Recent Posts

péntek, április 09, 2010

Egy életmódváltás története I.

Húúú, nagy levegő...és akkor belekezdek. Mert nagyon régóta készülök ezzel a bejegyzéssel, igazából nem is kifelé, hanem magamnak a legfontosabb leírni mindazt, amit gondolok, érzek az evéssel kapcsolatban. Számtalan címen gondolkodtam, sok minden eszembe jutott: diéta, fogyókúra, életmódváltás, pszichowellness, vagy ezek együtt, keverve, összekapcsolva. Azért nehéz címet adni, mert nagyon sokrétű kérdésről van szó, ami régóta foglalkoztat, gyűjtöm a tapasztalataimat, leginkább a belső megfigyeléseimet és nagyon nagy felelősségnek érzem leírni, kiírni magamból ezeket. Részben azért, mert nem akarom, hogy később bárki is kérdőre vonjon. Mégis azt érzem, nagyon fontos írni róla, talán nem vagyok egyedül a kétségeimmel, problémáimmal.

Újra itt a tavasz (akármennyire is nekem ez még valahogy nem igazából az, az idő lehetne még jobb), újra vészes közelségbe ért a "megmutatom magamat" évszak, és újra meg kell barátkoznom a testemmel, illetve újra támad a kihívás, kérdés, hogy hogy is vagyok ezzel a testem-fogyásom, súlyom-miért nem megy kérdéssel.
Nagyon szeretek enni. Szeretem a finom ízeket, illatokat, szeretem elkészíteni őket, élvezem, amikor társaságban nem kell figyelnem, számolgatnom, csak öröm-ehetek kedvemre. Igen ám, de ennek bizony megvan a hátulütője. Sokáig azt gondoltam, hogy sorscsapás, hogy hízékony vagyok. Bármilyen kicsi "kilengést" azonnal jelez a szervezetem. Azt szoktam mondani, hogy ha ránézek valami finomságra, máris hízok tőle pár dekát. És bizony az a helyzet, hogy nem alkalmi kilengések-kiegyensúlyozott étrend a napi életem mérlege, hanem talán szinte pont fordítva. Az elmúlt időben sok volt a kilengés (más sem volt). Túl sok. Persze eddig is voltak ilyen időszakok az életemben, de a háttere, okai nem igazán foglalkoztattak. Letudtam azzal, hogy most ez van, nehezebb időszak, tél, bánat, szükségem van az "orális vigasztalásra". Most azonban valahogy más a helyzet. Nem hagy nyugodni a dolog. Szeretnék utána járni, szeretném tudni, miért rugaszkodtam el annyira a szükségestől, miért nem elég az elég, mi hiányzik, amit az evés által próbálok pótolni.
Meggyőződésem, hogy nem csak engem érint ez a kérdés. Amikor járok-kelek az utcán, az emberek nagy része eszik. Teljesen mindegy, hogy hány óra van, délelőtt fél 11 vagy délután 4, esetleg este 10, sok útközbe evő embert látok. Biztosan nem csak azért esznek, mert éhesek. Illetve ez így nem igaz: valószínűleg éhesek, csak sajnos az az érzésem, valami másra éheznek. Azt gondolom, hogy a valódi éhségérzetet nem is nagyon ismerjük már. Sokszor figyelem meg magamon, hogy mondjuk reggeli után 1-2 órával már éhesnek érzem magamat. Ám amikor néha sikerül megállni és nem kapok be rögtön ilyenkor valamit, akkor kiderül, hogy valójában nem vagyok éhes, hanem valami más érzés késztetne arra, hogy egyek:fáradtság, ingerültség, csalódottság, szomorúság vagy éppen öröm. De azért általában negatív érzések társulnak ezekhez a hamis éhségérzetekhez. Csak ha már ennyire rögzült, hogy ilyenkor finom falatok adnak rövid távú enyhülést... akkor bizony kijelenthetem, hogy evésfüggésben szenvedek. Nem túl vidám felismerés, de ez van.

Idáig jutottam az elmúlt hónapok töprengései alatt és azt hiszem, megérett bennem, hogy változtatni kell. Októberben leszek 33 éves, szeretném magamat megajándékozni egy olyan Esztivel, aki jól érzi magát a bőrében. És nem csak egy bikiniszezonon keresztül, hanem hosszú távon. Persze, tudom én, hogy így is lesznek olyan napok hetek, amikor nem feltétlenül fogom állandó jelleggel jól érezni magamat testemben, de szeretnék ebben előre lépni, fejlődni. Nem csak az étkezésről van itt szó, hanem nagyon fontos szerepet játszanak a lelki tényezők is. Hiszem, hogy valódi eredményt, változást csak úgy lehet elérni, ha feltárom az okokat és amennyire tudom, azokat is próbálom orvosolni, gyógyíttatni, megoldani.

A fent belinkelt pszichowellness oldal sokat segített. Sokféle módszert, életmódot próbálgattam, nézegettem eddig is, de a lelki oldalával a dolgoknak senki nem foglalkozott ilyen mélységben. Egyetértek azzal, amit ír: a túlsúly tünet, felhívás az embernek, hogy valami miatt kibillent az egyensúlyból. Üzen a testem, hogy tenni kell azért, hogy újra megtaláljam ezt az egyensúlyt.
Igyekszem itt a blogon számot adni majd a tapasztalatokról, külső-belső történésekről, s ha valakinek vannak hasonló gondolatai, dilemmái, szívesen várom!

3 megjegyzés:

Ági, aki főz írta...

Annyira egyetértek veled! Gyakorlatilag leírtad amit én gondolok. És most voltam 33, ez mágikus szám, úgy látszik.
Szurkolok neked, és kíváncsi vagyok, mit teszel az ügy érdekében. Én pl. már nem rakok egyáltalán cukrot a tejeskávémba. Csak napi egy kiskanál, de mégis valami.

Eszti írta...

Ezt meg tudom spórolni, mert én a tejeskávét mindig is cukor nélkül ittam, egyszerűen nem szeretem a cukros kávét! A következő részben majd a hogyanokról meg a mit is teszek pontosanról írok! Jó érzés, erőt adó, hogy nem vagyok egyedül a dologgal!

Kriszta írta...

Jajj, drága Eszterem! Dehogy vagy egyedül!!! Nem emlékszel véletlen valakire, aki úgy két hete azt üzente neked, hogy nem tud mit kezdeni ezzel a télből tavaszba való átmenettel, hogy ilyenkor mindig olyan gyorsan elmúlik az oly nehezen felépített "szép vagyok érzés"...Hát, igen, én már elég sokat merengtem, hogy hogy is van ezzel a védelmi burokkal itt körülöttem...amin már nem megy át az ütés, de a simogatás se...
Ha már egy-két fülfájással kevesebb lesz majd, talán erről is beszélgethetnénk...