Családunk egyik konyhai jelszava volt régen, hogy "ha nem sikerült, rakjuk le!" Sok mindent mentettünk meg vagy át ilyen módon (szétfolyt zabpelyhes kekszet, másnapos paprikás csirkét, sült zöldség maradékot, kőkemény mézeskalácsot március közepén...). Az eredetinél mindig mérföldekkel finomabb ételt varázsoltunk az asztalra, és bebizonyosodott, hogy nagyon jó stratégia étel-unalom, megszokás ellen.
A mai ebédünk egyszerű böjti húsmentes ételnek indult: paradicsomleves, túró gombóc.
Gyorsan megvan, mindenki megelégedhet: én nagyon szeretem a paradicsomlevest, Bucus a túrógombócot, Vicust is megkínálhatom a paradicsommal egy kis krumplival vegyítve... és biztosan marad a délután éhesen hazatérő családfőnek is. Igen ám, de egy ideje, mióta sima búzadara helyett tönkölydarát használok a főzéshez, valahogy a gombócok nem nagyon akarnak összeállni. Nem kutattam utána az okoknak, ha valakinek van tippje, írja meg, hogy miért viselkedik másképp a tönkölydara. Eddig mindig megoldottam valahogy: vagy egyszerűen csak nagyon lágy gombócok lettek, amit nem bántunk, mert úgy szeretjük, vagy, amikor annyira szétfőttek, hogy alig tudtam átszűrni a darás-túrós aprólékot a prézlibe...nos, akkor csak megettük úgy. Ízre ugyanaz, a formája meg... nem néztünk oda:) Eddig azt hittem, biztosan túl kevés darát teszek bele, így ma többet tettem, mint szoktam, de persze nem mértem, csak úgy érzésre. Tapintásra jónak tűnt, amikor kivettem a hűtőből, szép gombócokat lehetett formázni belőle, a túró sem tűnt el, csak amikor beleraktam őket a forró vízbe és feljöttek a felszínre, egy pillanat alatt szétestek. Megint. Ok, ok, én nem fogok ... , mit lehetne kezdeni ezzel? Bucust nagyon ráhangoltam már a gombócra, s mivel tudom, hogy a csokit is nagyon szereti, gondoltam, kedvezek neki... és akkor bevillant a szlogen. Meg az is, hogy van egy zacskó igazi vaníliás cukrom meg süthető csokipasztillám az Ázsia boltból múlt hétről. Begyújtottam a sütőt, már meg is volt a terv: a szétesett gombócokat összeforgatom a prézlivel, a felét belesimítom egy pici olajjal kikent magasfalú tepsibe, ráöntöm a vaníliás cukor felét, rászórom a csokipasztillák felét, utána megint túróbigyó, cukor, csoki és a végén rákentem egy nagy doboz tejfölt. Kb 25 percig sült a melegedő sütőben, csak annyira, hogy összeérjen, a csoki olvadni kezdjen, picit megpiruljon a széle.
Hááát... Mit mondjak? Jobb, mint az eredeti!
A gombóc 50 dkg túróból készült.
3 megjegyzés:
Hú, ez nagyon jól néz ki!
Ma hazafelé pont álldogáltam a túró előtt a boltban...végül ott hagytam...de visszamegyek...megjött a motiváció!
Jajj, de jó! Nem csak jól néz ki, de agggyon finom is ám! Persze lehetne citrommal, naranccsal, esetleg valami gyümölccsel is turbózni!
Drága Esztikém, büszkevagyok Rád én, mint a "ha nem sikerül, rakjuk le!" dinasztia másik képviselője! :)A képen látom a vaníliapöttyöket, istenien néz ki! Sajnos ma csak gyümölcsöt eszem, és akárhogyan is próbálom a túróba, csokiba, tejfölbe belemagyarázni, hogy ezek mind gyümölcsök, nem sikerül! :( De jön még ez a túrónemgombóc az én utcámba! :)
Megjegyzés küldése