Kelkáposzta főzelék

Az ember lánya nem azért indít gasztroblogot, hogy leírja, hogyan készülnek magyar életünk alapkajái. Azért hozom ide mégis a mai ebédünket, mert számomra ez a nap (konyha)történelmi. Mondhatnám, az első mindig a legszebb marad...
Életemben nem főztem még kelkáposzta főzeléket. Egyike a nem rövid "állati egyszerű, alapkaja, de még sosem csináltam" lista tételeinek. Tegnap azonban, amikor megláttam a két mini káposztafejet a piaci pulton, szinte mintha hallottam volna, hogy "vigyél haza, vegyél meg!" Nem tudtam nekik ellenállni, tudom, fura, de egyszerűen cukik voltak. Gondoltam, majd lesz valami, ha más nem, végre, kb 10, a konyhában aktívan eltöltött év után először megfőzöm főzelékemet eme nemes zöldségből. Így is lett. Szerencsére a receptért nem kellett sokat kutatnom a neten vagy könyvekben, még a babaszakácskönyveimben is le van írva többféle. Hurrá, akkor két legyet ütök egy csapásra, Vicusnak is bevezetem a dolgot. A zöldségekkel nincs nagy barátságban, de nem baj, majd lesz.
Kezdtem kedvet kapni hozzá, aztán próbáltam magam átengedni az élménynek. Hiszen iskolás éveimből való emlékeim a kelkáposztáról nem voltak valami vidámak. Egyszerűen nem szerettem, mindig a krumpli darabokat vadásztam a fehér trutyi és a lottyadt káposztalevélkék között és mindig éhes maradtam utána. Aztán útjaink elváltak, köszönőviszonyban sem maradtunk. Amikor jöttek a telek, a piacokon egyre nagyobb halomban megjelenő kelkáposztákról egyszerűen nem vettem tudomást, főleg lilakáposztát készítettem köretnek, mást nem. Aztán kb fél éve kaptam meg Nigel Slater legújabb könyvét, egy hatalmas kötet csak zöldségekről, annak a borítóján van egy káposztalevél. Amikor kezembe vettem a könyvet, akkor láttam először szépnek ezt a zöldséget.
Ma pedig, amikor pucoltam, félbevágtam, rácsodálkoztam arra, hogy valóban milyen gyönyörű! Mennyi színe van a fehértől a sötétzöldig, milyen érdekes látvány, ahogy az egymásra boruló káposztalevelek a fejet alkotják és milyen gyönyörűen mutatnak, amikor középen kettévágom. Tudom, kicsit túlzásnak tűnhet, hogy pont egy kelkáposzta miatt lelkendezek ennyire, de tényleg így történt, egyszerűen meg kellett csodálnom, annyira szép volt!

Aztán felvágtam, krumplit is vágtam hozzá, először pici olajon átforgattam, rádobtam három gerezd összenyomott fokhagymát, megszórtam köménymaggal, majorannát is tettem bele és felöntöttem annyi vízzel, hogy éppen ellepte. Kb 20 percig főztem, majd kivettem egy adagot, abból lett Vicus pépje, illetve a maradékot is pürésítettem és azt visszaöntve sűrítettem a főzeléket. A végén sóztam, borsoztam kicsit.
Talán az arányokkal még kísérleteznem kell, én ennél sűrűbben szeretem a főzeléket, de azért nagyon jó érzés volt leülni az asztalhoz.
Vicus lelkesedése ugyan nem volt határtalan, kb 5-6 kanállal, ha elfogadott, majd holnap újra próbáljuk. Én szívesen megeszem holnap is. :)