Recent Posts

szerda, május 05, 2010

Csakazértis örömök

Már hetek óta készülök írni egy fontos élményemről, ami azóta is begyűrűzik az életembe, alakítja a mindennapokat. Pár hete fontos beszélgetésem volt G-vel, akihez kéthetente eljutok, hogy kicsit kényeztessem magam. Nem indult mély beszélgetésnek, hiszen alig ismerjük egymást, nem is erről szól a dolog, de egy kérdésem kapcsán olyan bölcs válaszokat kaptam, amik az elmúlt hónapok legfontosabb útravalójává váltak. Arról beszélgettünk, hogy mi segíti a fogyást. Végülis egy idő után a kétségbeesett embernő már mindenhol erre a kérdésre keresi a választ - én legalábbis akkor így voltam. És ellágyultam, amikor nem a táplálkozásról, nem is a mozgás fontosságáról kezdtünk beszélgetni, hanem arról, hogy mennyire fontos kilépni a rutinból. Megváltoztatni a beidegződéseket. Más szemmel nézni a dolgokat. Más módon tenni a hétköznapi feladatokat. Ő olyan konkrétumokra gondolt, mint pl másik kézzel kavarni az ételt, másik karban fogni Vicust, másik lábbal rúgni a labdába, mint ahogy megszoktam, más útvonalon menni az oviba, a piacra, mint ahogy egyébként. Monoton tevékenységekbe kicsi változatosságot iktatni pl 25ször behúzni a hasamat mélyizomból és ezt naponta 10szer megcsinálni. (Ezt azóta sem sikerült, ha eszembe jut, akkor is csak max 2-3szor tudom) Ezen a ponton mondtam G-nek, hogy azt nem hiszem, hogy ennek akkora hatása van, mintha napi 250 felülést csinálnék. Azt tanácsolta, próbáljam ki.
Apró, pici rutinokat változtatni, ami által jobban kell figyeljek, jobban dolgozik az agyam, változások indulnak el a sejtjeimben, testemben, a lelkemben.
Ezt én oda viszem tovább a mindennapokban, hogy próbáljak kicsit tenni az ösztönös reakcióim ellen és megtapasztalni, mit is jelent a szabad AKARAT. Pl, ha Bucus reggel 7 kor lelkesen invitál focizni - igyekszem nem mamaellenes akcióként felfogni ezt, hanem reggeli testmozgásként (jó, jó, tudom, kicsit röhejes) és egy pici magamba nézés, a fáradtság és lassúság leküzdése után, miután belül úgy döntöttem, igyekszem a lehető legjobb kedvvel kicsit focizni Vele. Az eredmény, hogy Ő állatira örül, élvezi, én meg kicsit rohangálok, cselezgetek, mozgok, élvezem, hogy játszhatok, gyerek lehetek megint. Fantasztikus ilyenkor megélni, hogy milyen sok múlik egy belső kis döntésen. Hogy tényleg tudok valami mellett és ellen is dönteni. Rájöttem, mennyivel többször sodortattam ezelőtt magamat az ösztönös reakcióim által, persze főleg a negatív dolgokban: nincs kedvem, fáradt vagyok, most keltem fel, kicsit pihenek, nem érek rá, stb.
Nem megy ez mindig. De azért jutott most mégis eszembe, mert amikor azt érzem, hogy a sok betegség megnyomorít, óriási terhet róva rám, akkor nem marad más - a saját túlélésem érdekében is -, csak az öröm és a humor eszköze ahhoz, hogy az itthon töltött napok (hetek) valóban gyógyítóak legyenek.

Ezek fényében a mai örömeim:

  • reggel f8 - Bucus széles vigyorral hozza a tegnap elveszettnek hitt orrszívó csovecske fejét! Hurrá, megvan! Nem kell az egyetlen fejet minden használat után fertőtlenítenem!
  • tegnap estére elment a hangom, de csak ma reggelre találtam benne örömöt: nem tudok kiabálni Bucussal, ha nagyon akarok, akkor sem!
  • Vicus ma még nem volt lázas, és ez érezhető, egyre többet mosolyog!
  • Vicus, ugyan nemsokára 1 éves lesz, és azt gondoltam, ekkorra már alig fog szopizni, most, hogy beteg, semmi mást nem eszik, csak anyatejet. Annyiszor szopik, mint újszülöttként...és őszintén szólva nagyon élvezem! Örülök, hogy van tejem, hogy szoptathatom, hogy nincs annyira rosszul, hogy nem tudna szopizni!
  • ma végre újra volt kedvem hozzá, hogy tervezgessem a következő napok menüjét - Bucus kb 4 Kockásfülű meséje alatt átlapoztam egy fél Rachel Allen könyvet és hagytam, hogy inspiráljon...
  • eljutottunk a piacra, és a kedvenc hentesem apróra vágta nekem a pörköltnek vett csirkecombokat ... kedvesen és örömmel ... egyszerűen jó hozzájuk járni (dilis dolog, hogy a hentesnél töltődöm, nem?)
  • reggel a Klasszikon a Nessun' dorma ment ... ettől az áriától szinte mindig sírva fakadok, annyira gyönyörű...
  • kreativitásomat is megélhettem: mit játsszunk 3 db százas papírzsepi csomaggal? Ma ez volt a 3.5 éves és a 11 hónapos közös játékmetszetében; dobáltuk - kinek pörög többet, lépcsőt, dobogót építettünk belőle, fülhallgatónak használtuk, korcsolyának ... és nevettünk, mind a hárman!
  • úgy tűnik, összejön egy várvavárt nyaralás barátokkal!
  • három kedves emailt is kaptam!

És végül, de nem utolsó sorban:

  • megint van kedvem írni a blogra

3 megjegyzés:

Chef Viki írta...

Ezt tök jó volt olvasni :-)

Nem könnyű beidegződött szokásokat megváltoztatni, sőt! De ez egy vidám nap volt, ahogy látom :-)

julcsi írta...

Drága Esztim!
Az én örömeim a közelmúltból:
- a Veled töltött néhány óra azon a szombaton, a kávé, a könyv, a beszélgetés,a közelséged
- A Veletek tölött kedd este, a figyelem, az időtök, a hely, az étkek, a hangod, ahogy büszkén meséled a jó híreket
- a telefonod, az érdeklődés, a hírek rólatok
- a blogodat olvasni, egyszerűen csak azért, mert a Tiéd, és mert élvezem.

Annie írta...

Engem is nagyon hasonló gondolatok foglalkoztatnak. Pont azt veszem számba, hogy az az örömöt, amit egy szelet csokiba való beleharapás tud nyújtani, milyen más örömforrással tudom kiváltani. Hiszen ez vic, hogy én függjek a csokitól: függjön az éntőlem!
Talán manapság egy kicsit túl kevés "extra" öröm jut nekünk a társadalomban, az általános inkább a bosszankodás, az idegesség, az oda nem figyelés. Miért kell már annak is örülni, ha nem dudálnak rám, amikor elengedek egy autót, pedig elsőbbségem lenne?
És mindazon mérhetetlen, pótolhatatlan és felemelő boldogság mellett, amit egy kisgyerek tud nyújtani, egy kisgyerekes anyuka igenis hátrányba kerül, mert valamilyen jópofa sport (nem az otthon tornázás a tv előtt) jó kis adrenali löketet tudna adni, de melyikünk jut el hetente kétszer valamilyen edzésre? Vagy persze eljuthatnék, rajtam áll, de akkor adjak fel a gyerekkel töltött drága időmből?
U.I.: Szóval Neked sem megy egyformán az altatás minden nap...