Céklás-narancsos-csokis koszorú

Amíg a süti készült, folyamatosan a poszt bevezetését fogalmazgattam. Nem direkt, csak úgy jöttek a mondatok. Két szálon futottak: az egyik az amatőr szakácsművészet feletti elmélkedésem, a másik pedig a bizonyos ételek esetében oda nem illő alapanyagok.
Az első témán a blog kezdete óta gondolkodom, illetve talán még régebb óta. Talán azóta, hogy elkezdtem gasztroblogokat olvasni. Vannak már, akiket rendszeresen olvasok és egy-egy végigrohant délelőtt, kapkodós bevásárlás, nem igazán sikerült étel után olykor-olykor eltöprengek, hogy vajon ők hogy csinálják. Ők, akik közül páran már könyvet jelentettek meg, mások újságokban szerepelnek, megint mások "csak" nagyon jól főznek és írnak. Sokszor eltöprengek azon, hogy tényleg nekem milyen helyem is van a rengeteg jól főző magyar nő között. Hogyan jut el valaki ilyen magas szintre? Mennyit kell odafigyelve, tudatosan főzni ahhoz, hogy mondjuk saját recepteket találjon ki? Vagy a legtöbben a netről, újságokból szerzik az alapötleteket, aztán azon változtatnak? Érdekelne az is, hogy hogyan főznek? Heti menüt terveznek? Vagy az aznapi ihlet szerint? (Én pl soha nem voltam képes előre heti menüt tervezni, mert olyan sokszor változott volna mindig, hogy nem láttam értelmét. Sokszor főzés előtt pár órával, a piacon jönnek az ötletek, és ez a lelkesedés, ihlet segít abban, hogy igazán jól sikerüljön valami.) Számomra érdekes kérdések ezek, magammal kapcsolatban is. Merthogy én most fürdöm az Internet adta lehetőségekben, élvezem, ahogy egy-egy recept beindítja a fantáziámat, de szorgalmasan kiírom magamnak azt is, amit úgy, ahogy van, ki szeretnék próbálni. Ez a süti is így született, ihlet Lila Fügétől, de végül más lett kicsit és ez olyan jó! Kicsit az én süti-gyerekem is, büszke vagyok rá!

Furcsa párosítások, meglepő triók, különleges hozzávalók... úgy tűnik, manapság nagyon trendi "máshogy" főzni. A répatortát már megszoktuk, a sütőtök édességekben való megjelenésének jogát sem vitatja senki, de még mindig vannak olyan alapanyagok, amiket nehezen tudok elképzelni egy sütemény alkotórészeként. Ilyen a cékla is. Aztán amikor ezt a céklás receptet megláttam, mégis befészkelte magát a kisagyamba. Igen, nekem is van otthon 3 céklám, kb három hete a hűtőben ülnek, kéne velük kezdeni valamit. De azért jó lenne valami egyéni ötletet is beletenni, hogy mégse ugyanazt a receptet csináljam. Ok, lesz, ami lesz, nekiláttam, az egyik céklából Vicusnak pépet főztem és lemértem a maradék kettőt megfőzve. 20 dkg, pont a fele annak, ami kéne a sütibe. Jaj, de jó, jöhet 20 dkg egyéni elképzelés! Valahogy a fejemben a cékla párja a narancs, így került bele 1 narancs leve, és beletettem még 1 doboz Philadelphia krémsajtot, "ártani nem árt" alapon. Cukorból sokkal kevesebbet tettem az eredetinél, csokiból kicsit többet. És szorgalmasan felírtam magamnak minden hozzávalót, hogy ha jól sikerül, meg tudjam ismételni. Jelentem, fantasztikus lett, úgyhogy az ismétlés garantált!
Kuglófforma híján koszorú formában sütöttem.
Azért, Lila Füge, köszönöm!

Hozzávalók:
20 dkg céklapüré
1 narancs leve
1 doboz Philadelphia krémsajt
1 tojás
15 dkg sötét barnacukor
13 dkg puha vaj
1 tk vaníliakivonat
25 dkg liszt
1 csomag sütőpor
pici só
18 dkg olvasztott feketecsoki (70%)

A céklapürét elkevertem a narancslével és a krémsajttal. A vajat és a cukrot krémesre vertem, majd hozzáadtam a tojást és kikevertem. A cukros-vajas egyveleget a céklapüréshez adtam, beleöntöttem a vaníliakivonatot és jól összekevertem. Hozzáadtam a gőz fölött megolvasztott csokit is majd a sütőporral elkevert lisztet. Kivajazott, kilisztezett koszorúformába tettem, elsimítottam, majd előmelegített, 180 fokos sütőben kb 35 percig, tűpróbáig sütöttem. Vigyázva leszedtem a formáról, nehogy összetörjön és hagytam kihűlni. amikor kihűlt, megszórtam porcukorral.