Recent Posts

vasárnap, október 31, 2010

Sütőtökös cheescake

Megvallom, erre a finomságra rettentő büszke vagyok! Az ihlet innen jött. Aztán amikor láttam, hoyg Annie receptje 5 tojást használ, tudtam, hogy nekünk ez nem működik. Így aztán felkutattam emlékeimben meg a neten Vrábel Kriszta keksztortáját, amit anno többször, több változatban is készítettem és igyekeztem a kettőt őszire, szezonálisra hangolni. Így született meg eza torta, ami hihetetlenül finom lett. Bár a készítése során bénáztam kicsit, hiába, nem vagyok profi, de megoldottam és így is remek lett. Legközelebb még egy kevés naranccsal bolondítanék rajta, amíg tart a sütőtök szezon, biztosan kipróbálom!
Figyelem! Ez a torta 18 cm-es formában készült. Kicsinek tűnhet, de mivel laktató, tartalmas süti, szerintem pont jó. Ha nagyobbat készítenél, szorozd fel a mennyiségeket.

Hozzávalók a kekszes alaphoz:

15 dkg zabkeksz
8 dkg olvasztott vaj

A zabkekszet a késes robotgépben morzsásítottam, majd átöntöttem a formámba, hozzáadtam az olvasztott vajat, jól elkevertem, és lenyomogattam az aljára. Mivel gyorsan készült a krém is, a kekszes alapot a mélyhűtőbe tettem kb 15-2 percre.

Hozzávalók a krémhez:

15 dkg sült sütőtök püré
15 dkg tejszínes krémsajt/mascarpone (gondolom, ez lehetne kicsit több is)
20 dkg olvasztott fehér csoki
1/2 tk fahéj
1/2 tk őrölt szegfűszeg
kb 8 dkg cukorból készített karamell

A sütőtök pürét összekeverem a krémsajttal, a fűszerekkel. Pici vízzel karamellizálom a cukrot, megolvasztom a csokit.
(Itt elkövettem azt a hibát, hogy hirtelen ráöntöttem a forró karamellt a sütőtökös krémre, aminek következtében persze a karamell azonnal kőkeménnyé változott. Pillanatnyi kétségbeesés után az egészet a késes robotgépbe öntöttem és kb 1 perc alatt apró forgácsokra "turmixoltam" a karamelles krémet. Huhhh, ezt megúsztam! Legközelebb azért okosabban csinálom!)
A krémhez keverem végül az olvasztott csokit is, majd az egészet a hűtőből kivett kekszalapra öntöm. Beteszem immár a rendes hűtőszekrénybe pár órára (minimum 3), ezalatt az idő alatt jól megszilárdul és szépen szeletelhető lesz.

Így utólag valószínűleg picit kevesebb csokit, több krémsajtot és narancslevet is tennék bele, az majd egy továbbfejlesztett változat lesz. De ez így is fenséges volt.

Rozsos pogácsa szalonnával, hagymával, dióval

Mint írtam, jönnek a vendégek. Minden nap. Tegnap a barátainknak két újdonságot készítettem, persze nem teljesen kútfőből. Ehhez a pogácsához az alapot Horvát Ilona egyik pogácsareceptjéből vettem, de igazság szerint inkább csak az arányokat. Rengeteget változtattam rajta és a négy szülő és négy gyermek egy falatot sem hagyott belőle.

Hozzávalók (kb 30 közepes pogácsához):

15 dkg rozsliszt
25 dkg búzaliszt
1 csomag szárított élesztő

kb 10 dkg apróra vágott húsos szalonna zsírjára sütve
1 fej, a szalonnával együtt sült, apróra vágott vöröshagyma
kb 10 dkg pirított dió
kb 1 dl langyos víz
kb 1 dl joghurt/aludtej (szobahőmérsékletű)

A liszteket összeforgattam az élesztővel és a sóval, majd összegyúrtam a hozzávalókat. Langyos helyen duplájára kelesztettem, majd lisztes felületen kb 1 cm magasra lapogattam és pogácsákat szaggattam belőle. Bucus miatt tojással nem kentem meg, tojást sem használtam hozzá, egyszerűen csak forró sütőben kb 25 perc alatt megsütöttem.
Lehet tojással kenni, magokkal szórni.

szombat, október 30, 2010

Karfiolos csicsókakrémleves

A hosszú hétvégén minden nap vendégeink vannak. És ilyenkor szeretek készülni. Egyikük este jön, vacsorára is marad, mások délután, megint másnak "nem kell semmi, ne törjem magam".
Ok, de én akkor is szeretek készülni. Feldob és energiával tölt fel, amikor fejben-szívben készülhetek az érkezésükre, tervezhetem, hogy az adott napszakhoz, az ő ízlésükhöz mi a legjobb vendégváró. Persze passzoljon az évszakhoz, a napszakhoz is, és nem utolsó sorban legyen finom. Lehetőség szerint nagyon finom! No, senki ne képzeljen díszes terítéket, többfogásos menüt, 5 sor evőeszközt, színben harmonizáló szalvétát, tányért, terítőt, asztaldíszt... Ez a nagy ünnepeknek jár. A hétköznapok, hétvégék kis ünnepei, családi, baráti találkozások könnyen alakulnak ünnepivé a külső feltételek megléte nélkül is. Olyan sokszor tanulom, és még tanulnom kell, hogy a kevesebb is elég. Elég egy szál gyertya, otthonos rend, illatos tea és lobogó tűz a kandallóban, elég egy kedves mosoly, egy őszinte érdeklődő kérdés, egy meleg, befogadó ölelés, egy jóízű, nevetős pillanat felnőttek és gyerekek között ahhoz, hogy a találkozás valódi Ünnep legyen.

És mivel most a kísérletező kedvem is kezd előbukkanni, több izgalmas dolgot is készítettem/készítek a napokban. Az első volt ez a leves, az esti vendégnek, vacsorára.

A csicsóka számomra olyan "nem tudok vele mit kezdeni" zöldség. Próbálkozásaim voltak már, de valahogy nem volt soha igazi "aha" élményem vele kapcsolatban. Azért minden évben újra adok neki egy esélyt, hátha. Úgyhogy amikor megláttam a zöldségesnél, mellette a karfiolt, rögtön megvolt a leves ötlete. Sok hagymával és fokhagymával képzeltem, a tetejére pedig apró meglepetéseket találtam ki. Tegnap ez volt a vacsora, ma pedig ezt ebédeltük, utána csak egy kis diós tésztát ettünk. Tökéletes szombati ebéd.

Hozzávalók egy nagy adaghoz (kb 6 személyre):

1 kg csicsóka (hámozás után kb 60-70 dkg marad)
1 közepes fej karfiol
3 közepes fej vöröshagyma
5 gerezd fokhagyma
5 dkg vaj
só, bors
1/2 tk őrölt szerecsendió
kb 4 ek-nyi reszelt parmezán vagy grana padano (ez el is maradhat, lehet a tetejére is szórni pici reszelt sajtot)
1 kis doboz tejföl

A megpucolt, felvágott hagymákat vajon pirítani kezdtem, majd amikor már szép színe kezdett lenni, hozzáadtam a megpucolt, felkockázott csicsókát és a kicsi rózsákra szedett, megmosott karfiolt. Sóztam, borsoztam, hozzáadtam a szerecsendiót és kicsit pároltam, majd felöntöttem annyi forró vízzel, hogy éppen ellepje. Kb 20-25 perc alatt megpuhultak a zöldségek, botturmixszal összekevertem, hozzáadtam a reszelt sajtot és a legvégén belekevertem a tejfölt.
A tetejére pedig a következőkből válogathattak a vacsoraasztalnál ülők:
- levesgyöngy (ez persze nem az én érdemem, de nagyon jól illett hozzá)
- pirított baconszalonna
- maradék szalonnazsírban pirított dió

A hárommal együtt volt a legfinomabb.

csütörtök, október 28, 2010

Pangásius citromborsos-kakukkfüves reformkabátban

Már említettem, hogy nagy lakásból kicsi házba költöztünk. Így aztán sok cuccunk a garázsban, dobozokban várja jobb sorsát, majd, az igazi házunkban. A sok cucc része szakácskönyveim nagy része is, de persze azért párat behoztam a házba. Az egyik persze: Nigel Slater Kithen Diaries. Évente nem is tudom, hányszor lapozom újra és újra át, és keresem az új ötleteket, inspirációt. Van, hoyg csak úgy, ötlet híján ütöm fel, van, hogy konkrét alkalomra keresek valamit, van, hogy kíváncsisággal telve olvasgatom, adott napra vajon mit ajánl. Soha nem csalódom benne.
Így volt most is, bár kicsit megkésve, mert a Nagy Nap lassan egy hete volt, amikor reggel Vicussal a vonaton ülve hálával telt meg a szívem a gyönyörű reggeli napsütésben, a kissé deres fák és füvek láttán és valahogy megszületett bennem megint, immár sokadszorra a KÖSZÖNÖM. Az életemért, mindazért, amit az elmúlt években kaptam, azt a rengeteg ajándékot, amelyektől olyan gazdag és szép az életem. Jó volt valóban érezni ezt a hálát, ennek a fényében tölteni el azt a napot.

Szóval hamarabb szerettem volna kvázi magamnak szülinapi valamit főzni, de nem jött össze. Pedig már hetek óta kinéztem a könyvben a tárkonyos bundában sült halat, feljegyeztem magamban, hogy ezt meg kell csinálni. Valamiféle citrommártást képzeltem még hozzá, meg egyszerű főtt rizst. Aztán a dolog nem úgy alakult.
Vásárlás közben beraktam a kosaramba egy zacskó citromborsot, itthon rájöttem, hogy elfogyott a tárkonyom, gyorsan ki kellett találnom, mi legyen, mert a halat már felengedtem. Így állt össze a fejemben a kakukkfű, a citrombors és némi morzsa keverékéből a hal bundája és még kicsit az indiai hatás is megjelent.

Hozzávalók:
40 dkg pangásius filé három ujjnyi darabokra vágva
kevés teljes kiőrlésű liszt
3 ek csicseriliszt és 5 ek víz keverékéből massza a panírozáshoz
1 ek citrombors
1 ek kakukkfű
1 tk só
kb 3 ek zsemlemorzsa és 3 ek zabkorpa keveréke

citrom a tálaláshoz

A pangásiust megmostam, megszárítottam és kb három ujjnyi darabokra vágtam. Előkészítettem a panírozáshoz az egyik tálban a lisztet, a másikban a csicseris keveréket, a harmadikban pedig az előzőleg mozsárban összetört bors-kakukkfű-só keveréket összeelegyítve a vegyes morzsával. A haldarabokat a szokásos módon bepaníroztam, majd olaj és vaj keverékében oldalanként 2-3 percig, aranybarnára sütöttem. közben basmati rizst főztem hozzá, mire kisültek a haldarabok, kész lett a rizs. Pár csepp citromot tettem a hal tetejére, úgy ettük. Vicus alig bírta abbahagyni. Én is.

Azért ha lesz tárkonyom, azzal is kipróbálom.

Pakora megint - zöldséges

Tart a pakora láz... mert olyan egyszerű és olyan ízes, gyorsan elkészíthető és laktató. Nem utolsó sorban pedig úgy tűnik, a gyerekeknek nagyon-nagyon bejön, így aztán pofátlan mennyiségű zöldséget rakhatok a tányérjukra... az egyetlen bajom vele az olajban sütés, apró konyhámat nem könnyű kiszellőztetni egy-egy ilyen akció után, de a dicséreteket hallgatva megéri.
Most megint olyan "unom már a kenyér+feltét vacsorákat" hangulatban vagyok, annál is inkább, mert nagyon fura jeleket tapasztalok magamon kenyér ügyben. Úgyhogy igyekszem kicsit más dolgokat adni vacsorára, ezek lehetnek kicsit tartalmasabb saláták, egyszerűbb ropogósok, finom, tartalmas levesek, krémlevesek, szerintem ha ilyen van a vacsoraasztalon, akkor nem baj, ha kétszer eszik meleget az ember.
Tegnap este tehát, amikor 7 előtt kicsivel átfázva hazaértünk a gyerekekkel és átadtuk magunkat az átmeneti otthon melegének (átmeneti ide vagy oda, nagyon jó volt megérkezni), kb 10 perc alatt összedobtuk a pakora alapot és már indult is a sütés. Közben megérkezett a családfő, a férfiak begyújtották a kandallót, kicsi lány aktívan vett részt a főzésben és a tűzrakásban is és közben szinte észrevétlenül ínycsiklandozó vacsora került az asztalra.

Hozzávalók:
1 közepes cukkini
2 közepes sárgarépa
1.5 nagy krumpli
1 fej lila hagyma
2 gerezd fokhagyma
só, bors
(kevés reszelt kemény sajt, esetünkben grana padano)
csicseriborsó liszt
víz

olaj a sütéshez

A zöldségeket megpucoltam és apróra reszeltem. A hagymákat apróra vágtam. Alaposan összekevertem a zöldségeket a sóval, borssal, adtam hozzá egy kevés reszelt gran padanot, elkevertem kb 10 dkg csicseriliszttel és kevés vízzel, hogy kicsit szutykosnak tűnjön, de ne folyjon szét. Evőkanálnyi kupacokat tettem a forró olajba és mindkét oldalát aranybarnára sütöttem a pakoráknak.

Közben gyors dip készült hozzá:
fél doboz tejfölt elkevertem
1 doboz joghurttal és
2 ek fűszeres krémsajttal, valamint tettem hozzá
egy gerezd fokhagymát is, no meg
pici sót

Ezzel locsolgattuk a ropogósokat. És nagyon élveztük a vacsorát.

kedd, október 26, 2010

Csapati

A tanfolyamon készítettünk krumplis töltött kenyeret, de itthon alapanyag hiányában csak csapatit készítettem. Ez is végtelenül egyszerű. Indiában ezekhez a kenyerekhez csak teljes kiőrlésű lisztet használnak, fél kg-ból kb 10 csapatit lehet készíteni.

Hozzávalók:
50 dkg teljes kiőrlésű liszt
kb 3 dl langyos víz

pici olaj

A hozzávalókból kicsit ragacsos masszát készítünk, az olajat csak a legvégén adjuk hozzá. (A tanfolyamon figyeltem az indiai kezét, amikor befejezte a dagasztást, bizony ragadt még.) Kb 30 percig hagyjuk állni, ezalatt a liszt megszívja magát és szép lágy tésztát kapunk. Kb 8-10 labdacsra szedjük és bő lisztes felületen nyújtjuk vékony lepényekre. Nagyon forró vaslapon kéne sütni, kb 2-2 perc oldalanként, a végén pici olajjal megkenni. Nekem vaslapon nincs (még), kerámia serpenyőben sütöttem, működött.

A töltött kenyérhez ugyanezt a tésztát használtuk, csak mellé reszelt főtt krumpliból, apróra vágott lilahagymából, só-bors keverékéből minden kissé kinyújtott lepény közepébe tettünk egy-egy kanálnyit, újra labdává gombolyítottuk, újra kinyújtottuk és így sütöttük ki a vaslapon. Bármilyen zöldséggel, főleg nyers karfiollal, brokkolival, esetleg répával is működik!

Hagymás pakora

Itt, ebben a nyolcezres kis községben a hétvégén indiai főzőtanfolyamon jártam! Kicsit ajándék is volt, mert bizony megint egy évvel öregebb lettem, meg kicsit töltődés is, gyereknélküli pár óra, ismerkedési kísérlet e helyi erőkkel... Annyira lelkes voltam, hogy még az egyik kedves kötényemet is bepakoltam, hogy akkor most főzni fogunk! Jegyzetpapír eszembe se jutott, aztán azt szerencsére osztogattak, toll volt nálam, a kötény pedig végigpihente a délelőttöt a táskám mélyén. Érdekes tapasztalat volt, igazi indiaitól hallani pár jó ötletet, ellesni néhány nagyon egyszerű receptet, megtudni, hogy hol lehet beszerezni a fűszereket, hozzávalókat. A curryt hiányoltam, azt nagyon szeretem, de volt mangó lassi, zöldséges birjani (rizses egytálétel), lencsés étel és ez a hagymás pakora.
A pakora olyan előétel féle, zöldséges vagy húsos is lehet, és csicseriborsó lisztből, sóból és vízből kell palacsintatészta sűrűségű tésztát készíteni, 1 órát állni hagyni, majd abban megforgatni azt, amit sütni szeretnénk és bő forró olajban aranybarnára sütni.
Ez a hagymás változat azért végtelenül egyszerű, mert ki lehet hagyni a palacsintatésztás fázist, gyakorlatilag csak hagyma és csicseriborsóliszt kell hozzá (a helyi családi vállalkozáson alapuló boltban lehet kapni), persze lehet bolondítani ezzel-azzal, de én tegnap este a legegyszerűbb változatot készítettem a vendégeinknek. Az utolsó morzsáig elfogyott.

Hozzávalók:

vöröshagyma - sok, én tegnap 6 fejet hámoztam meg és felezés után vágtam nagyon vékonyra
kb 12-15 dkg csicseriborsóliszt
3 nagy fej fokhagyma

bors
olaj

A felvágott hagymát egy nagy tálban kézzel jól összeforgatom a sóval, borssal és a fokhagymával, hozzáadom a csicseriborsó lisztet és tovább forgatom kézzel. A hagyma annyi levet ereszt, hogy nincs szükség külön palacsintatésztára, a hagymalé szépen elegyedik a liszttel és ez vékony réteget képez a hagymaszeleteken. Picit hagyom állni, amíg az olaj felforrósodik. A forró olajba nagykanálnyi kupacokat helyezek, amelyek a sütés közben egyben maradnak. Mindkét oldalon aranybarnára sütöm, amikor kész, szűrőlapáttal kikapom és papírtörlőn felitatom a fölösleges olajat.
Előételnek, csipegetni, chutneyval vagy magában.

csütörtök, október 21, 2010

A rács, a rozs meg a mák (tojás nélkül)

Mi is ez? Rácsos rozsos-mákos vagy rozsos rácsos mákos? Végül is mindegy. Az októberi NLK-ban (Nők Lapja Konyha) találtam egy mákos rácsos süti receptet, és mivel Bucus nagyon szereti a mákos sütiket, szerettem volna örömet okozni Neki vele. Mostanában úgyis sokat harcolunk egymással, ő hatalmas öntudattal, hihetetlen kis aggyal, mindig kész válaszokkal és határozott elképzelésekkel indul a világba, felém is, én meg anyai szigorral, féltéssel, türelmetlenséggel, kialvatlansággal, olykor fölösleges szabályokkal próbálom terelgetni az életét. Nem mindig engedi. De ez talán egy másik poszt lesz majd.
Szóval a mákot nagyon szereti. Tojást viszont nem ehet és a nemrég végzett allergia teszt értelmében keresztallergiája van búzalisztre is. Nem tudom, pontosan mit jelent, a doki szerint ehetne búzalisztet nyugodtan, én meg azt olvasom, hogy vigyázni kell, mert hasonló tüneteket idézhet elő, mint a fő allergén (esetében a fűkeverékek). A költözés körüli napokban nagyon súlyos allergiás tüneteket produkált a lelkem, nem árt óvatosnak lenni. Úgyhogy egyelőre nem veszek itthonra sima búzalisztet (nahát, azt írtam, ITTHONRA!), most csak 1 csomag rozslisztem volt, gondoltam, megpróbálom azzal, legfeljebb tömény lesz és kevesebb fogy belőle egyszerre. Így alakult, hogy a szokásos arányokkal rozsos-omlós tésztát készítettem, máktölteléket főztem és finom mákos-rácsos sütit sütöttem átmeneti kis konyhámban. Bucus ma este csak kis hisztit rendezett, azt is amiatt, hogy még pár percet sülnie kell a mákosnak és hogy nem ehet belőle rögtön, amint kivettem a 180 fokos sütőből. Aztán megnyugodtak a kedélyek, mire megeszegettük a vacsorát, langymelegre hűlt a süti és ő jóízűen harapott bele a mákos finomságba.
Este, Vicus altatása közben pedig halkan megkérdezte:
- Mami, szerinted van kedvesebb mama a világon?

Hozzávalók az omlós tésztához (3:2:1):
30 dkg rozsliszt
20 dkg hideg vaj
10 dkg cukor
3 ek tejföl
kb2-3 ek hideg víz
fél kk vaníliabél

A lisztet elmorzsolom a vajjal és a cukorral, majd tésztává gyúrom a tejföllel és a kevés hideg vízzel. Amikor elkészült, alufóliába csomagolom és kb 15-20 percig pihentetem a hűtőben. Ezalatt elkészítem a tölteléket:

20 dkg darált mák
2 ek zsemlemorzsa vagy darált keksz
1 reszelt alma
fél citrom leve
összesen kb 15 dkg barna cukor és méz
1.5 dl víz

A vizet felteszem a cukorral és a mézzel és összefőzöm, majd amikor összeolvadtak, hozzáadom a zsemlemorzsával elkevert mákot, a citromlevet és a reszelt almát. Kicsit összerottyantom.

A tésztát előveszem a hűtőből, 2/3-1/3 arányban elosztom, a nagyobbik darabot ujjal lenyomkodom egy kb 20x20as kivajazott tepsi aljára. Betolom az előnelegített sütőbe és kb 15 perc alatt elősütöm, hogy elkezdjen aranybarna színt ölteni. kiveszem, kicsit hűtöm, rákenem a máktölteléket és a maradék tésztából rácsot gyártok a tetejére. Visszatolom a sütőbe és addig sütöm, amíg a rácsok is aranybarnák lesznek. Ha langyosra hűlt, szeletelem.

Puliszka

Sütőtök, spenót, gomba, olajbogyó... puliszka. Mind olyan ételek, amelyeket sokáig nem szerettem, aztán jött egy pillanat, amikor szép lassan elkezdtek beférkőzni a konyhámba. A puliszka számomra olyan 'se íze se bűze' étel volt évekig. Hiába tettem bele sót, ízeket, egyedül sok-sok juhtúróval és tejföllel tudtam megenni. Sokat most sem variáltam vele, de valahogy ez a mostani egészen finomra sikeredett. Maradékok, házi termékek is kerültek bele, így olyan igazi "vidéki" ebéd hangulata volt, ahogy a párom mondta.

Hozzávalók:
25 dkg kukoricadarát háromszoros mennyiségű sós vízben 10 percig főztem, majd lefedve még 10 percig állni hagytam
2 fej lila hagymát felvágtam
kb 15 dkg húsos szalonnát apróra vágtam és zsírjára pirítottam
és még
25 dkg túrót
3 dl tejfölt használtam

A kész puliszkát egy tepsibe lapogattam, rámorzsoltam a túrót, a lilahagymát, a szalonnát, meglocsoltam tejföllel és a sörös tarja maradék szaftjával és előmelegített sütóben kb 20 percig sütöttem, amíg a teteje kicsit barnulni kezdett.
Másik kedvenc változatom a puliszkára a spenótos-juhtúrós, de Bucus miatt, aki rajong a mákos desszertekért, tervezek egy mákos-barackos édes változatot is a napokban.

vasárnap, október 17, 2010

Sörös tarja

Sokféle módon kezdhetném ezt a posztot: írhatnék pl a sörhöz vagy a sertéshúshoz való viszonyomról. Vagy arról, milyen jó érzés, hogy az első igazi vasárnapunkon, amit az új helyünkön töltünk, sikerült valódi vasárnapi ebédet varázsolnom. És ez jó. Vagy arról, milyen fontos lenne lelassulni, gondosabban tervezni az életünket, mindennek megadni a módját, időt hagyni, nyitottabbá válni, befogadóvá mindazzal szemben, ami jön. Nem ragaszkodni a megszokotthoz, legalábbis nem minden áron.
Kezdődött azzal, hogy elindultam felfedező útra, felmérni a helyi bevásárlási lehetőségeket. Van príma magyar abc, kettő is egymástól 200 méterre, van piac (ez megér egy külön posztot), sütöde, zöldséges, és persze super. Mi kell még? Mindegyik helyen (a supert leszámítva persze) nagyon kedvesek az eladók, teljesítik az extra kéréseket is, tanácsot adnak.
Az első utam tehát a nagy magyar abc-be vezetett, ahol örömmel fedeztem fel, hogy szép a friss hús. Ugyan pulykanyak nem volt, volt viszont kacsanyaka, szárnytöve, abból jó kis leves lesz, gondoltam. És volt gyönyörű tarja - pedig én ritkán használom ezt a kifejezést sertéshúsra, valahogy nem komálom -, csontos, filé nincs. De a hentes győzköd, levágja nekem a csontos részt, jó lesz levesnek, a maradékot meg süssem egyben. Elindult a fantáziám.
Így hát tegnap este kivettem a tarját a mélyhűtőből, hogy reggelre felolvadjon. Reggeli után és indulás előtt pedig gyorsan megmostam, a csontos részt visszatettem a hűtőbe, sóból, borsból, fűszerekből keveréket készítettem és ebbe hempergettem a húst. Forró zsírban kicsit megpirítottam minden oldalát, majd beletettem egy mély öntöttvas tálba. Rákanalaztam még egy kevés zsírt, rádobtam kb 6 gerezd fokhagymát, négy fél paradicsomot, három babérlevelet és mivel más nem volt itthon, ráöntöttem egy bő fél doboz sört. Fedőt rá és mehetett is a kb 130 fokos sütőbe. Ez volt kb fél 10kor. Elindultunk, a húst otthagytam, hadd süldögéljen, gondoltam, délre finom ebéd lesz belőle.
De hogy ennyire!
Főtt barna rizst és kevés hagymás sült zöldséget ettünk hozzá a kacsaleves után.

Igazi vasárnapi ebéd volt. Lassan otthonra találunk.

péntek, október 15, 2010

A kreatív energiák talán újra visszatérnek

Hát itt vagyunk. Megtörtént, elköltöztünk. Nagyon leült a blog, leültek a blogok az utóbbi hetekben, ígérgettem mindenfélét, de nem lett belőle semmi, bocs.
Bevallom, a költözés és az azt megelőző pakolászás nagyon megviselt. Leginkább onnan éreztem, hogy eltűnt belőlem a kreatív energia. Illetve abban nyilvánult meg, hogy rendezni, rendszerezni próbáltam a dobozainkat, a dolgainkat, ez is kívánt némi kreativitást. És közben csak a fejemben tudtam írni, a géphez nem jutottam, max a levelekig. Írtam arról, hogy mit választottam a könyves dobozomba (megegyeztünk a párommal, hogy mivel nagyon kicsi a ház, kevés lesz a helyünk, mindenki 1-1 doboz könyvet pakolhat magának), aztán ahogy szűkült a kör, arról, hogy melyik szakácskönyveim, konyhai ketyeréim jönnek velem a házba és mik azok, amik a következő durván egy évet a garázsban fogják tölteni egy doboz mélyén. Írtam a fejemben arról is, hogy ebben a nagy kavarodásban mennyire megnőtt az egyszerű dolgok jelentősége: hogy milyen jól tud esni egy rántotta (főleg, amióta Malackaraj hatására csak vajjal vagyok hajlandó elkészíteni), néhány egyszerű nyers zöldség, a friss gyümölcs. Írtam (volna) arról is, hogy a fogyókúrával is hadilábon állok, hogy megint jártam mélységekben, amikor a sok teher miatt az étel lett a vigaszom, de hogy most már sokkal hamarabb észleltem és próbáltam tenni ellene. Aztán ezek a posztok nem jelentek meg, de közben mégis lett egy új rendszeres olvasóm, született egy-egy új komment és meghívást kaptam a gasztrominer oldalra. sokszor éreztem, hogy kihúnyt belőlem a blog-szikra, de nem akartam befejezni, mert titkon reménykedtem benne, hogy a friss levegő, a természet közelsége új inspiráció forrása lesz a lelkemben és a konyhámban is.
Most úgy tűnik, efelé haladok.
Nagy főzéseket még nem rendezek, elég messze lakunk beszerzési lehetőségektől, úgyhogy kicsit szervezettebben kell megoldanom a főzést, vásárlást, de igyekszem kihasználni az ősz színeit, ízeit és utat engedni az eltűntnek hitt kreatív energiáimnak.

Addig csak annyit, hogy az egyik első normális ebédünk címeres olasz tészta volt valódi genovai pestoval... mennyei!