Karfiolos csicsókakrémleves

A hosszú hétvégén minden nap vendégeink vannak. És ilyenkor szeretek készülni. Egyikük este jön, vacsorára is marad, mások délután, megint másnak "nem kell semmi, ne törjem magam".
Ok, de én akkor is szeretek készülni. Feldob és energiával tölt fel, amikor fejben-szívben készülhetek az érkezésükre, tervezhetem, hogy az adott napszakhoz, az ő ízlésükhöz mi a legjobb vendégváró. Persze passzoljon az évszakhoz, a napszakhoz is, és nem utolsó sorban legyen finom. Lehetőség szerint nagyon finom! No, senki ne képzeljen díszes terítéket, többfogásos menüt, 5 sor evőeszközt, színben harmonizáló szalvétát, tányért, terítőt, asztaldíszt... Ez a nagy ünnepeknek jár. A hétköznapok, hétvégék kis ünnepei, családi, baráti találkozások könnyen alakulnak ünnepivé a külső feltételek megléte nélkül is. Olyan sokszor tanulom, és még tanulnom kell, hogy a kevesebb is elég. Elég egy szál gyertya, otthonos rend, illatos tea és lobogó tűz a kandallóban, elég egy kedves mosoly, egy őszinte érdeklődő kérdés, egy meleg, befogadó ölelés, egy jóízű, nevetős pillanat felnőttek és gyerekek között ahhoz, hogy a találkozás valódi Ünnep legyen.

És mivel most a kísérletező kedvem is kezd előbukkanni, több izgalmas dolgot is készítettem/készítek a napokban. Az első volt ez a leves, az esti vendégnek, vacsorára.

A csicsóka számomra olyan "nem tudok vele mit kezdeni" zöldség. Próbálkozásaim voltak már, de valahogy nem volt soha igazi "aha" élményem vele kapcsolatban. Azért minden évben újra adok neki egy esélyt, hátha. Úgyhogy amikor megláttam a zöldségesnél, mellette a karfiolt, rögtön megvolt a leves ötlete. Sok hagymával és fokhagymával képzeltem, a tetejére pedig apró meglepetéseket találtam ki. Tegnap ez volt a vacsora, ma pedig ezt ebédeltük, utána csak egy kis diós tésztát ettünk. Tökéletes szombati ebéd.

Hozzávalók egy nagy adaghoz (kb 6 személyre):

1 kg csicsóka (hámozás után kb 60-70 dkg marad)
1 közepes fej karfiol
3 közepes fej vöröshagyma
5 gerezd fokhagyma
5 dkg vaj
só, bors
1/2 tk őrölt szerecsendió
kb 4 ek-nyi reszelt parmezán vagy grana padano (ez el is maradhat, lehet a tetejére is szórni pici reszelt sajtot)
1 kis doboz tejföl

A megpucolt, felvágott hagymákat vajon pirítani kezdtem, majd amikor már szép színe kezdett lenni, hozzáadtam a megpucolt, felkockázott csicsókát és a kicsi rózsákra szedett, megmosott karfiolt. Sóztam, borsoztam, hozzáadtam a szerecsendiót és kicsit pároltam, majd felöntöttem annyi forró vízzel, hogy éppen ellepje. Kb 20-25 perc alatt megpuhultak a zöldségek, botturmixszal összekevertem, hozzáadtam a reszelt sajtot és a legvégén belekevertem a tejfölt.
A tetejére pedig a következőkből válogathattak a vacsoraasztalnál ülők:
- levesgyöngy (ez persze nem az én érdemem, de nagyon jól illett hozzá)
- pirított baconszalonna
- maradék szalonnazsírban pirított dió

A hárommal együtt volt a legfinomabb.

Pakora megint - zöldséges

Tart a pakora láz... mert olyan egyszerű és olyan ízes, gyorsan elkészíthető és laktató. Nem utolsó sorban pedig úgy tűnik, a gyerekeknek nagyon-nagyon bejön, így aztán pofátlan mennyiségű zöldséget rakhatok a tányérjukra... az egyetlen bajom vele az olajban sütés, apró konyhámat nem könnyű kiszellőztetni egy-egy ilyen akció után, de a dicséreteket hallgatva megéri.
Most megint olyan "unom már a kenyér+feltét vacsorákat" hangulatban vagyok, annál is inkább, mert nagyon fura jeleket tapasztalok magamon kenyér ügyben. Úgyhogy igyekszem kicsit más dolgokat adni vacsorára, ezek lehetnek kicsit tartalmasabb saláták, egyszerűbb ropogósok, finom, tartalmas levesek, krémlevesek, szerintem ha ilyen van a vacsoraasztalon, akkor nem baj, ha kétszer eszik meleget az ember.
Tegnap este tehát, amikor 7 előtt kicsivel átfázva hazaértünk a gyerekekkel és átadtuk magunkat az átmeneti otthon melegének (átmeneti ide vagy oda, nagyon jó volt megérkezni), kb 10 perc alatt összedobtuk a pakora alapot és már indult is a sütés. Közben megérkezett a családfő, a férfiak begyújtották a kandallót, kicsi lány aktívan vett részt a főzésben és a tűzrakásban is és közben szinte észrevétlenül ínycsiklandozó vacsora került az asztalra.

Hozzávalók:
1 közepes cukkini
2 közepes sárgarépa
1.5 nagy krumpli
1 fej lila hagyma
2 gerezd fokhagyma
só, bors
(kevés reszelt kemény sajt, esetünkben grana padano)
csicseriborsó liszt
víz

olaj a sütéshez

A zöldségeket megpucoltam és apróra reszeltem. A hagymákat apróra vágtam. Alaposan összekevertem a zöldségeket a sóval, borssal, adtam hozzá egy kevés reszelt gran padanot, elkevertem kb 10 dkg csicseriliszttel és kevés vízzel, hogy kicsit szutykosnak tűnjön, de ne folyjon szét. Evőkanálnyi kupacokat tettem a forró olajba és mindkét oldalát aranybarnára sütöttem a pakoráknak.

Közben gyors dip készült hozzá:
fél doboz tejfölt elkevertem
1 doboz joghurttal és
2 ek fűszeres krémsajttal, valamint tettem hozzá
egy gerezd fokhagymát is, no meg
pici sót

Ezzel locsolgattuk a ropogósokat. És nagyon élveztük a vacsorát.

Barackos sült répa

Ez az étel lett volna a töltött csirke körete vasárnap, de nem fért bele a délelőtti rogramba az elkészítése, így átkerült hétfőre. Ez is a Rachel Allen könyvből van, de picit variáltam persze rajta: a köménymagot szerecsendióra cseréltem. Amúgy a dolgohoz hozzátartozik, hogy azért örültem ennek a receptnek, mert a nyáron kaptunk a Káli-medencéből 4 üveg baracklekvárt. Gyönyörű színű, fantasztikus ízű, viszont nagyon folyós. Úgyhogy gondolkozom, hogy mire tudom használni sütemény-áztatáson kívűl, és kapóra jött ez a sült répa is.

Hozzávalók:
50 dkg sárgarépa
50 dkg vékony fehérrépa
pici olícaolaj
só
bors
pici szerecsendió őrölve/köménymag
3 ek baracklekvár
2 tk citromlé

A répákat meghámozom, egyforma hosszúkás darabokra vágom és elrendezem egy tepsiben őket. Meglocsolom egy kis olívaolajjal, sózom, borsozom és ráreszelem a szerecsendiót. Átforgatom, hogy egyenletesen bevonja az olajos réteg a répákat és betolom a 180 fokra előmelegített sütőbe. Kb 30 perc múlva egy kis lábosban összerottyantom a baracklekvárt és a citromlevet, pár percig lassú tűzön kevertgetem. amikor kész, rákanalazom a répára, összeforgatom vele és visszatolom a sütőbe újabb negyed órára, hogy szép aranybarna színt kapjon.

Sonkás lilakáposzta saláta

Amikor ötlet híján vagyok, sokszor lapozgatom a szakácskönyveimet, előbb-utóbb valami megragad, egy ötlet befészkeli magát a fejembe és egy idő után önálló életre kel. Így volt ez a mai napon is, ami egészen a gyerekek délutáni alvásáig -enyhén szólva - horrorisztikus volt. Ok, azért ahogy ezt így leírom, belátom, ennél sokkal rosszabb napok is vannak szülők életében, nincs okom panaszra, mi csak 3 órát vártunk a kórházban, ahol majd kiveszik Bucus orrmanduláját, a várakozás értelmes része kb 15 perc volt, ennyit töltöttünk megbeszéléssel, a többi üresjárat. Az érett, sokat látott és próbált felnőtt rutinosan rendezi ilyenkor a gondolatait, megiszik egy kávét, újságot/könyvet olvas, a naptárját rendezgeti, írogat, szóval elfoglalja magát és elviseli az őt körülvevő magyar egészségügy jellemző körülményeit. Nem így egy 1 és egy 3.5 éves. Sajnos, mivel nem volt rutinom a hasonló helyzetekben, nem vittünk magunkkal több kiló mesekönyvet, kekszet, rágcsát, csöndes játékot... az én örökmozgó Bucusomat ezek valószínűleg úgyis kb 10 percre kötötték volna le. Helyette egymást szórakoztatták, meg magukat, játéknak maradt használt blokk, papírzsepi, kulcs, egy a táskámba tévedt fallabda, kindercsoki belső üresen, egy darab itatópohár...meg a mami. Amikor ezeket már az összes variációban kipróbálták, akkor következett a kórházi berendezés, Vicus számára azonban már csak egy alternatíva maradt, az alvás. Jobb hely nem lévén, rajtam. Így egy alvó és egy túlpörgött gyerekkel vártuk az anesztest (:), hogy tájékoztasson... Ráment a fél napunk, elmaradt a "gyorsan bevásárolunk hazafelé és összeütök egy gyors ebédet", hazaértünk, lerogytunk, elaludtak. Alvás alatt pedig a vacsorát kezdtem tervezgetni és Stahl szárnyas könyvében találtam egy salátát lilakáposztából, ez volt az alap. Mivel irdatlan szél fújt, a vásárlást a páromra bíztam, igaz, neki ez általában kb dupla annyi időbe telik, mint nekem (viszont velem ellentétben még utálja is!), így csak este fél nyolckor lett vacsora (ez nálunk elég késő), de azért elkészült. Tulajdonképp egész jól illett ez a kicsit télies hangulatú saláta a mai időjáráshoz! És megmaradt egy jó fél fej lilakáposzta, úgyhogy már tervezgetem a következ fogást belőle.

Hozzávalók:
kb 60 dkg lilakáposzta a legfinomabb gyalun legyalulva (nekem robotgép reszelte)
25 dkg finom pulykasonka kis darabokra vágva
1 kis fej lilahagyma apróra
kb 8-10 szem kicsi uborka (csemege vagy ecetes) felkarikázva

az öntethez:
1 tk tárkony
1.5 dl tejföl
fél citrom leve
2-3 ek majonéz
1 ek tárkonyecet

Nagyon egyszerű: a saláta hozzávalóit összekeverem és leöntöm az elkevert szósszal. Ízlés szerint sózom-borsozom.

Citromos-kapros cukkinifőzelék

Vannak jó és rossz napjaim. Továbbmegyek: vannak jóanya és rosszanya napjaim. Gondolom, gyerekeseknek ismerős. Talán ahogy egyre több tapasztalatot gyűjtök, egyre inkább tudok megengedő lenni magammal a rosszanya napokon. És megpróbálom nem elfelejteni, hoyg egy-egy ilyen után mindig jön egy jóanya nap, amikor úgy érezhetem, tapasztalhatom, hogy mennek a dolgaink, rendben van a lakás, finomra sikerül az ebéd, jó együtt lenni a gyerekekkel, jó játszani, simán megy az altatás, engedni tudok a szigorból és játékba transzformálni az induló feszültséget... Ma, hála Istennek, ilyen nap van. És a mai jól sikerült ebédünket szeretném megosztani.
A dolog a tökfőzelékkel indult. Én szeretem, Ő nem, a kapor miatt. Kompromisszumos megoldásunk az lett, hogy akkor főzök, amikor nincs itthon. Aztán évekkel ezelőtt a Nők Lapjában találkoztam Stahl Judit cukkinifőzelékével és elkezdtem ezt készíteni tök helyett. Nekem tartalmasabb, finomabb, mint a tök. Kicsit persze azóta módosult az eredeti recept, de még mindig nagyon finom, savanykás-pikáns, kapros főzelék lesz a végeredmény. Ma ráadásul kicsi, vékony házikolbászt vettem a piacon, olyan sütnivalót, hááát! Mit mondjak, a kettő együtt nagyon finom volt!

Hozzávalók:
kb 50 dkg cukkini reszelve (én a kisebb reszelőn szoktam)
fél fej vöröshagyma apróra vágva
2 gerezd összenyomott fokhagyma
kb 1.5 dl tejföl
kb 2 ek keményítő
fél citrom reszelt héja és leve
1 csokor kapor
só, pici olaj

Pici olajon elkezdem párolni a hagymákat, majd amikor már üveges, hozzáadom a cukkinit, sózom, kevergetem, kevés vízzel felöntöm, belereszelem az előzőleg alaposan megsikált citrom héját, lefedem és kb 10 perc alatt megpárolom. Amíg fő, simára keverem a tejfölt és a keményítőt. Amikor már puha a cukkini, besűrítem a tejföllel, párat rottyantok rajta és kikapcoslom alatta a lángot. Belekverem az apróra vágott kaprot és a fél citrom levét.

Medvehagymás spárgakrémleves

Az utóbbi napokban Bucusnak nem volt valami fergeteges étvágya, Vicusról már ne is beszéljünk. Gondolom, a betegséggel együtt jár az étvágytalanság, a sokmindent-nem-kívánok jelenség. Főzni-etetni szerető anyaként azon drukkoltam magamban, hogy minél hamarabb gyógyuljanak meg, álljanak helyre az ízlelőbimbók, és ismerkedhessünk együtt a tavasz csodáival. Azt hiszem, ma megvolt az áttörés.
Ilyenkor áprilisban, amikor már medvehagyma, zöldspárga is van bőven, egyszerűen akárhányszor kimegyek a piacra, nem bírom ki, hogy ne vegyek belőlük. Legtöbbször ilyenkor még nem tudom, hogy mit is készítek majd, de mire hazaérek, általában összeáll a kép. Most pedig, mióta én is többször olvasok hazai és külföldi gasztroblgokat, még több az ötlet, az inspiráció, a tavaszi gasztro-zsongás a fejemben. A mai zöld-ségekből krémleves lett: korábban csak zöldspárgából főztem, de ma gondoltam, hogy miért ne tegyek bele egy csokor medvehagymát is? Ártani biztosan nem árt. És az eredmény? Vicusnak kivettem egy kis adagot a majdnem kész levesből turmixolás és medvehagyma előtt. Az utolsó 2 percben hozzádobtam a leveshez a medvehagymát, picit rottyantottam, készre turmixoltam, Bucusnak kitálaltam. És izgatottan vártam a reakciót, de igazából a szívem mélyen finnyogásra és határozott elutasításra számítottam. Már azon töprengtem, hogy milyen csellel vegyem rá mégis pár kanálnyi elfogyasztására... mert az mégsem lehet, hogy csak derelyét eszik másodiknak! Bucus még kicsit (sokat) kosarazott, asztalhoz ült és nekilátott. Egy kanál, még egy, majd még egy... és az egész tányérral megette.
- Kérek még, mami! Ez nagyon ízlik!
-Drágám, jaj, de örülök! (Nem kell túl sokat lelkendezni, csak természetesen...) Tessék, szedek még. - Közben Vicust etetem, aki egymás után nyitogatja kicsi száját a következő falatra. Nem értem, mi történt, ezek ezt SZERETIK! TÉNYLEG!
-Mmmmm...Mami, nézd! Ezt is megettem!
-Nahát! Alig hiszek a szememnek! Fantasztikusan ügyes vagy! Nagyon örülök, hogy ennyire ízlik! (Nem érdekel, hogy nem kell túllelkendezi, egyszerűen könny gyűlik a szemem sarkába az örömtől: a gyereknek tényleg ízlik, amit főztem, élvezettel eszi és nem azon jár az agya, hogy mikor mehet már vissza kosarazni!) Aki ilyen szépen megette a leveskéjét, az bizony kaphat finom derelyét is! Hozhatom a csokis derelyét? (Bucusnak csoki bármikor jöhet, persze.)
-Nem, nem kérek. Inkább még egy tányér levest!
-???

Döbbent, rövid csönd, megállt a kezem a Vicus tátott szája felé vezető úton és nem akartam hinni a fülemnek! Az én tündér 3.5 csokiimádó kicsi fiam nem csokis másodikat kér, hanem egy harmadik tányér medvehagymás zöldspárga krémlevest.
Kell ennél több egy gasztromamának?

Hozzávalók:

1 csomag zöldspárga
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
2 nagyobb szem krumpli
1 csokor medvehagyma
pici olaj
1 tk natúr vegamix

Az apróra vágott vöröshagymát pici olajon megdinszteltem, hozzádobtam a fokhagymát is. A spárgát eltörtem, ahol hagyta magát (alsó harmada), megmostam és 4-5 centis darabokra vágtam, hozzádobtam a hagymához. Kb 5 perc után hozzádobtam a megpucolt, kockákra vágott krumplit és a vegamixet is, majd felötöttem annyi forró vízzel, hogy ellepje. Kb 10 percig főztem (ekkor kivettem Vicusnak 3 evőkanálnyit), majd hozzátettem a megmosott, felvágott medvehagymát és még kb 2 percig rotyogtattam. Botturmixszal összeturmixoltam.

Kelkáposzta főzelék

Az ember lánya nem azért indít gasztroblogot, hogy leírja, hogyan készülnek magyar életünk alapkajái. Azért hozom ide mégis a mai ebédünket, mert számomra ez a nap (konyha)történelmi. Mondhatnám, az első mindig a legszebb marad...
Életemben nem főztem még kelkáposzta főzeléket. Egyike a nem rövid "állati egyszerű, alapkaja, de még sosem csináltam" lista tételeinek. Tegnap azonban, amikor megláttam a két mini káposztafejet a piaci pulton, szinte mintha hallottam volna, hogy "vigyél haza, vegyél meg!" Nem tudtam nekik ellenállni, tudom, fura, de egyszerűen cukik voltak. Gondoltam, majd lesz valami, ha más nem, végre, kb 10, a konyhában aktívan eltöltött év után először megfőzöm főzelékemet eme nemes zöldségből. Így is lett. Szerencsére a receptért nem kellett sokat kutatnom a neten vagy könyvekben, még a babaszakácskönyveimben is le van írva többféle. Hurrá, akkor két legyet ütök egy csapásra, Vicusnak is bevezetem a dolgot. A zöldségekkel nincs nagy barátságban, de nem baj, majd lesz.
Kezdtem kedvet kapni hozzá, aztán próbáltam magam átengedni az élménynek. Hiszen iskolás éveimből való emlékeim a kelkáposztáról nem voltak valami vidámak. Egyszerűen nem szerettem, mindig a krumpli darabokat vadásztam a fehér trutyi és a lottyadt káposztalevélkék között és mindig éhes maradtam utána. Aztán útjaink elváltak, köszönőviszonyban sem maradtunk. Amikor jöttek a telek, a piacokon egyre nagyobb halomban megjelenő kelkáposztákról egyszerűen nem vettem tudomást, főleg lilakáposztát készítettem köretnek, mást nem. Aztán kb fél éve kaptam meg Nigel Slater legújabb könyvét, egy hatalmas kötet csak zöldségekről, annak a borítóján van egy káposztalevél. Amikor kezembe vettem a könyvet, akkor láttam először szépnek ezt a zöldséget.
Ma pedig, amikor pucoltam, félbevágtam, rácsodálkoztam arra, hogy valóban milyen gyönyörű! Mennyi színe van a fehértől a sötétzöldig, milyen érdekes látvány, ahogy az egymásra boruló káposztalevelek a fejet alkotják és milyen gyönyörűen mutatnak, amikor középen kettévágom. Tudom, kicsit túlzásnak tűnhet, hogy pont egy kelkáposzta miatt lelkendezek ennyire, de tényleg így történt, egyszerűen meg kellett csodálnom, annyira szép volt!

Aztán felvágtam, krumplit is vágtam hozzá, először pici olajon átforgattam, rádobtam három gerezd összenyomott fokhagymát, megszórtam köménymaggal, majorannát is tettem bele és felöntöttem annyi vízzel, hogy éppen ellepte. Kb 20 percig főztem, majd kivettem egy adagot, abból lett Vicus pépje, illetve a maradékot is pürésítettem és azt visszaöntve sűrítettem a főzeléket. A végén sóztam, borsoztam kicsit.
Talán az arányokkal még kísérleteznem kell, én ennél sűrűbben szeretem a főzeléket, de azért nagyon jó érzés volt leülni az asztalhoz.
Vicus lelkesedése ugyan nem volt határtalan, kb 5-6 kanállal, ha elfogadott, majd holnap újra próbáljuk. Én szívesen megeszem holnap is. :)

Spenótos tészta

A spenót, mint főzelék nem örvend nagy népszerűségnek a családunkban. Más formákban viszont kezdi belopni magát a család férfitagjainak szívébe...akarom mondani gyomrába. Spenótos rakott tészta, spenótos lepény, spenótos puliszka... mind el szoktak fogyni, sőt!
Ma csak egy gyors ebédre volt idő, és a piacon nem bírtam ellenállni a spenótnak, vettem két marékkal (21 dkg). Nagyon egyszerű, nagyon finom ebéd kerekedett! Praktikus baba-mama ebédnek is, Vicusnak turmixoltam kicsit a fokhagymás spenót és a tészta keverékéből, forralt vízzel felengedve. A zöldségeket nem fogadja olyan lelkesedéssel, mint a gyümölcsöket, de ebből kb 10 kanállal megevett.
Hozzávalók 2 felnőtt és egy baba adaghoz:

25 dkg tönkölytészta (orsó)
2 marék spenót
2 gerezd fokhagyma
kb 1.5 dl tejszín (én ma zabtejszínnel készítettem)
kb 5 dkg reszelt Grana Padano (vagy természetesen parmezán)
só, bors

Vizet forralok a tésztának és amíg fő, elkészítem a spenótot. Bő vízben megmosom, szerintem az egész ebédműveletnek ez a legidőigényesebb és legmacerásabb része. Ha ezen túlvagyok, akkor felvágom, kis olajon megfonnyasztom, rádobok két gerezd összepréselt fokhagymát, kevergetem kicsit. Leszűröm a megfőtt tésztát, visszateszem a lábosba és mehet rá a spenót. Miután a babának kivettem pár evőkanállal a spenótos tésztából, mehet rá só, bors, ráöntöm a tejszínt és még egy kicsit összemelegítem. A végén ráreszelem a sajtot, picit várok, hogy ráolvadjon és ...jöhet az élvezet!

Spenótos-juhtúrós pite

Nem csak az édes pitéket szeretem, enni és készíteni egyaránt, de a sósakat is. A francia quiche-t, a különböző angolos pitéket nem tudom megunni. Az alaptészta sós-omlós, ezt is Jamie (Jamie természetesen) már emlegetett könyvéből vettem (bár ő rozmaringot és kakukkfüvet is tesz a tésztába, én most ezeket a töltelék miatt kihagytam), a tölteléket pedig én találtam ki. Az eredmény... lefotózni sem tudtam, mert egy kis darab maradt csak belőle. Az is csak azért, mert az esti vendégeink tudták, hogy különleges desszert jön még és senki nem akarta bevállalni az utolsó darab kis pitét. Nem baj, jó lesz holnap reggelire! Egyébként az inspiráció Rachel Allentől ered, nála láttam spenótos pitét chorizo kolbásszal és sertéshússal, de nekem ez túl nehéznek tűnt vacsorára, így lett juhtúrós a spenót.
Miközben készítettem, megint arra gondoltam, hogy milyen egyszerű ez is, a töltelékeknél tényleg csak a fantázia szabhat határt a számtalan lehetőségnek. A tésztát pedig akár előre is el lehet készíteni, a fagyasztóban is jól elvan pár hétig. A profik biztosan tartanak a mélyhűtőben pár adag édes és sós omlós tésztát, just in case... Na, én nem vagyok az, de így is csak 5 perc volt összedobni.
És amíg a fagyasztóban hűlt, addig megcsináltam a tölteléket.

Sós omlós alaptészta:
25 dkg liszt
10 dkg hideg vaj
2-3 dkg erősebb sajt (én most cheddart használtam)
só
1 tojás
hideg víz vagy tej

Gyors mozdulatokkal elmorzsolom a lisztet és a vajat, majd a közepébe mélyedést formázok és beleütöm a tojást, belereszelem a sajtot és hozzáöntöm a folyadékot. Megint csak gyorsan dolgozva összegyúrom a tésztát és ha kész, fóliába csomagolom és minimum fél órára a hűtőbe (vagy ha nics enyi időm, akkor a mélyhűtőbe 15-20 percre) teszem. Közben elkészítem a tölteléket, nálunk ma ezt:

45 dkg mirelit spenót
15 dkg juhtúró
1 tojás
2 dl főzőtejszín
3 gerezd fokhagyma
kb 5 dkg reszelt sajt (érett cheddar)
só
bors
(én beletettem apróra vágva az ebédemből megmaradt baconbe tekert csirkemellet, jót tett neki; bizony elbír akár kis baconszalonnát is)

A spenótot tűzön kiolvasztottam, elpárologtattam a levét, amennyire lehetett. Amikor kicsit kihűlt, belekevertem a juhtúrót, fokhagymát, hozzáadtam a tojást, tejszínt, sót, borsot és az apróra vágott, baconbe tekert csirkemellet. Beletettem a reszelt sajtot is.

A tésztát kivettem a hidegről, köralakúra nyújtottam, akkorára, hogy a piteformába helyezve kicsit túllógjon a széleken. Kivajazott formába tettem, rákanalaztam a tölteléket, majd kicsit visszahajtogattam a töltelékre a kilógó tésztát.
Előmelegített sütőben 180 fokon kb 45 percig sütöttem. Ha több időm lett volna, friss salátát és sajtmártást is kínáltam volna hozzá, így csak magában ettük, de így is nagyon finom volt!