzéssel-vásárlással kapcsolatban pedig rengeteg kérdés, kétely fogalmazódik bennem, csak valahogy nem találtam időt rá, hogy leírjam. Pedig szerintem érdemes lenne együtt gondolkodni.
Tombol a gyümölsszezon, az áruk elképesztő. Legszívesebben nem főznék belőlük semmit, csak úgy nyersen enném kilószámra, ha tehetném. Talán idén van először, hogy többször eszembe jut, sajnálom a gyümölcsöt sütibe, levesbe, hús mellé, mert csak úgy magában már annyira finom! Azért persze készül belőlük ez-az, de bizony sokszor elgondolkodom azon, hoyg milyen állati szerencsés vagyok, hogy megtehetem még, hogy megveszem, nem csak az almát, banánt, hanem a barackokat, meggyet, cseresznyét (na, ebből tényleg minimálisat vettem idén, valahogy nem tudtam megbarátkozni az árával), bogyósokat... Egyelőre megtehetem. De tudom, nagyon sokan vannak, akik nem tehetik, vagy sokkal kevesebbet, egyszerűen ünnep számba megy a gyümölcsevés. Mert egyszerűen nem telik rá. És bevallom, kicsit ez a gondolatkör forog bennem tovább a főzés-vásárlás kapcsán is. Minden nagyon drága. De fontos, hogy ne csak olcsó legyen, amit főzök, de egészséges is. És ezt nem könnyű összehozni. Úgyhogy sokszor küzdök, hogy azok az egyszerű dolgok, amiket kaigyalok, menjenek-e, minek menjenek a blogra. Hiszen,ha körbenézek a gasztroblogok világában, azért azt látom, hogy bizony sokszor kerül az asztalra olyan ennivaló, ami nekünk drága lenne. Egy sima borsófőzeléket meg mégsem tehetek föl?!
Hát, ez van mostanában. Azért néha egy-egy ismerős reakciója, ismeretlen,dicsérete, általam nagyra tartott bloggerina kommentje segít, hogy nem fölösleges, hiábavaló úri huncutság az írás.

Ti hogy oldjátok meg a legyen egészséges-olcsó-finom-változatos feladatot?

vasárnap, június 20, 2010

Káli-medence-szerelem!

Ahogy közeledünk, gyorsabban dobog a szívem, kapkodom a fejem, hogy ez már az, itt vagyunk már, ezek már azok a hegyek? És amikor végre odaérünk, robogunk a Káli-medence lélegzetelállító lankái között, akkor megszűnik az idő, nem marad semmi, csak a gyönyörködés, a csodálat, a bámulás... Ilyen szerelemben élek kb 5-6 éve. Egyszerűen magával ragad a táj, legszívesebben csak ülnék a medence közepén és szívnám magamba azt a különleges energiát, ami árad a helyből. Persze két kicsivel ez nem egy könnyen kivitlezhető dolog, de hát jövök én még ide...
Pár éve különleges ajándékot kaptunk az élettől, barátokra leltünk a Káli-medencében. Méghozzá nem is akármilyenekre! Egy kedves német házaspár tévedt erre a vidékre majd' húsz évvel ezelőtt, beleszerettek, házat vettek, pedig nem akartak, gyökeret vertek. Megtanultak magyarul, beleásták magukat a helyismeretbe, helytörténetbe, tudják, hol van jó hentes, zöldséges a környéken, amikor nekünk hűvös a Balaton vize, ők már fürdenek benne, és beszélgetnek, szívből mosolyognak, meleg otthont nyitva minden hozzájuk tévedőnek.

Náluk jártunk a hétvégén. Ebben a fura őszi júniusban jó volt megmelegedni náluk, fürödni kicsit a kedvességükben, otthonuk barátságában, reményteliségükben, bizakodással teli lelkületükben.

Ma reggel, ahogy az ablak előtt álltunk a háziasszonnyal az esőbe bámulva, kifakadt belőlem:
- Milyen kár, hogy így esik! - mire Sabine csak ennyit mondott kedvesen, valódi belső örömmel, elfogadással-nyugalommal:
- Milyen jó, hogy tegnap olyan szép időnk volt!

Hát igen, ez az egy kicsi mondat jó útravaló volt. Keresd a jót, fogadd el a megváltoztathatatlant, ne berzenkedj mindig az ellen, ami van. Ha csak ezt az egyet tudnám, tudnánk tartani, milyen más lenne a világ!

péntek, június 11, 2010

Kókuszos-mandulás keksz (tojás nélkül)

Már többször le akartam írni ennek a keksznek a receptjét, de mindig elmaradt. Most, hoyg Bucus hivatalosan is tojásallergiás lett, keresem a tojásmentes recepteket neki. A vicces az egészben az, hogy általában nem eszik a finomságokból. De mivel pl ezt a kekszet nem csak a tojásmentesség, hanem az extra egészséges alapanyagok is jellemzik, felvettem a családi repertoárba.

Hozzávalók (2.5 dl-es bögrével mérve):
1 bögre zabliszt
1 bögre kókuszreszelék
1 bögre őrölt mandula
kb 7 dkg olvasztott vaj
csipet szódabikarbóna
2 ek őrölt lenmag vízben áztatva (ez fogja össze a tojás helyett)
3-4 ek cuokr, nyírfacukor, ki mivel édesít
ha kell, pici víz
vaníliabél
fahéj

A sütőt előmelegítem 180 fokra. A hozzávalókat összekeverem, olyan keménységű tészta legyen, hoyg kis gombócokat tudja formázni belőle. Nagy dió méretű gombócokat formázok, elhelyezem a sütőpapírral kibélelt tepsiben, lelapítom őket és kb 15 perc alatt megsütöm. Ha kihűlt, ehetjük.

csütörtök, június 10, 2010

Töltött tök kapros tökmártással

Ez a kicsit viccesen hangzó étel a mai gyors ebédünk volt. Dokihoz mentünk, előtte persze még kis piac, hozzávalók beszerzése, jaj, a pelus is elfogyott Vicusnak, gyorsan dm, meg még egy két dolog hirtelen eszembe jutott... lényeg az, hogy mire hazaértünk a reggeli körből, maradt szűk fél óránk az indulásig. Direkt olyan ebédet terveztem, amit a sütő megsüt nekünk, mire hazaérünk, hogy ezzel már ne legyen gond. Úgyhogy Vicust gyorsan kiszabadítottam a babakocsifogságból, hadd másszon, Bucust meg befogtam tököt belezni. Nagyon élvezte, pláne, amikor elkezdtek a kis tökbél darabkák "véletlenül" repkedni a konyhában...

Hozzávalók (2 felnőtt egy gyerek):
2 nagyobb (20 cm) és egy pici (15 cm) zsenge tök
40 dkg darált hús (nálam pulykacomb)
1 fej vöröshagyma
fél fej újfokhagyma
1 doboz tejszín (zabtejszín)
pici reszelt sajt
1 csokor kapor
só, bors

A felvágott hagymákat kicsi libazsíron megfuttattam és hozzáadtam a húst, sóval borssal ízesítettem és addig kevergettem-sütögettem, amíg már nem volt nyers. Eközben Bucussal elfeleztük, kibeleztük és meghámoztuk a tököcskéket, a béldarabkákat féletettük. Itt jött az ötlet, hogy mi lenne, ha ezeket is beletenném a mártásba, amivel a tököt készültem leönteni. Úgyhogy egy tálba tettem a tökbelet, hozzáöntöttem 1 doboz zabtejszínt, belevágtam egy csokor kaprot, belereszeltem egy kicsi parmezánt meg edamit, pici só, bors és botturmix... A tepsibe rendezett tökfeleket megtöltöttem a hússal, leöntöttem a szósszal és ment a sütőbe, ahol 40 percre állítottam az időt 180 fokra. mire hazaértünk, mennyei kaporillat fogadott, nagyon finom ebédünk lett.

kedd, június 08, 2010

Kakaós-kókuszos banánkenyér

Délutáni sütésre mindig találok okot: télen azért, mert korán sötétedik és hideg van, a délutáni alvás után valahogy el kell ütni az időt még a lefekvésig. Nyáron meg azért, mert a délutáni alvás után is olyan nagy még a hőség, hogy csak akkor vonulunk le a második játszóterezésre, amikor már nem gőzölög az aszfalt, úgy fél6 felé. Igaz, egy hete nem gondoltam volna még, hogy ma majd nyári hőség szülte sütiötletről írok, de azért itt van. Bár bevallom, nekem a tavasz hiányzott, hiányzik. Amikor már sokat süt a nap, de még nem perzsel, amikor már jólesik a szellő és nem jön állandóan vihar, amikor az eső felfrissít és nem elszomorít, amikor már kék égre és ragyogó napsütésre, de még jólesően hűvös reggelekre ébredhetek... Hiányzik.

Hozzávalók - a bögre 2.5 decis:
2 érett banán (nem viccelek, az egyik hámozás közben magától beleugrott a tálba)
1 bögre kókuszreszelék
1 bögre őrölt mandula
1 bögre zabliszt
2 tojás
3 ek cukor
2 ek cukrozatlan kakaópor
1 tk szódabikarbóna
kb 7 dkg olvasztott vaj

A száraz hozzávalókat összekevertem a késes robotgépben, majd hozzákarikáztam a banánt, hozzáadtam a tojást, a vajat, a cukrot és robotgéppel jól elkevertem. Kivajazott és kókuszreszelékkel megszórt kiskenyér formába raktam a tésztát és a 190 fokra előmelegített sütőben kb 45 percig sütöttem.
Bucus a sütés előtt belepotyogtaott 4 szem meggyet, a férjem pont azt a szeletet ette. Nagyon ízlett neki, azt mondta, lehetett volna az egész sokkal meggyesebb. Legközelebb.

csütörtök, június 03, 2010

Zöldséges csirke hagymaágyon sütve

Ugye, milyen hangzatos nevet sikerült kitalálnom ennek az igazából pofonegyszerű ételnek? Sokszor van így, az étel neve három soros és tele van blikfangokkal, aztán amikor a még el nem rettent konyhatündér nekikezd a megvalósításnak, akkor derül ki, hogy valójában pofon egyszerű a dolog. (Ok, az én címem nem annyira biflangos, csak tényleg ez jutott eszembe erről a kajáról.)

Szóval vettem három csirkecombot (barátkozunk, barátkozunk, jól haladunk...) és töprengtem, hogy mit csináljak velük. Olyan kéne, amihez szinte köret sem kell, mert benne van, vagy ha igen, akkor max egy kis vajas-petrezselymes újkrumpli. És mivel egy hűtő-mustra után ezeket a dolgokat helyeztem a konyhapultra, adódott, hogy mi legyen a mai ebéd. Fenségesre sikerült! Férjem lelkesen le is fotózta, csak kissé el vagyok maradva a képletöltés-rendszerezés dologgal, úgyhogy bocs, ezért nincsenek nagyon képek mostanában. Higgyétek el, ami blogra való, az tényleg mind nagyon finom!



Hozzávalók:

3 egész csirkecomb
1 nagy póréhagyma szárának fele
1 fél újfokhagyma
1 kaliforniai paprika
5 nagy fej csiperke
pici parmezán
1 ek vaj
1 ek libazsír
só, bors



A csirkecombokat libazsíron elősütöttem, amíg pirultak, előkészítetem a zöldségeket.

Vékonyra szeleteltem ... igazából mindent, majd egy tepsi aljára szórtam a hagymákat és kicsi vajat morzsoltam a tetejére. A hagymaágyra fektettem a csirkéket, só, bors, rászórtuk (egész pontosan Bucus) a zöldségeket, ráreszeltem egy kis parmezánt fűszerképpen és betoltam a sütőbe. 180 fokon kb 45 percig sült. Brokkolit pároltam hozzá és készült egy kis vajas-petrezselymes újkrumpli is.

hétfő, május 31, 2010

Una notte a Napoli

Maimoni dalán felbuzdulva megosztanám én is az egyik nagy kedvencemet, Pink Martinitől. Valahogy ettől ott legbelül mindig kisüt a nap...
(És csatlakozom Garffyka hurráihoz, ez nálam is videoáttöltési premier!)

Egyszerű túrós finomság

Könnyen összedobható túrós pohárdesszert. A hűtőben csak egy negyed kiló túró volt, kicsi joghurt, így jött az ötlet. Bucus az elején a bolti krémtúrót követelte (valamit biztosan elrontottam), de amikor sikerült meggyőznöm, hogy legalább kóstolja meg, sokkal finomabb, mint a bolti, akkor bizony nem volt már kérdéses a dolog. Győzött a hazai! A többi részt nem is kérte. (Máskor meg csak az kell, magában)

Hozzávalók 3 főnek:
25 dkg túró
1 pohár joghurt
méz ízlés szerint
vaníliarúd belseje
fél citrom leve

6 db csokis-zabos keksz

(esetleg kis reszelt csoki díszítésnek)

A fentiekből a keksz kivételével sima túrókrémet keverünk, majd kicis szuffléformákban vagy csészékben rétegezzük a keksszel: alulra kicis krém jön, utána egy összetört keksz,majd megint krém, keksz és a tetejére krém. Egy-két órára a hűtőbe küldtem pihenni, összeérni és a tálalás előtt reszeltem rá egy kis csokit.

Sonkás lilakáposzta saláta

Amikor ötlet híján vagyok, sokszor lapozgatom a szakácskönyveimet, előbb-utóbb valami megragad, egy ötlet befészkeli magát a fejembe és egy idő után önálló életre kel. Így volt ez a mai napon is, ami egészen a gyerekek délutáni alvásáig -enyhén szólva - horrorisztikus volt. Ok, azért ahogy ezt így leírom, belátom, ennél sokkal rosszabb napok is vannak szülők életében, nincs okom panaszra, mi csak 3 órát vártunk a kórházban, ahol majd kiveszik Bucus orrmanduláját, a várakozás értelmes része kb 15 perc volt, ennyit töltöttünk megbeszéléssel, a többi üresjárat. Az érett, sokat látott és próbált felnőtt rutinosan rendezi ilyenkor a gondolatait, megiszik egy kávét, újságot/könyvet olvas, a naptárját rendezgeti, írogat, szóval elfoglalja magát és elviseli az őt körülvevő magyar egészségügy jellemző körülményeit. Nem így egy 1 és egy 3.5 éves. Sajnos, mivel nem volt rutinom a hasonló helyzetekben, nem vittünk magunkkal több kiló mesekönyvet, kekszet, rágcsát, csöndes játékot... az én örökmozgó Bucusomat ezek valószínűleg úgyis kb 10 percre kötötték volna le. Helyette egymást szórakoztatták, meg magukat, játéknak maradt használt blokk, papírzsepi, kulcs, egy a táskámba tévedt fallabda, kindercsoki belső üresen, egy darab itatópohár...meg a mami. Amikor ezeket már az összes variációban kipróbálták, akkor következett a kórházi berendezés, Vicus számára azonban már csak egy alternatíva maradt, az alvás. Jobb hely nem lévén, rajtam. Így egy alvó és egy túlpörgött gyerekkel vártuk az anesztest (:), hogy tájékoztasson... Ráment a fél napunk, elmaradt a "gyorsan bevásárolunk hazafelé és összeütök egy gyors ebédet", hazaértünk, lerogytunk, elaludtak. Alvás alatt pedig a vacsorát kezdtem tervezgetni és Stahl szárnyas könyvében találtam egy salátát lilakáposztából, ez volt az alap. Mivel irdatlan szél fújt, a vásárlást a páromra bíztam, igaz, neki ez általában kb dupla annyi időbe telik, mint nekem (viszont velem ellentétben még utálja is!), így csak este fél nyolckor lett vacsora (ez nálunk elég késő), de azért elkészült. Tulajdonképp egész jól illett ez a kicsit télies hangulatú saláta a mai időjáráshoz! És megmaradt egy jó fél fej lilakáposzta, úgyhogy már tervezgetem a következ fogást belőle.

Hozzávalók:
kb 60 dkg lilakáposzta a legfinomabb gyalun legyalulva (nekem robotgép reszelte)
25 dkg finom pulykasonka kis darabokra vágva
1 kis fej lilahagyma apróra
kb 8-10 szem kicsi uborka (csemege vagy ecetes) felkarikázva

az öntethez:
1 tk tárkony
1.5 dl tejföl
fél citrom leve
2-3 ek majonéz
1 ek tárkonyecet

Nagyon egyszerű: a saláta hozzávalóit összekeverem és leöntöm az elkevert szósszal. Ízlés szerint sózom-borsozom.

vasárnap, május 30, 2010

Hétvégi summa

Péntek: rettenetesen nyomott állapot, szinte jártányi erőm sincs, nem tudom, mi van, mi kavarog a légben, körülöttünk, bennem... de semmi bíztató...

Szombat: A. 40 éves, délután buli, leszakad az ég, de soha jobbkor, mire az ünnepelt előkerül a röpke 2 órás óvodai évzáróról, már a fű is száradni kezd a kertben, megtárgyaltuk a pálinka jótékony hatását, hogy hogyan lehet megszeretni az olajbogyót és Vicusnak is szereztünk takarót, hogy ne a karomon lógjon egész este. Az Ünnepelt kedvence a brownies, így teán-csokin-kávén kívűl még kap egy házi browniest (tudjátok, a Nigel Slater félét) és nem bírom ki, sütök egy blondiest is (fehércsokis változat, Stahl könyvéből, recept majd jön), aminek a széleit levagdosom, itthon pusztítjuk, állati jó!

Vasárnap, Gyereknap: későig alvás, Hűvösvölgy, rendőr lovak, tűzoltóautó, erdei séta, saláta ebéd, mászófal és trambulin, túl késői alvás délután, két mosás, játék, játék, játék...

Jó volt.

Ui.: Ja! És hányszor lehet életmódot váltani? A dologról való hallgatásom mögött bizony lustaság lapul(t), de most újult erővel folytatom a megkezdetteket, majd jönnek a beszámolók! Mindenesetre érdekes tanulság, hogy egy-egy nehezebb időszakban milyen könnyen visszakúsznak a régi szokások, beidegződések az evéssel kapcsolatban. Azt hiszem, jót teszek magammal, pedig a lelkiismeretfurdalás mellett a súlyom is nő, az önértékelésem meg csökken.

Milyen jó, hogy mindig lehet újra kezdeni!

péntek, május 28, 2010

Rebarbara és eper zabpelyhes morzsával

Nagyon szeretem a morzsás sütiket, mindig Anglia jut eszembe róla. Persze ott forró vaníliasodóval tálalták az almás finomságot, én max egy kis vanília fagyiig jutok, de most az sem volt. Viszont, mivel ugye némi változtatásokat eszközöltem az étkezésben, a morzsát is át kellett alakítanom valahogy, hogy azért hasonlítson régi önmagához. Régen úgy készítettem, hogy adag liszthez fele cukrot és vajat tettem, késes robotgép, pár pillanat, kész a morzsa. A liszt most felejtős, zab viszont jöhet, így alakult a recept. Valójában pontos mértékeket nem tudok, érzésre mentem, nem is lett tökéletesen morzsa, de sebaj, az íz a fontos, az pedig nagggyon jó volt!

Hozzávalók:
50 dkg rebarbara megtisztítva és kis darabokra vágva
kb 25 dkg eper szintén tisztítva, vágva
vaníliamag - ízlés szerint
pici cukor (nyírfacukor, olyan keveset használok, hogy még mindig van az amúgy borsos árú természetes édesítőből)

zabpehely (kb 10 dkg)
zabkorpa (kb 2 ek)
lenmagpehely (kb 5 dkg)
cukor (kb 3-4 dkg)
hideg vaj (kb 7-8 dkg)
vaníliamag

A sütőt előmelegítettem 180 fokra. A gyümölcsöket felvágtam, egy tűzálló tál aljába rendeztem, nem votl nagy a tálam, a gyümölcsök a 3/4-ét elfoglalták. Megszórtam és öszekevertem a cukorral, vaníliával.
A morzsához valókat a késes robotgépbe tettem, pár perc alatt összeforgattam és a gyümölcs tetejére kanalaztam, kicsit rányomkodtam és beküldtem sülni kb 30 percre. Nyammm!

péntek, május 21, 2010

Huncut Tündér születik

Este 10, hulla vagyok, vendégségből haza, Bucus feldobott állapotban, alig lehet lenyugtatni, elcsendesíteni. De lassan pizsama kerül rá, ágyban fekszik, kicsi agya azonban még pörög-pörög, mi minden történt, merre járt és mesét még, még, még, Mama, még, még, még... Nekem meg már nincs erőm, Apáért kiáltok, jöjjön már, ne hagyjon magamra ebben a helyzetben, már nagyon terhes... Neki nincs sok kedve, fáradt ő is, fél a kudarctól talán, hogy nem elég Bucusnak, nálam viszont győz, eluralkodik a mérhetetlen fáradtság és nem érdekel, jöjjön, mert én tovább nem...
Ajtócsapás a vége.
Mérgesen bevackolom magam az ágyba és siettetem az alvást... Jön is, gyorsan...

Éjfél. Arra a bizonyos melegségre ébredek. Kétségbeesés, tudom mi az! Hiszen még öt hét! Még ne! Jajj! Biztos az ajtócsapás miatt! Kicsi lány, várjál! Nem vár, jön a víz, ezt nem lehet megállítani. Drágám, ébredj, itt az idő. És ne haragudj, nem kellett volna úgy kiborulnom! Most össze kell kapaszkodnunk! Ugye? Megölel, hívjuk a szülésznőt. Nyugtat, hogy ha itt az idő, akkor jöhet a pici lány. Biztos nagyon kíváncsi már arra a kinti világra, amit a mamáján keresztül eddig megismert.
Irány a kórház (csomag persze sehol, most fél óra alatt összedobom, ami itthon marad, az nem is kell). Anyukámat riasztjuk, Bucuskámra figyeljen. Izgalommal, aggódással teli szívvel ülünk az autóba.
Megérkezünk, vizsgálat, kikérdezés, mekkora is? 35 hetes? Háát, akkor gondoljuk meg, hogy maradunk-e, itt nincs koraszülött ellátás, ha bármi baj van, viszik a babát máshova. Vagy akkor föl sem vesznek, egyenesen irány egy másik szülészet. Nem, én csak itt, csak velük, itt az orvosom, itt a világ legjobb szülésznője, számomra Velük lehetséges az a szülés, amit szeretnék, elképzelek. Maradunk. Az ügyeletes bíztat, meglesz ennek a babának a súlya, szerinte nem lesz baj. 24 óra várakozás, ha semmi, indítás.
Elhelyezkedem, semmi. Víz csordogál, fájás egy szál sem. Ok, aggódást picit félreteszem, jó helyre helyezem és befelé figyelek. Hagyom, hogy Ina May Gaskin könyvének (Útmutató a szüléshez) szavai, gondolatai jöjjenek belülről, és beszélgetni kezdek: a picivel, a testemmel. Nagyon erősem hiszem, hogy a gondolat teremt, indít, éltet, mozdít, életet adhat. És a 24 óra számomra nem más, mint folyamatos beszélgetés: gyere, kicsi lányom! Ha már elfolyattad azt a vizet, akkor indulj, ne várjuk meg, amíg kívűlről... Testem, drága, aki eddig vigyáztál rá, engedd el, engedd ki, nyílj meg Neki, nyisd meg az utat előtte, hadd menjen, jöjjön, életre-világra, örömünkre! Ezt és hasonlókat mondok, mondok befelé, más nem is létezik. Semmi, órákig semmi.
Eltelik a következő nap, este vizsgálat, kicsit elindult a tágulás. Hurrá! Csak így tovább. Éjjel nincs indítás, a reggelt megvárják. Nyertünk pár órát, megy tovább a belső bíztatás. Megint órák telnek, inkább ébren, mint álomban. És akkor valami megmozdul. Az órámra nézek: éjfél. 24 órája... Várjuk meg, mi lesz belőle... 10 perc és megint. Aztán megint. Akkor elindult, hála!!! És szép szabályosan jönnek, sokáig csak figyelem, szólni se szólok, nehogy vaklárma legyen. Aztán úgy fél kettő felé megyek az ügyeleteshez: szerintem elindult. Megvizsgál, bizony, jön már! Férj, szülésznő, doki riaszt, átköltözünk a szülőszobába. És időtlenségbe lépve indul a tánc, a folyam, ami megállíthatatlan, indul a nagy próba, jön a hatalmas kihívás, nőt próbáló feladat, hogy az ösztönös ellen cselekedve, a fájdalmakat magamhoz ölelve segítsem a világra a kicsi lányt, aki szélsebesen halad és hajnali 3.43 perckor kibújik mamája öléből a világra! Isten hozott, kicsi Villő, annyira jó, hogy megszülettél és hogy így! 2800 gr, méghogy kicsi! Rendben van, jól van, nemsokára együtt pihenjük ki életünk legcsodásabb-fájdalmasabb-gyönyörűbb élményt.


Azóta eltelt 1 év. De a szülés élménye a mai napig az örömkönnyekig megmozgat. És persze látni, tapasztalni a fejlődést, a kettő egymásra találását, csiszolódását, a huncutság születését Vicus szemében... fantasztikus! Nincsenek rá szavaim, elakad bennem a levegő, akár írni vagy beszélni szeretnék róla.

Isten éltessen, drága kicsi lányunk!

kedd, május 18, 2010

Péknél az esőben

Három napos szobafogság után úgy döntöttem, ma már jobb idő van, délutáni alvás után elmegyünk sétálni, dacolva széllel, esővel, hideggel, kedvetlenséggel, a meleg szoba hívogatásával. Persze, mivel ennyi érv szólt a séta ellen, ki kellett találnom valamit, ami miatt érdemes elindulni. Útba ejtjük a péket, ott uzsonnázunk és itthonra is feltankolunk. Javaslatomat élénk bólogatás fogadta, Bucus lelkesen készülődött. Vicust magamra kötöttem, bízva abban, hogy így jobban védem a szél ellen, és nekiindultunk így hárman, hős mama, egy kicsi, egy pici. Bucus könnyen választ már a pékség kínálatából, de Vicusnál még nagyon óvatos vagyok. Bár pár nap múlva lesz a drágám kerek 1 éves, sokkal óvatosabb vagyok Vele a hozzátáplálásnál, mint annak idején Bucussal voltam (néhány dolgot azóta is bánok). Nagyon figyelek arra, hogy tejet ne kapjon, még kiflibe rejtve sem, így neki mindig vizes zsemle jut. (Azért mindig megkérdezem az eladót a biztonság kedvéért, hogy tényleg vizes-e az a szemle.)

Szóval megérkezünk a pékhez, kiválasztjuk a finomságokat, ki-ki a magáét, fizetünk, elhagyjuk az egységet, kilépünk a szemerkélő esőbe, nekikezdünk a jóízű majszolásnak, amikor feltűnik nekem, hogy valaki nem majszol. Ajjaj, elfelejtettem! Vissza a boltba, kedves úr előreenged...
- Itt maradt valami? - kérdezi az eladó hölgy.
- Nem, csak elfelejtettem a zsemléket. Mondja, vizes a zsemle?
(Zavarodott mosoly suhan át az eladó arcán, mint aki nem érti...)
- Nem mindegy? Kint úgyis az lesz... - veti közbe a kedves úr széles mosollyal.

Citromos-kapros cukkinifőzelék

Vannak jó és rossz napjaim. Továbbmegyek: vannak jóanya és rosszanya napjaim. Gondolom, gyerekeseknek ismerős. Talán ahogy egyre több tapasztalatot gyűjtök, egyre inkább tudok megengedő lenni magammal a rosszanya napokon. És megpróbálom nem elfelejteni, hoyg egy-egy ilyen után mindig jön egy jóanya nap, amikor úgy érezhetem, tapasztalhatom, hogy mennek a dolgaink, rendben van a lakás, finomra sikerül az ebéd, jó együtt lenni a gyerekekkel, jó játszani, simán megy az altatás, engedni tudok a szigorból és játékba transzformálni az induló feszültséget... Ma, hála Istennek, ilyen nap van. És a mai jól sikerült ebédünket szeretném megosztani.
A dolog a tökfőzelékkel indult. Én szeretem, Ő nem, a kapor miatt. Kompromisszumos megoldásunk az lett, hogy akkor főzök, amikor nincs itthon. Aztán évekkel ezelőtt a Nők Lapjában találkoztam Stahl Judit cukkinifőzelékével és elkezdtem ezt készíteni tök helyett. Nekem tartalmasabb, finomabb, mint a tök. Kicsit persze azóta módosult az eredeti recept, de még mindig nagyon finom, savanykás-pikáns, kapros főzelék lesz a végeredmény. Ma ráadásul kicsi, vékony házikolbászt vettem a piacon, olyan sütnivalót, hááát! Mit mondjak, a kettő együtt nagyon finom volt!

Hozzávalók:
kb 50 dkg cukkini reszelve (én a kisebb reszelőn szoktam)
fél fej vöröshagyma apróra vágva
2 gerezd összenyomott fokhagyma
kb 1.5 dl tejföl
kb 2 ek keményítő
fél citrom reszelt héja és leve
1 csokor kapor
só, pici olaj

Pici olajon elkezdem párolni a hagymákat, majd amikor már üveges, hozzáadom a cukkinit, sózom, kevergetem, kevés vízzel felöntöm, belereszelem az előzőleg alaposan megsikált citrom héját, lefedem és kb 10 perc alatt megpárolom. Amíg fő, simára keverem a tejfölt és a keményítőt. Amikor már puha a cukkini, besűrítem a tejföllel, párat rottyantok rajta és kikapcoslom alatta a lángot. Belekverem az apróra vágott kaprot és a fél citrom levét.

csütörtök, május 13, 2010

BB á la NL

Ez egy Brutális Brownies recept á la Nigel Slater. Mondhatnám, hogy a világ legjobb brownies receptje, csak azért nem mondom, mert ezen kívűl ha kettőt kipróbáltam, kicsit hiteltelen lenne így.
A dolog onnan indul, hogy a fiúk bizony csokiimádók. Genetikailag. A párom kedvenc története ezzel kapcsolatban, amikor pár évvel ezelőtt (na jó, volt az tizenegynéhány is, a húszas éveiben) a Bécsben élő nénike hozott hat üveg 750 gr-os Nutellát. Nagy szó volt ez akkor. A nagynéni egy hétre érkezett, s a búcsúzásnál döbbenten látta a konyhapolcon a kimosott mogyorókrémes üveget. "Egy egész üveggel megettél már?" - kérdezte megrökönyödve. Döbbenete pedig hatványozódhatott, amikor párom elhúzta az üveg melletti kis függönyt, aminek takarásában további öt tisztára mosott üveg bújt meg. Hat nap, hat üveg nuti. (A sztorihoz azért mindig hozzáteszi, hogy ma erre már nem lenne képes!)
Így hát, ha valamit ünneplünk, szeretek kedveskedni Neki valamilyen csokis sütivel, keksszel ... minél több csoki, annál jobb.
Nigel Slater brownies receptje rég meg volt jelölve a Kitchen Diaries című könyvében, most érkezett el a megfelelő pillanat a kipróbálásra. Jó minőségű alapanyagokból fantasztikus süteményt alkottunk Bucussal, aki lelkesen segédkezett ... de valahogy aztán egy falatot sem evett belőle. Ő egyelőre a táblás, szelet csokik nagy rajongója, de gyanítom, idővel kikupálódik.

Hozzávalók:
30 dkg barna cukor
25 dkg vaj
25 dkg 70%-os csokoládé
3 nagy tojás és egy plusz sárgája (most vettem észre, hogy én ezt kihagytam)
6 dkg sima liszt
6 dkg jó minőségű kakaópor
fél tk sütőpor

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra.
A csoki nagy részét (20 dkg) vízgőz felett megolvasztjuk, a maradékot (5 dkg) apró kockákra vágjuk. A cukrot a vajjal habosra-krémesre keverjük pár perc alatt. A tojásokat villával felverjük. A lisztet összekeverjük a sütőporral és a kakaóval. A cukros vajhoz először fokozatosan hozzáadjuk a tojásokat, majd fakanállal belekeverjük az olvadt csokit, a csokidarabokat, végül a lisztes-kakaós keveréket. NL egy 23 cm oldalú négyzetformát ajánl, nekem négyzet nem volt, csak nagyjából néztem, a kisebbik fém tepsimben (kb 20x25cm) sütöttem. Kibéleltem sütőpapírral, belekanalaztam a masszát és kb 35 percig sütöttem. A sütési idő végén ellenőrizni kellett, nekem ekkor még nagyon remegősnek tűnt, bár a teteje már szépen kezdett töredezni. Bent hagytam még 5 percig és kikapcsoltam a sütőt. Pár perc múlva kivettem és hagytam hűlni. Szeletelés előtt minimum 1 órát hagyni kell, de másnap még jobb lett az állaga: a teteje kicsit törős, a belseje enyhén ragacsos, puha, szinte krémes ... mennyei! Veszedelmesen finom!

hétfő, május 10, 2010

Rebarbarakrémmel töltött diótorta

Már írtam korábban, hogy kell néha a kényeztetés. Igen ám, de amikor az embernek mindkét gyereke nagyon lassan gyógyul, amikor megjön a határozat: Bucus nem mehet többet oviba, orrmandula műtétre várunk, egyszóval gyökeresen megváltoznak a hétköznapjaink ... na, akkor nem olyan egyszerű kitalálni, hogy mégis hogyan kényeztessem magamat. Nem ecsetelem, rendesen leszívott az elmúlt 10 nap. Betegápolás, itthon tomboló 3.5 éves, rossz idő, sok fejfájás, felnőtteknél is induló köhögés, ami hetek alatt fog csak itthagyni bennünket. Amikor ennyire sok körülmény nehezíti a mindennapokat, akkor igazán kiszúrás lenne, ha én még magamnak is szigorítanám a dolgokat, pl ami az evést illeti. Viszont az is igaz, hogy az elmúlt hetek reformjai valahogy kezdenek beépülni a zsigereimbe. Minimálisra vettem a cukrot, lisztet nem nagyon használok, próbálok sok zöldséget-gyümölcsöt enni, készíteni. Édesség viszont kell néha, ízlelőbimbóknak, gyomornak, agynak, léleknek egyaránt. Így ötlöttem ki ezt a diótorta receptet, az eredeti ötlet Szendi G honlapjáról való, a töltelékkel én bolondítottam meg.

Hozzávalók a tortához:
25 dkg darált dió
15 dkg cukor (én most nyírfacukrot használtam, de persze bármilyen cukorral lehet)
5 tojás különválasztva
csipet só

A tojásfehérjéket a csipet sóval elkezdem verni és fokozatosan hozzáadom a cukrot. A végén belekeverem a sárgákat és a diót is. Alaposan kivajazok egy 26 cm-es kapcsos tortaformát és beleöntöm a "tésztát". Előmelegített sütőben 180 fokon aranybarnára sütöm (kb 25 perc). Ha kész, kiveszem és hagyom kihűlni. (Eredetileg nagy tepsiben akartam kisütni és tekercset csinálni belőle, de aztán az egyszerűség győzött, majd legközelebb úgy csinálom.)

Hozzávalók a rebarbarakrémhez:

fél kg rebarbara
3 dkg vaj
2 ek barnacukor
5 szem eper
vaníliabél

A rebarbarát megtisztítom, kis darabokra vágom, megolvasztom a vajat egy serpenyőben, beleszórom, hozzáadom a cukrot és a vaníliát és fedő alatt puhára párolom. Kb 5 perc után hozzáadom a megtisztított, felkockázott epret és ovábbi kb 8-10 percig összerotyogtatom őket. Utána hagyom kihűlni.
a kész tortát óvatosan kettévágom, az alsó lapot megkenem a rebarbarával és visszahelyezem rá a tetejét. Picit jó, ha áll. Finom, pikáns torta lesz belőle. Ha dupla adag krémet készítünk, a tetejére is lehet rakni (én most meghagytam a másik adag rebarbarát holnap reggelire turmixnak: banánnal, eperrel, vaníliával fogom összeturmixolni a párolt rebarbarát...hmmm, de fincsi lesz!)

Vajhal vajban

Nemrég vacsorázni voltunk a Pastramiban. Mama és J is vajhalat rendeltek japán morzsában, mi is megkóstoltuk, fantasztikusan finom volt. Aztán kiderült, hogy a piaci halasnál is lehet kapni vajhalat, nem is vészes az ára. Elmentem, volt, vettem és ma este remek vacsora lett belőle, kb 15 perc alatt. Mivel nem tudok szabadulni a petrezselyem-fokhagyma duótól, ha fehér húsú halról van szó, és volt egy pici maradék tojás, fűszeres bundába forgattam a halat és vajban sütöttem oldalanként kb 2-3 percig. Salátával ettük.

Hozzávalók (2 főre vacsorának):

30 dkg vajhal (vagy más fehér húsú tengeri hal)
1 csokor petrezselyem
1 új fokhagyma
2 ek zabkorpa
1 tojás
só, bors
kb 2 ek vaj

A vajhalat kb centis szeletekre vágtam, a tojást felvertem, a petrezselymet apróra vágtam a fokhagymával, hozzákevertem a zabkorpát, sót, borsot. Egy serpenyőben megolvasztottam a vajat, a halszeleteket először tojásba forgattam, majd jól meghempergettem a petrezselymes fokhagymában, megnyomkodtam, hogy mindenhova jusson és megsütöttem a vajban. Ez is egyszerűen fantasztikus és fantasztikusan egyszerű!

szerda, május 05, 2010

Csakazértis örömök

Már hetek óta készülök írni egy fontos élményemről, ami azóta is begyűrűzik az életembe, alakítja a mindennapokat. Pár hete fontos beszélgetésem volt G-vel, akihez kéthetente eljutok, hogy kicsit kényeztessem magam. Nem indult mély beszélgetésnek, hiszen alig ismerjük egymást, nem is erről szól a dolog, de egy kérdésem kapcsán olyan bölcs válaszokat kaptam, amik az elmúlt hónapok legfontosabb útravalójává váltak. Arról beszélgettünk, hogy mi segíti a fogyást. Végülis egy idő után a kétségbeesett embernő már mindenhol erre a kérdésre keresi a választ - én legalábbis akkor így voltam. És ellágyultam, amikor nem a táplálkozásról, nem is a mozgás fontosságáról kezdtünk beszélgetni, hanem arról, hogy mennyire fontos kilépni a rutinból. Megváltoztatni a beidegződéseket. Más szemmel nézni a dolgokat. Más módon tenni a hétköznapi feladatokat. Ő olyan konkrétumokra gondolt, mint pl másik kézzel kavarni az ételt, másik karban fogni Vicust, másik lábbal rúgni a labdába, mint ahogy megszoktam, más útvonalon menni az oviba, a piacra, mint ahogy egyébként. Monoton tevékenységekbe kicsi változatosságot iktatni pl 25ször behúzni a hasamat mélyizomból és ezt naponta 10szer megcsinálni. (Ezt azóta sem sikerült, ha eszembe jut, akkor is csak max 2-3szor tudom) Ezen a ponton mondtam G-nek, hogy azt nem hiszem, hogy ennek akkora hatása van, mintha napi 250 felülést csinálnék. Azt tanácsolta, próbáljam ki.
Apró, pici rutinokat változtatni, ami által jobban kell figyeljek, jobban dolgozik az agyam, változások indulnak el a sejtjeimben, testemben, a lelkemben.
Ezt én oda viszem tovább a mindennapokban, hogy próbáljak kicsit tenni az ösztönös reakcióim ellen és megtapasztalni, mit is jelent a szabad AKARAT. Pl, ha Bucus reggel 7 kor lelkesen invitál focizni - igyekszem nem mamaellenes akcióként felfogni ezt, hanem reggeli testmozgásként (jó, jó, tudom, kicsit röhejes) és egy pici magamba nézés, a fáradtság és lassúság leküzdése után, miután belül úgy döntöttem, igyekszem a lehető legjobb kedvvel kicsit focizni Vele. Az eredmény, hogy Ő állatira örül, élvezi, én meg kicsit rohangálok, cselezgetek, mozgok, élvezem, hogy játszhatok, gyerek lehetek megint. Fantasztikus ilyenkor megélni, hogy milyen sok múlik egy belső kis döntésen. Hogy tényleg tudok valami mellett és ellen is dönteni. Rájöttem, mennyivel többször sodortattam ezelőtt magamat az ösztönös reakcióim által, persze főleg a negatív dolgokban: nincs kedvem, fáradt vagyok, most keltem fel, kicsit pihenek, nem érek rá, stb.
Nem megy ez mindig. De azért jutott most mégis eszembe, mert amikor azt érzem, hogy a sok betegség megnyomorít, óriási terhet róva rám, akkor nem marad más - a saját túlélésem érdekében is -, csak az öröm és a humor eszköze ahhoz, hogy az itthon töltött napok (hetek) valóban gyógyítóak legyenek.

Ezek fényében a mai örömeim:

  • reggel f8 - Bucus széles vigyorral hozza a tegnap elveszettnek hitt orrszívó csovecske fejét! Hurrá, megvan! Nem kell az egyetlen fejet minden használat után fertőtlenítenem!
  • tegnap estére elment a hangom, de csak ma reggelre találtam benne örömöt: nem tudok kiabálni Bucussal, ha nagyon akarok, akkor sem!
  • Vicus ma még nem volt lázas, és ez érezhető, egyre többet mosolyog!
  • Vicus, ugyan nemsokára 1 éves lesz, és azt gondoltam, ekkorra már alig fog szopizni, most, hogy beteg, semmi mást nem eszik, csak anyatejet. Annyiszor szopik, mint újszülöttként...és őszintén szólva nagyon élvezem! Örülök, hogy van tejem, hogy szoptathatom, hogy nincs annyira rosszul, hogy nem tudna szopizni!
  • ma végre újra volt kedvem hozzá, hogy tervezgessem a következő napok menüjét - Bucus kb 4 Kockásfülű meséje alatt átlapoztam egy fél Rachel Allen könyvet és hagytam, hogy inspiráljon...
  • eljutottunk a piacra, és a kedvenc hentesem apróra vágta nekem a pörköltnek vett csirkecombokat ... kedvesen és örömmel ... egyszerűen jó hozzájuk járni (dilis dolog, hogy a hentesnél töltődöm, nem?)
  • reggel a Klasszikon a Nessun' dorma ment ... ettől az áriától szinte mindig sírva fakadok, annyira gyönyörű...
  • kreativitásomat is megélhettem: mit játsszunk 3 db százas papírzsepi csomaggal? Ma ez volt a 3.5 éves és a 11 hónapos közös játékmetszetében; dobáltuk - kinek pörög többet, lépcsőt, dobogót építettünk belőle, fülhallgatónak használtuk, korcsolyának ... és nevettünk, mind a hárman!
  • úgy tűnik, összejön egy várvavárt nyaralás barátokkal!
  • három kedves emailt is kaptam!

És végül, de nem utolsó sorban:

  • megint van kedvem írni a blogra

Zabos-rebarbarás muffin

A rebarbarához van egy meghitt mesém, de azt majd később. Ehhez most csak annyi, hogy a hűtőben felejtettem egy köteggel a múlt heti piacolásról. Amikor vasárnap hazajöttünk a beteg gyerekekkel, vettem észre, hogy itthon felejtettem a pénteken vett rebarbarát. Aztán eltelt még két nap és tegnap este megint a kezembe került, gondoltam, jó lenne valamibe felhasználni, mielőtt magától távozik a hűtőből. Ugyan a kis táplálkozási reformjaim miatt eléggé korlátozottak a lehetőségeim sütés terén (vizsont olvadnak a kilók!), azért nekifutottam, segített egy recept Szendi könyvében.

Hozzávalók:
25 dkg aprószemű zabpehely
5 dkg zabkorpa
kb 25 dkg tisztított, kockákra vágott rebarbara
3 tojás
1 dl zabtejszín
pici méz
1 kk szódabikarbóna
fahéj

annyi víz, hogy jól keverhető, se nem sűrű, se nem híg tésztát kapjunk (kb 1 dl)

A hozzávalókat összekeverjük, a mennyiséget elosztjuk 12 muffinmélyedésben és előmelegített, kb 180 fokos sütőben aranybarnára sütjük. Finom reformsütemény (sajnos ez egyelőre nálunk azt jelenti, hoyg nekem ízlik, a fiúknak nem. De ami késik, nem múlik!)

hétfő, május 03, 2010

Nincs kedvem...helyzetjelentés

Nem sajnáltatni akarom magamat, szó sincs róla. Egyszerűen nincs kedvem blogolni. Jó sokat gondolkodom rajta mostanában, hogy miről is szól ez az egész, miért is kezdtem el, már arra is gondoltam, hogy abbahagyom, de azt hiszem, túl hirtelen döntés lenne, így még maradok, csak kicsit lehet, hogy csökkentett üzemmódban.
Mert hogy most kicsit nehezebb. A gyerekek pár nap kihagyással szinte egyfolytában betegek, felsőlégúti mindenféle, és hát látni, hordozni a 11 hónaposat 39.5 fokos lázzal, szűnni nem akaró hurutos köhögéssel... hát, nem könnyű. Persze nekem is gyűlik a feszültség, fejben, gyomorban és fáj, gyötör, kijön...

A hétvége kétszeres ünnep volt (lett volna) számomra, egy ajándékkal kiegészülve. Péntek hajnalban megérkezett Rebeka, kedves barátaink harmadik picije, első leánykája, olyan jó volt osztozni az örömben! Isten hozott közöttünk, adjon Neked nagyon szép, tartalmas és örömteli életet, kicsi lány!
Aztán, szombaton volt 6 éve, hogy összekötöttük az életünket. Örökre. Érdekes volt belegondolni, hogy hogyan telt az a 6 évvel ezelőtti nap. És hogy hova jutottunk el ezen évek alatt. Párom szerint megkétszereződtünk. Sok élmény, öröm-bánat van mögöttünk. És rengeteg hála bennünk. Hogy a nehézségek közepette is megyünk tovább, remélhetőleg inkább előre, mint hátra.
És hát vasárnap anyák napja volt: igazi kisgyerekes anyanap volt betegápolással, aggódással, azzal az eltökéltséggel, hogy ezekkel együtt próbálok jókedvű maradni, még úgy is, hogy éjszaka csak 4-5 órát aludtam, két részletben.

Úgyhogy recept most nincs, biztosan lesz majd, ahogy jön, szabadon.

szerda, április 28, 2010

Magos-sajtos falatkák

Egyszerű finomság, fél nap alatt eltűnt, mindenkinek nagyon ízlett.

Hozzávalók:

25 dkg vegyes reszelt sajt (edami, füstölt, trapista volt nálam)
5-7 dkg puha vaj
2 tojás
fél tk szódabikarbóna
3 ek őrölt tökmag
3 ek őrölt lenmag

A vajat a tojással elkeverjük és hozzáadjuk a többi hozzávalót is. Kétféleképpen lehet sütni:
1. szilikonos muffinformába tettem egy-egy szűk evőkanálnyit, így kb 20-22 db lesz.
2. sütőpapírra rakosgattam egymás mellé 1-1 evőkanálnyi kupacokat.

Előmelegített 180 fokos sütőben 10-15 perc alatt aranybarnára sütjük.

Eltűntem...megjöttem - életmód 3

Bocs, kicsit eltűntem. Sok dolog foglalkoztat mostanában és ezek elviszik az erőmet, főzni, konyhában alkotni nem sok marad. Sajnos. Persze, ami foglalkoztat, az is a főzésről, evésről, táplálkozásról, életről szól, csak most kicsit máshogy. Életemben, főleg, mióta gyerekek vannak, újra és újra előjön a mi az igazán jó, mivel szolgálom tényleg az egészségünket kérdéskör. Honnan tudom meg, ki ad erre vonatkozóan hiteles infot, támogatást. Nagyon sok az ellentmondás, téves információ, megtévesztés és egyre inkább látom, mennyi minden megszokás kérdése is. Pozitív és negatív irányban egyaránt.
Az életmódváltásommal kapcsolatban gyűlik egy csomó érdekes tapasztalat, az egyik az, hogy mennyire ismerem én a saját testem jelzéseit. Mennyire eltávolodtam a szükségestől, elégségestől, attól az érzékenységtől, amellyel azonnal tudom, mi a jó és mi nem, mert hogy jelez a test. Egyértelmű jelzéseket ad. Itt vannak pl a pékáruk. Már korábban megfigyeltem,hogy engem bizony eléggé fújnak, elnehezülök tőlük, inkáb vízszintes pozícióba kívánkozom elfogyasztásuk után, nemhogy még esetleg energikusnak is érezném magamat. De valahogy a szokás tényleg nagyon nagy úr (jó lenne azt írni, hogy volt!). Vagy a zöldség-gyümölcs kérdése. Eddig azt hittem, hogy sokat eszünk belőle, most azt látom, hogy lehet az eddiginél jóval többet, okosabban és hihetetlen hatása van. Pl az, hogy van energiám. Sokszor még este 10kor is, pedig én nem vagyok egy bagoly típus, erős pszichés hatásokkal együtt jár, tudom, de amikor mindkét gyerek elaludt végre, akkor mintha megnyomnák bennem a "mostmár szabad fáradtnak lenni" gombot és eleresztem magam, azonnal el tudnék aludni, ülve is. Úgy tapasztalatom, hogy az elmúlt pár hétben ez változott. A napi 3 étkezést persze nem mindig tudom tartani, legtöbbször pszichés okokból nem, de azon vagyok, hogy ez az arány egyre jobb legyen. Aztán azt is tudom, menynire sokat számít az utolsó étkezés időpontja. Pár óra akár fél-egy kg különbséget is okozhat a másnapi mérlegelésnél. Döbbenetes! Akor ha rendszeresen későn vacsizok, az bizony meglátszik, nem is kicsit. Szóval ilyen tapasztalatok birtokában azért azt hiszem, valami alapvetően megváltozott. Mindig a fülemben cseng a gondolat, hogy a lelki oldal is mennyire fontos, a módja, hogyanja az étkezésnek, az azzal való foglalkozásnak.

Nemrég kezembe került Szendi Gábor új könyve a nyugati életmód és a civilizációs betegségek közötti összefüggésekről. Sok érdekes gondolat van benne, megrázó belegondolni, hogy mind a gyógyszeripar, mind az élelmiszeripar területén micsoda pénzek vannak, micsoda működések, érdekek lehetnek a háttérben, ami miatt a nyugati világ arra tart, amerre. Nyilván nem csak a táplálkozásról van itt szó (bár SZ.G. erre koncentrál), hanem sok összetevője van ennek a kérdésnek: mozgás, mentális-lelki egészség, stressz, környezetszennyezés... Bár egyre több szó esik ezekről, még mindig úgy érzem, homályban tapogatózás folyik és valakik szándékosan nem kapcsolnak villanyt.
Mit gondoltok?

hétfő, április 19, 2010

Könnyű-ütős csoki mousse

Néha megajándékozom magamat valamivel, csak úgy. Azért legtöbbször még keresek valami okot rá (gyakorlatolag minden lehet jó ok egy kis kényeztetésre), legutóbb az volt, hogy a betegségekkel jócskán terhelt két hét véget ért, és én hős anyaként végigcsináltam. Idegrendszerem kicsit megtépázva, nagy belső igényem lenne egy kis magánidőre, ez sajnos nehezen jön össze. De addig is, amíg nagyobbak lesznek a gyerekek, amíg Vicus már nem fog szopizni, addig is el-elcsenek olykor egy órát magamnak és elmegyek ide-oda... nyálat csorgatni.
Két-három hetente G-hez megyek, aki átmasszíroz, kiropogtat, helyrerak, közel a MOM-hoz, így adta magát, hogy hazafelé bementem kicsit körülnézni. Még a múltkor fedeztem fel a Butlers nevű üzletet, órákig tudnék itt bolyongani és persze sok pénzt is itt tudnék hagyni, de már a látvány is gyönyörködtető. Itt kezdtem, nem vettem semmit, mert elhatároztam, hogy a legalsó részben lévő újságosnál bizony veszek magamnak pár külföldi főzőújságot. Így tértem haza egy májusi Good Food magazinnal, sok részletben azóta órák hosszat lapozgattam már, bejelölgettem az ígéretesnek tűnő recepteket is. Ez volt az egyik, Angela Nilsen receptje. Megpróbálta az igen kalóriadús csoki mousse receptjét alak-barátabbá tenni. Pár apró változtatást tettem az ő receptjén is, én így készítettem:

Hozzávalók:
10 dkg 70 %os étcsoki
pici vaníliaaroma
2 tojásfehérje
1 ek valódi vaníliáscukor
fél doboz Philadelphia light krémsajt (eredetileg 5 dkg görög joghurt, nekem az nem votl itthon, ezért maradt a krémsajt)

esetleg málna/narancs díszítéshez

A csokit vízgőz fölött olvasztom a vaníliával együtt, amikor felolvadt, hozzákeverek 2-3 ek forró vizet, leveszem a tűzről és félre teszem hűlni. Hozzákeverem a krémsajtot is. A fehérjéket elkezdem felverni, amikor lágy hab, hozzáadom a vaníliáscukrot és kemény habbá verem. Először a hab 1/3-át keverem óvatosan a csokis keverékhez, amikor már egyenletes a krém, beleforgatom a maradék habot is. Az így kapott krémet én 3 részre osztottam, és a hűtőbe tettem. Minimum 3-4 óra hűtést igényel, de még jobb, ha egy éjszaka hűtés után fogyasztjuk csak.
Hűtőben 2 napig áll el.
Egy adag - 4 esetén - kb 160 kcal-t tartalmaz.

vasárnap, április 18, 2010

Afrikai harcsa a Balatonnál

Van egy telkünk a Balatonnál. Nem túl nagy telek, picike faházzal, a város (!) legszélén, utánunk még egy utca és az erdő... Csönd, nyugalom, madárfütty, pár gyümölcsfa: gyereknek-felnőttnek egyaránt paradicsom. Ezzel együtt valahogy minden évben újra meg kell barátkoznom a "mostantól rendszeresen megyünk a Balatonra" gondolatával. Amikor kezd kicsit jobb idő lenni, a párom már hét elején mondogatja, hogy milyen időt jeleznek a hétvégére és akkor "ugye lemegyünk?" Akár egy napra is érdemes, kb 50 perc alatt ott vagyunk, a két kicsivel ez még jól bírható távolság. Kicsit lusta és rugalmatlan természetem miatt azonban az első reakcióm ezekre a tavaszi lelkesedésekre mindig a szájhúzogatás. Először látom az útban a feladatot és a nehézségeket: pakolás, élelmezés megoldása (a környék nem egy gasztroparadicsom), ki mikor, hogy alszik, mennyire lesz hideg, hogy érünk haza... Egyszóval nem tudok neki felhőtlenül örülni. Sajnos. Ez így van, mióta gyerekeink vannak. Viszont amióta érzékelek némi változást magamban, ehhez a témához is megpróbálok kicsit másképp közelíteni. Döbbenetes, hogy mennyire hajlamos vagyok először a problémát látni és nem az örömöket!
Így indult a tegnapi napunk is, a már-már szokásos feszkóval. Aztán mélyen magamba néztem és elszégyelltem magamat. A család férfitagjai óriási lelkesedéssel készülődnek, Bucus alaposan megfontolja, hogy mit pakoljon a nagy útra, én meg itt nyavalygok? Nem tehetem meg velük, hogy nem próbálom megtalálni a magam számára is az örömöket ebben! Igenis, örülni fogok neki, velük lelkesedni, boldogan fogok friss levegőt szívni és a többi meg majd lesz valahogy. Az a fura, hogy amint nem hagytam, hogy belesüppedjek az önsajnálatba, tényleg elkezdett oszladoznia fejemben az aggódás felhője és helyére költözött egy pici lelkesedés. Az előre eltervezett harcsapaprikásnak valókat becsomagoltam és végül vidáman utaztunk az autóban a gyönyörű napsütésben. Ez volt a második idei napunk a telken: várt még ránk a víz visszaállítása, a tűzhely kihozatala... és a fűnyíró vajon működik? Megérkeztünk, a cseresznye és meggyfák virágba borulva, az orgona tele bimbókkal, a kapuban különleges fehér virágok fogadnak, madárcsicsergés mindenütt. A vizet beindítottuk, az üres gázpalack helyett találtunk egy másikat, amivel meg tudtam főzni az ebédet, és megvolt az első fűnyírás is. Csodás nap volt, még a kettővel arrébb órákon át (délután 2-5ig) robotoló, rendkívűl hangos fűnyíró sem tudta elvenni a kedvünket.
Az ebédünk pedig így alakult (nem tudom, miért van, hogy a friss levegőn minden sokkal finomabb!):

Tejfölös harcsapaprikás afrikai harcsából

Hozzávalók:
kb 80 dkg afrikai harcsa filé
1 nagy fej vöröshagyma
2-3 tk pirospaprika
1 kis doboz tejföl
1 csokor petrezselyem
só, bors
olaj

Az apróra vágott hagymát pici olajon megfonnyasztom, majd rádobom a piros paprikát, összeforgatom, mehet is a letisztított, kockákra vágott harcsa, majd felöntöm kevés vízzel, sózom, borsozom és fedő alatt párolom, kb 10 percig. Utána leveszem a fedőt és hagyom, hogy elpárologjon a víz nagy része. Hozzákeverem a tejfölt, párat rottyantok rajta, majd a végén megszórom a petrezselyemmel. Uborkát és zsemlét ettünk hozzá.

péntek, április 16, 2010

Medvehagymás spárgakrémleves

Az utóbbi napokban Bucusnak nem volt valami fergeteges étvágya, Vicusról már ne is beszéljünk. Gondolom, a betegséggel együtt jár az étvágytalanság, a sokmindent-nem-kívánok jelenség. Főzni-etetni szerető anyaként azon drukkoltam magamban, hogy minél hamarabb gyógyuljanak meg, álljanak helyre az ízlelőbimbók, és ismerkedhessünk együtt a tavasz csodáival. Azt hiszem, ma megvolt az áttörés.
Ilyenkor áprilisban, amikor már medvehagyma, zöldspárga is van bőven, egyszerűen akárhányszor kimegyek a piacra, nem bírom ki, hogy ne vegyek belőlük. Legtöbbször ilyenkor még nem tudom, hogy mit is készítek majd, de mire hazaérek, általában összeáll a kép. Most pedig, mióta én is többször olvasok hazai és külföldi gasztroblgokat, még több az ötlet, az inspiráció, a tavaszi gasztro-zsongás a fejemben. A mai zöld-ségekből krémleves lett: korábban csak zöldspárgából főztem, de ma gondoltam, hogy miért ne tegyek bele egy csokor medvehagymát is? Ártani biztosan nem árt. És az eredmény? Vicusnak kivettem egy kis adagot a majdnem kész levesből turmixolás és medvehagyma előtt. Az utolsó 2 percben hozzádobtam a leveshez a medvehagymát, picit rottyantottam, készre turmixoltam, Bucusnak kitálaltam. És izgatottan vártam a reakciót, de igazából a szívem mélyen finnyogásra és határozott elutasításra számítottam. Már azon töprengtem, hogy milyen csellel vegyem rá mégis pár kanálnyi elfogyasztására... mert az mégsem lehet, hogy csak derelyét eszik másodiknak! Bucus még kicsit (sokat) kosarazott, asztalhoz ült és nekilátott. Egy kanál, még egy, majd még egy... és az egész tányérral megette.
- Kérek még, mami! Ez nagyon ízlik!
-Drágám, jaj, de örülök! (Nem kell túl sokat lelkendezni, csak természetesen...) Tessék, szedek még. - Közben Vicust etetem, aki egymás után nyitogatja kicsi száját a következő falatra. Nem értem, mi történt, ezek ezt SZERETIK! TÉNYLEG!
-Mmmmm...Mami, nézd! Ezt is megettem!
-Nahát! Alig hiszek a szememnek! Fantasztikusan ügyes vagy! Nagyon örülök, hogy ennyire ízlik! (Nem érdekel, hogy nem kell túllelkendezi, egyszerűen könny gyűlik a szemem sarkába az örömtől: a gyereknek tényleg ízlik, amit főztem, élvezettel eszi és nem azon jár az agya, hogy mikor mehet már vissza kosarazni!) Aki ilyen szépen megette a leveskéjét, az bizony kaphat finom derelyét is! Hozhatom a csokis derelyét? (Bucusnak csoki bármikor jöhet, persze.)
-Nem, nem kérek. Inkább még egy tányér levest!
-???

Döbbent, rövid csönd, megállt a kezem a Vicus tátott szája felé vezető úton és nem akartam hinni a fülemnek! Az én tündér 3.5 csokiimádó kicsi fiam nem csokis másodikat kér, hanem egy harmadik tányér medvehagymás zöldspárga krémlevest.
Kell ennél több egy gasztromamának?

Hozzávalók:

1 csomag zöldspárga
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
2 nagyobb szem krumpli
1 csokor medvehagyma
pici olaj
1 tk natúr vegamix

Az apróra vágott vöröshagymát pici olajon megdinszteltem, hozzádobtam a fokhagymát is. A spárgát eltörtem, ahol hagyta magát (alsó harmada), megmostam és 4-5 centis darabokra vágtam, hozzádobtam a hagymához. Kb 5 perc után hozzádobtam a megpucolt, kockákra vágott krumplit és a vegamixet is, majd felötöttem annyi forró vízzel, hogy ellepje. Kb 10 percig főztem (ekkor kivettem Vicusnak 3 evőkanálnyit), majd hozzátettem a megmosott, felvágott medvehagymát és még kb 2 percig rotyogtattam. Botturmixszal összeturmixoltam.

csütörtök, április 15, 2010

Nagggyon egészséges csokis keksz


Pár nappal ezelőtt áradoztam már Kim Boyce gabonakönyvéről és ígértem a recepteket, íme, az első. A teljes kiőrlésű fejezetből választottam, mert ilyen liszt mindig van itthon (bár sajnos még nem használom eleget). A szerző a legtöbb receptben a különleges liszteket sima liszttel keveri, de ez a keksz 100%-ban teljes kiőrlésű lisztből készült. Kicsit izgultam a végeredményt illetően, nem is magam, hanem a család férfi tagjai miatt, kedves kritikusaim. Nekem nagyon ízlett, de csak akkor nyugodtam meg teljesen, amikor férjem a hatodik tenyér méretű keksz elfogyasztása után felsóhajtott: "ez állati jó!"
Kicsit változtattam a recepten, mert az eredetiben olvasható két bögre cukrot nagyon soknak találtam. Így került a teljes kiőrlésű liszt mellé még egy összetevő, ami miatt tényleg nem kell aggódni az egészségre gyakorolt hatása miatt, és ez a nyírfacukor. Pár hónapja kíváncsiságból vettem egy dobozzal a közeli bioboltban, no nem azzal a szándékkal, hogy átszokunk és ezentúl nem használunk mást, csak ezt... igen borsos ára miatt ezt nem tudnánk megtenni. Egyszerűen kíváncsi voltam rá, milyen lehet sütibe, kásába.
"A nyírfacukor ugyanúgy néz ki és ugyanúgy használható, mint a hagyományos cukor, ugyanakkor mintegy 40%-al kevesebb kalóriát tartalmaz.
Számos, szervezetre gyakorolt jótékony hatása van: nem hizlal, nem savasítja a szervezetet, antibakteriális hatású, segíti az emésztést, nem rontja a fogakat, így cukorbetegek, fogyókúrázók, terhességi diabéteszben, csontritkulásban szenvedők, valamint fogszuvasodással küzdő gyerekek és felnőttek egyaránt használhatják." (forrás: www.nyirfacukor.hu)



Hozzávalók (kb 25-26 nagy kekszhez):
2.5 dl-es bögrével mérve

3 bögre teljes kiőrlésű liszt
1.5 tk sütőpor
1 tk szódabikarbóna
1 tk só
24 dkg hideg vaj
1 bögre sötét barnacukor
1 bögre nyírfacukor (ha elhagyod, szerintem elég még kb 1/3 bögre cukrot adni hozzá, elég édes)
2 tojás
2 tk vaníliaaroma

kb 20 dkg étcsokoládé kis darabokra vágva


A sütőt előmelegítem 180 fokra, egy nagy tepsibe sütőpapírt terítek. A száraz hozzávalókat egy tálba szitálom. A vajat lassú fokozaton kb 2 perc alatt kikeverem a cukrokkal, majd egyenként hozzáadom a tojásokat, ezekkel is jól elkeverem, majd a végén a vaníliaaromát is hozzáadom. Ha kész, hozzáadom a liszthez és eldolgozom, a végén pedig a csokidarabokkal is jól elkeverem, hogy egyenletes tésztát kapjak. Evőkanálnyi adagokat kis gombóccá formázok, a sütőpapírra teszem úgy, hogy kb 3 ujjnyi helyet hagyok nekik, mert nagyon megnőnek majd. Egy lisztbe mártott villával lenyomkodom a gombócokat, így kis csíkok lesznek rajtuk és kicsit ki is lapulnak. Kb 18 percig sütöm őket, míg egyenletesen aranybarnára sülnek. Amikor kiveszem a sütőből, még kicsit puhák, hűlés közben szilárdulnak, amikor kihűltek, akkor dobozolom. Tényleg állati finom!



kedd, április 13, 2010

Tavaszi csirke zöldspárgával és medvehagyma pestoval

Amikor már kb 200%-ban vagyok anya, aki egy hete ápolja az elhagyatott, bágyadt bronhitisszel küzdő majd' 11 hónaposát és a szintén nagyon beteg, de mivel láza nincs, betegnek egyáltalán nem látszó, teli energiával, ketrecbe zárt oroszlán módjára itthon keringő 3.5 évesét...na, akkor egy idő után besokallok! Ma jött el ez a nap. Egy hete szinte sehol nem voltam, csak szavazni (még jó, hogy nem ragyogó napsütésben kell itthon tölteni ezeket a napokat!), ma viszont vissza kellett vinnem a kisbetegeket a doki nénihez és mivel mindenünk kifogyott, eldöntöttem, hogy ennyit kibírnak, ők is alkalmazkodhatnak kicsit hozzám, ez jár nekem, jól bevásárolunk a piacon és fittyet hányva a helyzetre, fantasztikus ebédet fogok készíteni. És láss csodát, így is történt!
Az ebéd alapötletét ez a recept adta. Aztán jöttek a módosítások... A pestot magam csináltam, de nem a klasszikus változatot, hanem - lévén tombol a szezon - medvehagymából, kesudióval, grana padano sajttal.
A zöldspárga maradt: megint egy zöldség, amellyel évekig szelídültünk egymáshoz. A külleme mindig is valahogy ámulatba ejtett , s bár még mindig kicsit furcsa érzés, amikor puhára párolva is roppan a fogam alatt, de azt hiszem, megszerettem. Különösen, miután az említett receptben végre megleltem a spárgatisztítás titkát: nem levágni kell a végeket, ahogy eddig én tettem (és mindig volt egy kis rész, ami szálkás, ehetetlen maradt), hanem az alsó harmada felé egyszerűen el kell törni, mint egy faágat és ott fog törni, ahonnan a fej felé már csak a finom rész marad. Ma kipróbáltam, működött! (Én kislány módjára tudok örülni az ilyen apró tudásoknak, pedig, gondolom, mindenki más évek óta így tisztítja a spárgát. Nem baj, úgyis az élethosszig tartó tanulás híve, gyakorlója vagyok...)
Annyit módosítottam még, hogy baconszalonnába tekertem a töltött csirkemell filéket, úgy sütöttem.
S mivel van a csirkemelleken az a kicsi rész, tudjátok, amit mindig le szoktunk vágni, raguba, pörköltbe jó, de amikor töltött csirkemellet szeretnék, akkor feleslegesnek tűnik... nos, maradt kicsi a vajban párolt spárgából, maradt egy szál bacon, a 4 fél csirkemell "felesleges" részei megtisztogatva, meg rengeteg pesto, tegnapról főzőtejszín... Ezeket összepirítottam, pároltam, a tejszínnel a végén felöntöttem és lett egy bónusz adag, fantasztikus ízű ebéd.

Hozzávalók a pestohoz:

1 csokor medvehagyma
10 dkg kesudió
kb 5 dkg grana padano sajt
kb 5-6 evőkanál olívaolaj
3 duci gerezd fokhagyma
só, bors

A kesudiót száraz teflonserpenyőben kicsit megpirítottam, majd beletettem a turmixgépbe. A megmosott medvehagymát belevágtam, belereszeltem a sajtot, hozzádobtam a megtisztított fokhagymát, sóztam, borsoztam és rálocsoltam az olajat - érzéssel, pontosan nem tudom, mennyi volt, utána is adagoltam kicsit hozzá, ahogy láttam, mennyit igényel. A turmixgéppel összeturmixoltam.

A spárgához:

1 csomag zöldspárga
1 ek vaj
1 ek olaj
só, bors

Az olaj és a vaj keverékén kb 5 percig pároltam a megtisztított, kb 3-4 cm-es darabokra vágott spárgát, sóztam, borsoztam.

Kell még:
4 fél csirkemell filé (kb 70 dkg)
20 dkg bacon szalonna
olaj

Közben megtisztítottam 4 csirkemell felet, a kicsi részeket levágtam róla és félretettem. A felekbe zsebet vágtam, belülről bekenten a pestoval, beletettem 1-2 ek előpárolt spárgát, majd mindegyikre rátekertem 2-2 szelet bacont és pici olajon mindkét oldalukat megsütöttem. Kicsit fedő alatt is pároltam, hogy a hús tényleg megpuhuljon és benne a spárga is.

A maradék csirkedarabokat pedig megtisztogattam, kis falatkákra vágtam, hozzákevertem a spárgához, újra alágyújtottam és együtt pároltam őket az egy szál maradék baconnel együtt. Pár perc múlva tettem hozzá 2 tk pestot és ismét pár perc után, a főzés legvégén kb 1 dl főzőtejszínt. Még rottyantottam rajta egyet-kettőt és kész. (szerintem a tejszínes spárgás szósz csirke nélkül is fantasztikus, csak a pestoval mondjuk tésztára, majd kipróbálom.)

Köretnek wokban sütöttem zöldségeket - brokkoli, padlizsán és cukkini kerül most bele, pici só, pici olívaolaj.

(Ahogy így elolvasom a dolgot, lendületesnek, frappánsnak tűnik... persze az is, de a konyhámba most senkit nem hívnék vendégségbe, csak azt, aki megbocsátja nekem, hogy hadiállapotok uralkodnak... Ugye, mindenkinél, aki két kicsi gyerekkel viszi az életét, ápol, éjszakázik, vigasztal, puszilgat, lecsendesít, tisztába rak testet-lelket... Ugye mindenkinél van legalább néha és legalább egy kicsi rendetlenség a konyhában?)