Recent Posts

hétfő, május 31, 2010

Una notte a Napoli

Maimoni dalán felbuzdulva megosztanám én is az egyik nagy kedvencemet, Pink Martinitől. Valahogy ettől ott legbelül mindig kisüt a nap...
(És csatlakozom Garffyka hurráihoz, ez nálam is videoáttöltési premier!)

Egyszerű túrós finomság

Könnyen összedobható túrós pohárdesszert. A hűtőben csak egy negyed kiló túró volt, kicsi joghurt, így jött az ötlet. Bucus az elején a bolti krémtúrót követelte (valamit biztosan elrontottam), de amikor sikerült meggyőznöm, hogy legalább kóstolja meg, sokkal finomabb, mint a bolti, akkor bizony nem volt már kérdéses a dolog. Győzött a hazai! A többi részt nem is kérte. (Máskor meg csak az kell, magában)

Hozzávalók 3 főnek:
25 dkg túró
1 pohár joghurt
méz ízlés szerint
vaníliarúd belseje
fél citrom leve

6 db csokis-zabos keksz

(esetleg kis reszelt csoki díszítésnek)

A fentiekből a keksz kivételével sima túrókrémet keverünk, majd kicis szuffléformákban vagy csészékben rétegezzük a keksszel: alulra kicis krém jön, utána egy összetört keksz,majd megint krém, keksz és a tetejére krém. Egy-két órára a hűtőbe küldtem pihenni, összeérni és a tálalás előtt reszeltem rá egy kis csokit.

Sonkás lilakáposzta saláta

Amikor ötlet híján vagyok, sokszor lapozgatom a szakácskönyveimet, előbb-utóbb valami megragad, egy ötlet befészkeli magát a fejembe és egy idő után önálló életre kel. Így volt ez a mai napon is, ami egészen a gyerekek délutáni alvásáig -enyhén szólva - horrorisztikus volt. Ok, azért ahogy ezt így leírom, belátom, ennél sokkal rosszabb napok is vannak szülők életében, nincs okom panaszra, mi csak 3 órát vártunk a kórházban, ahol majd kiveszik Bucus orrmanduláját, a várakozás értelmes része kb 15 perc volt, ennyit töltöttünk megbeszéléssel, a többi üresjárat. Az érett, sokat látott és próbált felnőtt rutinosan rendezi ilyenkor a gondolatait, megiszik egy kávét, újságot/könyvet olvas, a naptárját rendezgeti, írogat, szóval elfoglalja magát és elviseli az őt körülvevő magyar egészségügy jellemző körülményeit. Nem így egy 1 és egy 3.5 éves. Sajnos, mivel nem volt rutinom a hasonló helyzetekben, nem vittünk magunkkal több kiló mesekönyvet, kekszet, rágcsát, csöndes játékot... az én örökmozgó Bucusomat ezek valószínűleg úgyis kb 10 percre kötötték volna le. Helyette egymást szórakoztatták, meg magukat, játéknak maradt használt blokk, papírzsepi, kulcs, egy a táskámba tévedt fallabda, kindercsoki belső üresen, egy darab itatópohár...meg a mami. Amikor ezeket már az összes variációban kipróbálták, akkor következett a kórházi berendezés, Vicus számára azonban már csak egy alternatíva maradt, az alvás. Jobb hely nem lévén, rajtam. Így egy alvó és egy túlpörgött gyerekkel vártuk az anesztest (:), hogy tájékoztasson... Ráment a fél napunk, elmaradt a "gyorsan bevásárolunk hazafelé és összeütök egy gyors ebédet", hazaértünk, lerogytunk, elaludtak. Alvás alatt pedig a vacsorát kezdtem tervezgetni és Stahl szárnyas könyvében találtam egy salátát lilakáposztából, ez volt az alap. Mivel irdatlan szél fújt, a vásárlást a páromra bíztam, igaz, neki ez általában kb dupla annyi időbe telik, mint nekem (viszont velem ellentétben még utálja is!), így csak este fél nyolckor lett vacsora (ez nálunk elég késő), de azért elkészült. Tulajdonképp egész jól illett ez a kicsit télies hangulatú saláta a mai időjáráshoz! És megmaradt egy jó fél fej lilakáposzta, úgyhogy már tervezgetem a következ fogást belőle.

Hozzávalók:
kb 60 dkg lilakáposzta a legfinomabb gyalun legyalulva (nekem robotgép reszelte)
25 dkg finom pulykasonka kis darabokra vágva
1 kis fej lilahagyma apróra
kb 8-10 szem kicsi uborka (csemege vagy ecetes) felkarikázva

az öntethez:
1 tk tárkony
1.5 dl tejföl
fél citrom leve
2-3 ek majonéz
1 ek tárkonyecet

Nagyon egyszerű: a saláta hozzávalóit összekeverem és leöntöm az elkevert szósszal. Ízlés szerint sózom-borsozom.

vasárnap, május 30, 2010

Hétvégi summa

Péntek: rettenetesen nyomott állapot, szinte jártányi erőm sincs, nem tudom, mi van, mi kavarog a légben, körülöttünk, bennem... de semmi bíztató...

Szombat: A. 40 éves, délután buli, leszakad az ég, de soha jobbkor, mire az ünnepelt előkerül a röpke 2 órás óvodai évzáróról, már a fű is száradni kezd a kertben, megtárgyaltuk a pálinka jótékony hatását, hogy hogyan lehet megszeretni az olajbogyót és Vicusnak is szereztünk takarót, hogy ne a karomon lógjon egész este. Az Ünnepelt kedvence a brownies, így teán-csokin-kávén kívűl még kap egy házi browniest (tudjátok, a Nigel Slater félét) és nem bírom ki, sütök egy blondiest is (fehércsokis változat, Stahl könyvéből, recept majd jön), aminek a széleit levagdosom, itthon pusztítjuk, állati jó!

Vasárnap, Gyereknap: későig alvás, Hűvösvölgy, rendőr lovak, tűzoltóautó, erdei séta, saláta ebéd, mászófal és trambulin, túl késői alvás délután, két mosás, játék, játék, játék...

Jó volt.

Ui.: Ja! És hányszor lehet életmódot váltani? A dologról való hallgatásom mögött bizony lustaság lapul(t), de most újult erővel folytatom a megkezdetteket, majd jönnek a beszámolók! Mindenesetre érdekes tanulság, hogy egy-egy nehezebb időszakban milyen könnyen visszakúsznak a régi szokások, beidegződések az evéssel kapcsolatban. Azt hiszem, jót teszek magammal, pedig a lelkiismeretfurdalás mellett a súlyom is nő, az önértékelésem meg csökken.

Milyen jó, hogy mindig lehet újra kezdeni!

péntek, május 28, 2010

Rebarbara és eper zabpelyhes morzsával

Nagyon szeretem a morzsás sütiket, mindig Anglia jut eszembe róla. Persze ott forró vaníliasodóval tálalták az almás finomságot, én max egy kis vanília fagyiig jutok, de most az sem volt. Viszont, mivel ugye némi változtatásokat eszközöltem az étkezésben, a morzsát is át kellett alakítanom valahogy, hogy azért hasonlítson régi önmagához. Régen úgy készítettem, hogy adag liszthez fele cukrot és vajat tettem, késes robotgép, pár pillanat, kész a morzsa. A liszt most felejtős, zab viszont jöhet, így alakult a recept. Valójában pontos mértékeket nem tudok, érzésre mentem, nem is lett tökéletesen morzsa, de sebaj, az íz a fontos, az pedig nagggyon jó volt!

Hozzávalók:
50 dkg rebarbara megtisztítva és kis darabokra vágva
kb 25 dkg eper szintén tisztítva, vágva
vaníliamag - ízlés szerint
pici cukor (nyírfacukor, olyan keveset használok, hogy még mindig van az amúgy borsos árú természetes édesítőből)

zabpehely (kb 10 dkg)
zabkorpa (kb 2 ek)
lenmagpehely (kb 5 dkg)
cukor (kb 3-4 dkg)
hideg vaj (kb 7-8 dkg)
vaníliamag

A sütőt előmelegítettem 180 fokra. A gyümölcsöket felvágtam, egy tűzálló tál aljába rendeztem, nem votl nagy a tálam, a gyümölcsök a 3/4-ét elfoglalták. Megszórtam és öszekevertem a cukorral, vaníliával.
A morzsához valókat a késes robotgépbe tettem, pár perc alatt összeforgattam és a gyümölcs tetejére kanalaztam, kicsit rányomkodtam és beküldtem sülni kb 30 percre. Nyammm!

péntek, május 21, 2010

Huncut Tündér születik

Este 10, hulla vagyok, vendégségből haza, Bucus feldobott állapotban, alig lehet lenyugtatni, elcsendesíteni. De lassan pizsama kerül rá, ágyban fekszik, kicsi agya azonban még pörög-pörög, mi minden történt, merre járt és mesét még, még, még, Mama, még, még, még... Nekem meg már nincs erőm, Apáért kiáltok, jöjjön már, ne hagyjon magamra ebben a helyzetben, már nagyon terhes... Neki nincs sok kedve, fáradt ő is, fél a kudarctól talán, hogy nem elég Bucusnak, nálam viszont győz, eluralkodik a mérhetetlen fáradtság és nem érdekel, jöjjön, mert én tovább nem...
Ajtócsapás a vége.
Mérgesen bevackolom magam az ágyba és siettetem az alvást... Jön is, gyorsan...

Éjfél. Arra a bizonyos melegségre ébredek. Kétségbeesés, tudom mi az! Hiszen még öt hét! Még ne! Jajj! Biztos az ajtócsapás miatt! Kicsi lány, várjál! Nem vár, jön a víz, ezt nem lehet megállítani. Drágám, ébredj, itt az idő. És ne haragudj, nem kellett volna úgy kiborulnom! Most össze kell kapaszkodnunk! Ugye? Megölel, hívjuk a szülésznőt. Nyugtat, hogy ha itt az idő, akkor jöhet a pici lány. Biztos nagyon kíváncsi már arra a kinti világra, amit a mamáján keresztül eddig megismert.
Irány a kórház (csomag persze sehol, most fél óra alatt összedobom, ami itthon marad, az nem is kell). Anyukámat riasztjuk, Bucuskámra figyeljen. Izgalommal, aggódással teli szívvel ülünk az autóba.
Megérkezünk, vizsgálat, kikérdezés, mekkora is? 35 hetes? Háát, akkor gondoljuk meg, hogy maradunk-e, itt nincs koraszülött ellátás, ha bármi baj van, viszik a babát máshova. Vagy akkor föl sem vesznek, egyenesen irány egy másik szülészet. Nem, én csak itt, csak velük, itt az orvosom, itt a világ legjobb szülésznője, számomra Velük lehetséges az a szülés, amit szeretnék, elképzelek. Maradunk. Az ügyeletes bíztat, meglesz ennek a babának a súlya, szerinte nem lesz baj. 24 óra várakozás, ha semmi, indítás.
Elhelyezkedem, semmi. Víz csordogál, fájás egy szál sem. Ok, aggódást picit félreteszem, jó helyre helyezem és befelé figyelek. Hagyom, hogy Ina May Gaskin könyvének (Útmutató a szüléshez) szavai, gondolatai jöjjenek belülről, és beszélgetni kezdek: a picivel, a testemmel. Nagyon erősem hiszem, hogy a gondolat teremt, indít, éltet, mozdít, életet adhat. És a 24 óra számomra nem más, mint folyamatos beszélgetés: gyere, kicsi lányom! Ha már elfolyattad azt a vizet, akkor indulj, ne várjuk meg, amíg kívűlről... Testem, drága, aki eddig vigyáztál rá, engedd el, engedd ki, nyílj meg Neki, nyisd meg az utat előtte, hadd menjen, jöjjön, életre-világra, örömünkre! Ezt és hasonlókat mondok, mondok befelé, más nem is létezik. Semmi, órákig semmi.
Eltelik a következő nap, este vizsgálat, kicsit elindult a tágulás. Hurrá! Csak így tovább. Éjjel nincs indítás, a reggelt megvárják. Nyertünk pár órát, megy tovább a belső bíztatás. Megint órák telnek, inkább ébren, mint álomban. És akkor valami megmozdul. Az órámra nézek: éjfél. 24 órája... Várjuk meg, mi lesz belőle... 10 perc és megint. Aztán megint. Akkor elindult, hála!!! És szép szabályosan jönnek, sokáig csak figyelem, szólni se szólok, nehogy vaklárma legyen. Aztán úgy fél kettő felé megyek az ügyeleteshez: szerintem elindult. Megvizsgál, bizony, jön már! Férj, szülésznő, doki riaszt, átköltözünk a szülőszobába. És időtlenségbe lépve indul a tánc, a folyam, ami megállíthatatlan, indul a nagy próba, jön a hatalmas kihívás, nőt próbáló feladat, hogy az ösztönös ellen cselekedve, a fájdalmakat magamhoz ölelve segítsem a világra a kicsi lányt, aki szélsebesen halad és hajnali 3.43 perckor kibújik mamája öléből a világra! Isten hozott, kicsi Villő, annyira jó, hogy megszülettél és hogy így! 2800 gr, méghogy kicsi! Rendben van, jól van, nemsokára együtt pihenjük ki életünk legcsodásabb-fájdalmasabb-gyönyörűbb élményt.


Azóta eltelt 1 év. De a szülés élménye a mai napig az örömkönnyekig megmozgat. És persze látni, tapasztalni a fejlődést, a kettő egymásra találását, csiszolódását, a huncutság születését Vicus szemében... fantasztikus! Nincsenek rá szavaim, elakad bennem a levegő, akár írni vagy beszélni szeretnék róla.

Isten éltessen, drága kicsi lányunk!

kedd, május 18, 2010

Péknél az esőben

Három napos szobafogság után úgy döntöttem, ma már jobb idő van, délutáni alvás után elmegyünk sétálni, dacolva széllel, esővel, hideggel, kedvetlenséggel, a meleg szoba hívogatásával. Persze, mivel ennyi érv szólt a séta ellen, ki kellett találnom valamit, ami miatt érdemes elindulni. Útba ejtjük a péket, ott uzsonnázunk és itthonra is feltankolunk. Javaslatomat élénk bólogatás fogadta, Bucus lelkesen készülődött. Vicust magamra kötöttem, bízva abban, hogy így jobban védem a szél ellen, és nekiindultunk így hárman, hős mama, egy kicsi, egy pici. Bucus könnyen választ már a pékség kínálatából, de Vicusnál még nagyon óvatos vagyok. Bár pár nap múlva lesz a drágám kerek 1 éves, sokkal óvatosabb vagyok Vele a hozzátáplálásnál, mint annak idején Bucussal voltam (néhány dolgot azóta is bánok). Nagyon figyelek arra, hogy tejet ne kapjon, még kiflibe rejtve sem, így neki mindig vizes zsemle jut. (Azért mindig megkérdezem az eladót a biztonság kedvéért, hogy tényleg vizes-e az a szemle.)

Szóval megérkezünk a pékhez, kiválasztjuk a finomságokat, ki-ki a magáét, fizetünk, elhagyjuk az egységet, kilépünk a szemerkélő esőbe, nekikezdünk a jóízű majszolásnak, amikor feltűnik nekem, hogy valaki nem majszol. Ajjaj, elfelejtettem! Vissza a boltba, kedves úr előreenged...
- Itt maradt valami? - kérdezi az eladó hölgy.
- Nem, csak elfelejtettem a zsemléket. Mondja, vizes a zsemle?
(Zavarodott mosoly suhan át az eladó arcán, mint aki nem érti...)
- Nem mindegy? Kint úgyis az lesz... - veti közbe a kedves úr széles mosollyal.

Citromos-kapros cukkinifőzelék

Vannak jó és rossz napjaim. Továbbmegyek: vannak jóanya és rosszanya napjaim. Gondolom, gyerekeseknek ismerős. Talán ahogy egyre több tapasztalatot gyűjtök, egyre inkább tudok megengedő lenni magammal a rosszanya napokon. És megpróbálom nem elfelejteni, hoyg egy-egy ilyen után mindig jön egy jóanya nap, amikor úgy érezhetem, tapasztalhatom, hogy mennek a dolgaink, rendben van a lakás, finomra sikerül az ebéd, jó együtt lenni a gyerekekkel, jó játszani, simán megy az altatás, engedni tudok a szigorból és játékba transzformálni az induló feszültséget... Ma, hála Istennek, ilyen nap van. És a mai jól sikerült ebédünket szeretném megosztani.
A dolog a tökfőzelékkel indult. Én szeretem, Ő nem, a kapor miatt. Kompromisszumos megoldásunk az lett, hogy akkor főzök, amikor nincs itthon. Aztán évekkel ezelőtt a Nők Lapjában találkoztam Stahl Judit cukkinifőzelékével és elkezdtem ezt készíteni tök helyett. Nekem tartalmasabb, finomabb, mint a tök. Kicsit persze azóta módosult az eredeti recept, de még mindig nagyon finom, savanykás-pikáns, kapros főzelék lesz a végeredmény. Ma ráadásul kicsi, vékony házikolbászt vettem a piacon, olyan sütnivalót, hááát! Mit mondjak, a kettő együtt nagyon finom volt!

Hozzávalók:
kb 50 dkg cukkini reszelve (én a kisebb reszelőn szoktam)
fél fej vöröshagyma apróra vágva
2 gerezd összenyomott fokhagyma
kb 1.5 dl tejföl
kb 2 ek keményítő
fél citrom reszelt héja és leve
1 csokor kapor
só, pici olaj

Pici olajon elkezdem párolni a hagymákat, majd amikor már üveges, hozzáadom a cukkinit, sózom, kevergetem, kevés vízzel felöntöm, belereszelem az előzőleg alaposan megsikált citrom héját, lefedem és kb 10 perc alatt megpárolom. Amíg fő, simára keverem a tejfölt és a keményítőt. Amikor már puha a cukkini, besűrítem a tejföllel, párat rottyantok rajta és kikapcoslom alatta a lángot. Belekverem az apróra vágott kaprot és a fél citrom levét.

csütörtök, május 13, 2010

BB á la NL

Ez egy Brutális Brownies recept á la Nigel Slater. Mondhatnám, hogy a világ legjobb brownies receptje, csak azért nem mondom, mert ezen kívűl ha kettőt kipróbáltam, kicsit hiteltelen lenne így.
A dolog onnan indul, hogy a fiúk bizony csokiimádók. Genetikailag. A párom kedvenc története ezzel kapcsolatban, amikor pár évvel ezelőtt (na jó, volt az tizenegynéhány is, a húszas éveiben) a Bécsben élő nénike hozott hat üveg 750 gr-os Nutellát. Nagy szó volt ez akkor. A nagynéni egy hétre érkezett, s a búcsúzásnál döbbenten látta a konyhapolcon a kimosott mogyorókrémes üveget. "Egy egész üveggel megettél már?" - kérdezte megrökönyödve. Döbbenete pedig hatványozódhatott, amikor párom elhúzta az üveg melletti kis függönyt, aminek takarásában további öt tisztára mosott üveg bújt meg. Hat nap, hat üveg nuti. (A sztorihoz azért mindig hozzáteszi, hogy ma erre már nem lenne képes!)
Így hát, ha valamit ünneplünk, szeretek kedveskedni Neki valamilyen csokis sütivel, keksszel ... minél több csoki, annál jobb.
Nigel Slater brownies receptje rég meg volt jelölve a Kitchen Diaries című könyvében, most érkezett el a megfelelő pillanat a kipróbálásra. Jó minőségű alapanyagokból fantasztikus süteményt alkottunk Bucussal, aki lelkesen segédkezett ... de valahogy aztán egy falatot sem evett belőle. Ő egyelőre a táblás, szelet csokik nagy rajongója, de gyanítom, idővel kikupálódik.

Hozzávalók:
30 dkg barna cukor
25 dkg vaj
25 dkg 70%-os csokoládé
3 nagy tojás és egy plusz sárgája (most vettem észre, hogy én ezt kihagytam)
6 dkg sima liszt
6 dkg jó minőségű kakaópor
fél tk sütőpor

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra.
A csoki nagy részét (20 dkg) vízgőz felett megolvasztjuk, a maradékot (5 dkg) apró kockákra vágjuk. A cukrot a vajjal habosra-krémesre keverjük pár perc alatt. A tojásokat villával felverjük. A lisztet összekeverjük a sütőporral és a kakaóval. A cukros vajhoz először fokozatosan hozzáadjuk a tojásokat, majd fakanállal belekeverjük az olvadt csokit, a csokidarabokat, végül a lisztes-kakaós keveréket. NL egy 23 cm oldalú négyzetformát ajánl, nekem négyzet nem volt, csak nagyjából néztem, a kisebbik fém tepsimben (kb 20x25cm) sütöttem. Kibéleltem sütőpapírral, belekanalaztam a masszát és kb 35 percig sütöttem. A sütési idő végén ellenőrizni kellett, nekem ekkor még nagyon remegősnek tűnt, bár a teteje már szépen kezdett töredezni. Bent hagytam még 5 percig és kikapcsoltam a sütőt. Pár perc múlva kivettem és hagytam hűlni. Szeletelés előtt minimum 1 órát hagyni kell, de másnap még jobb lett az állaga: a teteje kicsit törős, a belseje enyhén ragacsos, puha, szinte krémes ... mennyei! Veszedelmesen finom!

hétfő, május 10, 2010

Rebarbarakrémmel töltött diótorta

Már írtam korábban, hogy kell néha a kényeztetés. Igen ám, de amikor az embernek mindkét gyereke nagyon lassan gyógyul, amikor megjön a határozat: Bucus nem mehet többet oviba, orrmandula műtétre várunk, egyszóval gyökeresen megváltoznak a hétköznapjaink ... na, akkor nem olyan egyszerű kitalálni, hogy mégis hogyan kényeztessem magamat. Nem ecsetelem, rendesen leszívott az elmúlt 10 nap. Betegápolás, itthon tomboló 3.5 éves, rossz idő, sok fejfájás, felnőtteknél is induló köhögés, ami hetek alatt fog csak itthagyni bennünket. Amikor ennyire sok körülmény nehezíti a mindennapokat, akkor igazán kiszúrás lenne, ha én még magamnak is szigorítanám a dolgokat, pl ami az evést illeti. Viszont az is igaz, hogy az elmúlt hetek reformjai valahogy kezdenek beépülni a zsigereimbe. Minimálisra vettem a cukrot, lisztet nem nagyon használok, próbálok sok zöldséget-gyümölcsöt enni, készíteni. Édesség viszont kell néha, ízlelőbimbóknak, gyomornak, agynak, léleknek egyaránt. Így ötlöttem ki ezt a diótorta receptet, az eredeti ötlet Szendi G honlapjáról való, a töltelékkel én bolondítottam meg.

Hozzávalók a tortához:
25 dkg darált dió
15 dkg cukor (én most nyírfacukrot használtam, de persze bármilyen cukorral lehet)
5 tojás különválasztva
csipet só

A tojásfehérjéket a csipet sóval elkezdem verni és fokozatosan hozzáadom a cukrot. A végén belekeverem a sárgákat és a diót is. Alaposan kivajazok egy 26 cm-es kapcsos tortaformát és beleöntöm a "tésztát". Előmelegített sütőben 180 fokon aranybarnára sütöm (kb 25 perc). Ha kész, kiveszem és hagyom kihűlni. (Eredetileg nagy tepsiben akartam kisütni és tekercset csinálni belőle, de aztán az egyszerűség győzött, majd legközelebb úgy csinálom.)

Hozzávalók a rebarbarakrémhez:

fél kg rebarbara
3 dkg vaj
2 ek barnacukor
5 szem eper
vaníliabél

A rebarbarát megtisztítom, kis darabokra vágom, megolvasztom a vajat egy serpenyőben, beleszórom, hozzáadom a cukrot és a vaníliát és fedő alatt puhára párolom. Kb 5 perc után hozzáadom a megtisztított, felkockázott epret és ovábbi kb 8-10 percig összerotyogtatom őket. Utána hagyom kihűlni.
a kész tortát óvatosan kettévágom, az alsó lapot megkenem a rebarbarával és visszahelyezem rá a tetejét. Picit jó, ha áll. Finom, pikáns torta lesz belőle. Ha dupla adag krémet készítünk, a tetejére is lehet rakni (én most meghagytam a másik adag rebarbarát holnap reggelire turmixnak: banánnal, eperrel, vaníliával fogom összeturmixolni a párolt rebarbarát...hmmm, de fincsi lesz!)

Vajhal vajban

Nemrég vacsorázni voltunk a Pastramiban. Mama és J is vajhalat rendeltek japán morzsában, mi is megkóstoltuk, fantasztikusan finom volt. Aztán kiderült, hogy a piaci halasnál is lehet kapni vajhalat, nem is vészes az ára. Elmentem, volt, vettem és ma este remek vacsora lett belőle, kb 15 perc alatt. Mivel nem tudok szabadulni a petrezselyem-fokhagyma duótól, ha fehér húsú halról van szó, és volt egy pici maradék tojás, fűszeres bundába forgattam a halat és vajban sütöttem oldalanként kb 2-3 percig. Salátával ettük.

Hozzávalók (2 főre vacsorának):

30 dkg vajhal (vagy más fehér húsú tengeri hal)
1 csokor petrezselyem
1 új fokhagyma
2 ek zabkorpa
1 tojás
só, bors
kb 2 ek vaj

A vajhalat kb centis szeletekre vágtam, a tojást felvertem, a petrezselymet apróra vágtam a fokhagymával, hozzákevertem a zabkorpát, sót, borsot. Egy serpenyőben megolvasztottam a vajat, a halszeleteket először tojásba forgattam, majd jól meghempergettem a petrezselymes fokhagymában, megnyomkodtam, hogy mindenhova jusson és megsütöttem a vajban. Ez is egyszerűen fantasztikus és fantasztikusan egyszerű!

szerda, május 05, 2010

Csakazértis örömök

Már hetek óta készülök írni egy fontos élményemről, ami azóta is begyűrűzik az életembe, alakítja a mindennapokat. Pár hete fontos beszélgetésem volt G-vel, akihez kéthetente eljutok, hogy kicsit kényeztessem magam. Nem indult mély beszélgetésnek, hiszen alig ismerjük egymást, nem is erről szól a dolog, de egy kérdésem kapcsán olyan bölcs válaszokat kaptam, amik az elmúlt hónapok legfontosabb útravalójává váltak. Arról beszélgettünk, hogy mi segíti a fogyást. Végülis egy idő után a kétségbeesett embernő már mindenhol erre a kérdésre keresi a választ - én legalábbis akkor így voltam. És ellágyultam, amikor nem a táplálkozásról, nem is a mozgás fontosságáról kezdtünk beszélgetni, hanem arról, hogy mennyire fontos kilépni a rutinból. Megváltoztatni a beidegződéseket. Más szemmel nézni a dolgokat. Más módon tenni a hétköznapi feladatokat. Ő olyan konkrétumokra gondolt, mint pl másik kézzel kavarni az ételt, másik karban fogni Vicust, másik lábbal rúgni a labdába, mint ahogy megszoktam, más útvonalon menni az oviba, a piacra, mint ahogy egyébként. Monoton tevékenységekbe kicsi változatosságot iktatni pl 25ször behúzni a hasamat mélyizomból és ezt naponta 10szer megcsinálni. (Ezt azóta sem sikerült, ha eszembe jut, akkor is csak max 2-3szor tudom) Ezen a ponton mondtam G-nek, hogy azt nem hiszem, hogy ennek akkora hatása van, mintha napi 250 felülést csinálnék. Azt tanácsolta, próbáljam ki.
Apró, pici rutinokat változtatni, ami által jobban kell figyeljek, jobban dolgozik az agyam, változások indulnak el a sejtjeimben, testemben, a lelkemben.
Ezt én oda viszem tovább a mindennapokban, hogy próbáljak kicsit tenni az ösztönös reakcióim ellen és megtapasztalni, mit is jelent a szabad AKARAT. Pl, ha Bucus reggel 7 kor lelkesen invitál focizni - igyekszem nem mamaellenes akcióként felfogni ezt, hanem reggeli testmozgásként (jó, jó, tudom, kicsit röhejes) és egy pici magamba nézés, a fáradtság és lassúság leküzdése után, miután belül úgy döntöttem, igyekszem a lehető legjobb kedvvel kicsit focizni Vele. Az eredmény, hogy Ő állatira örül, élvezi, én meg kicsit rohangálok, cselezgetek, mozgok, élvezem, hogy játszhatok, gyerek lehetek megint. Fantasztikus ilyenkor megélni, hogy milyen sok múlik egy belső kis döntésen. Hogy tényleg tudok valami mellett és ellen is dönteni. Rájöttem, mennyivel többször sodortattam ezelőtt magamat az ösztönös reakcióim által, persze főleg a negatív dolgokban: nincs kedvem, fáradt vagyok, most keltem fel, kicsit pihenek, nem érek rá, stb.
Nem megy ez mindig. De azért jutott most mégis eszembe, mert amikor azt érzem, hogy a sok betegség megnyomorít, óriási terhet róva rám, akkor nem marad más - a saját túlélésem érdekében is -, csak az öröm és a humor eszköze ahhoz, hogy az itthon töltött napok (hetek) valóban gyógyítóak legyenek.

Ezek fényében a mai örömeim:

  • reggel f8 - Bucus széles vigyorral hozza a tegnap elveszettnek hitt orrszívó csovecske fejét! Hurrá, megvan! Nem kell az egyetlen fejet minden használat után fertőtlenítenem!
  • tegnap estére elment a hangom, de csak ma reggelre találtam benne örömöt: nem tudok kiabálni Bucussal, ha nagyon akarok, akkor sem!
  • Vicus ma még nem volt lázas, és ez érezhető, egyre többet mosolyog!
  • Vicus, ugyan nemsokára 1 éves lesz, és azt gondoltam, ekkorra már alig fog szopizni, most, hogy beteg, semmi mást nem eszik, csak anyatejet. Annyiszor szopik, mint újszülöttként...és őszintén szólva nagyon élvezem! Örülök, hogy van tejem, hogy szoptathatom, hogy nincs annyira rosszul, hogy nem tudna szopizni!
  • ma végre újra volt kedvem hozzá, hogy tervezgessem a következő napok menüjét - Bucus kb 4 Kockásfülű meséje alatt átlapoztam egy fél Rachel Allen könyvet és hagytam, hogy inspiráljon...
  • eljutottunk a piacra, és a kedvenc hentesem apróra vágta nekem a pörköltnek vett csirkecombokat ... kedvesen és örömmel ... egyszerűen jó hozzájuk járni (dilis dolog, hogy a hentesnél töltődöm, nem?)
  • reggel a Klasszikon a Nessun' dorma ment ... ettől az áriától szinte mindig sírva fakadok, annyira gyönyörű...
  • kreativitásomat is megélhettem: mit játsszunk 3 db százas papírzsepi csomaggal? Ma ez volt a 3.5 éves és a 11 hónapos közös játékmetszetében; dobáltuk - kinek pörög többet, lépcsőt, dobogót építettünk belőle, fülhallgatónak használtuk, korcsolyának ... és nevettünk, mind a hárman!
  • úgy tűnik, összejön egy várvavárt nyaralás barátokkal!
  • három kedves emailt is kaptam!

És végül, de nem utolsó sorban:

  • megint van kedvem írni a blogra

Zabos-rebarbarás muffin

A rebarbarához van egy meghitt mesém, de azt majd később. Ehhez most csak annyi, hogy a hűtőben felejtettem egy köteggel a múlt heti piacolásról. Amikor vasárnap hazajöttünk a beteg gyerekekkel, vettem észre, hogy itthon felejtettem a pénteken vett rebarbarát. Aztán eltelt még két nap és tegnap este megint a kezembe került, gondoltam, jó lenne valamibe felhasználni, mielőtt magától távozik a hűtőből. Ugyan a kis táplálkozási reformjaim miatt eléggé korlátozottak a lehetőségeim sütés terén (vizsont olvadnak a kilók!), azért nekifutottam, segített egy recept Szendi könyvében.

Hozzávalók:
25 dkg aprószemű zabpehely
5 dkg zabkorpa
kb 25 dkg tisztított, kockákra vágott rebarbara
3 tojás
1 dl zabtejszín
pici méz
1 kk szódabikarbóna
fahéj

annyi víz, hogy jól keverhető, se nem sűrű, se nem híg tésztát kapjunk (kb 1 dl)

A hozzávalókat összekeverjük, a mennyiséget elosztjuk 12 muffinmélyedésben és előmelegített, kb 180 fokos sütőben aranybarnára sütjük. Finom reformsütemény (sajnos ez egyelőre nálunk azt jelenti, hoyg nekem ízlik, a fiúknak nem. De ami késik, nem múlik!)

hétfő, május 03, 2010

Nincs kedvem...helyzetjelentés

Nem sajnáltatni akarom magamat, szó sincs róla. Egyszerűen nincs kedvem blogolni. Jó sokat gondolkodom rajta mostanában, hogy miről is szól ez az egész, miért is kezdtem el, már arra is gondoltam, hogy abbahagyom, de azt hiszem, túl hirtelen döntés lenne, így még maradok, csak kicsit lehet, hogy csökkentett üzemmódban.
Mert hogy most kicsit nehezebb. A gyerekek pár nap kihagyással szinte egyfolytában betegek, felsőlégúti mindenféle, és hát látni, hordozni a 11 hónaposat 39.5 fokos lázzal, szűnni nem akaró hurutos köhögéssel... hát, nem könnyű. Persze nekem is gyűlik a feszültség, fejben, gyomorban és fáj, gyötör, kijön...

A hétvége kétszeres ünnep volt (lett volna) számomra, egy ajándékkal kiegészülve. Péntek hajnalban megérkezett Rebeka, kedves barátaink harmadik picije, első leánykája, olyan jó volt osztozni az örömben! Isten hozott közöttünk, adjon Neked nagyon szép, tartalmas és örömteli életet, kicsi lány!
Aztán, szombaton volt 6 éve, hogy összekötöttük az életünket. Örökre. Érdekes volt belegondolni, hogy hogyan telt az a 6 évvel ezelőtti nap. És hogy hova jutottunk el ezen évek alatt. Párom szerint megkétszereződtünk. Sok élmény, öröm-bánat van mögöttünk. És rengeteg hála bennünk. Hogy a nehézségek közepette is megyünk tovább, remélhetőleg inkább előre, mint hátra.
És hát vasárnap anyák napja volt: igazi kisgyerekes anyanap volt betegápolással, aggódással, azzal az eltökéltséggel, hogy ezekkel együtt próbálok jókedvű maradni, még úgy is, hogy éjszaka csak 4-5 órát aludtam, két részletben.

Úgyhogy recept most nincs, biztosan lesz majd, ahogy jön, szabadon.