Szombat délelőtt, irány a piac! Bucus (a Nagy, a kicsi majd Vicus lesz) örömmel jön velem, együtt tervezgetjük útközben, hogy mit is veszünk majd, megnézzük, újra itt vannak-e Gyuszi bácsiék, megbeszéljük, hogy majd ő fizethet, ő már naggggyon nagyfiú...És ahogy így mendegélünk, egyszer csak meglátom az egyik ház kertjében a tavasz hírnökét. Leguggolunk, magamhoz vonom és nagy örömmel mutatom Neki:
-Nézd, hóvirág!
Mivel nem tudja, hova is kéne néznie, kicsit keres, fent az erkélyeken, aztán a földszinti ablakokban, s végül megállapodik tekintete a földön, ahol ő is észreveszi végre a kandikáló fehér virágfejeket. A frissen a földből kibújt kisvirág látványa a csodálat csendjével ajándékozza meg mamát és fiát.
-Jaj, de szép! - kiált fel Ő, majd ahogy lassan továbbindulunk, könnyedén hozzáteszi:
-Mint a tündérek...
Én pedig megnyugszom: idén is lesz tavasz, nem is olyan sokára. Ő, a természet tudja és hírül adja nekünk, hogy erőt adjon a kitartáshoz a négyfokos, szeles februárban. És ahogy tovább ballagunk a piacunk felé, meleg szeretet önt el, mert újra megtapasztalhattam Bucus szavain keresztül a gyermeki bölcsességet, érzékenységet, képzeletet.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése