nem csak kenyér

Tavaszi saláta medvehagymával

2011-04-12T13:35:00.002+02:00

Tavasszal egyre nagyobb az esély arra, hogy friss bármiből készítsünk salátát ebédre, vacsorára. Nemcsak tisztít, frissít a sok nyers étel elfogyasztása, hanem ténylegesen energiát is ad, nem is beszélve arról, hogy milyen jó érzés arra gondolni, hogy ma is picit tettem az egészségemért.
A saláta számomra egyenlő a változatossággal. De az is fontos, hogy legyen benne néhány alap hozzávaló, aztán ezeket, ezek fajtáit számtalan módon lehet variálni. Ezek az alap hozzávalók: nyers zöldség, valamilyen salátaféle, esetleg csíra, ha van, valamilyen olajos mag, olíva vagy egyéb hidegen sajtolt olaj és balzsamecet, esetleg némi gyümölcs, ha passzol. ezekből persze nem kell mindig minden, de annyi félét ki lehet hozni belőlük! És akkor a húst, halat, sonkát, sajtot nem is említettem...

Ehhez a salátához most a következőket használtam:

2 nagy fej karalábé
5 retek
fél csomag medvehagyma
2 narancs
2 ek szezámmag
3 ek pirított, darált törökmogyoró
olívaolaj
lenmagolaj

A zöldségeket nagy lyukú reszelőn lereszeltem, a narancsot megpucoltam és a gerezdeket is még kettévágtam, a medvehagymát mosás után vékony csíkokra vágtam. Minden hozzávalót egy tálba tettem és kicsit állni hagytam. Vacsorára, sült hús vagy hal mellé is kitűnő, különösen izgalmas benne a narancs, nagyon jól ellensúlyozza a medvehagyma pikáns csípősségét.
balzsamecet

Medvehagyma

2011-04-11T14:16:00.003+02:00

Tavaly ilyenkor, amikor még közel laktunk egy nagyon jó piachoz, úri dolgom volt. Akár naponta vihettem haza a gyönyörűséges csokor medvehagymákat és vadászhattam a recepteket, gyárthattam a fenséges ételeket.
Most kicsit nehezebb a dolog, nincs óriási választékkal rendelkező piac. De medvehagyma azért van. Viszont valahogy lazábban kezelem a dolgot, és egész egyszerűen próbálok minél több dologba tenni belőle. Hétvégén pl nagyon egyszerű kakukkfüves-tejszínes gombamártást csináltam, medvehagymával (a főzés utolsó percében tettem bele). Készült egy gyors currys csirke is, amibe szintén került egy kis medvehagyma. A csokor maradékát pedig szeretném házasítani némi karalábéval valamilyen saláta formájában, de azt hiszem, dióval és finom olívaolajjal pestot is fogok belőle készíteni. Amíg szezonja van, együnk belőle minél többet!

Néhány érdekesség:
- nem csak a medvék, de a vaddisznók is nagyon kedvelik a növényt
- kígyóhagymának, poroszhagymának is nevezik
- "Kedvezően hat a gyomorra, a bélrendszerre, krónikus hasmenés és szorulás ellen jó hatású, a szédülést, fejfájást enyhíti, a magas vérnyomást csökkenti, tisztítja a vesét és a húgyhólyagot, elősegíti a vizelet ürítését, tisztítja a vért." (forrás: wikipédia)
- a fokhagymával összehasonlítva: míg illatanyaga a fokhagymáéhoz képest sokkal enyhébb, koleszterincsökkentő, értisztító és baktériumölő hatása az előbbiének sokszorosa!

Virpi - blogajánló

2011-04-11T14:15:00.000+02:00

Ezt érdemes olvasni!

Batyus hús

2011-04-07T14:13:00.002+02:00

Ajjajjajjajjjajjj... nagyon eltűntem, tudom. Téli pihenőre mentek a kreatív energiák, lassan ébredeznek a tavasszal együtt. Igazából, nagyon őszintén sok írnivalóm lett volna, csak valahogy kedvem nem volt. Nagyon összetett dolog, talán egyszer írok róla. Volna írnivalóm a másik blogra is, igyekszem ott is utolérni magamat.
Nagyon röviden:
- túl vagyunk életem legkeményebb telén, amit gyakorlatilag egy alig fűthető nyaralóban töltöttünk a Pilis oldalában. Azt hiszem, ezzel sok mindent elárultam. sokat fáztunk, de megtanultunk kandallót rakni, kevés dologgal jókat játszani, értékelni a meleg teát, az összebújást, szorosabb közösségbe kerültünk a természettel, barátokra leltünk és ami a legfontosabb, a kemény tél fényében azt hiszem, sokkal jobban értékeljük a gyönyörű tavaszt. Minden nap több levél pattan ki a rügy-állapotból, a hagymások szinte versenyre kelnek egymással és ontják az illatokat, színezik a tájat, kertet. Szívet vidámító látvány és hihetetlen öröm-energiákat ad, ahogy nap mint nap útnak indulva szembesülünk a természet éledésével és erejével.
Nekem is sok erőt ad és abban bízom, hogy azok a bizonyos kreatív erők, amelyek nagyon kikívánkoztak belőlem bő egy éve, amikor útjára indult ez a blog, utat találnak megint a tavaszi zsongásban.

Bucusom egy hete itthon, napokig magas láz, majd fülgyulladás, maradnak az egyszerű, gyors kaják megint. Napokig semmit nem evett, s amikor már kicsit kilátott a nyomorából, és megkérdeztem, mit enne, természetesen borsófőzeléket rendelt. Magamnak valami változatosabbat szerettem volna, így született a batyus hús ötlete. Párom hozott 5 szelet karajt és néhány alma is várta jobb sorsát, adta magát a mai ebéd.

Hozzávalók:

50 dkg sertéskaraj
2 nagy alma hámozva, magozva, vékony szeletekre vágva
só, bors
olívaolaj
valamilyen zsír, nekem liba volt itthon
pici fahéj és szegfűszeg

A karaj szeleteket megmostam, megszárítottam, majd a libazsíron elősütöttem, aranybarnára mindkét oldalát. Amíg sült, előkészítettem a batyukat. Alufóliából 5 nagyobb darabot téptem, szétterítettem, alulra pici olajat locsoltam, ráfektettem 2-3 vékony szelet almát. Erre pakoltam a sült húst, amit sóztam, borsoztam, majd a tetejére ismét almaszeletek kerültek. Ezekre csipet fahéjat és szegfűszeget szórtam és ismét olajat löttyintettem rá. A fólia széleit összekaptam és batyura tekertem. Forró sütőbe toltam a batyukat egy tepsin, amelyen feküdt néhány darab zöldség (padlizsán, répa és cukkini is, sóval, borssal, olívaolajjal keverve) és kb 40 percig sütöttem.

Áfonyás-narancsos "kenyér"

2011-02-08T13:43:00.002+01:00

Az eredeti receptet itt találtam, aztán jöttek az ötletek (pl citrom híján narancsot használtam, az áfonyával szerintem nagyon jól passzolnak) és alakult a saját verzió. Teljes kiőrlésű liszt, kókuszzsír és egy kevés nyírfacukor teszi reformossá ezt a sütit. A végeredmény egy, még napokig szaftos, kellemesen édes és laktató sütemény, teához, kávéhoz ideális.

Hozzávalók:

2 bögre sima liszt (én a felét teljes kiőrlésűre cseréltem)
bő fél bögre cukor (ennek a fele nálam nyírfacukor, fele pedig barna nádcukor volt)
1 tk szódabikarbóna
1/2 tk só
3/4 bögre narancslé
3 ek kandírozott narancshéj
3 ek kókuszzsír olvasztva
1 nagy tojás
10 dkg aszalt vörös áfonya
1/2 bögre kókuszreszelék
kevés víz, ha túl sűrű a tészta

A sütőt előmelegítem 180 fokon, és kizsírozok egy közepesen hosszú gyümölcskenyér formát. A száraz hozzávalókat összekeverem, a kókuszzsírt megolvasztom, hozzáadom a lisztes keverékhez, majd elkeverem a tojással és az aszalt/kandírozott gyümölcsökkel is. A végén egy kevés vízzel hígítom, ha szükséges. Belekanalazoma formába, szépen elegyengetem és a forró sütőbe tolom, ahol kb 45-50 percig sütöm, tűpróbáig. (Az utolsó 10 percre én letakartam, hoyg ne égjen meg.) Ha kihűlt, szeletelem.

minireklám

2011-02-03T14:35:00.002+01:00

Felkerült egy bejegyzés a másik blogra, itt elolvashatjátok. Mindig kérdéses, hogy vigyem-e a kettőt, nem is viszem, hisze alig írok oda, ide is ritkábban mostanság, de nincs szívem összeolvasztani őket. Még nincs.
Amúgy ma paradicsomos zöldségragut ettünk kölessel, holnapra borsófőzeléket tervezek sült csirkével, a hétvégén pedig két sütit is meg akarok sütni, egy kávés-diósat és egy citromos-áfonyásat, a receptek majd jönnek.
És egy prózai kérdés: nincs ötletetek a fagyasztott sóska felhasználására? A sóskamártást csak én szeretem, levest tudok még elképzelni... egyéb?

100.

2011-02-02T21:52:00.003+01:00

Fordulók jönnek, ez a mostani vezeti a sort, ez a 100. bejegyzés a blogon. És milyen szép, hogy azért született, mert díjat kaptam! Köszönöm ezúton is Anninak, hogy gondolt rám, megtisztelt vele, nagyon jól esik.
A díjjal kötelezettségek is járnak, örömmel teszek eleget nekik:

Írj egy bejegyzést, amelyben közzéteszed a Liebster-Blog képet, és másold be ezt az útmutatót.
Linkeld be annak a személynek a blogját, akitől a díjat kaptad, és hagyj nála egy hozzászólást, hogy elfogadod a díjat, és add meg a bejegyzésed elérhetőségét.
Ezután gondolkodj el, melyik az a 3-5 blog, amelyiknek tovább szeretnéd adni a díjat, linkeld be őket a bejegyzésedbe, és értesítsd őket egy hozzászólásban a jelölésről.
Tehetséges kezdő blogolókat részesíts előnyben, ne olyanokat jelölj, akiknek több 100 követője van.

És akiknek én továbbadom:
www.hazamtaja.blogspot.com
www.olajzoldlevelekkeken.blogspot.com
www.nyarikonyha.blogspot.com

A nyírfacukorról

2011-01-27T13:57:00.002+01:00

Örvendetes dolog történt, megkerestek a nyírfacukor magyarországi forgalmazói, hogy egy, a termékről készülő kiadványban felhasználnák az egyik receptemet. Apróság, de megtiszteltetésnek vettem. Megírtam nekik is, nem használom nagyon gyakran, mert rettentő drága, viszont igyekszem minél kevesebb cukorral főzni-sütni itthon. Ennek következménye, hogy kevesebbet sütök, olykor a nyírfacukorral. Bármiben használtam eddig, csak jó tapasztalataim voltak. Nézzétek meg a honlapot, hasznos infokat találtok róla.

Téli álom

2011-01-27T13:45:00.004+01:00

Az elmúlt hetekben sokszor jutott eszembe a blog, de bevallom, nem volt miről írnom. Részben azért, mert nem alkottam semmi kimagaslót (jó, ettünk finomakat, csak nem gondoltam, hogy ide kell hoznom, olyat mindenki főz), másrészt pedig azért, mert igencsak lefoglalnak a téli túlélés feladatai: kicsi házunk fűtésének koordinálása, hóban babakocsizás kilométereken át, hányó-fosó gyermekek ápolása, háztartási keksz ésszerű adagolása a nehéz napokon, heteken át tartó hurutus köhögés csillapítása... de mindezek előtt sajnos saját nyavalyákkal is sokat bajlódtam, bajlódom. November elején elkezdett dagadni a lábam, aztán a két karom és bizony az ezzel járó fájdalmak és kellemetlenségek blokkolták az energiáimat. Nagyon büszke vagyok rá, hogy egész eddig kimaradtam az egészségügy kavalkádjából, de ezen rejtélyes betegség kapcsán bizony igencsak belekerültem. Plusz nehezítő körülmény, hogy ugye most már nem a fővárosban élünk, vidékről, még ha az nem is jelent több száz kilométert, egészen más, sokkal körülményesebb az egész. De nem panaszkodom, minden vizsgálatot meg tudtam oldani, gyerekvigyázónk is lett, olyan, mint a nagykönyvben, így könnyebb programban, gyerek-nélküli időben gondolkodnunk és a kezelések, kivizsgálások logisztikája is könnyebb volt. Szóval mindezen körülmények miatt a főzési lendületem bizony eléggé megcsappant, talán csak téli álmot alszik. Egyszerű dolgokat készítek, sok zöldséget eszünk, és nem tudom, ma reggel valahogy megint tárkonyos levest kívántam. Szerintem én abból bármikor, bármennyit tudnék enni, annyira szeretem. Ma nem volt itthon szinte semmi, így a levesbe krumpli, sárgarépa és cukkini került, sok hagyma, fokhagyma meg a fűszerek. Ennél jobb, több, különlegesebb most nem kell.
Igyekszem azért lassan ébredezni ebből az álomból, tartsatok ki!

Almakompót

2011-01-08T16:19:00.003+01:00

Banális dolog almakompótról írni egy gasztroblogon, de mivel nem szándékom világhírű karriert befutni vele, megteszem. Ezekben a napokban számomra ez a "comfort food".
Mert hogy mi más jut eszembe egy hányós-fosós vírus után, végén, lábadozás közben? Rizs, répa, krumpli, három-négy nap után egy kis sült csirke és almakompót. Vigasztaló, lágy-langyos, melengető finomság magában is, társítva sok mindenhez is. Hogy miért feledkezem meg róla olyan sokszor? Pedig annyira egyszerű és annyira... egyszerűen tökéletes ezekre a beteges téli napokra.

Hozzávalók:
alma pucolva, kockázva
víz
citrom
cukor/méz/nyírfacukor, ki mit szeret
fűszerek: fahéj, szegfűszeg

Az apróra vágott almát lábosba teszem, felöntöm vízzel, hogy ellepje, teszek hozzá citromot mennyiségtől függően, hozzáadom a cukrot, a fűszereket és felforralom. Kb 1-2 percig rottyantom, és kész. Langyosra hűtve a legfinomabb, de később, hidegen is nagyon jó!

Téli tárkonyos raguleves

2010-12-31T15:09:00.003+01:00

Az elmúlt hetekben többször is főztem ezt a ragulevest, pl - és ne botránkozzatok meg - nálunk ez volt Szenteste a vacsora, utána pedig bejgli, de az egy másik poszt. Merthogy miről is szól a Szenteste, a Karácsony? Számomra, a családunk számára elsősorban Jézus születéséről és emellett vagy ezután persze arról is, hogy örömet szerzünk egymásnak, odafigyelünk egymásra, különösen a gyerekeinkre. Vicus már érzékel sok mindent, Bucus meg egyenesen angyal-lázban égett már hetekkel karácsony előtt. Azonban úgy tervezni a menüt, hogy ez kellően ünnepi és válogatott és a gyerekek számára is élvezhető legyen... hát, szerintem majd minden évben fejlődünk ebben, számomra most az volt a legfontosabb, hogy jóízűt együnk és mindenki szeresse azt, amit az asztalra teszek. A különféle étel-költemények esetében kicsi gyerekeknél a hatás mindig kétesélyes, így, mivel korábban teszteltük a levest és átütő sikere volt, úgy döntöttem, hogy Szenteste egyszerű, de fenséges vacsorát csapunk, leves és bejgli. Így is lett, ünnepi, melengető és szeretettel teli vacsoránk volt, Karácsonyhoz méltó.

Hozzávalók, kb 6 személyre:

ami mindenképp kell:

20 dkg bacon szalonna vagy valamilyen húsos szalonna
50-60 dkg apró kockákra vágott pulykamell filé vagy más raguhús
3-4 szál szárzeller
1 nagy fej vöröshagyma
1 szál póréhagyma
5-6 gerezd fokhagyma

innentől a zöldségeket szabadon lehet válogatni, nálunk került bele:

5-6 szál sárgarépa
3 szál fehérrépa
kicsi negyed kelkáposzta apróra vágva
kb 40 dkg gomba
1 kis fej karfiol (lehet brokkolival is)

illetve minden más, amit el tudtok képzelni

1 ek libazsír
só, bors
tárkony
kb 2 dl főzőtejszín/zabtejszín
citromlé/tárkonyos ecet

Kevés libazsíron elindítom az apróra vágott hagymákat a baconnel és az apróra vágott szárzellerrel. A zöldségeket és a húst apróra vágom. Először a húst adom a hagymás alaphoz, majd kb 10 perc múlva a zöldségeket is, sózom, borsozom. Fedő alatt párolom tovább, majd újabb 10 perc múlva felöntöm annyi vízzel, hogy kb 2 ujjnyira ellepje, jó sűrű leves legyen belőle. Puhára főzöm a benne lévőket, nem kell túl sokáig főzni, még kb 15 perc szerintem. A tárkonyt elkeverem a tejszínnel és felöntöm vele a levest. Összerottyantom és elzárom alatta a lángot. Tárkonyos ecettel vagy citrom levével ízesítem.

Lemon curd - citromkrém ajándékba

2010-12-22T00:23:00.002+01:00

Nem tudom, hány posztot tudnék megtölteni az elmúlt hetek eseményeivel, de mivel kicsit borúsra sikerednének azok a bejegyzések és így, karácsony előtt nem akarok (meg, hála Istennek, talán már nem is tudnék annyira) borongani, egy kis ajándékötletet osztok meg a blog olvasóival, hátha valakinek még az utolsó pillanatban is van kedve házi gasztroajándékot készíteni. Kb 20 perc alatt készen van és garantált a siker. A recept persze nem saját, Delia Smith, az angolok egyik nagy szakácsasszonyának receptje, és nagyon beválik.

Hozzávalók kb 3.5 dl-hez:

4 nagy citrom leve (és héja is, de mivel a bio citromot nem tudom megvenni, a nem bio héját mg nem szívesen használom, így maradt csak a leve, így is fantasztikusan aromás lett a krém)
4 nagy tojás
225 gr vaj
eredetileg 350 gr cukor, de szerintem ez nagyon sok, én csak kb 200 gr-ot tettem bele

kicsi, forró, steril üvegek

A tojásokat alaposan felverjük egy lábosban, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót és közepes tűzön, folyamatos kevergetés mellett besűrítjük (kb 8 percet vesz igénybe, ne adjátok fel, előbb-utóbb sűrű lesz. Amikor besűrűsödött, lassú tűzre mérsékeljük alatta a lángot és további egy percig keverjük. Üvegekbe töltjük (tele), lezárjuk, és hagyjuk kihűlni. Mehet a hűtőbe, néhány hétig eláll. Reggeli kalácsra, pirítósra fantasztikus!

Pilinszkyfalu

2010-12-01T13:40:00.003+01:00

- Tessék mondani, meg tudja mondani, merre van Pilinszkyfalu? - furcsa kinézetű alakok állítottak meg ezzel a kérdéssel rozoga piros furgonjukban ülve, amint Vicussal a zuhogó hóesésben meneteltünk hazafelé a dokitól. Megragadt bennem ez a név - Pilinszkyfalu. Szegény emberek, egyszerűek, a falu nevét sem tudják megjegyezni, amit keresnek, az irányokat is nehezen értették, ahogy próbáltam magyarázni az utat Pilisjászfaluba. Viszont velem maradt a név, vele a hívás a mélyülésre, itt az Advent, vissza a lényeghez, a Lényeghez! Egyszerűen, szelíden, türelmesen, szabadon, örömmel, szeretettel várakozni és egyre inkább észrevenni és figyelni arra, ami igazán fontos.
Az elmúlt években menetrendszerűen bekövetkezett az előkészület ideje folyamán egy stresszes, feszült állapot, amikor kitörtek belőlem a saját hiányaim, elöntöttek a pót-vágyaim, és miközben hetekig azon agyaltam, törtem a fejem, hogy mivel tudnék minél nagyobb örömet okozni a szeretteimnek (sokszor csak az anyagi szintig jutottam, lsd ajándékok), hogyan tudnék minél szebb, hangulatosabb környezetet teremteni az ünnepléshez...szóval mindeközben nem tudtam kivonni magamat az alól a hihetetlen nyomás alól, ami árad a karácsonyt megelőző impulzus dömpingből: vegyél, még, többet, szebbet, drágábbat, díszíts, költs, főzz, harmonizálj, adjál, adjál, adjál... Karácsony előtt pár nappal mindig begörcsöltem ettől a feszítéstől és minden évben újabb elhatározást tettem, hogy nem, idén nem hagyom magam elsodorni az árral.
Most, hogy tisztes távolságba kerültünk a fővárostól, érzem, hogy ténylegesen nem lesz alkalmam róni ezeket a köröket. Kreativitást kíván tőlem, hogy hogy oldjam meg az ajándékokat úgy, hogy nem tudok akármikor beugrani egy plázába, nagyobb átgondoltságot, tervezettséget kíván a helyzet, és sokszor érzem, hogy jönnének újra a hiányok, a belső vívódások, de sok minden int, vezet a VALÓDI EGYSZERŰSÉG felé.
Ez most számomra a nagy feladat: egyszerűen, örömben és szeretetben ünnepelni. Ehhez szeretném igazítani a készületet, az ajándékozást, és a Lényegre figyelve próbálok én is Betlehem felé zarándokolva a jászolhoz vinni hiányaimat, belső elvárásaimat, sebeimet. Hogy ne a külvilágtól várjam a gyógyírt, hanem a születő Kisded ártatlansága, szelídsége simítsa egyenessé kicsi lelkem göröngyeit...

Rém egyszerű gesztenyés töltött alma

2010-11-06T21:06:00.002+01:00

Mára egy egyszerű édességet kellet kitaláljak, mert a délelőttöt a csodás napsütésben családi biciklizéssel töltöttük, viszont régi lakóhelyünkről az ex-szomszédokat vártuk vendégségbe ebédre, úgyhogy villám ebéd kellett. Tudom, a 20 fokhoz nem illik a hurka-kolbász, de iciri-piciri piacunkra a szomszéd településről fantasztikus sütnivalók érkeztek, úgyhogy kétféle hurkát és kolbászt sütöttünk hagymaágyon, hozzá csak egy egyszerű puliszkát főztem, többféle savanyúsággal ettük. Utána pedig ezt töltött almát, aminek az ötlete készítés közben alakult.

Hozzávalók (4 főre):

4 alma félbe vágva és a magháza kivájva (kikapargattam még annyi almahúst is, hogy tölthető legyen)
1 csomag gesztenyepüré felengedve
10 dkg tejszínes krémsajt vagy lekvár

pici morzsához kb 5 dkg liszt, 5 dkg mandula, 5 dkg cukor és kb 5 dkg vaj - ezekből morzsát készítek a késbetétes robotgéppel

Az almákat előkészítettem, a gesztenyepürét összekevertem a krémsajttal és az almafelekbe töltötem, tetejükre kanalaztam fél-fél ek morzsát, illetve amennyi elbírt és forró sütőben kb 20 perc alatt megsütöttem. Kis vaníliafagyit vagy szószt elbírt volna, nekünk az most nem volt, de magában is finom lett.

Sütőtökös cheescake

2010-10-31T12:17:00.002+01:00

Megvallom, erre a finomságra rettentő büszke vagyok! Az ihlet innen jött. Aztán amikor láttam, hoyg Annie receptje 5 tojást használ, tudtam, hogy nekünk ez nem működik. Így aztán felkutattam emlékeimben meg a neten Vrábel Kriszta keksztortáját, amit anno többször, több változatban is készítettem és igyekeztem a kettőt őszire, szezonálisra hangolni. Így született meg eza torta, ami hihetetlenül finom lett. Bár a készítése során bénáztam kicsit, hiába, nem vagyok profi, de megoldottam és így is remek lett. Legközelebb még egy kevés naranccsal bolondítanék rajta, amíg tart a sütőtök szezon, biztosan kipróbálom!
Figyelem! Ez a torta 18 cm-es formában készült. Kicsinek tűnhet, de mivel laktató, tartalmas süti, szerintem pont jó. Ha nagyobbat készítenél, szorozd fel a mennyiségeket.

Hozzávalók a kekszes alaphoz:

15 dkg zabkeksz
8 dkg olvasztott vaj

A zabkekszet a késes robotgépben morzsásítottam, majd átöntöttem a formámba, hozzáadtam az olvasztott vajat, jól elkevertem, és lenyomogattam az aljára. Mivel gyorsan készült a krém is, a kekszes alapot a mélyhűtőbe tettem kb 15-2 percre.

Hozzávalók a krémhez:

15 dkg sült sütőtök püré
15 dkg tejszínes krémsajt/mascarpone (gondolom, ez lehetne kicsit több is)
20 dkg olvasztott fehér csoki
1/2 tk fahéj
1/2 tk őrölt szegfűszeg
kb 8 dkg cukorból készített karamell

A sütőtök pürét összekeverem a krémsajttal, a fűszerekkel. Pici vízzel karamellizálom a cukrot, megolvasztom a csokit.
(Itt elkövettem azt a hibát, hogy hirtelen ráöntöttem a forró karamellt a sütőtökös krémre, aminek következtében persze a karamell azonnal kőkeménnyé változott. Pillanatnyi kétségbeesés után az egészet a késes robotgépbe öntöttem és kb 1 perc alatt apró forgácsokra "turmixoltam" a karamelles krémet. Huhhh, ezt megúsztam! Legközelebb azért okosabban csinálom!)
A krémhez keverem végül az olvasztott csokit is, majd az egészet a hűtőből kivett kekszalapra öntöm. Beteszem immár a rendes hűtőszekrénybe pár órára (minimum 3), ezalatt az idő alatt jól megszilárdul és szépen szeletelhető lesz.

Így utólag valószínűleg picit kevesebb csokit, több krémsajtot és narancslevet is tennék bele, az majd egy továbbfejlesztett változat lesz. De ez így is fenséges volt.

Rozsos pogácsa szalonnával, hagymával, dióval

2010-10-31T12:09:00.002+01:00

Mint írtam, jönnek a vendégek. Minden nap. Tegnap a barátainknak két újdonságot készítettem, persze nem teljesen kútfőből. Ehhez a pogácsához az alapot Horvát Ilona egyik pogácsareceptjéből vettem, de igazság szerint inkább csak az arányokat. Rengeteget változtattam rajta és a négy szülő és négy gyermek egy falatot sem hagyott belőle.

Hozzávalók (kb 30 közepes pogácsához):

15 dkg rozsliszt
25 dkg búzaliszt
1 csomag szárított élesztő
só
kb 10 dkg apróra vágott húsos szalonna zsírjára sütve
1 fej, a szalonnával együtt sült, apróra vágott vöröshagyma
kb 10 dkg pirított dió
kb 1 dl langyos víz
kb 1 dl joghurt/aludtej (szobahőmérsékletű)

A liszteket összeforgattam az élesztővel és a sóval, majd összegyúrtam a hozzávalókat. Langyos helyen duplájára kelesztettem, majd lisztes felületen kb 1 cm magasra lapogattam és pogácsákat szaggattam belőle. Bucus miatt tojással nem kentem meg, tojást sem használtam hozzá, egyszerűen csak forró sütőben kb 25 perc alatt megsütöttem.
Lehet tojással kenni, magokkal szórni.

Karfiolos csicsókakrémleves

2010-10-30T13:00:00.003+02:00

A hosszú hétvégén minden nap vendégeink vannak. És ilyenkor szeretek készülni. Egyikük este jön, vacsorára is marad, mások délután, megint másnak "nem kell semmi, ne törjem magam".
Ok, de én akkor is szeretek készülni. Feldob és energiával tölt fel, amikor fejben-szívben készülhetek az érkezésükre, tervezhetem, hogy az adott napszakhoz, az ő ízlésükhöz mi a legjobb vendégváró. Persze passzoljon az évszakhoz, a napszakhoz is, és nem utolsó sorban legyen finom. Lehetőség szerint nagyon finom! No, senki ne képzeljen díszes terítéket, többfogásos menüt, 5 sor evőeszközt, színben harmonizáló szalvétát, tányért, terítőt, asztaldíszt... Ez a nagy ünnepeknek jár. A hétköznapok, hétvégék kis ünnepei, családi, baráti találkozások könnyen alakulnak ünnepivé a külső feltételek megléte nélkül is. Olyan sokszor tanulom, és még tanulnom kell, hogy a kevesebb is elég. Elég egy szál gyertya, otthonos rend, illatos tea és lobogó tűz a kandallóban, elég egy kedves mosoly, egy őszinte érdeklődő kérdés, egy meleg, befogadó ölelés, egy jóízű, nevetős pillanat felnőttek és gyerekek között ahhoz, hogy a találkozás valódi Ünnep legyen.

És mivel most a kísérletező kedvem is kezd előbukkanni, több izgalmas dolgot is készítettem/készítek a napokban. Az első volt ez a leves, az esti vendégnek, vacsorára.

A csicsóka számomra olyan "nem tudok vele mit kezdeni" zöldség. Próbálkozásaim voltak már, de valahogy nem volt soha igazi "aha" élményem vele kapcsolatban. Azért minden évben újra adok neki egy esélyt, hátha. Úgyhogy amikor megláttam a zöldségesnél, mellette a karfiolt, rögtön megvolt a leves ötlete. Sok hagymával és fokhagymával képzeltem, a tetejére pedig apró meglepetéseket találtam ki. Tegnap ez volt a vacsora, ma pedig ezt ebédeltük, utána csak egy kis diós tésztát ettünk. Tökéletes szombati ebéd.

Hozzávalók egy nagy adaghoz (kb 6 személyre):

1 kg csicsóka (hámozás után kb 60-70 dkg marad)
1 közepes fej karfiol
3 közepes fej vöröshagyma
5 gerezd fokhagyma
5 dkg vaj
só, bors
1/2 tk őrölt szerecsendió
kb 4 ek-nyi reszelt parmezán vagy grana padano (ez el is maradhat, lehet a tetejére is szórni pici reszelt sajtot)
1 kis doboz tejföl

A megpucolt, felvágott hagymákat vajon pirítani kezdtem, majd amikor már szép színe kezdett lenni, hozzáadtam a megpucolt, felkockázott csicsókát és a kicsi rózsákra szedett, megmosott karfiolt. Sóztam, borsoztam, hozzáadtam a szerecsendiót és kicsit pároltam, majd felöntöttem annyi forró vízzel, hogy éppen ellepje. Kb 20-25 perc alatt megpuhultak a zöldségek, botturmixszal összekevertem, hozzáadtam a reszelt sajtot és a legvégén belekevertem a tejfölt.
A tetejére pedig a következőkből válogathattak a vacsoraasztalnál ülők:
- levesgyöngy (ez persze nem az én érdemem, de nagyon jól illett hozzá)
- pirított baconszalonna
- maradék szalonnazsírban pirított dió

A hárommal együtt volt a legfinomabb.

Pangásius citromborsos-kakukkfüves reformkabátban

2010-10-28T13:02:00.002+02:00

Már említettem, hogy nagy lakásból kicsi házba költöztünk. Így aztán sok cuccunk a garázsban, dobozokban várja jobb sorsát, majd, az igazi házunkban. A sok cucc része szakácskönyveim nagy része is, de persze azért párat behoztam a házba. Az egyik persze: Nigel Slater Kithen Diaries. Évente nem is tudom, hányszor lapozom újra és újra át, és keresem az új ötleteket, inspirációt. Van, hoyg csak úgy, ötlet híján ütöm fel, van, hogy konkrét alkalomra keresek valamit, van, hogy kíváncsisággal telve olvasgatom, adott napra vajon mit ajánl. Soha nem csalódom benne.
Így volt most is, bár kicsit megkésve, mert a Nagy Nap lassan egy hete volt, amikor reggel Vicussal a vonaton ülve hálával telt meg a szívem a gyönyörű reggeli napsütésben, a kissé deres fák és füvek láttán és valahogy megszületett bennem megint, immár sokadszorra a KÖSZÖNÖM. Az életemért, mindazért, amit az elmúlt években kaptam, azt a rengeteg ajándékot, amelyektől olyan gazdag és szép az életem. Jó volt valóban érezni ezt a hálát, ennek a fényében tölteni el azt a napot.

Szóval hamarabb szerettem volna kvázi magamnak szülinapi valamit főzni, de nem jött össze. Pedig már hetek óta kinéztem a könyvben a tárkonyos bundában sült halat, feljegyeztem magamban, hogy ezt meg kell csinálni. Valamiféle citrommártást képzeltem még hozzá, meg egyszerű főtt rizst. Aztán a dolog nem úgy alakult.
Vásárlás közben beraktam a kosaramba egy zacskó citromborsot, itthon rájöttem, hogy elfogyott a tárkonyom, gyorsan ki kellett találnom, mi legyen, mert a halat már felengedtem. Így állt össze a fejemben a kakukkfű, a citrombors és némi morzsa keverékéből a hal bundája és még kicsit az indiai hatás is megjelent.

Hozzávalók:
40 dkg pangásius filé három ujjnyi darabokra vágva
kevés teljes kiőrlésű liszt
3 ek csicseriliszt és 5 ek víz keverékéből massza a panírozáshoz
1 ek citrombors
1 ek kakukkfű
1 tk só
kb 3 ek zsemlemorzsa és 3 ek zabkorpa keveréke

citrom a tálaláshoz

A pangásiust megmostam, megszárítottam és kb három ujjnyi darabokra vágtam. Előkészítettem a panírozáshoz az egyik tálban a lisztet, a másikban a csicseris keveréket, a harmadikban pedig az előzőleg mozsárban összetört bors-kakukkfű-só keveréket összeelegyítve a vegyes morzsával. A haldarabokat a szokásos módon bepaníroztam, majd olaj és vaj keverékében oldalanként 2-3 percig, aranybarnára sütöttem. közben basmati rizst főztem hozzá, mire kisültek a haldarabok, kész lett a rizs. Pár csepp citromot tettem a hal tetejére, úgy ettük. Vicus alig bírta abbahagyni. Én is.

Azért ha lesz tárkonyom, azzal is kipróbálom.

Pakora megint - zöldséges

2010-10-28T12:50:00.002+02:00

Tart a pakora láz... mert olyan egyszerű és olyan ízes, gyorsan elkészíthető és laktató. Nem utolsó sorban pedig úgy tűnik, a gyerekeknek nagyon-nagyon bejön, így aztán pofátlan mennyiségű zöldséget rakhatok a tányérjukra... az egyetlen bajom vele az olajban sütés, apró konyhámat nem könnyű kiszellőztetni egy-egy ilyen akció után, de a dicséreteket hallgatva megéri.
Most megint olyan "unom már a kenyér+feltét vacsorákat" hangulatban vagyok, annál is inkább, mert nagyon fura jeleket tapasztalok magamon kenyér ügyben. Úgyhogy igyekszem kicsit más dolgokat adni vacsorára, ezek lehetnek kicsit tartalmasabb saláták, egyszerűbb ropogósok, finom, tartalmas levesek, krémlevesek, szerintem ha ilyen van a vacsoraasztalon, akkor nem baj, ha kétszer eszik meleget az ember.
Tegnap este tehát, amikor 7 előtt kicsivel átfázva hazaértünk a gyerekekkel és átadtuk magunkat az átmeneti otthon melegének (átmeneti ide vagy oda, nagyon jó volt megérkezni), kb 10 perc alatt összedobtuk a pakora alapot és már indult is a sütés. Közben megérkezett a családfő, a férfiak begyújtották a kandallót, kicsi lány aktívan vett részt a főzésben és a tűzrakásban is és közben szinte észrevétlenül ínycsiklandozó vacsora került az asztalra.

Hozzávalók:
1 közepes cukkini
2 közepes sárgarépa
1.5 nagy krumpli
1 fej lila hagyma
2 gerezd fokhagyma
só, bors
(kevés reszelt kemény sajt, esetünkben grana padano)
csicseriborsó liszt
víz

olaj a sütéshez

A zöldségeket megpucoltam és apróra reszeltem. A hagymákat apróra vágtam. Alaposan összekevertem a zöldségeket a sóval, borssal, adtam hozzá egy kevés reszelt gran padanot, elkevertem kb 10 dkg csicseriliszttel és kevés vízzel, hogy kicsit szutykosnak tűnjön, de ne folyjon szét. Evőkanálnyi kupacokat tettem a forró olajba és mindkét oldalát aranybarnára sütöttem a pakoráknak.

Közben gyors dip készült hozzá:
fél doboz tejfölt elkevertem
1 doboz joghurttal és
2 ek fűszeres krémsajttal, valamint tettem hozzá
egy gerezd fokhagymát is, no meg
pici sót

Ezzel locsolgattuk a ropogósokat. És nagyon élveztük a vacsorát.

Csapati

2010-10-26T14:05:00.002+02:00

A tanfolyamon készítettünk krumplis töltött kenyeret, de itthon alapanyag hiányában csak csapatit készítettem. Ez is végtelenül egyszerű. Indiában ezekhez a kenyerekhez csak teljes kiőrlésű lisztet használnak, fél kg-ból kb 10 csapatit lehet készíteni.

Hozzávalók:
50 dkg teljes kiőrlésű liszt
kb 3 dl langyos víz
só
pici olaj

A hozzávalókból kicsit ragacsos masszát készítünk, az olajat csak a legvégén adjuk hozzá. (A tanfolyamon figyeltem az indiai kezét, amikor befejezte a dagasztást, bizony ragadt még.) Kb 30 percig hagyjuk állni, ezalatt a liszt megszívja magát és szép lágy tésztát kapunk. Kb 8-10 labdacsra szedjük és bő lisztes felületen nyújtjuk vékony lepényekre. Nagyon forró vaslapon kéne sütni, kb 2-2 perc oldalanként, a végén pici olajjal megkenni. Nekem vaslapon nincs (még), kerámia serpenyőben sütöttem, működött.

A töltött kenyérhez ugyanezt a tésztát használtuk, csak mellé reszelt főtt krumpliból, apróra vágott lilahagymából, só-bors keverékéből minden kissé kinyújtott lepény közepébe tettünk egy-egy kanálnyit, újra labdává gombolyítottuk, újra kinyújtottuk és így sütöttük ki a vaslapon. Bármilyen zöldséggel, főleg nyers karfiollal, brokkolival, esetleg répával is működik!

Hagymás pakora

2010-10-26T13:53:00.004+02:00

Itt, ebben a nyolcezres kis községben a hétvégén indiai főzőtanfolyamon jártam! Kicsit ajándék is volt, mert bizony megint egy évvel öregebb lettem, meg kicsit töltődés is, gyereknélküli pár óra, ismerkedési kísérlet e helyi erőkkel... Annyira lelkes voltam, hogy még az egyik kedves kötényemet is bepakoltam, hogy akkor most főzni fogunk! Jegyzetpapír eszembe se jutott, aztán azt szerencsére osztogattak, toll volt nálam, a kötény pedig végigpihente a délelőttöt a táskám mélyén. Érdekes tapasztalat volt, igazi indiaitól hallani pár jó ötletet, ellesni néhány nagyon egyszerű receptet, megtudni, hogy hol lehet beszerezni a fűszereket, hozzávalókat. A curryt hiányoltam, azt nagyon szeretem, de volt mangó lassi, zöldséges birjani (rizses egytálétel), lencsés étel és ez a hagymás pakora.
A pakora olyan előétel féle, zöldséges vagy húsos is lehet, és csicseriborsó lisztből, sóból és vízből kell palacsintatészta sűrűségű tésztát készíteni, 1 órát állni hagyni, majd abban megforgatni azt, amit sütni szeretnénk és bő forró olajban aranybarnára sütni.
Ez a hagymás változat azért végtelenül egyszerű, mert ki lehet hagyni a palacsintatésztás fázist, gyakorlatilag csak hagyma és csicseriborsóliszt kell hozzá (a helyi családi vállalkozáson alapuló boltban lehet kapni), persze lehet bolondítani ezzel-azzal, de én tegnap este a legegyszerűbb változatot készítettem a vendégeinknek. Az utolsó morzsáig elfogyott.

Hozzávalók:

vöröshagyma - sok, én tegnap 6 fejet hámoztam meg és felezés után vágtam nagyon vékonyra
kb 12-15 dkg csicseriborsóliszt
3 nagy fej fokhagyma
só
bors
olaj

A felvágott hagymát egy nagy tálban kézzel jól összeforgatom a sóval, borssal és a fokhagymával, hozzáadom a csicseriborsó lisztet és tovább forgatom kézzel. A hagyma annyi levet ereszt, hogy nincs szükség külön palacsintatésztára, a hagymalé szépen elegyedik a liszttel és ez vékony réteget képez a hagymaszeleteken. Picit hagyom állni, amíg az olaj felforrósodik. A forró olajba nagykanálnyi kupacokat helyezek, amelyek a sütés közben egyben maradnak. Mindkét oldalon aranybarnára sütöm, amikor kész, szűrőlapáttal kikapom és papírtörlőn felitatom a fölösleges olajat.
Előételnek, csipegetni, chutneyval vagy magában.

A rács, a rozs meg a mák (tojás nélkül)

2010-10-21T21:36:00.003+02:00

Mi is ez? Rácsos rozsos-mákos vagy rozsos rácsos mákos? Végül is mindegy. Az októberi NLK-ban (Nők Lapja Konyha) találtam egy mákos rácsos süti receptet, és mivel Bucus nagyon szereti a mákos sütiket, szerettem volna örömet okozni Neki vele. Mostanában úgyis sokat harcolunk egymással, ő hatalmas öntudattal, hihetetlen kis aggyal, mindig kész válaszokkal és határozott elképzelésekkel indul a világba, felém is, én meg anyai szigorral, féltéssel, türelmetlenséggel, kialvatlansággal, olykor fölösleges szabályokkal próbálom terelgetni az életét. Nem mindig engedi. De ez talán egy másik poszt lesz majd.
Szóval a mákot nagyon szereti. Tojást viszont nem ehet és a nemrég végzett allergia teszt értelmében keresztallergiája van búzalisztre is. Nem tudom, pontosan mit jelent, a doki szerint ehetne búzalisztet nyugodtan, én meg azt olvasom, hogy vigyázni kell, mert hasonló tüneteket idézhet elő, mint a fő allergén (esetében a fűkeverékek). A költözés körüli napokban nagyon súlyos allergiás tüneteket produkált a lelkem, nem árt óvatosnak lenni. Úgyhogy egyelőre nem veszek itthonra sima búzalisztet (nahát, azt írtam, ITTHONRA!), most csak 1 csomag rozslisztem volt, gondoltam, megpróbálom azzal, legfeljebb tömény lesz és kevesebb fogy belőle egyszerre. Így alakult, hogy a szokásos arányokkal rozsos-omlós tésztát készítettem, máktölteléket főztem és finom mákos-rácsos sütit sütöttem átmeneti kis konyhámban. Bucus ma este csak kis hisztit rendezett, azt is amiatt, hogy még pár percet sülnie kell a mákosnak és hogy nem ehet belőle rögtön, amint kivettem a 180 fokos sütőből. Aztán megnyugodtak a kedélyek, mire megeszegettük a vacsorát, langymelegre hűlt a süti és ő jóízűen harapott bele a mákos finomságba.
Este, Vicus altatása közben pedig halkan megkérdezte:
- Mami, szerinted van kedvesebb mama a világon?

Hozzávalók az omlós tésztához (3:2:1):
30 dkg rozsliszt
20 dkg hideg vaj
10 dkg cukor
3 ek tejföl
kb2-3 ek hideg víz
fél kk vaníliabél

A lisztet elmorzsolom a vajjal és a cukorral, majd tésztává gyúrom a tejföllel és a kevés hideg vízzel. Amikor elkészült, alufóliába csomagolom és kb 15-20 percig pihentetem a hűtőben. Ezalatt elkészítem a tölteléket:

20 dkg darált mák
2 ek zsemlemorzsa vagy darált keksz
1 reszelt alma
fél citrom leve
összesen kb 15 dkg barna cukor és méz
1.5 dl víz

A vizet felteszem a cukorral és a mézzel és összefőzöm, majd amikor összeolvadtak, hozzáadom a zsemlemorzsával elkevert mákot, a citromlevet és a reszelt almát. Kicsit összerottyantom.

A tésztát előveszem a hűtőből, 2/3-1/3 arányban elosztom, a nagyobbik darabot ujjal lenyomkodom egy kb 20x20as kivajazott tepsi aljára. Betolom az előnelegített sütőbe és kb 15 perc alatt elősütöm, hogy elkezdjen aranybarna színt ölteni. kiveszem, kicsit hűtöm, rákenem a máktölteléket és a maradék tésztából rácsot gyártok a tetejére. Visszatolom a sütőbe és addig sütöm, amíg a rácsok is aranybarnák lesznek. Ha langyosra hűlt, szeletelem.

Puliszka

2010-10-21T13:14:00.004+02:00

Sütőtök, spenót, gomba, olajbogyó... puliszka. Mind olyan ételek, amelyeket sokáig nem szerettem, aztán jött egy pillanat, amikor szép lassan elkezdtek beférkőzni a konyhámba. A puliszka számomra olyan 'se íze se bűze' étel volt évekig. Hiába tettem bele sót, ízeket, egyedül sok-sok juhtúróval és tejföllel tudtam megenni. Sokat most sem variáltam vele, de valahogy ez a mostani egészen finomra sikeredett. Maradékok, házi termékek is kerültek bele, így olyan igazi "vidéki" ebéd hangulata volt, ahogy a párom mondta.

Hozzávalók:
25 dkg kukoricadarát háromszoros mennyiségű sós vízben 10 percig főztem, majd lefedve még 10 percig állni hagytam
2 fej lila hagymát felvágtam
kb 15 dkg húsos szalonnát apróra vágtam és zsírjára pirítottam
és még
25 dkg túrót
3 dl tejfölt használtam

A kész puliszkát egy tepsibe lapogattam, rámorzsoltam a túrót, a lilahagymát, a szalonnát, meglocsoltam tejföllel és a sörös tarja maradék szaftjával és előmelegített sütóben kb 20 percig sütöttem, amíg a teteje kicsit barnulni kezdett.
Másik kedvenc változatom a puliszkára a spenótos-juhtúrós, de Bucus miatt, aki rajong a mákos desszertekért, tervezek egy mákos-barackos édes változatot is a napokban.

Sörös tarja

2010-10-17T13:48:00.003+02:00

Sokféle módon kezdhetném ezt a posztot: írhatnék pl a sörhöz vagy a sertéshúshoz való viszonyomról. Vagy arról, milyen jó érzés, hogy az első igazi vasárnapunkon, amit az új helyünkön töltünk, sikerült valódi vasárnapi ebédet varázsolnom. És ez jó. Vagy arról, milyen fontos lenne lelassulni, gondosabban tervezni az életünket, mindennek megadni a módját, időt hagyni, nyitottabbá válni, befogadóvá mindazzal szemben, ami jön. Nem ragaszkodni a megszokotthoz, legalábbis nem minden áron.
Kezdődött azzal, hogy elindultam felfedező útra, felmérni a helyi bevásárlási lehetőségeket. Van príma magyar abc, kettő is egymástól 200 méterre, van piac (ez megér egy külön posztot), sütöde, zöldséges, és persze super. Mi kell még? Mindegyik helyen (a supert leszámítva persze) nagyon kedvesek az eladók, teljesítik az extra kéréseket is, tanácsot adnak.
Az első utam tehát a nagy magyar abc-be vezetett, ahol örömmel fedeztem fel, hogy szép a friss hús. Ugyan pulykanyak nem volt, volt viszont kacsanyaka, szárnytöve, abból jó kis leves lesz, gondoltam. És volt gyönyörű tarja - pedig én ritkán használom ezt a kifejezést sertéshúsra, valahogy nem komálom -, csontos, filé nincs. De a hentes győzköd, levágja nekem a csontos részt, jó lesz levesnek, a maradékot meg süssem egyben. Elindult a fantáziám.
Így hát tegnap este kivettem a tarját a mélyhűtőből, hogy reggelre felolvadjon. Reggeli után és indulás előtt pedig gyorsan megmostam, a csontos részt visszatettem a hűtőbe, sóból, borsból, fűszerekből keveréket készítettem és ebbe hempergettem a húst. Forró zsírban kicsit megpirítottam minden oldalát, majd beletettem egy mély öntöttvas tálba. Rákanalaztam még egy kevés zsírt, rádobtam kb 6 gerezd fokhagymát, négy fél paradicsomot, három babérlevelet és mivel más nem volt itthon, ráöntöttem egy bő fél doboz sört. Fedőt rá és mehetett is a kb 130 fokos sütőbe. Ez volt kb fél 10kor. Elindultunk, a húst otthagytam, hadd süldögéljen, gondoltam, délre finom ebéd lesz belőle.
De hogy ennyire!
Főtt barna rizst és kevés hagymás sült zöldséget ettünk hozzá a kacsaleves után.

Igazi vasárnapi ebéd volt. Lassan otthonra találunk.

A kreatív energiák talán újra visszatérnek

2010-10-15T14:21:00.002+02:00

Hát itt vagyunk. Megtörtént, elköltöztünk. Nagyon leült a blog, leültek a blogok az utóbbi hetekben, ígérgettem mindenfélét, de nem lett belőle semmi, bocs.
Bevallom, a költözés és az azt megelőző pakolászás nagyon megviselt. Leginkább onnan éreztem, hogy eltűnt belőlem a kreatív energia. Illetve abban nyilvánult meg, hogy rendezni, rendszerezni próbáltam a dobozainkat, a dolgainkat, ez is kívánt némi kreativitást. És közben csak a fejemben tudtam írni, a géphez nem jutottam, max a levelekig. Írtam arról, hogy mit választottam a könyves dobozomba (megegyeztünk a párommal, hogy mivel nagyon kicsi a ház, kevés lesz a helyünk, mindenki 1-1 doboz könyvet pakolhat magának), aztán ahogy szűkült a kör, arról, hogy melyik szakácskönyveim, konyhai ketyeréim jönnek velem a házba és mik azok, amik a következő durván egy évet a garázsban fogják tölteni egy doboz mélyén. Írtam a fejemben arról is, hogy ebben a nagy kavarodásban mennyire megnőtt az egyszerű dolgok jelentősége: hogy milyen jól tud esni egy rántotta (főleg, amióta Malackaraj hatására csak vajjal vagyok hajlandó elkészíteni), néhány egyszerű nyers zöldség, a friss gyümölcs. Írtam (volna) arról is, hogy a fogyókúrával is hadilábon állok, hogy megint jártam mélységekben, amikor a sok teher miatt az étel lett a vigaszom, de hogy most már sokkal hamarabb észleltem és próbáltam tenni ellene. Aztán ezek a posztok nem jelentek meg, de közben mégis lett egy új rendszeres olvasóm, született egy-egy új komment és meghívást kaptam a gasztrominer oldalra. sokszor éreztem, hogy kihúnyt belőlem a blog-szikra, de nem akartam befejezni, mert titkon reménykedtem benne, hogy a friss levegő, a természet közelsége új inspiráció forrása lesz a lelkemben és a konyhámban is.
Most úgy tűnik, efelé haladok.
Nagy főzéseket még nem rendezek, elég messze lakunk beszerzési lehetőségektől, úgyhogy kicsit szervezettebben kell megoldanom a főzést, vásárlást, de igyekszem kihasználni az ősz színeit, ízeit és utat engedni az eltűntnek hitt kreatív energiáimnak.

Addig csak annyit, hogy az egyik első normális ebédünk címeres olasz tészta volt valódi genovai pestoval... mennyei!

Morzsás szilva - villámdesszert

2010-09-18T18:54:00.001+02:00

A költözés előkészületei miatt kreatív energiám alig marad, így a konyhában töltött idő a minimálisra csökkent. De olykor azért rám tör az alkothatnék, ennek következménye lett ez a nagyon gyorsan összedobható és nagyon finom szilvás-morzsás finomság. Morzsa midnen mennyiségben!

Hozzávalók:
1 kg szilva felezve, kimagozva
pici fahéj

A morzsához:
kb 12 dkg vaj
kb 25 dk "száraz" - én most pici sima lisztet, zablisztet, zabkorpát és egy kis zabpelyhet használtam
kb 10 dkg barna cukor

A morzsa alkotóelemeit késes robotgépben "morzsásítottam", és rászórtam a tepsibe tett, fahéjjal kevert szilvadarabokra. Első ránézésre úgy tűnt, hogy kevés a morzsa, de amikor megsült, kiderült, hogy pont jó. Előmelegített sütőben addig sütöttem, amíg a morzsa aranybarna lett.
Tejszínnel vagy vaníliafagyival, esetleg vaníliaszósszal még fenségesebb, de így is elfogyott az egész tepsi seperc alatt.

Barackos sült répa

2010-09-07T14:08:00.002+02:00

Ez az étel lett volna a töltött csirke körete vasárnap, de nem fért bele a délelőtti rogramba az elkészítése, így átkerült hétfőre. Ez is a Rachel Allen könyvből van, de picit variáltam persze rajta: a köménymagot szerecsendióra cseréltem. Amúgy a dolgohoz hozzátartozik, hogy azért örültem ennek a receptnek, mert a nyáron kaptunk a Káli-medencéből 4 üveg baracklekvárt. Gyönyörű színű, fantasztikus ízű, viszont nagyon folyós. Úgyhogy gondolkozom, hogy mire tudom használni sütemény-áztatáson kívűl, és kapóra jött ez a sült répa is.

Hozzávalók:
50 dkg sárgarépa
50 dkg vékony fehérrépa
pici olícaolaj
só
bors
pici szerecsendió őrölve/köménymag
3 ek baracklekvár
2 tk citromlé

A répákat meghámozom, egyforma hosszúkás darabokra vágom és elrendezem egy tepsiben őket. Meglocsolom egy kis olívaolajjal, sózom, borsozom és ráreszelem a szerecsendiót. Átforgatom, hogy egyenletesen bevonja az olajos réteg a répákat és betolom a 180 fokra előmelegített sütőbe. Kb 30 perc múlva egy kis lábosban összerottyantom a baracklekvárt és a citromlevet, pár percig lassú tűzön kevertgetem. amikor kész, rákanalazom a répára, összeforgatom vele és visszatolom a sütőbe újabb negyed órára, hogy szép aranybarna színt kapjon.

Töltött csirke sonkával és bébispenóttal

2010-09-05T14:25:00.002+02:00

Nigel Slatert ígértem a hétvégére, aztán úgy alakult, hogy a süti tőle volt, de a mai ebédünket Rachel Allen ihlette... nem baj, angolszász és kedvenc mindkettő. R.A. Home Cooking című könyvére mondhatnám azt is, nem egy nagy szám. Persze nagyon jó kézbe venni, lapozgatni, lélegzetelállítóak a fotók, de azt nem állítanám, hogy tele van különleges receptekkel. Felvonultat egy csomó alapreceptet (mármint angolszász alapreceptet), néhány dolgot nem értek, hogy miért kell leírni egy szakácskönyvben (pl felsorol vagy 5-6 különböző gyümölcssalátát, mindegyik esetben 3-4 féle gyümölcsöt társít és valami finom kontyalávalóval bolondítja - biztos van azért, akinek ez is segítség, de szerintem sokan rájönnek maguktól is) többféle variációban. Ilyen pl a töltött csirkecomb: ajánl hozzá citromos, kolbászos, füstölt sonkás, gesztenyés és gyümölcsös-magvas tölteléket is, valamint legalább 4 féle szószt.
Így indult el a mai ebéd, az itthon lévőből gazdálkodtam, de szerintem ez is olyan, mint lecsó: ahány ház, annyi féle.

Hozzávalók:
4 csirkecomb
5 dkg finom vékony sonka
10 dkg húsos szalonna
3 fej lila sonkahagyma
2 gerezd fokhagyma
1 csomag (20 dkg) bébispenót (de lehet rukkola is pl)

Pici vajon megpirítottam a hagymát, a szalonnát és a sonkát, hozzáadtam a fokhagymát és a végéna bébispenóttal is főztem 1 percig. A csirkecombok bőre alá kis zsebeket vágtam, beletöltöttem kb 2-3 evőkanállal a töltelékből, majd óvatosan elősütöttem őket, hogy szép színük legyen. Egymás mellé fektettem őket a tepsiben, rákanalaztam a maradék tölteléket, aláöntöttem kb 1.5 vizet és előmelegített, közepesen forró sütőben lefedve kb 40 percig sütöttem.
Friss salátával ettük.

Ringlós-körtés torta

2010-09-04T22:12:00.003+02:00

Nigel Slater konyhanaplója letehetetlen könyv, amit minden évben, minden évszakban újra és újra előveszek. Egyszerre megfőzni úgysem tudok mindent, tehát mindig találok benne valami újdonságot. Szeretem benne a szövegeket, a történeteket, ahogy leírja a kertjét, látogatásait a hentesénél, a zöldségesnél, a konyhájával, az étellel való kapcsolata egyszerűséget, tiszteletet tükröz.
Keresgettem erre a hétvégére a szeptemberi receptek között mindenfélét, aztán visszakacsintgattam az augusztusiakra és előre lapoztam az októberiekre... közben felidéztem a kellemes augusztusi nyarat és reménykedtem abban, hogy lesz még részünk indián nyárban. Addig is ebben az őszi időben egy nagyon finom őszi süteményt választottam. Az eredeti recepten annyit változtattam, hoyg szilva helyett én ringlót és körtét használtam, dió helyett pedig mandulát. A gyümölcsöket pedig a sütés előtt pár percig pároltam egy kis vaj és barna cukor keverékén egy kis vaníliával.

Hozzávalók:
15 dkg +2 dkg vaj
15 dkg barna cukor + 2 ek
kb fél kg ringló kimagozva és 4-5 darabra vágva
2 körte megpucolva és kis darabokra vágva
3 nagy tojás
7.5 dkg liszt
1.5 tk sütőpor

15 dkg őrölt mandula

A sütőt légkeveréses üzemmódban előmelegítettem 170 fokra.
Az apróra vágott gyümölcsöket egy kis vajon megolvasztott cukorban megforgattam és pici vaníliabéllel pár perc alatt félpuhára pároltam. A vajat habosra kevertem a cukorral, a tojásokat villával alaposan felvertem, amjd apránként a cukros vajhoz adtam és közben folyamatosan kevertem. A lisztet és a sütőport összekevertem és fokozatosan adtam a tojásos keverékhez. A végén hozzá kevertem a mandulát is.
Egy kerek 26 cm-es tortaformát kivajaztam és még sütőpapírral is kibéleltem, amit belekanalaztam a tésztát és a tetejére tettem a gyümölcskeveréket, amit kanállal kicsit "leszűrtem", a fölös levet próbáltam kinyomkodni, az így hátramaradt szósszal tálaláskor meglocsolgattuk a tortaszeleteket.
A tortát kb 40-45 percig sütöttem, villával megszurkáltam a végén, illetve a teteje szép aranybarnára sült.
Nagyon finom lett, gazdag, omló, zamatos sütemény.

Eltűnésem oka

2010-09-02T14:52:00.003+02:00

A másik blog választ ad rá. Szóval eladtuk a lakásunkat, kb 5 hetünk van, hogy összepakoljuk az életünket és otthont találjunk valahol.
Mivel a pakolás és a két gyerek elég sok feladatot adnak, úgy döntöttem, hogy a költözésig nem főzök. Illetve, hogy teljesen pontos legyek, hétközben nem főzök, hétvégén igen, ennyi jót mindenki megérdemel.
És hogy ne menjen el a kedvetek a blog olvasásától, péntekenként megjelenítem majd a hétvégi menüt, amit kedvenc szakácskönyveimből/blogjaimról fogok összeállítani, minden hétvégén más-más könyv/blog lesz a soros. Az egyik legnagyobb kedvenccel, Nigel Slater-rel fogom kezdeni, jó kis finomságokkal készülök, jönnek majd a receptek.

A hétközbeni ebédeket pedig rendelem. Hááát, erről is tudnék írni, fogok is, az első héten az egyik legnevesebbet (G...) teszteltem, de sajnos azt kell mondjam, gáz. Hogy lehet ugyanazt az ízt reprodukálni kb minden ételnél? Illetve igazság szerint nem minden gáz, a menü, amit a gyerekeknek össze szoktam állítani, egy adagot kettőjüknek, vigyázva aváltozatosságra, egészen ehető (pedig én kényes vagyok rá, elhihetitek). Magamnak viszont, hogy kihasználljam az alkalmat és hasznos is legyen a dolog, fogyókúrás kajákat rendelek, na az tényleg gáz, legtöbbször. Jövő héten egy másikat fogok kipróbálni, majd arról is beszámolok. De azért a hétvégét nagyon várom már!

új

2010-08-25T22:25:00.000+02:00

blog indult arról, amint egy városi lány elindul belső hangjai után
Gyertek, olvassátok!

...még élek...

2010-08-17T03:56:00.003+02:00

...hajnal van, a nap, a család még alszik, én nem tudok...
...otthonkeresés, bizonytalanság, kérdések, feladatok...

Közben pedig nem nagyon főzök, túlélésre megyek, ha lehet, frisset eszem a gyümölcsből (bár a hétvégén sikerült frenetikus gyümölcslevest rittyentenem, de most őszintén! Mi bonyolult van abban? Csak felvágom a gyümölcsöket, 5 perc alatt puhára párolom pici fahéjjal és cukorral, felöntöm annyi vízzel, amennyit kíván, tejfölös-joghurtos vaníliapudinggal picit sűrítem, egy éjszakát állni hagyom és reggelire, ebédre, vacsorára ezt eszem... napokig...)

Remélem, lassan rendeződnek soraink és akkor lehet, hogy újabb bloggal is jelentkezem:)

Aki néha még idekukkant, ne adja fel! Előbb-utóbb újra egymásra találunk, a blog és én...

Sárgabarackos-fehércsokis clafoutis

2010-07-24T22:36:00.002+02:00

Keneséről írni csak az esti órákban, fektetés után lenne módom, ha... ha nem árasztanák el a teraszt a szúnyoghadak! Hihetetlen mennyiségben támadnak úgy este 9 és 11 között, aztán alábbhagy a lelkesedésük. Vicces azért a dologban, hogy így napirendünk elmaradhatatlan részévé vált Bucussal az esti szúnyogvadászat, amin teljes erőbedobással vesz részt ki családunk három tagja (a negyedik ekkorra már az igazak álmát alussza és csak remélem, hogy nem ébred fel a szomszéd szobából átszűrőd puffanásokra) a hálószobában. A fiúk szerint a légycsapó a legalkalmasabb eszköz, én a papucsra és a kezemre esküszöm. Az egyik kezemben a papucs, a másikban egy zsepi, amivel próbálom eltüntetni az esti vérengzés nyomait a falról. Átlagosan 15-20 szúnyogot irtunk így ki egy este... és nagyokat derülünk közben.
No de hogy is jön ehhez a clafoutis? Nos napok óta tervezem a sütit, de olyan irgalmatlan meleg volt, hogy szinte pár métert odébb menni sem volt erőnk, nemhogy sütni-főzni. Ilyenkor tényleg maradnak a nyers gyümölcsök, nekem főleg a dinnye és a barack, meg rengeteg víz. A tegnapin idő meg annyira megterhelte a szervezetemet, hogy tényleg a rosszullét kerülgetett délutánra. Minden nap néztük az időjósok előrejelzéseit és vártuk a lehűlést. Ma megérkezett, viharos erejű szél kíséretében. No, nem baj, ki kell mozdulni, a gyerekeknek program kell (ma elgondolkodtunk, mennyire máshogy telnének a napjaink, ha nem lennének ŐK...ki sem mozdulnánk a házból, olvasgatnánk, esetleg elmennénk ebédelni valahova, aludnánk, amikor tetszik...). El is mentünk Almádiba, ahol a nyári Stahl magazinban hirdetett Szabó pékséget sajnos zárva találtuk, nyitva volt viszont egy számomra nagyon kedves hangulatú piac ahol gyorsan be is vásároltam friss gyümölcsből. Itthon aztán kiderült, hogy a sárgabarack nem teljesen érett még, így gondoltam, elkészítem ezt a receptet kicsit átvariálva. A kenesei gasztroirodalom néhány éves újságokból áll, köztük van egy 2002-es Good Food, már nem is tudom, hoyg került hozzám. Valószínűleg még Angliában vettem, itthon nem tudom megfizetni. Viszont annyira tetszenek ezek az újságok hogy évről évre újdonságként lapozom végig őket és készítek el belőlük egy-egy ételt. Ma ezt a sütit.

Hozzávalók:
kb 45 dkg sárgabarack felezve, kimagozva
1 tábla fehér csoki (nem kötelező, csak jött az ötlet) apróra törve
3 tojás felverve
kb 1.5 dl tej
2 dl tejszín
2 dl tejföl
kb 6-8 dkg liszt
2 ek keményítő
3 ek cukor
2 csomag vaníliáscukor

A magnélküli barackfeleket egy kisebb, kivajazott négyzetes tepsi aljába helyezem, megszórom egy kicsi cukorral ésa magok helyére ültetem a fehércsoki darabkákat. Összekeverem a tojást, tejet, tejszínt, tejfölt, majd beleszórom a szárazak keverékét is és egyenletes tésztát keverek belőle. Ráöntöm a barackra és előmelegített 190 fokos sütőben kb 35 perc alatt aranybarnára sütöm.

Nyári üzemmód

2010-07-20T14:07:00.006+02:00

Húúúúú, nagyon el vagyok maradva a blogírással, bocs.
Bevallom, legtöbbször nem nagyon tudtam az elmúlt időben, hogy miről is írjak. A főzés minimális volt, akkor is csak nagyon egyszerű, gyors kajákra futotta. Az evéssel-főzéssel-vásárlással kapcsolatban pedig rengeteg kérdés, kétely fogalmazódik bennem, csak valahogy nem találtam időt rá, hogy leírjam. Pedig szerintem érdemes lenne együtt gondolkodni.
Tombol a gyümölsszezon, az áruk elképesztő. Legszívesebben nem főznék belőlük semmit, csak úgy nyersen enném kilószámra, ha tehetném. Talán idén van először, hogy többször eszembe jut, sajnálom a gyümölcsöt sütibe, levesbe, hús mellé, mert csak úgy magában már annyira finom! Azért persze készül belőlük ez-az, de bizony sokszor elgondolkodom azon, hoyg milyen állati szerencsés vagyok, hogy megtehetem még, hogy megveszem, nem csak az almát, banánt, hanem a barackokat, meggyet, cseresznyét (na, ebből tényleg minimálisat vettem idén, valahogy nem tudtam megbarátkozni az árával), bogyósokat... Egyelőre megtehetem. De tudom, nagyon sokan vannak, akik nem tehetik, vagy sokkal kevesebbet, egyszerűen ünnep számba megy a gyümölcsevés. Mert egyszerűen nem telik rá. És bevallom, kicsit ez a gondolatkör forog bennem tovább a főzés-vásárlás kapcsán is. Minden nagyon drága. De fontos, hogy ne csak olcsó legyen, amit főzök, de egészséges is. És ezt nem könnyű összehozni. Úgyhogy sokszor küzdök, hogy azok az egyszerű dolgok, amiket kaigyalok, menjenek-e, minek menjenek a blogra. Hiszen,ha körbenézek a gasztroblogok világában, azért azt látom, hogy bizony sokszor kerül az asztalra olyan ennivaló, ami nekünk drága lenne. Egy sima borsófőzeléket meg mégsem tehetek föl?!
Hát, ez van mostanában. Azért néha egy-egy ismerős reakciója, ismeretlen,dicsérete, általam nagyra tartott bloggerina kommentje segít, hogy nem fölösleges, hiábavaló úri huncutság az írás.

Ti hogy oldjátok meg a legyen egészséges-olcsó-finom-változatos feladatot?

Káli-medence-szerelem!

2010-06-20T21:07:00.002+02:00

Ahogy közeledünk, gyorsabban dobog a szívem, kapkodom a fejem, hogy ez már az, itt vagyunk már, ezek már azok a hegyek? És amikor végre odaérünk, robogunk a Káli-medence lélegzetelállító lankái között, akkor megszűnik az idő, nem marad semmi, csak a gyönyörködés, a csodálat, a bámulás... Ilyen szerelemben élek kb 5-6 éve. Egyszerűen magával ragad a táj, legszívesebben csak ülnék a medence közepén és szívnám magamba azt a különleges energiát, ami árad a helyből. Persze két kicsivel ez nem egy könnyen kivitlezhető dolog, de hát jövök én még ide...
Pár éve különleges ajándékot kaptunk az élettől, barátokra leltünk a Káli-medencében. Méghozzá nem is akármilyenekre! Egy kedves német házaspár tévedt erre a vidékre majd' húsz évvel ezelőtt, beleszerettek, házat vettek, pedig nem akartak, gyökeret vertek. Megtanultak magyarul, beleásták magukat a helyismeretbe, helytörténetbe, tudják, hol van jó hentes, zöldséges a környéken, amikor nekünk hűvös a Balaton vize, ők már fürdenek benne, és beszélgetnek, szívből mosolyognak, meleg otthont nyitva minden hozzájuk tévedőnek.

Náluk jártunk a hétvégén. Ebben a fura őszi júniusban jó volt megmelegedni náluk, fürödni kicsit a kedvességükben, otthonuk barátságában, reményteliségükben, bizakodással teli lelkületükben.

Ma reggel, ahogy az ablak előtt álltunk a háziasszonnyal az esőbe bámulva, kifakadt belőlem:
- Milyen kár, hogy így esik! - mire Sabine csak ennyit mondott kedvesen, valódi belső örömmel, elfogadással-nyugalommal:
- Milyen jó, hogy tegnap olyan szép időnk volt!

Hát igen, ez az egy kicsi mondat jó útravaló volt. Keresd a jót, fogadd el a megváltoztathatatlant, ne berzenkedj mindig az ellen, ami van. Ha csak ezt az egyet tudnám, tudnánk tartani, milyen más lenne a világ!

Kókuszos-mandulás keksz (tojás nélkül)

2010-06-11T21:41:00.002+02:00

Már többször le akartam írni ennek a keksznek a receptjét, de mindig elmaradt. Most, hoyg Bucus hivatalosan is tojásallergiás lett, keresem a tojásmentes recepteket neki. A vicces az egészben az, hogy általában nem eszik a finomságokból. De mivel pl ezt a kekszet nem csak a tojásmentesség, hanem az extra egészséges alapanyagok is jellemzik, felvettem a családi repertoárba.

Hozzávalók (2.5 dl-es bögrével mérve):
1 bögre zabliszt
1 bögre kókuszreszelék
1 bögre őrölt mandula
kb 7 dkg olvasztott vaj
csipet szódabikarbóna
2 ek őrölt lenmag vízben áztatva (ez fogja össze a tojás helyett)
3-4 ek cuokr, nyírfacukor, ki mivel édesít
ha kell, pici víz
vaníliabél
fahéj

A sütőt előmelegítem 180 fokra. A hozzávalókat összekeverem, olyan keménységű tészta legyen, hoyg kis gombócokat tudja formázni belőle. Nagy dió méretű gombócokat formázok, elhelyezem a sütőpapírral kibélelt tepsiben, lelapítom őket és kb 15 perc alatt megsütöm. Ha kihűlt, ehetjük.

Töltött tök kapros tökmártással

2010-06-10T13:34:00.003+02:00

Ez a kicsit viccesen hangzó étel a mai gyors ebédünk volt. Dokihoz mentünk, előtte persze még kis piac, hozzávalók beszerzése, jaj, a pelus is elfogyott Vicusnak, gyorsan dm, meg még egy két dolog hirtelen eszembe jutott... lényeg az, hogy mire hazaértünk a reggeli körből, maradt szűk fél óránk az indulásig. Direkt olyan ebédet terveztem, amit a sütő megsüt nekünk, mire hazaérünk, hogy ezzel már ne legyen gond. Úgyhogy Vicust gyorsan kiszabadítottam a babakocsifogságból, hadd másszon, Bucust meg befogtam tököt belezni. Nagyon élvezte, pláne, amikor elkezdtek a kis tökbél darabkák "véletlenül" repkedni a konyhában...

Hozzávalók (2 felnőtt egy gyerek):
2 nagyobb (20 cm) és egy pici (15 cm) zsenge tök
40 dkg darált hús (nálam pulykacomb)
1 fej vöröshagyma
fél fej újfokhagyma
1 doboz tejszín (zabtejszín)
pici reszelt sajt
1 csokor kapor
só, bors

A felvágott hagymákat kicsi libazsíron megfuttattam és hozzáadtam a húst, sóval borssal ízesítettem és addig kevergettem-sütögettem, amíg már nem volt nyers. Eközben Bucussal elfeleztük, kibeleztük és meghámoztuk a tököcskéket, a béldarabkákat féletettük. Itt jött az ötlet, hogy mi lenne, ha ezeket is beletenném a mártásba, amivel a tököt készültem leönteni. Úgyhogy egy tálba tettem a tökbelet, hozzáöntöttem 1 doboz zabtejszínt, belevágtam egy csokor kaprot, belereszeltem egy kicsi parmezánt meg edamit, pici só, bors és botturmix... A tepsibe rendezett tökfeleket megtöltöttem a hússal, leöntöttem a szósszal és ment a sütőbe, ahol 40 percre állítottam az időt 180 fokra. mire hazaértünk, mennyei kaporillat fogadott, nagyon finom ebédünk lett.

Kakaós-kókuszos banánkenyér

2010-06-08T21:42:00.004+02:00

Délutáni sütésre mindig találok okot: télen azért, mert korán sötétedik és hideg van, a délutáni alvás után valahogy el kell ütni az időt még a lefekvésig. Nyáron meg azért, mert a délutáni alvás után is olyan nagy még a hőség, hogy csak akkor vonulunk le a második játszóterezésre, amikor már nem gőzölög az aszfalt, úgy fél6 felé. Igaz, egy hete nem gondoltam volna még, hogy ma majd nyári hőség szülte sütiötletről írok, de azért itt van. Bár bevallom, nekem a tavasz hiányzott, hiányzik. Amikor már sokat süt a nap, de még nem perzsel, amikor már jólesik a szellő és nem jön állandóan vihar, amikor az eső felfrissít és nem elszomorít, amikor már kék égre és ragyogó napsütésre, de még jólesően hűvös reggelekre ébredhetek... Hiányzik.

Hozzávalók - a bögre 2.5 decis:
2 érett banán (nem viccelek, az egyik hámozás közben magától beleugrott a tálba)
1 bögre kókuszreszelék
1 bögre őrölt mandula
1 bögre zabliszt
2 tojás
3 ek cukor
2 ek cukrozatlan kakaópor
1 tk szódabikarbóna
kb 7 dkg olvasztott vaj

A száraz hozzávalókat összekevertem a késes robotgépben, majd hozzákarikáztam a banánt, hozzáadtam a tojást, a vajat, a cukrot és robotgéppel jól elkevertem. Kivajazott és kókuszreszelékkel megszórt kiskenyér formába raktam a tésztát és a 190 fokra előmelegített sütőben kb 45 percig sütöttem.
Bucus a sütés előtt belepotyogtaott 4 szem meggyet, a férjem pont azt a szeletet ette. Nagyon ízlett neki, azt mondta, lehetett volna az egész sokkal meggyesebb. Legközelebb.

Zöldséges csirke hagymaágyon sütve

2010-06-03T13:52:00.004+02:00

Ugye, milyen hangzatos nevet sikerült kitalálnom ennek az igazából pofonegyszerű ételnek? Sokszor van így, az étel neve három soros és tele van blikfangokkal, aztán amikor a még el nem rettent konyhatündér nekikezd a megvalósításnak, akkor derül ki, hogy valójában pofon egyszerű a dolog. (Ok, az én címem nem annyira biflangos, csak tényleg ez jutott eszembe erről a kajáról.)

Szóval vettem három csirkecombot (barátkozunk, barátkozunk, jól haladunk...) és töprengtem, hogy mit csináljak velük. Olyan kéne, amihez szinte köret sem kell, mert benne van, vagy ha igen, akkor max egy kis vajas-petrezselymes újkrumpli. És mivel egy hűtő-mustra után ezeket a dolgokat helyeztem a konyhapultra, adódott, hogy mi legyen a mai ebéd. Fenségesre sikerült! Férjem lelkesen le is fotózta, csak kissé el vagyok maradva a képletöltés-rendszerezés dologgal, úgyhogy bocs, ezért nincsenek nagyon képek mostanában. Higgyétek el, ami blogra való, az tényleg mind nagyon finom!

Hozzávalók:

3 egész csirkecomb
1 nagy póréhagyma szárának fele
1 fél újfokhagyma
1 kaliforniai paprika
5 nagy fej csiperke
pici parmezán
1 ek vaj
1 ek libazsír
só, bors

A csirkecombokat libazsíron elősütöttem, amíg pirultak, előkészítetem a zöldségeket.

Vékonyra szeleteltem ... igazából mindent, majd egy tepsi aljára szórtam a hagymákat és kicsi vajat morzsoltam a tetejére. A hagymaágyra fektettem a csirkéket, só, bors, rászórtuk (egész pontosan Bucus) a zöldségeket, ráreszeltem egy kis parmezánt fűszerképpen és betoltam a sütőbe. 180 fokon kb 45 percig sült. Brokkolit pároltam hozzá és készült egy kis vajas-petrezselymes újkrumpli is.

Una notte a Napoli

2010-05-31T22:51:00.005+02:00

Maimoni dalán felbuzdulva megosztanám én is az egyik nagy kedvencemet, Pink Martinitől. Valahogy ettől ott legbelül mindig kisüt a nap...
(És csatlakozom Garffyka hurráihoz, ez nálam is videoáttöltési premier!)

Egyszerű túrós finomság

2010-05-31T22:34:00.003+02:00

Könnyen összedobható túrós pohárdesszert. A hűtőben csak egy negyed kiló túró volt, kicsi joghurt, így jött az ötlet. Bucus az elején a bolti krémtúrót követelte (valamit biztosan elrontottam), de amikor sikerült meggyőznöm, hogy legalább kóstolja meg, sokkal finomabb, mint a bolti, akkor bizony nem volt már kérdéses a dolog. Győzött a hazai! A többi részt nem is kérte. (Máskor meg csak az kell, magában)

Hozzávalók 3 főnek:
25 dkg túró
1 pohár joghurt
méz ízlés szerint
vaníliarúd belseje
fél citrom leve

6 db csokis-zabos keksz

(esetleg kis reszelt csoki díszítésnek)

A fentiekből a keksz kivételével sima túrókrémet keverünk, majd kicis szuffléformákban vagy csészékben rétegezzük a keksszel: alulra kicis krém jön, utána egy összetört keksz,majd megint krém, keksz és a tetejére krém. Egy-két órára a hűtőbe küldtem pihenni, összeérni és a tálalás előtt reszeltem rá egy kis csokit.

Sonkás lilakáposzta saláta

2010-05-31T21:58:00.003+02:00

Amikor ötlet híján vagyok, sokszor lapozgatom a szakácskönyveimet, előbb-utóbb valami megragad, egy ötlet befészkeli magát a fejembe és egy idő után önálló életre kel. Így volt ez a mai napon is, ami egészen a gyerekek délutáni alvásáig -enyhén szólva - horrorisztikus volt. Ok, azért ahogy ezt így leírom, belátom, ennél sokkal rosszabb napok is vannak szülők életében, nincs okom panaszra, mi csak 3 órát vártunk a kórházban, ahol majd kiveszik Bucus orrmanduláját, a várakozás értelmes része kb 15 perc volt, ennyit töltöttünk megbeszéléssel, a többi üresjárat. Az érett, sokat látott és próbált felnőtt rutinosan rendezi ilyenkor a gondolatait, megiszik egy kávét, újságot/könyvet olvas, a naptárját rendezgeti, írogat, szóval elfoglalja magát és elviseli az őt körülvevő magyar egészségügy jellemző körülményeit. Nem így egy 1 és egy 3.5 éves. Sajnos, mivel nem volt rutinom a hasonló helyzetekben, nem vittünk magunkkal több kiló mesekönyvet, kekszet, rágcsát, csöndes játékot... az én örökmozgó Bucusomat ezek valószínűleg úgyis kb 10 percre kötötték volna le. Helyette egymást szórakoztatták, meg magukat, játéknak maradt használt blokk, papírzsepi, kulcs, egy a táskámba tévedt fallabda, kindercsoki belső üresen, egy darab itatópohár...meg a mami. Amikor ezeket már az összes variációban kipróbálták, akkor következett a kórházi berendezés, Vicus számára azonban már csak egy alternatíva maradt, az alvás. Jobb hely nem lévén, rajtam. Így egy alvó és egy túlpörgött gyerekkel vártuk az anesztest (:), hogy tájékoztasson... Ráment a fél napunk, elmaradt a "gyorsan bevásárolunk hazafelé és összeütök egy gyors ebédet", hazaértünk, lerogytunk, elaludtak. Alvás alatt pedig a vacsorát kezdtem tervezgetni és Stahl szárnyas könyvében találtam egy salátát lilakáposztából, ez volt az alap. Mivel irdatlan szél fújt, a vásárlást a páromra bíztam, igaz, neki ez általában kb dupla annyi időbe telik, mint nekem (viszont velem ellentétben még utálja is!), így csak este fél nyolckor lett vacsora (ez nálunk elég késő), de azért elkészült. Tulajdonképp egész jól illett ez a kicsit télies hangulatú saláta a mai időjáráshoz! És megmaradt egy jó fél fej lilakáposzta, úgyhogy már tervezgetem a következ fogást belőle.

Hozzávalók:
kb 60 dkg lilakáposzta a legfinomabb gyalun legyalulva (nekem robotgép reszelte)
25 dkg finom pulykasonka kis darabokra vágva
1 kis fej lilahagyma apróra
kb 8-10 szem kicsi uborka (csemege vagy ecetes) felkarikázva

az öntethez:
1 tk tárkony
1.5 dl tejföl
fél citrom leve
2-3 ek majonéz
1 ek tárkonyecet

Nagyon egyszerű: a saláta hozzávalóit összekeverem és leöntöm az elkevert szósszal. Ízlés szerint sózom-borsozom.

Hétvégi summa

2010-05-30T23:33:00.003+02:00

Péntek: rettenetesen nyomott állapot, szinte jártányi erőm sincs, nem tudom, mi van, mi kavarog a légben, körülöttünk, bennem... de semmi bíztató...

Szombat: A. 40 éves, délután buli, leszakad az ég, de soha jobbkor, mire az ünnepelt előkerül a röpke 2 órás óvodai évzáróról, már a fű is száradni kezd a kertben, megtárgyaltuk a pálinka jótékony hatását, hogy hogyan lehet megszeretni az olajbogyót és Vicusnak is szereztünk takarót, hogy ne a karomon lógjon egész este. Az Ünnepelt kedvence a brownies, így teán-csokin-kávén kívűl még kap egy házi browniest (tudjátok, a Nigel Slater félét) és nem bírom ki, sütök egy blondiest is (fehércsokis változat, Stahl könyvéből, recept majd jön), aminek a széleit levagdosom, itthon pusztítjuk, állati jó!

Vasárnap, Gyereknap: későig alvás, Hűvösvölgy, rendőr lovak, tűzoltóautó, erdei séta, saláta ebéd, mászófal és trambulin, túl késői alvás délután, két mosás, játék, játék, játék...

Jó volt.

Ui.: Ja! És hányszor lehet életmódot váltani? A dologról való hallgatásom mögött bizony lustaság lapul(t), de most újult erővel folytatom a megkezdetteket, majd jönnek a beszámolók! Mindenesetre érdekes tanulság, hogy egy-egy nehezebb időszakban milyen könnyen visszakúsznak a régi szokások, beidegződések az evéssel kapcsolatban. Azt hiszem, jót teszek magammal, pedig a lelkiismeretfurdalás mellett a súlyom is nő, az önértékelésem meg csökken.

Milyen jó, hogy mindig lehet újra kezdeni!

Rebarbara és eper zabpelyhes morzsával

2010-05-28T14:31:00.003+02:00

Nagyon szeretem a morzsás sütiket, mindig Anglia jut eszembe róla. Persze ott forró vaníliasodóval tálalták az almás finomságot, én max egy kis vanília fagyiig jutok, de most az sem volt. Viszont, mivel ugye némi változtatásokat eszközöltem az étkezésben, a morzsát is át kellett alakítanom valahogy, hogy azért hasonlítson régi önmagához. Régen úgy készítettem, hogy adag liszthez fele cukrot és vajat tettem, késes robotgép, pár pillanat, kész a morzsa. A liszt most felejtős, zab viszont jöhet, így alakult a recept. Valójában pontos mértékeket nem tudok, érzésre mentem, nem is lett tökéletesen morzsa, de sebaj, az íz a fontos, az pedig nagggyon jó volt!

Hozzávalók:
50 dkg rebarbara megtisztítva és kis darabokra vágva
kb 25 dkg eper szintén tisztítva, vágva
vaníliamag - ízlés szerint
pici cukor (nyírfacukor, olyan keveset használok, hogy még mindig van az amúgy borsos árú természetes édesítőből)

zabpehely (kb 10 dkg)
zabkorpa (kb 2 ek)
lenmagpehely (kb 5 dkg)
cukor (kb 3-4 dkg)
hideg vaj (kb 7-8 dkg)
vaníliamag

A sütőt előmelegítettem 180 fokra. A gyümölcsöket felvágtam, egy tűzálló tál aljába rendeztem, nem votl nagy a tálam, a gyümölcsök a 3/4-ét elfoglalták. Megszórtam és öszekevertem a cukorral, vaníliával.
A morzsához valókat a késes robotgépbe tettem, pár perc alatt összeforgattam és a gyümölcs tetejére kanalaztam, kicsit rányomkodtam és beküldtem sülni kb 30 percre. Nyammm!

Huncut Tündér születik

2010-05-21T13:15:00.002+02:00

Este 10, hulla vagyok, vendégségből haza, Bucus feldobott állapotban, alig lehet lenyugtatni, elcsendesíteni. De lassan pizsama kerül rá, ágyban fekszik, kicsi agya azonban még pörög-pörög, mi minden történt, merre járt és mesét még, még, még, Mama, még, még, még... Nekem meg már nincs erőm, Apáért kiáltok, jöjjön már, ne hagyjon magamra ebben a helyzetben, már nagyon terhes... Neki nincs sok kedve, fáradt ő is, fél a kudarctól talán, hogy nem elég Bucusnak, nálam viszont győz, eluralkodik a mérhetetlen fáradtság és nem érdekel, jöjjön, mert én tovább nem...
Ajtócsapás a vége.
Mérgesen bevackolom magam az ágyba és siettetem az alvást... Jön is, gyorsan...

Éjfél. Arra a bizonyos melegségre ébredek. Kétségbeesés, tudom mi az! Hiszen még öt hét! Még ne! Jajj! Biztos az ajtócsapás miatt! Kicsi lány, várjál! Nem vár, jön a víz, ezt nem lehet megállítani. Drágám, ébredj, itt az idő. És ne haragudj, nem kellett volna úgy kiborulnom! Most össze kell kapaszkodnunk! Ugye? Megölel, hívjuk a szülésznőt. Nyugtat, hogy ha itt az idő, akkor jöhet a pici lány. Biztos nagyon kíváncsi már arra a kinti világra, amit a mamáján keresztül eddig megismert.
Irány a kórház (csomag persze sehol, most fél óra alatt összedobom, ami itthon marad, az nem is kell). Anyukámat riasztjuk, Bucuskámra figyeljen. Izgalommal, aggódással teli szívvel ülünk az autóba.
Megérkezünk, vizsgálat, kikérdezés, mekkora is? 35 hetes? Háát, akkor gondoljuk meg, hogy maradunk-e, itt nincs koraszülött ellátás, ha bármi baj van, viszik a babát máshova. Vagy akkor föl sem vesznek, egyenesen irány egy másik szülészet. Nem, én csak itt, csak velük, itt az orvosom, itt a világ legjobb szülésznője, számomra Velük lehetséges az a szülés, amit szeretnék, elképzelek. Maradunk. Az ügyeletes bíztat, meglesz ennek a babának a súlya, szerinte nem lesz baj. 24 óra várakozás, ha semmi, indítás.
Elhelyezkedem, semmi. Víz csordogál, fájás egy szál sem. Ok, aggódást picit félreteszem, jó helyre helyezem és befelé figyelek. Hagyom, hogy Ina May Gaskin könyvének (Útmutató a szüléshez) szavai, gondolatai jöjjenek belülről, és beszélgetni kezdek: a picivel, a testemmel. Nagyon erősem hiszem, hogy a gondolat teremt, indít, éltet, mozdít, életet adhat. És a 24 óra számomra nem más, mint folyamatos beszélgetés: gyere, kicsi lányom! Ha már elfolyattad azt a vizet, akkor indulj, ne várjuk meg, amíg kívűlről... Testem, drága, aki eddig vigyáztál rá, engedd el, engedd ki, nyílj meg Neki, nyisd meg az utat előtte, hadd menjen, jöjjön, életre-világra, örömünkre! Ezt és hasonlókat mondok, mondok befelé, más nem is létezik. Semmi, órákig semmi.
Eltelik a következő nap, este vizsgálat, kicsit elindult a tágulás. Hurrá! Csak így tovább. Éjjel nincs indítás, a reggelt megvárják. Nyertünk pár órát, megy tovább a belső bíztatás. Megint órák telnek, inkább ébren, mint álomban. És akkor valami megmozdul. Az órámra nézek: éjfél. 24 órája... Várjuk meg, mi lesz belőle... 10 perc és megint. Aztán megint. Akkor elindult, hála!!! És szép szabályosan jönnek, sokáig csak figyelem, szólni se szólok, nehogy vaklárma legyen. Aztán úgy fél kettő felé megyek az ügyeleteshez: szerintem elindult. Megvizsgál, bizony, jön már! Férj, szülésznő, doki riaszt, átköltözünk a szülőszobába. És időtlenségbe lépve indul a tánc, a folyam, ami megállíthatatlan, indul a nagy próba, jön a hatalmas kihívás, nőt próbáló feladat, hogy az ösztönös ellen cselekedve, a fájdalmakat magamhoz ölelve segítsem a világra a kicsi lányt, aki szélsebesen halad és hajnali 3.43 perckor kibújik mamája öléből a világra! Isten hozott, kicsi Villő, annyira jó, hogy megszülettél és hogy így! 2800 gr, méghogy kicsi! Rendben van, jól van, nemsokára együtt pihenjük ki életünk legcsodásabb-fájdalmasabb-gyönyörűbb élményt.

Azóta eltelt 1 év. De a szülés élménye a mai napig az örömkönnyekig megmozgat. És persze látni, tapasztalni a fejlődést, a kettő egymásra találását, csiszolódását, a huncutság születését Vicus szemében... fantasztikus! Nincsenek rá szavaim, elakad bennem a levegő, akár írni vagy beszélni szeretnék róla.

Isten éltessen, drága kicsi lányunk!

Péknél az esőben

2010-05-18T22:13:00.003+02:00

Három napos szobafogság után úgy döntöttem, ma már jobb idő van, délutáni alvás után elmegyünk sétálni, dacolva széllel, esővel, hideggel, kedvetlenséggel, a meleg szoba hívogatásával. Persze, mivel ennyi érv szólt a séta ellen, ki kellett találnom valamit, ami miatt érdemes elindulni. Útba ejtjük a péket, ott uzsonnázunk és itthonra is feltankolunk. Javaslatomat élénk bólogatás fogadta, Bucus lelkesen készülődött. Vicust magamra kötöttem, bízva abban, hogy így jobban védem a szél ellen, és nekiindultunk így hárman, hős mama, egy kicsi, egy pici. Bucus könnyen választ már a pékség kínálatából, de Vicusnál még nagyon óvatos vagyok. Bár pár nap múlva lesz a drágám kerek 1 éves, sokkal óvatosabb vagyok Vele a hozzátáplálásnál, mint annak idején Bucussal voltam (néhány dolgot azóta is bánok). Nagyon figyelek arra, hogy tejet ne kapjon, még kiflibe rejtve sem, így neki mindig vizes zsemle jut. (Azért mindig megkérdezem az eladót a biztonság kedvéért, hogy tényleg vizes-e az a szemle.)

Szóval megérkezünk a pékhez, kiválasztjuk a finomságokat, ki-ki a magáét, fizetünk, elhagyjuk az egységet, kilépünk a szemerkélő esőbe, nekikezdünk a jóízű majszolásnak, amikor feltűnik nekem, hogy valaki nem majszol. Ajjaj, elfelejtettem! Vissza a boltba, kedves úr előreenged...
- Itt maradt valami? - kérdezi az eladó hölgy.
- Nem, csak elfelejtettem a zsemléket. Mondja, vizes a zsemle?
(Zavarodott mosoly suhan át az eladó arcán, mint aki nem érti...)
- Nem mindegy? Kint úgyis az lesz... - veti közbe a kedves úr széles mosollyal.

Citromos-kapros cukkinifőzelék

2010-05-18T14:57:00.002+02:00

Vannak jó és rossz napjaim. Továbbmegyek: vannak jóanya és rosszanya napjaim. Gondolom, gyerekeseknek ismerős. Talán ahogy egyre több tapasztalatot gyűjtök, egyre inkább tudok megengedő lenni magammal a rosszanya napokon. És megpróbálom nem elfelejteni, hoyg egy-egy ilyen után mindig jön egy jóanya nap, amikor úgy érezhetem, tapasztalhatom, hogy mennek a dolgaink, rendben van a lakás, finomra sikerül az ebéd, jó együtt lenni a gyerekekkel, jó játszani, simán megy az altatás, engedni tudok a szigorból és játékba transzformálni az induló feszültséget... Ma, hála Istennek, ilyen nap van. És a mai jól sikerült ebédünket szeretném megosztani.
A dolog a tökfőzelékkel indult. Én szeretem, Ő nem, a kapor miatt. Kompromisszumos megoldásunk az lett, hogy akkor főzök, amikor nincs itthon. Aztán évekkel ezelőtt a Nők Lapjában találkoztam Stahl Judit cukkinifőzelékével és elkezdtem ezt készíteni tök helyett. Nekem tartalmasabb, finomabb, mint a tök. Kicsit persze azóta módosult az eredeti recept, de még mindig nagyon finom, savanykás-pikáns, kapros főzelék lesz a végeredmény. Ma ráadásul kicsi, vékony házikolbászt vettem a piacon, olyan sütnivalót, hááát! Mit mondjak, a kettő együtt nagyon finom volt!

Hozzávalók:
kb 50 dkg cukkini reszelve (én a kisebb reszelőn szoktam)
fél fej vöröshagyma apróra vágva
2 gerezd összenyomott fokhagyma
kb 1.5 dl tejföl
kb 2 ek keményítő
fél citrom reszelt héja és leve
1 csokor kapor
só, pici olaj

Pici olajon elkezdem párolni a hagymákat, majd amikor már üveges, hozzáadom a cukkinit, sózom, kevergetem, kevés vízzel felöntöm, belereszelem az előzőleg alaposan megsikált citrom héját, lefedem és kb 10 perc alatt megpárolom. Amíg fő, simára keverem a tejfölt és a keményítőt. Amikor már puha a cukkini, besűrítem a tejföllel, párat rottyantok rajta és kikapcoslom alatta a lángot. Belekverem az apróra vágott kaprot és a fél citrom levét.

BB á la NL

2010-05-13T21:20:00.004+02:00

Ez egy Brutális Brownies recept á la Nigel Slater. Mondhatnám, hogy a világ legjobb brownies receptje, csak azért nem mondom, mert ezen kívűl ha kettőt kipróbáltam, kicsit hiteltelen lenne így.
A dolog onnan indul, hogy a fiúk bizony csokiimádók. Genetikailag. A párom kedvenc története ezzel kapcsolatban, amikor pár évvel ezelőtt (na jó, volt az tizenegynéhány is, a húszas éveiben) a Bécsben élő nénike hozott hat üveg 750 gr-os Nutellát. Nagy szó volt ez akkor. A nagynéni egy hétre érkezett, s a búcsúzásnál döbbenten látta a konyhapolcon a kimosott mogyorókrémes üveget. "Egy egész üveggel megettél már?" - kérdezte megrökönyödve. Döbbenete pedig hatványozódhatott, amikor párom elhúzta az üveg melletti kis függönyt, aminek takarásában további öt tisztára mosott üveg bújt meg. Hat nap, hat üveg nuti. (A sztorihoz azért mindig hozzáteszi, hogy ma erre már nem lenne képes!)
Így hát, ha valamit ünneplünk, szeretek kedveskedni Neki valamilyen csokis sütivel, keksszel ... minél több csoki, annál jobb.
Nigel Slater brownies receptje rég meg volt jelölve a Kitchen Diaries című könyvében, most érkezett el a megfelelő pillanat a kipróbálásra. Jó minőségű alapanyagokból fantasztikus süteményt alkottunk Bucussal, aki lelkesen segédkezett ... de valahogy aztán egy falatot sem evett belőle. Ő egyelőre a táblás, szelet csokik nagy rajongója, de gyanítom, idővel kikupálódik.

Hozzávalók:
30 dkg barna cukor
25 dkg vaj
25 dkg 70%-os csokoládé
3 nagy tojás és egy plusz sárgája (most vettem észre, hogy én ezt kihagytam)
6 dkg sima liszt
6 dkg jó minőségű kakaópor
fél tk sütőpor

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra.
A csoki nagy részét (20 dkg) vízgőz felett megolvasztjuk, a maradékot (5 dkg) apró kockákra vágjuk. A cukrot a vajjal habosra-krémesre keverjük pár perc alatt. A tojásokat villával felverjük. A lisztet összekeverjük a sütőporral és a kakaóval. A cukros vajhoz először fokozatosan hozzáadjuk a tojásokat, majd fakanállal belekeverjük az olvadt csokit, a csokidarabokat, végül a lisztes-kakaós keveréket. NL egy 23 cm oldalú négyzetformát ajánl, nekem négyzet nem volt, csak nagyjából néztem, a kisebbik fém tepsimben (kb 20x25cm) sütöttem. Kibéleltem sütőpapírral, belekanalaztam a masszát és kb 35 percig sütöttem. A sütési idő végén ellenőrizni kellett, nekem ekkor még nagyon remegősnek tűnt, bár a teteje már szépen kezdett töredezni. Bent hagytam még 5 percig és kikapcsoltam a sütőt. Pár perc múlva kivettem és hagytam hűlni. Szeletelés előtt minimum 1 órát hagyni kell, de másnap még jobb lett az állaga: a teteje kicsit törős, a belseje enyhén ragacsos, puha, szinte krémes ... mennyei! Veszedelmesen finom!

Rebarbarakrémmel töltött diótorta

2010-05-10T21:06:00.003+02:00

Már írtam korábban, hogy kell néha a kényeztetés. Igen ám, de amikor az embernek mindkét gyereke nagyon lassan gyógyul, amikor megjön a határozat: Bucus nem mehet többet oviba, orrmandula műtétre várunk, egyszóval gyökeresen megváltoznak a hétköznapjaink ... na, akkor nem olyan egyszerű kitalálni, hogy mégis hogyan kényeztessem magamat. Nem ecsetelem, rendesen leszívott az elmúlt 10 nap. Betegápolás, itthon tomboló 3.5 éves, rossz idő, sok fejfájás, felnőtteknél is induló köhögés, ami hetek alatt fog csak itthagyni bennünket. Amikor ennyire sok körülmény nehezíti a mindennapokat, akkor igazán kiszúrás lenne, ha én még magamnak is szigorítanám a dolgokat, pl ami az evést illeti. Viszont az is igaz, hogy az elmúlt hetek reformjai valahogy kezdenek beépülni a zsigereimbe. Minimálisra vettem a cukrot, lisztet nem nagyon használok, próbálok sok zöldséget-gyümölcsöt enni, készíteni. Édesség viszont kell néha, ízlelőbimbóknak, gyomornak, agynak, léleknek egyaránt. Így ötlöttem ki ezt a diótorta receptet, az eredeti ötlet Szendi G honlapjáról való, a töltelékkel én bolondítottam meg.

Hozzávalók a tortához:
25 dkg darált dió
15 dkg cukor (én most nyírfacukrot használtam, de persze bármilyen cukorral lehet)
5 tojás különválasztva
csipet só

A tojásfehérjéket a csipet sóval elkezdem verni és fokozatosan hozzáadom a cukrot. A végén belekeverem a sárgákat és a diót is. Alaposan kivajazok egy 26 cm-es kapcsos tortaformát és beleöntöm a "tésztát". Előmelegített sütőben 180 fokon aranybarnára sütöm (kb 25 perc). Ha kész, kiveszem és hagyom kihűlni. (Eredetileg nagy tepsiben akartam kisütni és tekercset csinálni belőle, de aztán az egyszerűség győzött, majd legközelebb úgy csinálom.)

Hozzávalók a rebarbarakrémhez:

fél kg rebarbara
3 dkg vaj
2 ek barnacukor
5 szem eper
vaníliabél

A rebarbarát megtisztítom, kis darabokra vágom, megolvasztom a vajat egy serpenyőben, beleszórom, hozzáadom a cukrot és a vaníliát és fedő alatt puhára párolom. Kb 5 perc után hozzáadom a megtisztított, felkockázott epret és ovábbi kb 8-10 percig összerotyogtatom őket. Utána hagyom kihűlni.
a kész tortát óvatosan kettévágom, az alsó lapot megkenem a rebarbarával és visszahelyezem rá a tetejét. Picit jó, ha áll. Finom, pikáns torta lesz belőle. Ha dupla adag krémet készítünk, a tetejére is lehet rakni (én most meghagytam a másik adag rebarbarát holnap reggelire turmixnak: banánnal, eperrel, vaníliával fogom összeturmixolni a párolt rebarbarát...hmmm, de fincsi lesz!)

Vajhal vajban

2010-05-10T20:56:00.002+02:00

Nemrég vacsorázni voltunk a Pastramiban. Mama és J is vajhalat rendeltek japán morzsában, mi is megkóstoltuk, fantasztikusan finom volt. Aztán kiderült, hogy a piaci halasnál is lehet kapni vajhalat, nem is vészes az ára. Elmentem, volt, vettem és ma este remek vacsora lett belőle, kb 15 perc alatt. Mivel nem tudok szabadulni a petrezselyem-fokhagyma duótól, ha fehér húsú halról van szó, és volt egy pici maradék tojás, fűszeres bundába forgattam a halat és vajban sütöttem oldalanként kb 2-3 percig. Salátával ettük.

Hozzávalók (2 főre vacsorának):

30 dkg vajhal (vagy más fehér húsú tengeri hal)
1 csokor petrezselyem
1 új fokhagyma
2 ek zabkorpa
1 tojás
só, bors
kb 2 ek vaj

A vajhalat kb centis szeletekre vágtam, a tojást felvertem, a petrezselymet apróra vágtam a fokhagymával, hozzákevertem a zabkorpát, sót, borsot. Egy serpenyőben megolvasztottam a vajat, a halszeleteket először tojásba forgattam, majd jól meghempergettem a petrezselymes fokhagymában, megnyomkodtam, hogy mindenhova jusson és megsütöttem a vajban. Ez is egyszerűen fantasztikus és fantasztikusan egyszerű!

Csakazértis örömök

2010-05-05T14:10:00.005+02:00

Már hetek óta készülök írni egy fontos élményemről, ami azóta is begyűrűzik az életembe, alakítja a mindennapokat. Pár hete fontos beszélgetésem volt G-vel, akihez kéthetente eljutok, hogy kicsit kényeztessem magam. Nem indult mély beszélgetésnek, hiszen alig ismerjük egymást, nem is erről szól a dolog, de egy kérdésem kapcsán olyan bölcs válaszokat kaptam, amik az elmúlt hónapok legfontosabb útravalójává váltak. Arról beszélgettünk, hogy mi segíti a fogyást. Végülis egy idő után a kétségbeesett embernő már mindenhol erre a kérdésre keresi a választ - én legalábbis akkor így voltam. És ellágyultam, amikor nem a táplálkozásról, nem is a mozgás fontosságáról kezdtünk beszélgetni, hanem arról, hogy mennyire fontos kilépni a rutinból. Megváltoztatni a beidegződéseket. Más szemmel nézni a dolgokat. Más módon tenni a hétköznapi feladatokat. Ő olyan konkrétumokra gondolt, mint pl másik kézzel kavarni az ételt, másik karban fogni Vicust, másik lábbal rúgni a labdába, mint ahogy megszoktam, más útvonalon menni az oviba, a piacra, mint ahogy egyébként. Monoton tevékenységekbe kicsi változatosságot iktatni pl 25ször behúzni a hasamat mélyizomból és ezt naponta 10szer megcsinálni. (Ezt azóta sem sikerült, ha eszembe jut, akkor is csak max 2-3szor tudom) Ezen a ponton mondtam G-nek, hogy azt nem hiszem, hogy ennek akkora hatása van, mintha napi 250 felülést csinálnék. Azt tanácsolta, próbáljam ki.
Apró, pici rutinokat változtatni, ami által jobban kell figyeljek, jobban dolgozik az agyam, változások indulnak el a sejtjeimben, testemben, a lelkemben.
Ezt én oda viszem tovább a mindennapokban, hogy próbáljak kicsit tenni az ösztönös reakcióim ellen és megtapasztalni, mit is jelent a szabad AKARAT. Pl, ha Bucus reggel 7 kor lelkesen invitál focizni - igyekszem nem mamaellenes akcióként felfogni ezt, hanem reggeli testmozgásként (jó, jó, tudom, kicsit röhejes) és egy pici magamba nézés, a fáradtság és lassúság leküzdése után, miután belül úgy döntöttem, igyekszem a lehető legjobb kedvvel kicsit focizni Vele. Az eredmény, hogy Ő állatira örül, élvezi, én meg kicsit rohangálok, cselezgetek, mozgok, élvezem, hogy játszhatok, gyerek lehetek megint. Fantasztikus ilyenkor megélni, hogy milyen sok múlik egy belső kis döntésen. Hogy tényleg tudok valami mellett és ellen is dönteni. Rájöttem, mennyivel többször sodortattam ezelőtt magamat az ösztönös reakcióim által, persze főleg a negatív dolgokban: nincs kedvem, fáradt vagyok, most keltem fel, kicsit pihenek, nem érek rá, stb.
Nem megy ez mindig. De azért jutott most mégis eszembe, mert amikor azt érzem, hogy a sok betegség megnyomorít, óriási terhet róva rám, akkor nem marad más - a saját túlélésem érdekében is -, csak az öröm és a humor eszköze ahhoz, hogy az itthon töltött napok (hetek) valóban gyógyítóak legyenek.

Ezek fényében a mai örömeim:

reggel f8 - Bucus széles vigyorral hozza a tegnap elveszettnek hitt orrszívó csovecske fejét! Hurrá, megvan! Nem kell az egyetlen fejet minden használat után fertőtlenítenem!
tegnap estére elment a hangom, de csak ma reggelre találtam benne örömöt: nem tudok kiabálni Bucussal, ha nagyon akarok, akkor sem!
Vicus ma még nem volt lázas, és ez érezhető, egyre többet mosolyog!
Vicus, ugyan nemsokára 1 éves lesz, és azt gondoltam, ekkorra már alig fog szopizni, most, hogy beteg, semmi mást nem eszik, csak anyatejet. Annyiszor szopik, mint újszülöttként...és őszintén szólva nagyon élvezem! Örülök, hogy van tejem, hogy szoptathatom, hogy nincs annyira rosszul, hogy nem tudna szopizni!
ma végre újra volt kedvem hozzá, hogy tervezgessem a következő napok menüjét - Bucus kb 4 Kockásfülű meséje alatt átlapoztam egy fél Rachel Allen könyvet és hagytam, hogy inspiráljon...
eljutottunk a piacra, és a kedvenc hentesem apróra vágta nekem a pörköltnek vett csirkecombokat ... kedvesen és örömmel ... egyszerűen jó hozzájuk járni (dilis dolog, hogy a hentesnél töltődöm, nem?)
reggel a Klasszikon a Nessun' dorma ment ... ettől az áriától szinte mindig sírva fakadok, annyira gyönyörű...
kreativitásomat is megélhettem: mit játsszunk 3 db százas papírzsepi csomaggal? Ma ez volt a 3.5 éves és a 11 hónapos közös játékmetszetében; dobáltuk - kinek pörög többet, lépcsőt, dobogót építettünk belőle, fülhallgatónak használtuk, korcsolyának ... és nevettünk, mind a hárman!
úgy tűnik, összejön egy várvavárt nyaralás barátokkal!
három kedves emailt is kaptam!

És végül, de nem utolsó sorban:

megint van kedvem írni a blogra

Zabos-rebarbarás muffin

2010-05-05T14:02:00.003+02:00

A rebarbarához van egy meghitt mesém, de azt majd később. Ehhez most csak annyi, hogy a hűtőben felejtettem egy köteggel a múlt heti piacolásról. Amikor vasárnap hazajöttünk a beteg gyerekekkel, vettem észre, hogy itthon felejtettem a pénteken vett rebarbarát. Aztán eltelt még két nap és tegnap este megint a kezembe került, gondoltam, jó lenne valamibe felhasználni, mielőtt magától távozik a hűtőből. Ugyan a kis táplálkozási reformjaim miatt eléggé korlátozottak a lehetőségeim sütés terén (vizsont olvadnak a kilók!), azért nekifutottam, segített egy recept Szendi könyvében.

Hozzávalók:
25 dkg aprószemű zabpehely
5 dkg zabkorpa
kb 25 dkg tisztított, kockákra vágott rebarbara
3 tojás
1 dl zabtejszín
pici méz
1 kk szódabikarbóna
fahéj

annyi víz, hogy jól keverhető, se nem sűrű, se nem híg tésztát kapjunk (kb 1 dl)

A hozzávalókat összekeverjük, a mennyiséget elosztjuk 12 muffinmélyedésben és előmelegített, kb 180 fokos sütőben aranybarnára sütjük. Finom reformsütemény (sajnos ez egyelőre nálunk azt jelenti, hoyg nekem ízlik, a fiúknak nem. De ami késik, nem múlik!)

Nincs kedvem...helyzetjelentés

2010-05-03T14:24:00.002+02:00

Nem sajnáltatni akarom magamat, szó sincs róla. Egyszerűen nincs kedvem blogolni. Jó sokat gondolkodom rajta mostanában, hogy miről is szól ez az egész, miért is kezdtem el, már arra is gondoltam, hogy abbahagyom, de azt hiszem, túl hirtelen döntés lenne, így még maradok, csak kicsit lehet, hogy csökkentett üzemmódban.
Mert hogy most kicsit nehezebb. A gyerekek pár nap kihagyással szinte egyfolytában betegek, felsőlégúti mindenféle, és hát látni, hordozni a 11 hónaposat 39.5 fokos lázzal, szűnni nem akaró hurutos köhögéssel... hát, nem könnyű. Persze nekem is gyűlik a feszültség, fejben, gyomorban és fáj, gyötör, kijön...

A hétvége kétszeres ünnep volt (lett volna) számomra, egy ajándékkal kiegészülve. Péntek hajnalban megérkezett Rebeka, kedves barátaink harmadik picije, első leánykája, olyan jó volt osztozni az örömben! Isten hozott közöttünk, adjon Neked nagyon szép, tartalmas és örömteli életet, kicsi lány!
Aztán, szombaton volt 6 éve, hogy összekötöttük az életünket. Örökre. Érdekes volt belegondolni, hogy hogyan telt az a 6 évvel ezelőtti nap. És hogy hova jutottunk el ezen évek alatt. Párom szerint megkétszereződtünk. Sok élmény, öröm-bánat van mögöttünk. És rengeteg hála bennünk. Hogy a nehézségek közepette is megyünk tovább, remélhetőleg inkább előre, mint hátra.
És hát vasárnap anyák napja volt: igazi kisgyerekes anyanap volt betegápolással, aggódással, azzal az eltökéltséggel, hogy ezekkel együtt próbálok jókedvű maradni, még úgy is, hogy éjszaka csak 4-5 órát aludtam, két részletben.

Úgyhogy recept most nincs, biztosan lesz majd, ahogy jön, szabadon.

Magos-sajtos falatkák

2010-04-28T14:47:00.002+02:00

Egyszerű finomság, fél nap alatt eltűnt, mindenkinek nagyon ízlett.

Hozzávalók:

25 dkg vegyes reszelt sajt (edami, füstölt, trapista volt nálam)
5-7 dkg puha vaj
2 tojás
fél tk szódabikarbóna
3 ek őrölt tökmag
3 ek őrölt lenmag

A vajat a tojással elkeverjük és hozzáadjuk a többi hozzávalót is. Kétféleképpen lehet sütni:
1. szilikonos muffinformába tettem egy-egy szűk evőkanálnyit, így kb 20-22 db lesz.
2. sütőpapírra rakosgattam egymás mellé 1-1 evőkanálnyi kupacokat.

Előmelegített 180 fokos sütőben 10-15 perc alatt aranybarnára sütjük.

Eltűntem...megjöttem - életmód 3

2010-04-28T14:30:00.003+02:00

Bocs, kicsit eltűntem. Sok dolog foglalkoztat mostanában és ezek elviszik az erőmet, főzni, konyhában alkotni nem sok marad. Sajnos. Persze, ami foglalkoztat, az is a főzésről, evésről, táplálkozásról, életről szól, csak most kicsit máshogy. Életemben, főleg, mióta gyerekek vannak, újra és újra előjön a mi az igazán jó, mivel szolgálom tényleg az egészségünket kérdéskör. Honnan tudom meg, ki ad erre vonatkozóan hiteles infot, támogatást. Nagyon sok az ellentmondás, téves információ, megtévesztés és egyre inkább látom, mennyi minden megszokás kérdése is. Pozitív és negatív irányban egyaránt.
Az életmódváltásommal kapcsolatban gyűlik egy csomó érdekes tapasztalat, az egyik az, hogy mennyire ismerem én a saját testem jelzéseit. Mennyire eltávolodtam a szükségestől, elégségestől, attól az érzékenységtől, amellyel azonnal tudom, mi a jó és mi nem, mert hogy jelez a test. Egyértelmű jelzéseket ad. Itt vannak pl a pékáruk. Már korábban megfigyeltem,hogy engem bizony eléggé fújnak, elnehezülök tőlük, inkáb vízszintes pozícióba kívánkozom elfogyasztásuk után, nemhogy még esetleg energikusnak is érezném magamat. De valahogy a szokás tényleg nagyon nagy úr (jó lenne azt írni, hogy volt!). Vagy a zöldség-gyümölcs kérdése. Eddig azt hittem, hogy sokat eszünk belőle, most azt látom, hogy lehet az eddiginél jóval többet, okosabban és hihetetlen hatása van. Pl az, hogy van energiám. Sokszor még este 10kor is, pedig én nem vagyok egy bagoly típus, erős pszichés hatásokkal együtt jár, tudom, de amikor mindkét gyerek elaludt végre, akkor mintha megnyomnák bennem a "mostmár szabad fáradtnak lenni" gombot és eleresztem magam, azonnal el tudnék aludni, ülve is. Úgy tapasztalatom, hogy az elmúlt pár hétben ez változott. A napi 3 étkezést persze nem mindig tudom tartani, legtöbbször pszichés okokból nem, de azon vagyok, hogy ez az arány egyre jobb legyen. Aztán azt is tudom, menynire sokat számít az utolsó étkezés időpontja. Pár óra akár fél-egy kg különbséget is okozhat a másnapi mérlegelésnél. Döbbenetes! Akor ha rendszeresen későn vacsizok, az bizony meglátszik, nem is kicsit. Szóval ilyen tapasztalatok birtokában azért azt hiszem, valami alapvetően megváltozott. Mindig a fülemben cseng a gondolat, hogy a lelki oldal is mennyire fontos, a módja, hogyanja az étkezésnek, az azzal való foglalkozásnak.

Nemrég kezembe került Szendi Gábor új könyve a nyugati életmód és a civilizációs betegségek közötti összefüggésekről. Sok érdekes gondolat van benne, megrázó belegondolni, hogy mind a gyógyszeripar, mind az élelmiszeripar területén micsoda pénzek vannak, micsoda működések, érdekek lehetnek a háttérben, ami miatt a nyugati világ arra tart, amerre. Nyilván nem csak a táplálkozásról van itt szó (bár SZ.G. erre koncentrál), hanem sok összetevője van ennek a kérdésnek: mozgás, mentális-lelki egészség, stressz, környezetszennyezés... Bár egyre több szó esik ezekről, még mindig úgy érzem, homályban tapogatózás folyik és valakik szándékosan nem kapcsolnak villanyt.
Mit gondoltok?

Könnyű-ütős csoki mousse

2010-04-19T14:52:00.002+02:00

Néha megajándékozom magamat valamivel, csak úgy. Azért legtöbbször még keresek valami okot rá (gyakorlatolag minden lehet jó ok egy kis kényeztetésre), legutóbb az volt, hogy a betegségekkel jócskán terhelt két hét véget ért, és én hős anyaként végigcsináltam. Idegrendszerem kicsit megtépázva, nagy belső igényem lenne egy kis magánidőre, ez sajnos nehezen jön össze. De addig is, amíg nagyobbak lesznek a gyerekek, amíg Vicus már nem fog szopizni, addig is el-elcsenek olykor egy órát magamnak és elmegyek ide-oda... nyálat csorgatni.
Két-három hetente G-hez megyek, aki átmasszíroz, kiropogtat, helyrerak, közel a MOM-hoz, így adta magát, hogy hazafelé bementem kicsit körülnézni. Még a múltkor fedeztem fel a Butlers nevű üzletet, órákig tudnék itt bolyongani és persze sok pénzt is itt tudnék hagyni, de már a látvány is gyönyörködtető. Itt kezdtem, nem vettem semmit, mert elhatároztam, hogy a legalsó részben lévő újságosnál bizony veszek magamnak pár külföldi főzőújságot. Így tértem haza egy májusi Good Food magazinnal, sok részletben azóta órák hosszat lapozgattam már, bejelölgettem az ígéretesnek tűnő recepteket is. Ez volt az egyik, Angela Nilsen receptje. Megpróbálta az igen kalóriadús csoki mousse receptjét alak-barátabbá tenni. Pár apró változtatást tettem az ő receptjén is, én így készítettem:

Hozzávalók:
10 dkg 70 %os étcsoki
pici vaníliaaroma
2 tojásfehérje
1 ek valódi vaníliáscukor
fél doboz Philadelphia light krémsajt (eredetileg 5 dkg görög joghurt, nekem az nem votl itthon, ezért maradt a krémsajt)

esetleg málna/narancs díszítéshez

A csokit vízgőz fölött olvasztom a vaníliával együtt, amikor felolvadt, hozzákeverek 2-3 ek forró vizet, leveszem a tűzről és félre teszem hűlni. Hozzákeverem a krémsajtot is. A fehérjéket elkezdem felverni, amikor lágy hab, hozzáadom a vaníliáscukrot és kemény habbá verem. Először a hab 1/3-át keverem óvatosan a csokis keverékhez, amikor már egyenletes a krém, beleforgatom a maradék habot is. Az így kapott krémet én 3 részre osztottam, és a hűtőbe tettem. Minimum 3-4 óra hűtést igényel, de még jobb, ha egy éjszaka hűtés után fogyasztjuk csak.
Hűtőben 2 napig áll el.
Egy adag - 4 esetén - kb 160 kcal-t tartalmaz.

Afrikai harcsa a Balatonnál

2010-04-18T14:07:00.003+02:00

Van egy telkünk a Balatonnál. Nem túl nagy telek, picike faházzal, a város (!) legszélén, utánunk még egy utca és az erdő... Csönd, nyugalom, madárfütty, pár gyümölcsfa: gyereknek-felnőttnek egyaránt paradicsom. Ezzel együtt valahogy minden évben újra meg kell barátkoznom a "mostantól rendszeresen megyünk a Balatonra" gondolatával. Amikor kezd kicsit jobb idő lenni, a párom már hét elején mondogatja, hogy milyen időt jeleznek a hétvégére és akkor "ugye lemegyünk?" Akár egy napra is érdemes, kb 50 perc alatt ott vagyunk, a két kicsivel ez még jól bírható távolság. Kicsit lusta és rugalmatlan természetem miatt azonban az első reakcióm ezekre a tavaszi lelkesedésekre mindig a szájhúzogatás. Először látom az útban a feladatot és a nehézségeket: pakolás, élelmezés megoldása (a környék nem egy gasztroparadicsom), ki mikor, hogy alszik, mennyire lesz hideg, hogy érünk haza... Egyszóval nem tudok neki felhőtlenül örülni. Sajnos. Ez így van, mióta gyerekeink vannak. Viszont amióta érzékelek némi változást magamban, ehhez a témához is megpróbálok kicsit másképp közelíteni. Döbbenetes, hogy mennyire hajlamos vagyok először a problémát látni és nem az örömöket!
Így indult a tegnapi napunk is, a már-már szokásos feszkóval. Aztán mélyen magamba néztem és elszégyelltem magamat. A család férfitagjai óriási lelkesedéssel készülődnek, Bucus alaposan megfontolja, hogy mit pakoljon a nagy útra, én meg itt nyavalygok? Nem tehetem meg velük, hogy nem próbálom megtalálni a magam számára is az örömöket ebben! Igenis, örülni fogok neki, velük lelkesedni, boldogan fogok friss levegőt szívni és a többi meg majd lesz valahogy. Az a fura, hogy amint nem hagytam, hogy belesüppedjek az önsajnálatba, tényleg elkezdett oszladoznia fejemben az aggódás felhője és helyére költözött egy pici lelkesedés. Az előre eltervezett harcsapaprikásnak valókat becsomagoltam és végül vidáman utaztunk az autóban a gyönyörű napsütésben. Ez volt a második idei napunk a telken: várt még ránk a víz visszaállítása, a tűzhely kihozatala... és a fűnyíró vajon működik? Megérkeztünk, a cseresznye és meggyfák virágba borulva, az orgona tele bimbókkal, a kapuban különleges fehér virágok fogadnak, madárcsicsergés mindenütt. A vizet beindítottuk, az üres gázpalack helyett találtunk egy másikat, amivel meg tudtam főzni az ebédet, és megvolt az első fűnyírás is. Csodás nap volt, még a kettővel arrébb órákon át (délután 2-5ig) robotoló, rendkívűl hangos fűnyíró sem tudta elvenni a kedvünket.
Az ebédünk pedig így alakult (nem tudom, miért van, hogy a friss levegőn minden sokkal finomabb!):

Tejfölös harcsapaprikás afrikai harcsából

Hozzávalók:
kb 80 dkg afrikai harcsa filé
1 nagy fej vöröshagyma
2-3 tk pirospaprika
1 kis doboz tejföl
1 csokor petrezselyem
só, bors
olaj

Az apróra vágott hagymát pici olajon megfonnyasztom, majd rádobom a piros paprikát, összeforgatom, mehet is a letisztított, kockákra vágott harcsa, majd felöntöm kevés vízzel, sózom, borsozom és fedő alatt párolom, kb 10 percig. Utána leveszem a fedőt és hagyom, hogy elpárologjon a víz nagy része. Hozzákeverem a tejfölt, párat rottyantok rajta, majd a végén megszórom a petrezselyemmel. Uborkát és zsemlét ettünk hozzá.

Medvehagymás spárgakrémleves

2010-04-16T14:16:00.002+02:00

Az utóbbi napokban Bucusnak nem volt valami fergeteges étvágya, Vicusról már ne is beszéljünk. Gondolom, a betegséggel együtt jár az étvágytalanság, a sokmindent-nem-kívánok jelenség. Főzni-etetni szerető anyaként azon drukkoltam magamban, hogy minél hamarabb gyógyuljanak meg, álljanak helyre az ízlelőbimbók, és ismerkedhessünk együtt a tavasz csodáival. Azt hiszem, ma megvolt az áttörés.
Ilyenkor áprilisban, amikor már medvehagyma, zöldspárga is van bőven, egyszerűen akárhányszor kimegyek a piacra, nem bírom ki, hogy ne vegyek belőlük. Legtöbbször ilyenkor még nem tudom, hogy mit is készítek majd, de mire hazaérek, általában összeáll a kép. Most pedig, mióta én is többször olvasok hazai és külföldi gasztroblgokat, még több az ötlet, az inspiráció, a tavaszi gasztro-zsongás a fejemben. A mai zöld-ségekből krémleves lett: korábban csak zöldspárgából főztem, de ma gondoltam, hogy miért ne tegyek bele egy csokor medvehagymát is? Ártani biztosan nem árt. És az eredmény? Vicusnak kivettem egy kis adagot a majdnem kész levesből turmixolás és medvehagyma előtt. Az utolsó 2 percben hozzádobtam a leveshez a medvehagymát, picit rottyantottam, készre turmixoltam, Bucusnak kitálaltam. És izgatottan vártam a reakciót, de igazából a szívem mélyen finnyogásra és határozott elutasításra számítottam. Már azon töprengtem, hogy milyen csellel vegyem rá mégis pár kanálnyi elfogyasztására... mert az mégsem lehet, hogy csak derelyét eszik másodiknak! Bucus még kicsit (sokat) kosarazott, asztalhoz ült és nekilátott. Egy kanál, még egy, majd még egy... és az egész tányérral megette.
- Kérek még, mami! Ez nagyon ízlik!
-Drágám, jaj, de örülök! (Nem kell túl sokat lelkendezni, csak természetesen...) Tessék, szedek még. - Közben Vicust etetem, aki egymás után nyitogatja kicsi száját a következő falatra. Nem értem, mi történt, ezek ezt SZERETIK! TÉNYLEG!
-Mmmmm...Mami, nézd! Ezt is megettem!
-Nahát! Alig hiszek a szememnek! Fantasztikusan ügyes vagy! Nagyon örülök, hogy ennyire ízlik! (Nem érdekel, hogy nem kell túllelkendezi, egyszerűen könny gyűlik a szemem sarkába az örömtől: a gyereknek tényleg ízlik, amit főztem, élvezettel eszi és nem azon jár az agya, hogy mikor mehet már vissza kosarazni!) Aki ilyen szépen megette a leveskéjét, az bizony kaphat finom derelyét is! Hozhatom a csokis derelyét? (Bucusnak csoki bármikor jöhet, persze.)
-Nem, nem kérek. Inkább még egy tányér levest!
-???

Döbbent, rövid csönd, megállt a kezem a Vicus tátott szája felé vezető úton és nem akartam hinni a fülemnek! Az én tündér 3.5 csokiimádó kicsi fiam nem csokis másodikat kér, hanem egy harmadik tányér medvehagymás zöldspárga krémlevest.
Kell ennél több egy gasztromamának?

Hozzávalók:

1 csomag zöldspárga
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
2 nagyobb szem krumpli
1 csokor medvehagyma
pici olaj
1 tk natúr vegamix

Az apróra vágott vöröshagymát pici olajon megdinszteltem, hozzádobtam a fokhagymát is. A spárgát eltörtem, ahol hagyta magát (alsó harmada), megmostam és 4-5 centis darabokra vágtam, hozzádobtam a hagymához. Kb 5 perc után hozzádobtam a megpucolt, kockákra vágott krumplit és a vegamixet is, majd felötöttem annyi forró vízzel, hogy ellepje. Kb 10 percig főztem (ekkor kivettem Vicusnak 3 evőkanálnyit), majd hozzátettem a megmosott, felvágott medvehagymát és még kb 2 percig rotyogtattam. Botturmixszal összeturmixoltam.

Nagggyon egészséges csokis keksz

2010-04-15T22:24:00.013+02:00

Pár nappal ezelőtt áradoztam már Kim Boyce gabonakönyvéről és ígértem a recepteket, íme, az első. A teljes kiőrlésű fejezetből választottam, mert ilyen liszt mindig van itthon (bár sajnos még nem használom eleget). A szerző a legtöbb receptben a különleges liszteket sima liszttel keveri, de ez a keksz 100%-ban teljes kiőrlésű lisztből készült. Kicsit izgultam a végeredményt illetően, nem is magam, hanem a család férfi tagjai miatt, kedves kritikusaim. Nekem nagyon ízlett, de csak akkor nyugodtam meg teljesen, amikor férjem a hatodik tenyér méretű keksz elfogyasztása után felsóhajtott: "ez állati jó!"
Kicsit változtattam a recepten, mert az eredetiben olvasható két bögre cukrot nagyon soknak találtam. Így került a teljes kiőrlésű liszt mellé még egy összetevő, ami miatt tényleg nem kell aggódni az egészségre gyakorolt hatása miatt, és ez a nyírfacukor. Pár hónapja kíváncsiságból vettem egy dobozzal a közeli bioboltban, no nem azzal a szándékkal, hogy átszokunk és ezentúl nem használunk mást, csak ezt... igen borsos ára miatt ezt nem tudnánk megtenni. Egyszerűen kíváncsi voltam rá, milyen lehet sütibe, kásába.
"A nyírfacukor ugyanúgy néz ki és ugyanúgy használható, mint a hagyományos cukor, ugyanakkor mintegy 40%-al kevesebb kalóriát tartalmaz. Számos, szervezetre gyakorolt jótékony hatása van: nem hizlal, nem savasítja a szervezetet, antibakteriális hatású, segíti az emésztést, nem rontja a fogakat, így cukorbetegek, fogyókúrázók, terhességi diabéteszben, csontritkulásban szenvedők, valamint fogszuvasodással küzdő gyerekek és felnőttek egyaránt használhatják." (forrás: www.nyirfacukor.hu)

Hozzávalók (kb 25-26 nagy kekszhez):
2.5 dl-es bögrével mérve

3 bögre teljes kiőrlésű liszt
1.5 tk sütőpor
1 tk szódabikarbóna
1 tk só
24 dkg hideg vaj
1 bögre sötét barnacukor
1 bögre nyírfacukor (ha elhagyod, szerintem elég még kb 1/3 bögre cukrot adni hozzá, elég édes)
2 tojás
2 tk vaníliaaroma

kb 20 dkg étcsokoládé kis darabokra vágva

A sütőt előmelegítem 180 fokra, egy nagy tepsibe sütőpapírt terítek. A száraz hozzávalókat egy tálba szitálom. A vajat lassú fokozaton kb 2 perc alatt kikeverem a cukrokkal, majd egyenként hozzáadom a tojásokat, ezekkel is jól elkeverem, majd a végén a vaníliaaromát is hozzáadom. Ha kész, hozzáadom a liszthez és eldolgozom, a végén pedig a csokidarabokkal is jól elkeverem, hogy egyenletes tésztát kapjak. Evőkanálnyi adagokat kis gombóccá formázok, a sütőpapírra teszem úgy, hogy kb 3 ujjnyi helyet hagyok nekik, mert nagyon megnőnek majd. Egy lisztbe mártott villával lenyomkodom a gombócokat, így kis csíkok lesznek rajtuk és kicsit ki is lapulnak. Kb 18 percig sütöm őket, míg egyenletesen aranybarnára sülnek. Amikor kiveszem a sütőből, még kicsit puhák, hűlés közben szilárdulnak, amikor kihűltek, akkor dobozolom. Tényleg állati finom!

Tavaszi csirke zöldspárgával és medvehagyma pestoval

2010-04-13T13:38:00.007+02:00

Amikor már kb 200%-ban vagyok anya, aki egy hete ápolja az elhagyatott, bágyadt bronhitisszel küzdő majd' 11 hónaposát és a szintén nagyon beteg, de mivel láza nincs, betegnek egyáltalán nem látszó, teli energiával, ketrecbe zárt oroszlán módjára itthon keringő 3.5 évesét...na, akkor egy idő után besokallok! Ma jött el ez a nap. Egy hete szinte sehol nem voltam, csak szavazni (még jó, hogy nem ragyogó napsütésben kell itthon tölteni ezeket a napokat!), ma viszont vissza kellett vinnem a kisbetegeket a doki nénihez és mivel mindenünk kifogyott, eldöntöttem, hogy ennyit kibírnak, ők is alkalmazkodhatnak kicsit hozzám, ez jár nekem, jól bevásárolunk a piacon és fittyet hányva a helyzetre, fantasztikus ebédet fogok készíteni. És láss csodát, így is történt!
Az ebéd alapötletét ez a recept adta. Aztán jöttek a módosítások... A pestot magam csináltam, de nem a klasszikus változatot, hanem - lévén tombol a szezon - medvehagymából, kesudióval, grana padano sajttal.
A zöldspárga maradt: megint egy zöldség, amellyel évekig szelídültünk egymáshoz. A külleme mindig is valahogy ámulatba ejtett , s bár még mindig kicsit furcsa érzés, amikor puhára párolva is roppan a fogam alatt, de azt hiszem, megszerettem. Különösen, miután az említett receptben végre megleltem a spárgatisztítás titkát: nem levágni kell a végeket, ahogy eddig én tettem (és mindig volt egy kis rész, ami szálkás, ehetetlen maradt), hanem az alsó harmada felé egyszerűen el kell törni, mint egy faágat és ott fog törni, ahonnan a fej felé már csak a finom rész marad. Ma kipróbáltam, működött! (Én kislány módjára tudok örülni az ilyen apró tudásoknak, pedig, gondolom, mindenki más évek óta így tisztítja a spárgát. Nem baj, úgyis az élethosszig tartó tanulás híve, gyakorlója vagyok...)
Annyit módosítottam még, hogy baconszalonnába tekertem a töltött csirkemell filéket, úgy sütöttem.
S mivel van a csirkemelleken az a kicsi rész, tudjátok, amit mindig le szoktunk vágni, raguba, pörköltbe jó, de amikor töltött csirkemellet szeretnék, akkor feleslegesnek tűnik... nos, maradt kicsi a vajban párolt spárgából, maradt egy szál bacon, a 4 fél csirkemell "felesleges" részei megtisztogatva, meg rengeteg pesto, tegnapról főzőtejszín... Ezeket összepirítottam, pároltam, a tejszínnel a végén felöntöttem és lett egy bónusz adag, fantasztikus ízű ebéd.

Hozzávalók a pestohoz:

1 csokor medvehagyma
10 dkg kesudió
kb 5 dkg grana padano sajt
kb 5-6 evőkanál olívaolaj
3 duci gerezd fokhagyma
só, bors

A kesudiót száraz teflonserpenyőben kicsit megpirítottam, majd beletettem a turmixgépbe. A megmosott medvehagymát belevágtam, belereszeltem a sajtot, hozzádobtam a megtisztított fokhagymát, sóztam, borsoztam és rálocsoltam az olajat - érzéssel, pontosan nem tudom, mennyi volt, utána is adagoltam kicsit hozzá, ahogy láttam, mennyit igényel. A turmixgéppel összeturmixoltam.

A spárgához:

1 csomag zöldspárga
1 ek vaj
1 ek olaj
só, bors

Az olaj és a vaj keverékén kb 5 percig pároltam a megtisztított, kb 3-4 cm-es darabokra vágott spárgát, sóztam, borsoztam.

Kell még:
4 fél csirkemell filé (kb 70 dkg)
20 dkg bacon szalonna
olaj

Közben megtisztítottam 4 csirkemell felet, a kicsi részeket levágtam róla és félretettem. A felekbe zsebet vágtam, belülről bekenten a pestoval, beletettem 1-2 ek előpárolt spárgát, majd mindegyikre rátekertem 2-2 szelet bacont és pici olajon mindkét oldalukat megsütöttem. Kicsit fedő alatt is pároltam, hogy a hús tényleg megpuhuljon és benne a spárga is.

A maradék csirkedarabokat pedig megtisztogattam, kis falatkákra vágtam, hozzákevertem a spárgához, újra alágyújtottam és együtt pároltam őket az egy szál maradék baconnel együtt. Pár perc múlva tettem hozzá 2 tk pestot és ismét pár perc után, a főzés legvégén kb 1 dl főzőtejszínt. Még rottyantottam rajta egyet-kettőt és kész. (szerintem a tejszínes spárgás szósz csirke nélkül is fantasztikus, csak a pestoval mondjuk tésztára, majd kipróbálom.)

Köretnek wokban sütöttem zöldségeket - brokkoli, padlizsán és cukkini kerül most bele, pici só, pici olívaolaj.

(Ahogy így elolvasom a dolgot, lendületesnek, frappánsnak tűnik... persze az is, de a konyhámba most senkit nem hívnék vendégségbe, csak azt, aki megbocsátja nekem, hogy hadiállapotok uralkodnak... Ugye, mindenkinél, aki két kicsi gyerekkel viszi az életét, ápol, éjszakázik, vigasztal, puszilgat, lecsendesít, tisztába rak testet-lelket... Ugye mindenkinél van legalább néha és legalább egy kicsi rendetlenség a konyhában?)

Egy életmódváltás története II.

2010-04-11T15:41:00.006+02:00

Az első bejegyzés óta sokat gondolkodom és nagyon hálás vagyok két telefonbeszélgetésért, amit azóta a témában folytattam. Egy régi barátnőm, akivel évek óta nem beszéltünk, azért hívott, mert olvasgatja a blogot és az életmódváltásról szóló poszt szíven találta. Nagyon is magáénak érezte a folyamatot, ő is hasonló cipőben jár, mint én és hasonló felfedezéseket tett. Jó volt megosztani az élményeket, beszélgetni róla, megtapasztalni a nyitottságot és nyitást, őszinteséget, közös gondot. Ígértem, hogy írok még többet is erről, a mikéntről, hogyanról. Meg a hátteréről, nem titkolva azt a szándékomat, hogy - idő és pénz híján - kicsit a saját terápiámmá is legyenek a témában írt bejegyzések.
Ma van a harmadik napja, hogy a változás elindult bennem... bár ez így hülyén hangzik, nem jó a fogalmazás. Hiszen a változás nem egyik napon indul, hanem hosszú folyamat előzi meg, esetemben évek, és aztán jön egy pont, amikor megszületik egy döntés. (Utána meg gondolom, jön sok pont, amikor meginog, megkérdőjeleződik, elgyengül az akarat.) Ezen a folyamaton is sokszor átmentem már, azt hiszem, azzal a különbséggel, hogy akkor az önsajnálat szintjén megálltam, amikor a lelki okokat és a knowhow-t kerestem. Valahogy hiányzott egy pici löket, hiányzott a belső erő ahhoz, hogy ki tudjam mondani: vagyok annyira fontos magamnak, hogy tegyek azért, hogy elfogadjam, értékeljem, szeressem a testemet, a testemben lakó nőt; hogy konkrét lépéseket tegyek azért, hogy az a valaki, aki a védőfalaim alatt, a hol vastagabb, hol vékonyabb védőrétegeim mögött rejtőzik, de elő szeretne bújni, értékesnek élhesse meg magát. És az a valaki, aki pedig ezt mindenzidáig nem engedte, nem akarta, elég erősnek mutatkozzon arra, hogy elinduljon valami. Igazán, visszavonhatatlanul, elszántsággal.
Valahol, talán a már említett pszichowellness lap írójánál olvastam, hogy bizony bármilyen függőségben szenved az ember, a leszokás a teljes megvonással érhető csak el. Esetemben persze ez nem azt jelenti, hogy nem ehetek. De tudom, hogy ha nincs határ, nincs korlát, akkor jön az, hogy szinte észrevétlenül, de egész nap volt valami a számban, talán egy-két órás szüneteket tartottam. Nem kell itt nagy adagokra gondolni, de mint tudjuk, sok kicsi sokra megy. Úgyhogy, miután több helyen is olvastam a napi háromszori étkezés elégséges mivoltáról, úgy döntöttem, ez lesz az első lépés. Az egyik ilyen hely Polcz Alaine Főzzünk örömmel című szakácskönyve volt. Nagyon szeretem ezt a könyvet, nem csak az ízes receptek, hanem Alaine lelkülete miatt is, sokszor csak töltekezésképpen olvasgatom, most is felütöttem, hogy elolvassam a fogyókúráról szóló részt. Ő is az életmód váltásra ösztönöz, főként akkor, ha az ember (mint most jómagam) az ideális súlya felé szeretne közelíteni és valóban szükségét érzi a változtatásnak. Az étkezésről ezt írja:
A felnőtteknek bőven elég a napi három étkezés... Közben semmi. Nassolás soha. A nassolás korunk ideges tünete, a hízás egyik komoly oka. Orális nyugtalanság, pótcselekvés, amely drága és veszélyes.
Hányszor étkezzünk egy nap? A háromszor és az ötször vélemény ütközik egymással. Egyik oldalon azt mondják, a három elég egy egészséges felnőttnek, másik oldalon a kiegyensúlyozott vércukorszintet látják biztosítottnak a napi ötszöri, megfelelő étkezéssel. Az ötöt már próbáltam, legtöbbször túl soknak bizonyult, négy vagy három is elég lett volna. Úgyhogy az életmódváltásom első pillére a napi három étkezés lesz. Nagyon nagy kihívás ez nekem, aki korábban tényleg rengeteg apró nasit fogyasztottam. Az elmúlt napokban izgalmas kaland volt számomra figyelni, hogy mikor támad fel bennem az "úgy ennék valamit" gondolat. Milyen lelkiállapotban ér, valóban éhség áll a háttérben? Ha nem, akkor mi más? Megfigyeléseim, ha őszinte vagyok magamhoz és az olvasóhoz is, teljesen egybevág a fenti Polcz Alaine idézettel: sokszor azt vettem észre, hogy csak idegességből, szorongásból, fáradtságból, önvigasztalásból akartam volna enni... csak egy kicsit... mert megérdemlem... De ilyenkor megálljt parancsoltam, újra gyűjtöttem az erőmet, emlékeztettem magamat a pár nappal ezelőtt felszított elhatározásra, igyekeztem kihívásként, megválaszolandó kérdésként tekinteni az evés-vágyra és továbbálltam, másba fogtam, ittam egy kis teát és magamban hálát adtam azért, hogy még egy ilyen pillanaton túl vagyok. Nem volt könnyű, ugyanakkor azt is érzem, hogy minden kicsi legyőzött kísértés erőforrássá válik.
Fizikailag pedig ilyesmiket tapasztalok: nem érzem magam telinek, nincs a "meg sem tudok moccanni" érzés, nincs lelkiismeret furdalásom a "nem lenne szabad" étkezések miatt, frissebbnek érzem magamat, gondolom, kicsit több az energiám, mert nem vonja el azt a szinte állandó emésztés. Kilókról nem beszélek, számokat sem fogok mondani, mert nem az a lényeg (bár kétségtelenül fontos, de nagyon privát adatok ám ezek!). A lelki folyamatokat, az akarat erősödését, a szabadság tapasztalatát, a testemmel való ismerkedést sokkal fontosabbnak tartom.

Férfi szeszély

2010-04-11T15:28:00.003+02:00

Pár napja kérdezte egy barátom, hogy nem tudok-e egy jó kis női szeszély receptet, mert ami neki van, azzal befürödtek. Utánalapoztam (mert sajnos ez is ott van az "alapkaja, rém egyszerű, de még soha nem csináltam" listámon) és Lévai Anikó szakácskönyvében találtam is egyet, gondoltam, az biztosan jó. Alatta pedig egy másikat: férfi szeszély. Ment a mail a barátnak és vele az utóirat: van férfi szeszély is, kéri-e? Jött a válasz, hogy politikailag inkorrekt vagyok, olyan pedig nincs. Hát, pedig van, a Lévai könyvben, és a vasárnapi asztalunkon is, igaz, kicsit másképp.

Hozzávalók:

3 tojás
20 dkg barna cukor
2 dkg olaj (eredetileg zsír, aztán gondoltam, vajat teszek bele helyette, de nem volt türelmem kivárni, amíg megpuhul, valahogy az nem jutott eszembe, hogy megolvasszam, így lett az olaj)
20 dkg liszt
3/4 csomag sütőpor
1 citrom reszelt héja
2.5 dl tej
15 dkg szeletelt mandula
pici vaníliaaroma

kb 7 dkg étcsokipasztilla (vagy apró csokidarabok)

Kb 15-20 dkg szederlekvár
porcukor

A tojásokat alaposan kikeverem a cukorral és az olajjal. Hozzáadom a sütőporral elkevert lisztet, a citromhéjat, vaníliaaromát, ezt is jól elkeverem. A végén lazítom a tejjel és belekeverem a mandulát és a csokipasztillát is. A kikevert tésztát vajazott-lisztezett tepsibe teszem és előmelegített sütőben 180 fokon kb 30 per alatt aranybarnára sütöm. Amikor a tészta kihűlt, széltében óvatosan kettévágom, megkenem a lekvárral, visszahelyezem a levett tésztalapot, és hagyom, hogy tálalás előtt kicsit összeérjenek az ízek. Kockákra vágom és porcukorral megintve tálalom.

Aktuális kedvencek

2010-04-10T16:25:00.003+02:00

Valahogy szakácskönyvekből, konyhai kütyükből sohasem elég. Gyönyörködtetnek, éhes pillanatokban jóllakatnak (tényleg, sokszor én a látványtól jobban érzem már magamat...) Persze nehéz megválasztani a jót, hogy ne bóvli, ne fölösleges X-dik darab kerüljön a polcra, szekrénybe. De most azt hiszem, sikerült igazán jól választani. Két szakácskönyvet rendeltem pár hete a neten, kedves barátaink hozták nekünk messzi országból, köszönet érte!
Az egyik Rachel Allen legújabb könyve, a Home Cooking. Tavaszias, nőies, jó kézbe venni, olvasgatni, a fantasztikus fotókban gyönyörködni. Alapvetően brit konyha, a jobbik része, persze, sok jó kis ötlettel, tippel, majd jönnek a receptek.

A másik nagy kedvencet pár nappal azelőtt rendeltem, hogy Limara meghirdette a soron következő VKF fordulót, melynek témája a gabona lett. A könyv pedig Kim Boyce Good to the Grain című, csodálatos gabonakönyve. Teljes kiőrlésű lisztből, amarant, árpa, hajdina, kukorica, kamut, zab, quinoa, rozs, tönköly és teff (!) lisztből készült finomságokkal van teli a könyv és a fotók egyszerűen bámulatosak! Azonnali konyhatündérkedésre, alkotásra invitálnak. A könyv utolsó fejezetében pedig lekvárrecepteket találhatunk, hogy az elkészült kenyerekhez, sütikhez, pékáruhoz méltó társ kerüljön az asztalra. De részletes leírást találunk minden gabonafajtáról, arról, hogy hogyan viselkednek főzés-sütés során, mivel érdemes őket párosítani, illetve hogy milyen eszközökkel tehetjük könnyebbé, élvezetesebbé a munkát. Sajnos a gyerekek betegeskedése miatt eddig csak a gyönyörködésig jutottam, így a VKF-re nevezni valószínűleg nem tudok, de nem baj, azért lassan folyamatosan hozom majd belőle a recepteket!

A végére hagytam a legjobbat! Nekem legalábbis fő kedvenc, nagyon jó kézbe venni...nem, ez nem egy szakácskönyv, de egyszer majd, ha teleírom, receptgyűjtemény lesz belőle...Vicusnak, Bucusnak vagy a még apróbbaknak. Ez pedig a Moleskine újdonsága, Moleskine Passions Recipe Journal. Kb 240 oldal van benne, kis matricák, elválasztók tartoznak hozzá, sok pici hasznos infoval el lehet látni egy-egy recept oldalát (előkészítése-főzési idő, hány személyre elég, milyen bor illik hozzá, sütési instrukciók...), a borítója jópofa konyhamintás, a lapjai meg egyszerűen moleskinesek... Szuper! Egyébként harmadik éve veszek magamnak Moleskine naptárt minden év kb novemberében. Három évvel ezelőtt körbekérdeztem, hogy nem tud-e valaki olyan éves zsebnaptárt, ami kicsit más, valahogy egyszerűen különleges és jó kézbe venni, lapozgatni. Akkor ajánlotta Zs, hogy tartsak vele, mert hamarosan indul megvenni a sajátját, egy Moleskinet. Ok, gondoltam, menjünk. Akkor nem tudtam még semmit erről a legendás naptárról. Majdnem visszahőköltem, amikor az árát megláttam, de aztán vettem egy nagy levegőt és gondoltam, ha már itt vagyok, kipróbálom, legyen ez magamnak az utószülinapi ajándékom. Aztán...beleszerettem. Nem tudom, mit tud, de tényleg olyan jó kézbe venni, beleírni (tudom, lüke tyúk vagyok, de minden évben keresem a jó tollat is hozzá, minden tollal valahogy más benne az írás). Azóta minden évben kicsit más volt a Moleskine naptáram, kétszer fekete, egyszer piros, most meg itt van ez a gyönyörűség. Ez az én kis hülyeségem, kis női szeszélyességem, hogy szeretem ezeket a dolgokat. Kíváncsi vagyok, mennyi idő alatt fog megtelni, sokáig tépelődtem, melyik legyen az első recept, ami belekerül. Ma avattam egy FÉRFI SZESZÉLLYEL (lásd fent).

Egy életmódváltás története I.

2010-04-09T14:42:00.005+02:00

Húúú, nagy levegő...és akkor belekezdek. Mert nagyon régóta készülök ezzel a bejegyzéssel, igazából nem is kifelé, hanem magamnak a legfontosabb leírni mindazt, amit gondolok, érzek az evéssel kapcsolatban. Számtalan címen gondolkodtam, sok minden eszembe jutott: diéta, fogyókúra, életmódváltás, pszichowellness, vagy ezek együtt, keverve, összekapcsolva. Azért nehéz címet adni, mert nagyon sokrétű kérdésről van szó, ami régóta foglalkoztat, gyűjtöm a tapasztalataimat, leginkább a belső megfigyeléseimet és nagyon nagy felelősségnek érzem leírni, kiírni magamból ezeket. Részben azért, mert nem akarom, hogy később bárki is kérdőre vonjon. Mégis azt érzem, nagyon fontos írni róla, talán nem vagyok egyedül a kétségeimmel, problémáimmal.

Újra itt a tavasz (akármennyire is nekem ez még valahogy nem igazából az, az idő lehetne még jobb), újra vészes közelségbe ért a "megmutatom magamat" évszak, és újra meg kell barátkoznom a testemmel, illetve újra támad a kihívás, kérdés, hogy hogy is vagyok ezzel a testem-fogyásom, súlyom-miért nem megy kérdéssel.
Nagyon szeretek enni. Szeretem a finom ízeket, illatokat, szeretem elkészíteni őket, élvezem, amikor társaságban nem kell figyelnem, számolgatnom, csak öröm-ehetek kedvemre. Igen ám, de ennek bizony megvan a hátulütője. Sokáig azt gondoltam, hogy sorscsapás, hogy hízékony vagyok. Bármilyen kicsi "kilengést" azonnal jelez a szervezetem. Azt szoktam mondani, hogy ha ránézek valami finomságra, máris hízok tőle pár dekát. És bizony az a helyzet, hogy nem alkalmi kilengések-kiegyensúlyozott étrend a napi életem mérlege, hanem talán szinte pont fordítva. Az elmúlt időben sok volt a kilengés (más sem volt). Túl sok. Persze eddig is voltak ilyen időszakok az életemben, de a háttere, okai nem igazán foglalkoztattak. Letudtam azzal, hogy most ez van, nehezebb időszak, tél, bánat, szükségem van az "orális vigasztalásra". Most azonban valahogy más a helyzet. Nem hagy nyugodni a dolog. Szeretnék utána járni, szeretném tudni, miért rugaszkodtam el annyira a szükségestől, miért nem elég az elég, mi hiányzik, amit az evés által próbálok pótolni.
Meggyőződésem, hogy nem csak engem érint ez a kérdés. Amikor járok-kelek az utcán, az emberek nagy része eszik. Teljesen mindegy, hogy hány óra van, délelőtt fél 11 vagy délután 4, esetleg este 10, sok útközbe evő embert látok. Biztosan nem csak azért esznek, mert éhesek. Illetve ez így nem igaz: valószínűleg éhesek, csak sajnos az az érzésem, valami másra éheznek. Azt gondolom, hogy a valódi éhségérzetet nem is nagyon ismerjük már. Sokszor figyelem meg magamon, hogy mondjuk reggeli után 1-2 órával már éhesnek érzem magamat. Ám amikor néha sikerül megállni és nem kapok be rögtön ilyenkor valamit, akkor kiderül, hogy valójában nem vagyok éhes, hanem valami más érzés késztetne arra, hogy egyek:fáradtság, ingerültség, csalódottság, szomorúság vagy éppen öröm. De azért általában negatív érzések társulnak ezekhez a hamis éhségérzetekhez. Csak ha már ennyire rögzült, hogy ilyenkor finom falatok adnak rövid távú enyhülést... akkor bizony kijelenthetem, hogy evésfüggésben szenvedek. Nem túl vidám felismerés, de ez van.

Idáig jutottam az elmúlt hónapok töprengései alatt és azt hiszem, megérett bennem, hogy változtatni kell. Októberben leszek 33 éves, szeretném magamat megajándékozni egy olyan Esztivel, aki jól érzi magát a bőrében. És nem csak egy bikiniszezonon keresztül, hanem hosszú távon. Persze, tudom én, hogy így is lesznek olyan napok hetek, amikor nem feltétlenül fogom állandó jelleggel jól érezni magamat testemben, de szeretnék ebben előre lépni, fejlődni. Nem csak az étkezésről van itt szó, hanem nagyon fontos szerepet játszanak a lelki tényezők is. Hiszem, hogy valódi eredményt, változást csak úgy lehet elérni, ha feltárom az okokat és amennyire tudom, azokat is próbálom orvosolni, gyógyíttatni, megoldani.

A fent belinkelt pszichowellness oldal sokat segített. Sokféle módszert, életmódot próbálgattam, nézegettem eddig is, de a lelki oldalával a dolgoknak senki nem foglalkozott ilyen mélységben. Egyetértek azzal, amit ír: a túlsúly tünet, felhívás az embernek, hogy valami miatt kibillent az egyensúlyból. Üzen a testem, hogy tenni kell azért, hogy újra megtaláljam ezt az egyensúlyt.
Igyekszem itt a blogon számot adni majd a tapasztalatokról, külső-belső történésekről, s ha valakinek vannak hasonló gondolatai, dilemmái, szívesen várom!

Citromos-kukoricás torta

2010-04-08T21:20:00.002+02:00

Nagyon régen írtam a blogra utoljára, Zsó biztosan meg is sértődött, hogy az esti "treat"-je elmaradt. Maroknyi olvasótáboromtól ezennel is ezer bocs, de bizony most nem úgy alakult az élet... Húsvétkor nem voltunk itthon, így kimaradtam a húsvéti sütés-főzésből. Nem szégyellem bevallani, hogy most örültem neki. Valahogy az elmúlt időben többször kerít hatalmába a télből tavaszba érkezés fáradtsága, néha ólomsúlyúnak érzek napokat, feladatokat, problémákat, még nincs bennem a friss tavaszi lendület, csak néha. (Nyugtassatok meg, hogy nem csak én vagyok így!) Azért amikor vasárnap délután hazaértünk, sütöttem egy kalácsot, hogy mégis, legyen valami húsvéti hétfő reggelre... tulajdonképp az első igazi rendes kalácsom volt, nagyon jól sikerült és kellemes húsvéthétfői reggeli kerekedett belőle vajjal, mézzel, citrom-és málna lekvárral.
Több téma gyűlik, kívánkozik, visszamegyek kicsit az időben és hozok egy bő egy hete készült sütit, amit nagyon ajánlok a citromrajongóknak!
Nigel Slatert már említettem korábbi posztokban, íme egy recept tőle. A honlapjáról vettem, kicsit persze módosítottam rajta, s így vittük vendégségbe ajándékba.

Hozzávalók:
3 nagy tojás
110 gr finom szemcséjű cukor (sütőcukor)
1 közepes citrom reszelt héja és leve
50 gr kukoricadara
30 gr őrölt mandula

A krémhez:
250 gr tejszínes krémsajt
kb 150 gr citromlekvár

A tojásokat szétválasztom, a fehérjéket pici sóval kemény habbá verem. A sárgákat a cukorral krémesre-világosra verem, majd apránként hozzáadom a citrom levét. A citrom reszelt héját összekeverem a darával és a mandulával és a keveréket a cukros egyveleghez adom. Óvatosan belekeverem a tojáshabot is. Kivajazok, kilisztezek egy 18 cm-es tortaformát és előmelegített 180 fokos sütőben kb 30 percig sütöm, majd kihűtöm.
A krémhez egyszerűen összekeverem a krémsajtot és a citromlekvárt, és minden szeletre teszek egy púpozott evőkanállal a tálalásnál.

Csirke gombával és mogyoróval

2010-03-30T21:04:00.003+02:00

Pár napja Dolce Vita egyik posztja nyomán bukkantam rá Michael Roulier oldalára és egyszerűen elbűvölt. A fények, a színek, a makulátlan környezetben végzett profi konyhai munka ámulatba ejtettek, s mivel nem tudok franciául, találomra nyitogattam meg a címkéket és bámultam a pár perces kisfilmeket, töltődtem velük. Nem tudnám megmondani, melyikben (franciások előnyben) találkoztam a gomba-mogyoró párosítással, fantasztikusan nézett ki. A vasárnapi ebédünknek ez a páros adta az ihletet, bár a fűszerezés, az ízek egészen mások lehettek.

Hozzávalók:
1 csokor újhagyma
3 gerezd fokhagyma
kb 50 dkg vegyes gomba
kb 70 dkg csirkemell filé
10 dkg törökmogyoró
3 dl alaplé
0.5 liter főzőtejszín
2 tk mézes mustár
2-3 ek étkezési keményítő
só, bors, olívaolaj

Az újhagyma fehér és világoszöld részét apróra vágom és kicsi olajon megfonnyasztom az összepréselt fokhagymával együtt, majd hozzáadom a csirkét és fehéredésig párolom. Rádobom a felvágott gombát, és hozzákeverem az apróra vágott mogyorót is, összekeverem, felöntöm az alaplével és kb 20 percig főzöm. Közben a tejszínt elkeverem a keményítővel és a mustárral. A főzési idő végén besűrítem vele a csirkés ragut, párat rottyantok rajta, de nem főzöm már, mert akkor a keményítő ellenakcióba lép és folyóssá válik. Ízlés szerint sózom, borsozom. Mi egyszerű főtt rizzsel ettük.

Csokis rakott túrógombóc

2010-03-26T14:32:00.015+01:00

Családunk egyik konyhai jelszava volt régen, hogy "ha nem sikerült, rakjuk le!" Sok mindent mentettünk meg vagy át ilyen módon (szétfolyt zabpelyhes kekszet, másnapos paprikás csirkét, sült zöldség maradékot, kőkemény mézeskalácsot március közepén...). Az eredetinél mindig mérföldekkel finomabb ételt varázsoltunk az asztalra, és bebizonyosodott, hogy nagyon jó stratégia étel-unalom, megszokás ellen.

A mai ebédünk egyszerű böjti húsmentes ételnek indult: paradicsomleves, túró gombóc.
Gyorsan megvan, mindenki megelégedhet: én nagyon szeretem a paradicsomlevest, Bucus a túrógombócot, Vicust is megkínálhatom a paradicsommal egy kis krumplival vegyítve... és biztosan marad a délután éhesen hazatérő családfőnek is. Igen ám, de egy ideje, mióta sima búzadara helyett tönkölydarát használok a főzéshez, valahogy a gombócok nem nagyon akarnak összeállni. Nem kutattam utána az okoknak, ha valakinek van tippje, írja meg, hogy miért viselkedik másképp a tönkölydara. Eddig mindig megoldottam valahogy: vagy egyszerűen csak nagyon lágy gombócok lettek, amit nem bántunk, mert úgy szeretjük, vagy, amikor annyira szétfőttek, hogy alig tudtam átszűrni a darás-túrós aprólékot a prézlibe...nos, akkor csak megettük úgy. Ízre ugyanaz, a formája meg... nem néztünk oda:) Eddig azt hittem, biztosan túl kevés darát teszek bele, így ma többet tettem, mint szoktam, de persze nem mértem, csak úgy érzésre. Tapintásra jónak tűnt, amikor kivettem a hűtőből, szép gombócokat lehetett formázni belőle, a túró sem tűnt el, csak amikor beleraktam őket a forró vízbe és feljöttek a felszínre, egy pillanat alatt szétestek. Megint. Ok, ok, én nem fogok ... , mit lehetne kezdeni ezzel? Bucust nagyon ráhangoltam már a gombócra, s mivel tudom, hogy a csokit is nagyon szereti, gondoltam, kedvezek neki... és akkor bevillant a szlogen. Meg az is, hogy van egy zacskó igazi vaníliás cukrom meg süthető csokipasztillám az Ázsia boltból múlt hétről. Begyújtottam a sütőt, már meg is volt a terv: a szétesett gombócokat összeforgatom a prézlivel, a felét belesimítom egy pici olajjal kikent magasfalú tepsibe, ráöntöm a vaníliás cukor felét, rászórom a csokipasztillák felét, utána megint túróbigyó, cukor, csoki és a végén rákentem egy nagy doboz tejfölt. Kb 25 percig sült a melegedő sütőben, csak annyira, hogy összeérjen, a csoki olvadni kezdjen, picit megpiruljon a széle.

Hááát... Mit mondjak? Jobb, mint az eredeti!

A gombóc 50 dkg túróból készült.

Magyarország kedvenc étele

2010-03-23T21:42:00.002+01:00

Kicsit későn szereztem tudomást az érdekes szavazásról, ahol is azt kellett eldönteni, hogy melyek a magyarok kedvenc ételei: leves, főétel és desszert kategóriában lehetett szavazni. Az eredményt itt elolvashatjátok, érdekes átböngészni a listákat. Nehéz a választás, de a megadottak közül nekem a kedvencek így alakultak volna:
leves - tárkonyos raguleves
főétel - rántott sajt/vadas zsemlegombóccal
desszert - aranygaluska/mákos guba...itt a legnehezebb választani!
Kicsit kilóg a 6. helyezett desszert, a tiramisu...mintha úgy rémlett volna nekem, hogy magyaros ételeket versenyeztetnek... Na, mindegy, az osztozhatna az első helyen.
A linken a nyertes ételek receptjei is megtalálhatók.

Kelkáposzta főzelék

2010-03-23T14:38:00.002+01:00

Az ember lánya nem azért indít gasztroblogot, hogy leírja, hogyan készülnek magyar életünk alapkajái. Azért hozom ide mégis a mai ebédünket, mert számomra ez a nap (konyha)történelmi. Mondhatnám, az első mindig a legszebb marad...
Életemben nem főztem még kelkáposzta főzeléket. Egyike a nem rövid "állati egyszerű, alapkaja, de még sosem csináltam" lista tételeinek. Tegnap azonban, amikor megláttam a két mini káposztafejet a piaci pulton, szinte mintha hallottam volna, hogy "vigyél haza, vegyél meg!" Nem tudtam nekik ellenállni, tudom, fura, de egyszerűen cukik voltak. Gondoltam, majd lesz valami, ha más nem, végre, kb 10, a konyhában aktívan eltöltött év után először megfőzöm főzelékemet eme nemes zöldségből. Így is lett. Szerencsére a receptért nem kellett sokat kutatnom a neten vagy könyvekben, még a babaszakácskönyveimben is le van írva többféle. Hurrá, akkor két legyet ütök egy csapásra, Vicusnak is bevezetem a dolgot. A zöldségekkel nincs nagy barátságban, de nem baj, majd lesz.
Kezdtem kedvet kapni hozzá, aztán próbáltam magam átengedni az élménynek. Hiszen iskolás éveimből való emlékeim a kelkáposztáról nem voltak valami vidámak. Egyszerűen nem szerettem, mindig a krumpli darabokat vadásztam a fehér trutyi és a lottyadt káposztalevélkék között és mindig éhes maradtam utána. Aztán útjaink elváltak, köszönőviszonyban sem maradtunk. Amikor jöttek a telek, a piacokon egyre nagyobb halomban megjelenő kelkáposztákról egyszerűen nem vettem tudomást, főleg lilakáposztát készítettem köretnek, mást nem. Aztán kb fél éve kaptam meg Nigel Slater legújabb könyvét, egy hatalmas kötet csak zöldségekről, annak a borítóján van egy káposztalevél. Amikor kezembe vettem a könyvet, akkor láttam először szépnek ezt a zöldséget.
Ma pedig, amikor pucoltam, félbevágtam, rácsodálkoztam arra, hogy valóban milyen gyönyörű! Mennyi színe van a fehértől a sötétzöldig, milyen érdekes látvány, ahogy az egymásra boruló káposztalevelek a fejet alkotják és milyen gyönyörűen mutatnak, amikor középen kettévágom. Tudom, kicsit túlzásnak tűnhet, hogy pont egy kelkáposzta miatt lelkendezek ennyire, de tényleg így történt, egyszerűen meg kellett csodálnom, annyira szép volt!

Aztán felvágtam, krumplit is vágtam hozzá, először pici olajon átforgattam, rádobtam három gerezd összenyomott fokhagymát, megszórtam köménymaggal, majorannát is tettem bele és felöntöttem annyi vízzel, hogy éppen ellepte. Kb 20 percig főztem, majd kivettem egy adagot, abból lett Vicus pépje, illetve a maradékot is pürésítettem és azt visszaöntve sűrítettem a főzeléket. A végén sóztam, borsoztam kicsit.
Talán az arányokkal még kísérleteznem kell, én ennél sűrűbben szeretem a főzeléket, de azért nagyon jó érzés volt leülni az asztalhoz.
Vicus lelkesedése ugyan nem volt határtalan, kb 5-6 kanállal, ha elfogadott, majd holnap újra próbáljuk. Én szívesen megeszem holnap is. :)

Spenótos-juhtúrós csirke

2010-03-23T14:29:00.002+01:00

A spenót-juhtúró páros szerintem egyszerűen verhetetlen. Ez a kombináció szelídítette meg a férjemet is, aki korábban megrögzött spenót - ellendrukker volt. Az elmúlt hetekben többször jött velem szemben a spenót, valahogy kívánom, meg a friss spenót megjelenése nekem már a tavaszt idézi. Úgyhogy tegnap ezt a csirkeételt találtam ki ebédre: az egész folyamat legidőigényesebb pontja a spenót mosása, tisztítása volt.

Hozzávalók:

kb 60 dkg csirkemell filé
két nagy marék spenót
15 dkg juhtúró
1 kis doboz tejföl
3 gerezd fokhagyma
reszelt edami
só, bors, pici olívaolaj

A spenótot alaposan megmostam, megtisztítottam, csíkokra vágtam és kicsi olajon megdinszteltem a három gerezd apróra vágott fokhagymával. Közben a csirkét szeletekre vágtam, és egy kisebb tepsi aljára helyeztem. Só, bors. A kész spenótot kicsavartam, hogy ne legyen leves, majd összekevertem a juhtúróval és a tejföllel, jól eldolgoztam, pici sót és borsot adtam csak hozzá. A spenótos krémet rákentem a csirkére, majd a tetejét megszórtam reszelt sajttal és előmelegített sütőben kb 30 percig sütöttem. Főtt rizzsel ettük..., és mivel a spenót - ellendrukker elégedetten bólogatott és hmmm-ögött...állíthatom, nagyon finom volt.

Duplacsokis kuglóf

2010-03-21T21:30:00.003+01:00

Joanne Harris nem csak regényeiről híres, de szakácskönyve, A francia konyha is nagy népszerűségnek örvend. Bevallom, túl sok receptet nem készítettem még belőle, de sokat forgatom, mert nagyon feltölt: a képek, a hangulatok, melyeket közvetít életörömöt sugároznak. Különösen szeretem a "csoki" szekcióban található recepteket. Eddig, ha jó csokitortát kellett sütnöm, volt egy bevált receptem, mindig azt készítettem. Ma gondoltam, kipróbálok egy másikat is, de persze az újítás, átalakítás kisördöge nem hagyta nyugodni a fantáziámat.
Mivel a recept szerint 20 cm-es kapcsos formát kellett volna használni és nekem akkora nincs, rögtön kigondoltam, hogy felavatom az új kuglóf formámat. A receptben szereplő bevonat meg egyszerűen nem volt annyira szimpi: én ehhez a töményen csokis süteményhez valami kicsit pikánsat, savanyút képzeltem volna. A hűtőben feketecseresznye lekvár, krémsajt... meg is volt a megoldás.

Hozzávalók a kuglófhoz:
18 dkg puha vaj
18 dkg barna cukor
4 dkg étcsoki (70%-os, ha lehet)
3 tojás
5 dkg őrölt mandula
13 dkg liszt
1 kk sütőpor

A csokit vízgőz fölött megolvasztottam. A vajat a cukorral krémesre kevertem. A tojásokat egyenként tettem bele a vajas-cukros krémbe, majd tovább kevertem. Hozzáadtam az olvasztott csokit, a mandulát, majd összekevertem. A végén beleforgattam a sütőporral elkevert lisztet és a kivajazott, kilisztezett formába tettem, majd előmelegített 180 fokos sütőben kb 35 percig sütöttem.

A bevonathoz:
8 dkg étcsoki (70%-os)
2 dkg vaj
5 dkg tejszínes krémsajt
kb 5 dkg pikáns-savanykás lekvár (nekem fekete cseresznye)

Vízgőz fölött felolvasztom a csokit a vajjal, majd amikor teljesen elolvadt, leveszem a tűzről és elkeverem a krémsajttal meg a lekvárral. A kihűlt kuglófra kenem és a tetejét megszórom mandulaforgáccsal. Egy-két óra alatt megdermed, nagyon finom lesz!

Rakott kolompér kicsit másképp

2010-03-21T21:17:00.003+01:00

Az a fajta rakott krumpli, ami klasszikusan krumplit, tojást, kolbászt és a tetején tejfölt tartalmaz, nekem túl száraz. Szeretem valamilyen, a kolbász kisült zsírjával összekeveredett szószba mártogatni, tunkolni az összetört krumplit... Így nem is emlékszem, hogy életem bármely háztartásában valaha is előfordult volna a klasszikus változat. Sokáig tartotta magát a Lajos Mari - Hemző Károly páros köteteinek egyikében szereplő francia rakott krumpli, ahol a szósz tejföl-tojás-reszelt sajt-szerecsendió keveréke volt, ezzel öntöttük nyakon a tepsiben várakozó alapanyagokat. Aztán amikor a saját konyhámban kezdtem tevékenykedni, a sajtfélékkel játszottam, illetve egyszer-egyszer készítettem "klasszikusan" is, rengeteg tejföllel.
Pár napja, amikor tervezgettem a hétvégi menüt, eszembe jutott még egy lehetőség a rakott krumpli megbolondítására. Stahl Juditnak van egy ketchupös hús receptje, amit nagyon szeretünk, bár kissé nehéz kaja (hús, angol szalonnával, tejszínnel, kolbásszal, füstölt sajttal, talán még hagyma is van benne), de gondoltam, a szószt elsüthetném a rakott krumplival is. Így született a mai ebéd ötlete, mindenki dicsérte!
A hozzávalókat nem írom le, csak a szószhoz valókat, mert a rakott krumplihoz szerintem mindenki maga tudja, milyen arányban kedveli az alapanyagokat.A szószhoz tehát (kb 1.5 kg krumplihoz, 5-6 adaghoz):
0.5 l tejszín
kb 1.5-2 dl ketchup
1 kis doboz tejföl
kb 25 dkg reszelt füstölt sajt
1 doboz sonkás krémsajt

Ezeket összekeverjük, majd a krumpli lerakásánál a réteget közé is teszünk keveset, a végén pedig ráöntjük a maradékot.
Tepsiben, jénaiban, Pataki tálban sütjük előmelegített sütőben kb 35-45 percig.

Szent Patrik napi kenyér - Irish soda bread

2010-03-17T20:39:00.002+01:00

Az írek iránti szeretetem gyökerei még az angliai évemhez nyúlnak vissza. Ijesztő belegondolni, hogy az már 14 éve volt! Akkor találkoztam életemben először írekkel és volt valami megmagyarázhatatlan közösség-élményem velük. A vidámságuk, közvetlenségük, nyíltságuk, melegszívűségük magával ragadott, amikor velük voltam, mindig azt éreztem, otthon vagyok. A mai napig ápolom egyikükkel a kapcsolatot és március 17-n magamban mindig megemlékezek védőszentjük, Szent Patrik ünnepéről.
A szent a 4-5. század fordulóján élt. A Római Birodalomban született római-brit családban. Tizenhat éves korában ír haramiák elrabolták és rabszolgának vitték Írországba. A hagyomány szerint a nyugati part mentén tartották fogva, míg egyszer álmot látott és az Úr arra hívta, hoyg meneküljön Britanniába, ahol aztán papnak tanult. 432-be aztán -ismét egy látomás hatására - visszatért Írországba, hogy megtérítse az íreket. A legenda szerint a Szentháromság titkát például a háromlevelű lóhere képének segítségével próbálta magyarázni a kora keresztény ír lakosoknak. Áldásos és gyümölcsöző tevékenysége miatt nagy tiszteletnek örvendett már életében is. 461. március 17-n halt meg; ám halálának évfordulója csak a 17. századtól vált nemzeti ünneppé. Ma már világszerte írek és szimpatizánsok öltenek zöld ruhát az ünnep tiszteletére ezen a napon, tavasz kezdetén. (forrás: wikipédia)

Gyönyörű, híres imáját megzenésítve itt meghallgathatjátok, javaslom full hangerőn, hogy a zsigerekbe menjen, nagyon szép! Csak a szöveg pedig itt található.

Szent Patrik napján ír "szódakenyeret" sütöttem, tradicionális ír recept, s mivel sok variációt találtam, kicsit a magam ízlésére alakítottam.

Hozzávalók:
összesen kb 65-70 dkg liszt/pehely, nekem így oszlott el:

35 dkg fehérliszt
15 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
10 dkg kölesliszt (megőröltettem a bioboltban)
10 dkg aprószemű zabpehely
kb 3 dkg vaj
50 dkg író
1 tk szódabikarbóna
1 csomag sütőpor
só

Előmelegítettem a sütőt légkeverésesen 180 fokra. A száraz hozzávalókat összekevertem, majd összemorzsoltam a vajjal. Utána az íróval összegyúrtam, gyors mozdulatokkal, nem kell túl sokáig dolgozni vele. Kicsi lisztet adagoltam még, ahogy kívánta. Amikor úgy éreztem, hogy jó lesz, cipót formáztam belőle, sütőpapírral kibélelt tepsibe tettem és a tetejére késsel egy nagy keresztet rajzoltam (azt olvastam, hogy a hagyomány szerint az így keletkezett résen át távoznak a tündérek a kenyérből - ez annyira szép!). Betettem a sütőbe és kb 40 percig sütöttem, aranybarnára.

Az így elkészült kenyeret a kereszt mentén négybe törték és a negyedeket tovább törve osztották szét maguk között a családok, közösségek.
Ízre nagyon finom, gazdag textúrájú kenyér lett, langyosan estünk neki, gondolom, ha kihűlt, kicsit szeletelni is jobban lehet majd.

Rakott "menyasszony"

2010-03-17T11:10:00.004+01:00

Korábban említettem, hogy a Csarnok Ázsia boltjában egy zacskó zita tésztát is a kosarunkba tettünk. Sajnos nem volt rá mód, hogy lefotózzam, pedig megérte volna, nagyon vicces! Olyan, mint egy óriás makaróni, kb 3x olyan vastag, ugyanúgy üreges a közepe. Kicsit utánanéztem a neten: a zita jelentése a délolasz tartományokban menyasszony. Itt részletes leírást találtok az összes tésztafajtáról, bámulatos, hogy mennyiféle van! A "milyen tésztához milyen szószt" kérdésre is választ kapunk az oldalon.
A zita remekül illik a sűrűbb, darabosabb, húsos szószokhoz, amilyen az enyém is volt.

Hozzávalók:
50 dkg zita tészta
1 nagy fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
kb 60 dkg darált hús
2 hámozott paradicsom konzerv
kb 1.5 dl paradicsomlé
só, bors
olaj
oregano
bazsalikom

1 nagy doboz tejföl
ízlés szerint reszelt sajt, kb 20 dkg, nekem vegyesen volt edami, füstölt

Grana Padano vagy parmezán a tetejére

A hagymát apróra vágtam, olajon fonnyasztani kezdtem, hozzáadtam a fokhagymát is, majd a húst megpirítottam. Ráöntöttem a paradicsomos dolgokat és lassú tűzön rotyogtattam kb 35-40 percig. A főzés legvégén tettem bele a fűszereket. Közben kifőztem a tésztát... nem engedtem a kísértésnek és nem törtem össze főzés előtt, pedig sok ehlyen már összetörve árulják. De szerintem annyira jópofa volt az óriásmakaróni! Igaz, kicsit szenvedtem, mire beletuszkoltam őket a főzővízbe, izgultam, hogy mire a teteje is beleér, megfő az alja, de végül szépen megfőtt mind. Amikor késze lett a tészta, leszűrtem és egy nagy jénaiba tettem. Rákanalaztam a húsos ragut és óvatosan összekevertem, nehogy a tészta összetörjön. A tejfölt összekevertem a sajtokkal és ezt kentem a tetejére. A legvégén megszórtam a Grana Padanoval. Előmelegített sütőbe toltam (180 fok) és átmelegítettem, megpirítottam a tetejét.
Nagyon finom lett, s megállapítottuk, hogy bár sokszor készítem ezt a ragut tésztával, egyszerűen más fajta tésztával, sütőben sütve, kicsit a teteje megbolondítva...egész más ízű lett, nagyon-nagyon finom!

K mint képek, Kriszta, köszönöm!

2010-03-16T14:51:00.005+01:00

Pár hete írtam arról, hogy mennyire nehéz megtalálni azt a bizonyos blogsablont, amit aztán szívesen nézek sokáig, naponta, ami tényleg kifejezi azt, amiért én ezt az egészet elkezdtem, ami nem csak azt fejezi ki, hanem engem magamat és mindazt, amit szeretek: főzést, ételeket, írást, gondolkodást, szépséget, ízlést, egyszerűséget. Amikor sokórányi keresés és kb 5-6szoros sabloncsere után is úgy nyitottam ki a blogomat, hogy jajj...ez nem igazán tetszik, akkor döntöttem úgy, hogy most egy ideig szünetet tartok. Keresek valami nagyon egyszerűt és annál maradok amíg szembe nem jön valami igazán "fogamra való".
A csapongást páran végigkövették, köztük Kriszta is. Az egyik felnőttkori barátom, az egyik legújabb. Nem kell sokat beszélnünk ahhoz, hogy sok mindent értsünk egymásból, ugyanakkor jó sok mindent átbeszélni, amiben meg különbözőek vagyunk. A különbözőségek nem félelmet keltők, nem rejtőzködésre, visszahúzódásra ösztönzők, hanem pont ellenkezőleg, építőek, bizalmat erősítőek. Fantasztikus ezt tapasztalni, nagyon hálás vagyok érte.
Szóval valahogy tudtam, éreztem, hogy Kriszta jól rajzol. Erről ugyan nem esett szó, de ő egyszerűen olyan. És megkértem, hogy próbáljuk már meg, rajzoljon nekem valamit, ami esetleg állhatna a blog hátterében. Ennek eredményeként születtek meg a tündéri rajzok, egyszerűen beleszerettem! Remélem, a kedves olvasóknak is tetszik, javasoltam Krisztának, hogy ha jelen hivatását megunná és váltani akarna, akkor illusztrátorként biztosan jól keresne! Vagy majd én írom a szakácskönyvet, ő meg illusztrál! :))
A méretezésen, elrendezésen még dolgozunk, addig ilyen nagyban gyönyörködhet minden erre tévedő nem csak kenyérben, hanem minden másban, ami konyha...
Kriszta! KÖSZÖNÖM!

Spenótos tészta

2010-03-16T14:36:00.006+01:00

A spenót, mint főzelék nem örvend nagy népszerűségnek a családunkban. Más formákban viszont kezdi belopni magát a család férfitagjainak szívébe...akarom mondani gyomrába. Spenótos rakott tészta, spenótos lepény, spenótos puliszka... mind el szoktak fogyni, sőt!
Ma csak egy gyors ebédre volt idő, és a piacon nem bírtam ellenállni a spenótnak, vettem két marékkal (21 dkg). Nagyon egyszerű, nagyon finom ebéd kerekedett! Praktikus baba-mama ebédnek is, Vicusnak turmixoltam kicsit a fokhagymás spenót és a tészta keverékéből, forralt vízzel felengedve. A zöldségeket nem fogadja olyan lelkesedéssel, mint a gyümölcsöket, de ebből kb 10 kanállal megevett.
Hozzávalók 2 felnőtt és egy baba adaghoz:

25 dkg tönkölytészta (orsó)
2 marék spenót
2 gerezd fokhagyma
kb 1.5 dl tejszín (én ma zabtejszínnel készítettem)
kb 5 dkg reszelt Grana Padano (vagy természetesen parmezán)
só, bors

Vizet forralok a tésztának és amíg fő, elkészítem a spenótot. Bő vízben megmosom, szerintem az egész ebédműveletnek ez a legidőigényesebb és legmacerásabb része. Ha ezen túlvagyok, akkor felvágom, kis olajon megfonnyasztom, rádobok két gerezd összepréselt fokhagymát, kevergetem kicsit. Leszűröm a megfőtt tésztát, visszateszem a lábosba és mehet rá a spenót. Miután a babának kivettem pár evőkanállal a spenótos tésztából, mehet rá só, bors, ráöntöm a tejszínt és még egy kicsit összemelegítem. A végén ráreszelem a sajtot, picit várok, hogy ráolvadjon és ...jöhet az élvezet!

Kukoricás kenyér

2010-03-16T14:27:00.003+01:00

Hétvégén megint kenyeret sütöttem, alapul megint a Holló és Tsa már emlegetett könyve (Kenyérsütés) szolgált...és megint változtattam rajta egy kicsit. Az eredmény egy olyan fajta kenyér lett, amiből ha két szeletet eszel, akkor ebédig tuti nem leszel éhes. Én az ilyet szeretem, de nem mindenki, úgyhogy aki nem híve a tömör, kicsit száraznak ható, telítős kenyereknek, az ezt semmiképp ne süsse meg!

Hozzávalók:
összesen 60 dkg liszt, ez nálam így oszlott el:
20 dkg kukoricaliszt, 20 dkg simaliszt, 20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
2 tk tengeri só
2 dl tej
fél élesztő
1 tk cukor
1 ek olívaolaj
1.5 dl langyos víz

A liszteket összeszitálom, hozzáadom a sót. Langyos cukros tejben felfuttatom az élesztőt, majd az olajjal együtt a lisztkeverékhez adom. A langyos vízzel kemény tésztává gyúrom és letakarva min. 1 órát kelesztem (nekem több, mit két órát kelt, utána viszont nem maradt időm a második kelesztésre, így hideg sütőbe tettem, és addig kelt, amíg a sütő melegedett, lehet, hogy emiatt is lett tömörebb). Utána átgyúrjuk, ovális cipót formázunk belőle, a sütőlemezre tesszük (alá sütőpapírt vagy kizsírozni), a tetejét kétszer-háromszor bevágjuk, majd még kb 30 percet kelesztjük. Előmelegített 190 fokos (légkeveréses 170, középen) sütőben kb 35-40 perc alatt aranybarnára sütjük.

Villámdesszert: citromos-kókuszos sült ricotta

2010-03-16T08:14:00.004+01:00

Hétvégén készítettem ezt a nagyon egyszerű édességet, az ihletője Dolce Vita volt, nála láttam ennek a csokis-narancsos változatát. De most valahogy citrom lázban élek, állandóan citromos édességeket készítenék, így született ez a citromos-kókuszos sült ricotta:

Hozzávalók:
50 dkg ricotta
1 tojás
1 citrom héja, leve
kb 4 ek barna cukor
kb 4-5 ek kókuszreszelék

A hozzávalókat krémesre dolgozom a robotgéppel, majd a muffintepsi mélyedéseibe kanalazom őket és előmelegített sütőben 180 fokon kb 20 perc alatt megsütöm, amíg a teteje elkezd barnulni.

Ui.: Nekem volt egy kicsi maradék omlós tésztám, úgyhogy a fele ricotta alá tettem belőle, a másik fele magában sült. Mindkettő nagyon finom lett!

Indiai csirkecombok

2010-03-15T10:03:00.005+01:00

Húúúú, annyi recept vár begépelésre, de mivel ebédvendégek jönnek, most csak a legrövidebbet.

Szombat délelőtt: Vicus alszik, Apa kicsit még dolgozik, Mami és Bucus...irány a Nagycsarnok! Nagyon régen voltam utoljára, el is felejtettem, hogy milyen jó! Néha Cserpes termékekért megyek, elképesztően jó árban van, férjem szerint övék a legjobb epres joghurt, de tejet, túrót is náluk szeretek venni. Most is ez volt az egyik célunk, feltankolni Cserpesből. Meg persze ihletet kapni, kitalálni útközben a háromnapos menüt, a világ legjobb bolti kiflijét eszegetni és a tavaszt keresgélni a standok között...ha már kint a tél ennyire nem akar indulni a föld másik felére.
A villamosozás Bucusnak még külön élmény volt, úgyhogy jó kis délelőttnek néztünk elébe.
Minden jól alakult, még Zs-vel is találkoztunk, ami külön fénypontja volt a piacolásnak. Kifli a zsákban, Bucus eszegeti, irány a hentes, csirkemell, comb gyönyörű, veszünk...de mi is legyen vele? Kicsit a csirkecombbal is úgy vagyok, mint annak idején a sütőtökkel voltam, hogy próbálom megszeretni, haladok is, csak valahogy még mindig macerás nekem kicsit a csontokat körberágni, a húst lefejteni, a bőr meg, na azt valahogy eleve nem nagyon szeretem. Nem baj, most nagy a lendület, gondoltam magamban, majd valamit kitalálok.
Utolsó állomásként bementünk még az Ázsia boltba az alagsorban. Már ahogy beléptünk, éreztem, hogy elgyengülök, a sok különlegesség, bőség elkápráztat! Amikor pedig a fűszeres polc felé fordultunk, na ott aztán végem volt! Nem győztem olvasni a rengeteg félét, töltekeztem már a nevekkel is... aztán egyszercsak szembe jött A MEGOLDÁS: indiai szárnyas. Ez lesz az, indiai csirkecombokat fogok készíteni! Vettem még indiai ötfűszert, marokkói fűszerkeveréket, Bucus választott zita tésztát (ebből lesz a mai ebéd, poszt később), finom teát.
Elégedett fáradtsággal vettem az ölembe a Nagyot a villamoson hazafelé és tervezgettem a csirkecombok sorsát...

Hozzávalók:
4 db csirkecomb
1 pohár joghurt
2 ek olívaolaj
2 tk indiai szárnyas fűszerkeverék (de gondolom, curry keverékkel is jól működik)

só, bors

A csirkecombokat megmostam, megszárítottam. A joghurtot összekevertem a fűszerrel (só, bors még nem!) meg az olajjal, egy tepsibe tettem a combokat és mindkét oldalukat bekentem a joghurtos páccal. Jó lett volna előző este elkészíteni, de elfelejtettem, így reggeltől kb 2.5 órát állt a pácban. Sütés előtt sóztam, borsoztam, majd hideg sütőbe toltam a tepsit, légkeverésesen 160 fokra (rendes 180) és lefedve kb 45 percig sütöttem. Utána levettem róla a fóliát, magasabbra tekertem a hőfokot (lgk 180) és további 15 percig sütöttem, a végén kb 5 percet grilleztem, hogy szép pirosak legyenek. Az eredmény hihetetlenül omlós, ízletes csirke lett! Főtt rizst és sült cukkinit-répát ettünk hozzá, legközelebb sütök naan kenyeret.

Karfiol-csicseriborsó curry

2010-03-10T14:23:00.008+01:00

Különös élmény, nagy ajándék felnőtt korban jóbarátra lelni. Legalábbis számomra mindenképpen. Ugyan nincs sok évnyi, sok tízévnyi átélt élmény, nincsenek közös barátok, emlékek. Talán éppen ezért, amikor emberi fejlődésünk egy adott szakaszában találkozunk, van lehetőségünk őszintén odatenni magunkat az új barátságban, hiszen nem raktuk egymást különböző skatulyákba az évek alatt.
Nagy hála van bennem, hogy az elmúlt időben több ilyen embert is kaptam ajándékba.
Egyikőjük holnap nagy útra indul. Testileg-lelkileg egyaránt. Őrá gondolva született a mai ebéd ötlete és kicsit én is elmerengtem az étel készítése közben annak szimbolikus vonatkozásain.
Hagymavágás - és sírás - közben arra gondoltam, hogy bizony szenvedéssel jár az, amikor az életünk alapjai meginognak, átrendeződnek. Az új születésének fájdalma megkerülhetetlen. Miközben a karfiolt szedtem rózsáira (milyen szép kifejezés!), eszembe jutott, hogy mennyi minden van, ami egészben túl nagy, ehetetlen, felfoghatatlan, kezelhetetlen. Részeire kell bontanunk ahhoz, hogy élvezni tudjuk, hogy be tudja tölteni küldetését (lásd önismeret). És mondhatnám tovább...hogy a fűszerből milyen kicsi is elég, s mégis az adja meg az étel karakterét. Hogy milyen sokat számít, hogy éppen megfelelőre puhuljon a zöldség, mennyire finom tud lenni akkor!

De nem akarom szaporítani a szót. Jó utat, kedves barátom! Kívánom, hogy nyitott szívvel találjon téged minden, ami utadon eléd jön!
(És hogy minél több indiai finomságot meg tudjál kóstolni! :)

Hozzávalók:

1 közepes fej vöröshagyma
1 csomag újhagyma
3 gerezd fokhagyma
2 tk curry fűszerkeverék
1 közepes fej karfiol
1 (kb 40 dkg-os) csicseriborsó konzerv
1 hámozott paradicsom konzerv
1 doboz kókusztej (nekem egy 400 gr-os konzervem volt)
só
bors
olaj

Pici olajon megdinszteltem a hagymát az újhagymával, pár perc után hozzáadtam a fokhagymát is. Amikor kezdett illatozni, beletettem a curryt és kb fél percig kevergettem, majd mehetett a karfiol, a csicseriborsó. Újabb 1 perc kevergetés után adtam hozzá a paradicsomkonzervet és a kókusztejet, sóztam, borsoztam és felforraltam. Utána levettem alatta a lángot és lassú tűzön kb 20-25 percig főztem, amíg a karfiol meg nem puhult. Így is kicsit roppanós lett, de éppen még nagyon finom. Én most barna rizzsel ettem, de tervezem, hogy legközelebb sütök hozzá naan kenyeret, az sem tűnik egy nagy mutatványnak.
Őszintén szólva nem vagyok egy nagy karfiolbarát... de ebben a formában a csicserivel nagyon-nagyon ízlett!

Céklás-narancsos-csokis koszorú

2010-03-09T21:22:00.005+01:00

Amíg a süti készült, folyamatosan a poszt bevezetését fogalmazgattam. Nem direkt, csak úgy jöttek a mondatok. Két szálon futottak: az egyik az amatőr szakácsművészet feletti elmélkedésem, a másik pedig a bizonyos ételek esetében oda nem illő alapanyagok.
Az első témán a blog kezdete óta gondolkodom, illetve talán még régebb óta. Talán azóta, hogy elkezdtem gasztroblogokat olvasni. Vannak már, akiket rendszeresen olvasok és egy-egy végigrohant délelőtt, kapkodós bevásárlás, nem igazán sikerült étel után olykor-olykor eltöprengek, hogy vajon ők hogy csinálják. Ők, akik közül páran már könyvet jelentettek meg, mások újságokban szerepelnek, megint mások "csak" nagyon jól főznek és írnak. Sokszor eltöprengek azon, hogy tényleg nekem milyen helyem is van a rengeteg jól főző magyar nő között. Hogyan jut el valaki ilyen magas szintre? Mennyit kell odafigyelve, tudatosan főzni ahhoz, hogy mondjuk saját recepteket találjon ki? Vagy a legtöbben a netről, újságokból szerzik az alapötleteket, aztán azon változtatnak? Érdekelne az is, hogy hogyan főznek? Heti menüt terveznek? Vagy az aznapi ihlet szerint? (Én pl soha nem voltam képes előre heti menüt tervezni, mert olyan sokszor változott volna mindig, hogy nem láttam értelmét. Sokszor főzés előtt pár órával, a piacon jönnek az ötletek, és ez a lelkesedés, ihlet segít abban, hogy igazán jól sikerüljön valami.) Számomra érdekes kérdések ezek, magammal kapcsolatban is. Merthogy én most fürdöm az Internet adta lehetőségekben, élvezem, ahogy egy-egy recept beindítja a fantáziámat, de szorgalmasan kiírom magamnak azt is, amit úgy, ahogy van, ki szeretnék próbálni. Ez a süti is így született, ihlet Lila Fügétől, de végül más lett kicsit és ez olyan jó! Kicsit az én süti-gyerekem is, büszke vagyok rá!

Furcsa párosítások, meglepő triók, különleges hozzávalók... úgy tűnik, manapság nagyon trendi "máshogy" főzni. A répatortát már megszoktuk, a sütőtök édességekben való megjelenésének jogát sem vitatja senki, de még mindig vannak olyan alapanyagok, amiket nehezen tudok elképzelni egy sütemény alkotórészeként. Ilyen a cékla is. Aztán amikor ezt a céklás receptet megláttam, mégis befészkelte magát a kisagyamba. Igen, nekem is van otthon 3 céklám, kb három hete a hűtőben ülnek, kéne velük kezdeni valamit. De azért jó lenne valami egyéni ötletet is beletenni, hogy mégse ugyanazt a receptet csináljam. Ok, lesz, ami lesz, nekiláttam, az egyik céklából Vicusnak pépet főztem és lemértem a maradék kettőt megfőzve. 20 dkg, pont a fele annak, ami kéne a sütibe. Jaj, de jó, jöhet 20 dkg egyéni elképzelés! Valahogy a fejemben a cékla párja a narancs, így került bele 1 narancs leve, és beletettem még 1 doboz Philadelphia krémsajtot, "ártani nem árt" alapon. Cukorból sokkal kevesebbet tettem az eredetinél, csokiból kicsit többet. És szorgalmasan felírtam magamnak minden hozzávalót, hogy ha jól sikerül, meg tudjam ismételni. Jelentem, fantasztikus lett, úgyhogy az ismétlés garantált!
Kuglófforma híján koszorú formában sütöttem.
Azért, Lila Füge, köszönöm!

Hozzávalók:
20 dkg céklapüré
1 narancs leve
1 doboz Philadelphia krémsajt
1 tojás
15 dkg sötét barnacukor
13 dkg puha vaj
1 tk vaníliakivonat
25 dkg liszt
1 csomag sütőpor
pici só
18 dkg olvasztott feketecsoki (70%)

A céklapürét elkevertem a narancslével és a krémsajttal. A vajat és a cukrot krémesre vertem, majd hozzáadtam a tojást és kikevertem. A cukros-vajas egyveleget a céklapüréshez adtam, beleöntöttem a vaníliakivonatot és jól összekevertem. Hozzáadtam a gőz fölött megolvasztott csokit is majd a sütőporral elkevert lisztet. Kivajazott, kilisztezett koszorúformába tettem, elsimítottam, majd előmelegített, 180 fokos sütőben kb 35 percig, tűpróbáig sütöttem. Vigyázva leszedtem a formáról, nehogy összetörjön és hagytam kihűlni. amikor kihűlt, megszórtam porcukorral.

Spenótos-juhtúrós pite

2010-03-09T21:02:00.003+01:00

Nem csak az édes pitéket szeretem, enni és készíteni egyaránt, de a sósakat is. A francia quiche-t, a különböző angolos pitéket nem tudom megunni. Az alaptészta sós-omlós, ezt is Jamie (Jamie természetesen) már emlegetett könyvéből vettem (bár ő rozmaringot és kakukkfüvet is tesz a tésztába, én most ezeket a töltelék miatt kihagytam), a tölteléket pedig én találtam ki. Az eredmény... lefotózni sem tudtam, mert egy kis darab maradt csak belőle. Az is csak azért, mert az esti vendégeink tudták, hogy különleges desszert jön még és senki nem akarta bevállalni az utolsó darab kis pitét. Nem baj, jó lesz holnap reggelire! Egyébként az inspiráció Rachel Allentől ered, nála láttam spenótos pitét chorizo kolbásszal és sertéshússal, de nekem ez túl nehéznek tűnt vacsorára, így lett juhtúrós a spenót.
Miközben készítettem, megint arra gondoltam, hogy milyen egyszerű ez is, a töltelékeknél tényleg csak a fantázia szabhat határt a számtalan lehetőségnek. A tésztát pedig akár előre is el lehet készíteni, a fagyasztóban is jól elvan pár hétig. A profik biztosan tartanak a mélyhűtőben pár adag édes és sós omlós tésztát, just in case... Na, én nem vagyok az, de így is csak 5 perc volt összedobni.
És amíg a fagyasztóban hűlt, addig megcsináltam a tölteléket.

Sós omlós alaptészta:
25 dkg liszt
10 dkg hideg vaj
2-3 dkg erősebb sajt (én most cheddart használtam)
só
1 tojás
hideg víz vagy tej

Gyors mozdulatokkal elmorzsolom a lisztet és a vajat, majd a közepébe mélyedést formázok és beleütöm a tojást, belereszelem a sajtot és hozzáöntöm a folyadékot. Megint csak gyorsan dolgozva összegyúrom a tésztát és ha kész, fóliába csomagolom és minimum fél órára a hűtőbe (vagy ha nics enyi időm, akkor a mélyhűtőbe 15-20 percre) teszem. Közben elkészítem a tölteléket, nálunk ma ezt:

45 dkg mirelit spenót
15 dkg juhtúró
1 tojás
2 dl főzőtejszín
3 gerezd fokhagyma
kb 5 dkg reszelt sajt (érett cheddar)
só
bors
(én beletettem apróra vágva az ebédemből megmaradt baconbe tekert csirkemellet, jót tett neki; bizony elbír akár kis baconszalonnát is)

A spenótot tűzön kiolvasztottam, elpárologtattam a levét, amennyire lehetett. Amikor kicsit kihűlt, belekevertem a juhtúrót, fokhagymát, hozzáadtam a tojást, tejszínt, sót, borsot és az apróra vágott, baconbe tekert csirkemellet. Beletettem a reszelt sajtot is.

A tésztát kivettem a hidegről, köralakúra nyújtottam, akkorára, hogy a piteformába helyezve kicsit túllógjon a széleken. Kivajazott formába tettem, rákanalaztam a tölteléket, majd kicsit visszahajtogattam a töltelékre a kilógó tésztát.
Előmelegített sütőben 180 fokon kb 45 percig sütöttem. Ha több időm lett volna, friss salátát és sajtmártást is kínáltam volna hozzá, így csak magában ettük, de így is nagyon finom volt!

Kefíres kenyér

2010-03-09T20:43:00.002+01:00

Az írós az utolsó morzsáig elfogyott. Nagy szó, mert őszintén be kell valljam, hogy néha bizony dobunk ki kenyeret. Olyat, ami szinte két-három nap után "feladja" földi életét és hirtelen egy éjszaka alatt több lesz rajta a penész, mint a héj. Na, akkor az - férjem szavaival élve - kuka street. De az írós kenyeret, ami az új kenyérsütési láz első darabja lett, megettük. Úgyhogy ma reggel már gondolkodtam, milyen legyen a következő. Sőt, közben kitaláltam, hogy ajándékba is sütök egyet. Elindult a fantáziám, körülbelül az írós arányait vettem és így született meg a mai kenyerünk.

Hozzávalók:

30 dkg fehérliszt
25 dkg rozsliszt
kb 2 dl kaukázusi kefír
kb 1.5 dl meleg víz
1 csomag szárított élesztő
pici cukor
só

A kétféle lisztet összeszitáltam, beleraktam az élesztőt, a sót. A cukrot feloldottam a meleg vízben és kefírrel együtt a lisztekhez öntöttem. Dagasztás után kemény, de rugalmas tésztát kaptam, majd kb 2.5 órát kelesztettem langyos helyen. Ekkor átgyúrtam, majd kenyérformára alakítottam, sütőpapírral kibélelt sütőlapra tettem, a tetejét három helyen bevágtam és hagytam kelni még kb fél órát. Előmelegített sütőben légkavarásos üzemmódban, alul kb 40 perc alatt lett belőle aranybarna héjú, kongó kenyér. (Tényleg olyan egyszerű!)

Almás pitepie

2010-03-07T14:42:00.007+01:00

Amikor pár napja a Good Food oldalát nézegettem, észrevettem, hogy erre a hétre hirdették meg a "pite hetét", sok jó édes és sós piterecepttel. Akkor elterveztem, hogy a vasárnapi vendégeknek klasszikus angol almáspitét készítek vaníliamártással; és egyben jó okom kerekedett arra, hogy végre vegyek egy klasszikus angol piteformát. Már régóta vágytam rá, és a piac felső szintjén lévő konyhaboltban jó áron lehetett kapni. Elballagtam, boldogan jöttem haza vele és bújni kezdtem az autentikus forrásokat: Jamie, Delia Smith a neten, a Good Food oldala. És megintcsak rájöttem, hogy ez milyen egyszerű. Sokmindennel vagyok így mostanában: rájövök, hogy sokszor túl nagy faksznit csinálok olyan dolgokból - nem csak az étkezés területén -, amik egyébként egyszerűek lennének. Esetleg picit jobban kell elterveznem a napot, jobban, időben észnél kell lenni és akkor könnyen változatosabbá tehetem az étkezésünket és örömtelibbé az életünket.
Nézegettem, keresgéltem és Jamie új könyvéből (Jamie természetesen) vettem végül az alaptésztát:

500 gr sima liszt
100 gr porcukor
250 gr hideg vaj apró kockákra vágva
1 citrom reszelt héja
2 tojás egészben felverve
kevés tej (én Bucus tejalergiája miatt hideg vízzel helyettesítettem)

A lisztet a cukorral leszitálom, a vajjal összemorzsolom, majd hozzáadom a két tojást és kevés hideg folyadékkal, gyors mozdulatokkal összegyúrom a tésztát. Sokáig nem szabad gyúrni, akkor nem lesz jó omlós. Fóliába tekerem és minimum fél órára a hűtőbe küldöm.

A tölteléke most nálunk így nézett ki:

Bő 1 kg almát meghámoztunk és kisebb darabokra vágtunk (nem baj, ha nem szabályos, sőt!). Kb 5-7 dkg vajat és 10 dkg barna cukrot megolvasztottunk a serpenyőben, amikor a vaj megolvadt, rádobtuk az almát, hozzácsavartuk a citrom levét és még kb 10 dkg aszalt sárgabarackot is beletettünk. Mazsola nem volt, a fiúk nem is annyira szeretik sütibe, maradt a barack, de bármilyen gyümölccsel lehet variálni (Jamienél szeder van, de lehetne körével, áfonyával, és persze mindenféle nyári gyümölccsel majd). Tettem még hozzá egy kevés mézeskalács fűszerkeveréket és kb 15 perc alatt puhára pároltam.

A tésztát kettéosztottam, mindkettőt kb szűk 1 cm-re nyújtottam ki, az egyikkel kibéleltem a kivajazott piteformát, belekanalaztam a gyümölcsöt, rátettem a másik réteg tésztát, rányomkodtam, a széleit behajtogattam, a tetejét megkentem egy kis tojással és megszórtam egy pici cukorral. Előmelegített 180 fokos sütőben kb 50 percig sütöttük, amíg aranybarna nem lett a teteje. Vaníliaöntettel ettük, nagyon jó volt! Az előkészítése összesen kb 20-25 percet vett igénybe, de ami a legnagyobb büszkeségem, hogy Bucus annyira ügyesen segít már a konyhában, hogy ő maga morzsolta a lisztet a vajjal a tésztánál, teljesen egyedül, nekem utólag sem kellett hozzányúlnom! Igazi őstehetség:) !

Ja! És hogy pite vagy pie? Barátaink jót mosolyogtak, amikor büszkén mondtam, hogy én bizony apple pie-t sütöttem nekik, hogy akkor most ez miért is nem pite? Merthogy kiderült, hogy a pitetészta is ugyanez, vagy nagyon hasonló, de mégis. Nekem a magyar almás pite és az angol apple pie nem ugyanaz, mégha a hozzávalók meg is egyeznek. Mint ahogy más az eső illata, máshogy süt a nap, más színe van a fűnek és az égnek ott és itt. Nem jobb, nem rosszabb, de más. És én ezt a mást...ezt nagyon élvezem.
Úgyhogy ez marad pie, azt tudom, jól, a magyar pitében még van mit fejlődnöm.

Írós kenyér

2010-03-06T22:27:00.001+01:00

A második sütőben sült kenyerem leírhatatlanul finom lett! Van ebben valami különös gyönyörűség, ízlelgetni, eszegetni a saját kenyeremet, ujjong belül valami, hogy de jó! És kérdezi, hogy ha ez ilyen egyszerű és felemelő, akkor miért nem sütök gyakrabban? És fogadkozom, hogy de, de, mostantól gyakrabban fogok, mert tényleg olyan egyszerű és felemelő és gyönyörű!
Vajjal, baracklekvárral...tökéletesen egyszerű és egyszerűen tökéletes.

Jegyesajándék

2010-03-05T14:20:00.010+01:00

Ez a történet 2003. július 18-n kezdődött. Anglia, Bournemouth, tengerpart. Két szerelmes, akik egy ideje tudják már, hogy együtt akarnak maradni örök életükre, de még egymás előtt is titkolják. Illetve a lány nem annyira, a fiú inkább. Ahogy ez lenni szokott. Gyönyörű napsütés, kora este, tengerparti séta, egymás mellé telepedés. És játék... Korábban úgy szólt az ígéret, hogy majd egy meleg nyári napon történik... És most ott van a homokban a kép, hátulján az írás, a szerelem tanúságtétele, és a kívánság, hogy ez mindig maradjon így... És egy kis sarokban, kicsi betűkkel, hogy "egy meleg nyári napon"... Leírhatatlan! Öröm, könnyek! Nevetés, hogy akkor most kéne valami olyasmit mondani, hogy igen, de nem is kérdeztél semmit, akkor most mit is mondjak? Semmit, tudjuk mind a ketten.
Aztán egy hónapra rá, immár az ezüstgyűrűvel az ujjunkon kaptam egy ajándékot. Jegyesajándékot. Egy biciklit. Nem is tudom, mikor volt utoljára saját biciklim, kislány koromban talán. Nehéz volt eldönteni, minek örülök jobban, a biciklinek, vagy magának a ténynek, hogy a jegyességünk arra ösztönözte Őt, hogy ajándékot vegyen nekem. Nagyon boldog voltam! Álmodoztam nagy közös biciklitúrákról, meg hogy majd családilag is, a gyerekekkel, megyünk-tekerünk, kifáradunk, este tábortűznél jókat beszélgetünk, egymás hátát körbemasszírozzuk... És tényleg használtuk is. Ő is meg én is, főleg Ő. Bp-n is, amikor 5 hónapig nem volt munka, nem volt autó, sokat és örömmel járt vele. Meg Kenesén is, Bucussal hátul, ketten a fiúk, külön a Mami...szóval szerettük a biciklit. Nagyon.

Aztán ma délelőtt elszaladtam a gyerekekkel valamiért, oda vissza háromnegyed óra alatt megjártuk az utat. S mikor átléptünk a lengőajtón, fura érzés lett úrrá rajtam. Itt valami hiányzik! Te jó ég! ELLOPTÁK A BICIKLIT! Valaki feljött az ötödikre, elvágta a láncot és elment vele. Düh, tehetetlenség, elkeseredés, szomorúság...mind-mind ott nyomultak a torkomban, közben Bucus nem értette, miért kezdenek el potyogni a könnyeim és miért kapom elő a telefont. Együtt dühöngtünk, bosszankodtunk, értetlenkedtünk...sirattuk. Amennyire egy munkanap közepén, telefonon ezt lehet. Hogy jön ahhoz valaki...? Nem értem, a lelkét nem értem az ilyen embernek! Közben látom Bucus kétségbeesett arcát, bújik hozzám, az ölelésével is vigasztalni akar és elindul a gyerek-terápia. "Mami, méjt vitték el a biciklit? Mami, méjt vagy szomojú? Mami, méjt vagy dühös? Mami, méjt kellett annak a bácsinak a bicikli? Mami, méjt szejetted nagyon azt a biciklit?" És így tovább... Tízszer-tizenötszöt átbeszélgetjük a dolgot. Néha annyira a düh van elöl, hogy megkérem Bucust, most egy kicsit ne beszéljünk róla. Elfogadja, de aztán kb 10 perc múlva rám néz, várakozóan: "Most máj lehet?" És ahogy egyre többet beszélgetünk, szépen helyére kerülnek a dolgok, kérdések és válaszok is jönnek. Jó elmondani, hogy miért volt fontos nekem, nekünk, jó kicsit túllépni az első dühön és tehetetlenségen, jó, hogy ösztönösen segít nekem ez a kicsi háromésfél éves, hogy kívülről is lássam a helyzetet.
Mennyire ragaszkodom a tárgyaimhoz? Mit jelent egy ilyen helyzetben szabadnak lenni? Jelenti-e hogy minél hamarabb túllépek a rossz érzéseken? Milyen értéket tudok találni ebben a helyzetben (ezen még gondolkoznom kell)?

Érdekes, hogy sokszor, amikor úgy érzem, nagyon klappolnak a dolgok, akkor jön valami, egy helyzet, egy találkozás, egy mondat, ami épp az ellenkezőjét sugallja. A blog kezdete óta, amióta érzem, hogy az eddig bennem szunnyadó energiák egy része végre előtörhet, helyet kaphat az életemben, a többi területen is jobban mennek a dolgaim, jobban érzem magam. Több mindenre van időm, erőm, türelmesebb, elfogadóbb, rugalmasabb, megengedőbb vagyok. És ez nagyon jó. Erőt ad, ahhoz is, hogy jobban értsem, meglássam, vajon mi lehet számomra ennek a mai történetnek az üzenete.

Mindenesetre azt már tudom, hogy a dühömet kenyérbe dagasztom majd, a második dagasztásnál, ott jó helye van, a 200 fokos sütőben meg majd kisül, elsül...

Még az avokádós süti után maradt jó 3 dl íróm, amit szerintem azelőtt soha, semmihez nem használtam. De emlékeztem, hogy az egyik kenyérsütős könyvemben mintha lenne egy recept... Így készül (még pihen, estére lesz kész, de majd megírom, hogy milyen lett):

Hozzávalók:
összesen kb 80 dkg liszt, nekem most fele rozs, fele sima
só
2.5 dl tej (én vizet használtam, mivel Bucus tejallergiás)
1 élesztő
pici cukor
3 dl író (híg joghurt, kefír is lehet)
liszt a dagasztáshoz, tepsihez

A liszteket a sóval összeszitáltam. A meleg vízben feloldottam a cukrot, majd felfuttattam benne az élesztőt. Az írót is megmelegítettem. A folyadékokat a lisztkeverékhez öntöttem és kb 5 percig dagasztottam a tésztát, hogy kemény, de rugalmas legyen. Letakartam és még most is kel (4 órája)... Délután majd újra átdagasztom, tepsire teszem, a tetejét bevágom, még hagyom kelni, minimum fél órát és 200 fokos sütőben megsütöm, kb 40 perc alatt.

Forrás: Írós kenyér in Kenyérsütés, Holló és Társa Kiadó

Az ír konyhatündér répatortája

2010-03-04T21:03:00.005+01:00

Létezik ám gasztro-élet Jamien és Nigellán túl is a messzi Angliában, csak hozzánk valahogy nem nagyon jutnak el a többiek. Két számomra kedves szakács receptjeiből igyekszem majd minél többet itt felvonultatni: ők Rachel Allen és Nigel Slater. Könyveik magyarul nem jelentek még meg, angolul hozzáférhető, a neten is lehet sok mindent találni, meg mostantól itt is.

Rachel Allent valahol úgy jellemezték, hogy ő az írek szőke Nigellája. Dublinban nevelkedett, majd 18 évesen a híres Ballymaloe főzőiskolában tanulta a szakácsmesterséget. Azóta 4 könyve jelent meg, főzőműsorokat vezet a TV-ben, újságíróként is dolgozott és nem utolsó sorban három gyermek édesanyja.

Ez tehát az ő répatortája, egyszerűen fantasztikus, kicsit változtattam a recepten, de az eredetit meg lehet nézni videón is, itt:

Hozzávalók:
2 tojás
10 dkg cukor
10 dkg méz
140 ml olaj

25 dkg reszelt répa (nekem csak 15 dkg volt, tettem bele még 10 dkg körtét is, nem ártott neki!)
10 dkg mazsola
7.5 dkg apróra vágott dió

17.5 dkg liszt
1 tk sütőpor
1 tk szódabikarbóna
fél tk fahéj
1 tk mézesfűszer keverék
pici só

A tojásokat a cukorral, mézzel, olajjal habosra keverjük. Hozzáadjuk a répát, a mazyolát és a diót, majd az összeszitált többi hozzávalót is. Kivajazott, kilisztezett őzgerinc vagy kenyérformába öntjük és előmelegített 170 fokos (légkavarás 150) sütőben kb 1 órát sütjük.
A tetejére a következőkből krémet készítünk:
25 dkg krémsajt vagy mascarpone
5 dkg puha vaj
1 tk vaníliaaroma
10 dkg porcukor
1 klementin/narancs kicsavart leve

Amikor kihűlt a süti, rákenjük a krémet és lehet még a végén díszíteni apróra vágott aszalt barackkal, reszelt narancshéjjal vagy csokireszelékkel is. Rachel tojásfehérjében és porcukorban szárított virágszirmokkal díszítette...na, nekem arra már nem volt eredésem.

Télbúcsúztató gyümölcssaláta cseresznyeteával

2010-03-04T14:01:00.003+01:00

Ahány ház, annyiféle gyümölcssaláta. Évszaktól, helyszíntől függően rengeteg változata létezik, de sokszor nekem macerás mindent hámozni, pucolni, vágni, ezért inkább csak úgy, simán esszük a gyümölcsöt. Amikor viszont rászánom magam a fenti műveletekre, a végeredményt kanalazva mindig megállapítjuk, hogy mennyivel finomabbak így együtt, magokkal, lével, mint külön-külön.
Így aztán most, tél vége felé üde frissességet hozott a mindennapi gyümölcsözések helyett a mai saláta.
Azonban ahogy hámoztam, vágtam a gyümölcsöket (3 banán, 1 abate körte, 2 alma, 1 narancs, fél grapefruit, 2 mandarin), elgondoltam, milyen jó lenne benne valami piros is. Meggybefőttem nincs, fagyasztott piros bogyós sincs, akkor marad így. Aztán jött a hirtelen ötlet: most lett kész a cseresznyeteám, mi lenne, ha abból öntenék rá? Sőt, abba áztatnám a 10 dkg aranymazsolát és úgy tenném a salátához? Szuper! És amíg a mazsola ázott, kb 5 dkg kesudiót és 10 dkg diót tettem a tűzre, hogy kicsit megpiruljon. Közben Vicus harmadszor is feltakarította a konyhát, rettenetesen élvezi, hogy mozoghat, kúszhat-mászhat, egyre több figyelmet igényel. Így esett, hogy a magok kicsit ugyan túlpirultak (nem lehet minden tökéletes), de a gyümölcstea-fürdőben megpuhult mazsolákkal és a teával nagyon finom saláta kerekedett.

Virslivicc

2010-03-04T13:59:00.001+01:00

Kisgyerekesek! Érdemes megnézni! Szerintem nagyon vicces! Virslivicces...

Az avokádó két élete

2010-03-04T09:51:00.010+01:00

Két fáradt avokádó üldögél a konyhapulton. Lenéznek, kiwik. Felnéznek, grapefruitok. Balra, répák. Jobbra, almák. És így beszélgetnek:
- Te, én már úgy továbbállnék innen! Marha unalmas ez az üldögélés. A konyhapult nyomja a sejhajomat!
- Szerintem már nem tart sokáig! Elég punnyadtak vagyunk, mindjárt guacamolék leszünk. Legalábbis a többiek ezt mondták a szuperben, mielőtt eljöttünk. Előbb-utóbb mindenkit utolér a guacamole-végzet...

Én a konyhaasztalnál ültem, épp a blogot nézegettem, kommentre válaszoltam, amikor felfigyeltem a beszélgetésre. Igen, igazuk van, kicsit unalmas...bár guacamolet sem csinálok minden héten... de minden hónapban sem. Ekkor a kedves blogok listájára tévedt a tekintetem és megláttam egy izgalmasnak ígérkező bejegyzéscímet Joynál: Avocado Pound Cake Uhhhh, avokádó sütibe? Tulajdonképpen... miért is ne?
És akkor legalább utolsó utáni pillanatban benevezhetek még a VKF (Vigyázz, Kész, Főzz) 32. fordulójára is, melynek témája farsang jegyében a szokatlan ételek, ételek rejtett köntösben. A határidő lejárt, de nem baj, még egy pici lépés a gasztrobloggerség felé.
Kis fejtörést okozott ugyan, hogy írót (buttermilk) honnan szerzek, de végül kaptam, s ezen kívűl csak kukoricalisztet kellett vennem, a többi hozzávaló megvolt. Meg az egyik avokádó helye is. A másikból pedig grapefruitos ál-guacamolét készítettem. Az ötletet az adta, hogy több helyen olvastam télen a grapefruitos avokádósalátáról, gondoltam, nem árthat az avokádókrémnek, ha a kicsi citromlé, fokhagyma, só mellett még egy kis grapefruitlevet is kap. Azért az eredeti guacamole sokkal jobb, de ez is elfogyott tegnap vacsorára, pirítóssal ettük.

És akkor jöjjön a recept.

Avokádós-írós sütemény

Hozzávalók (bögrében megadva, az enyém 2.5 dl-es volt):

1.5 bögre liszt
1/3 bögre kukoricaliszt
1/2 tk sütőpor
1/2 tk szódabikarbóna
csipet só

1/3 bögre puha vaj
szűk 1 bögre világos nádcukor (az eredeti recept szerint 1.5 bögre kéne, szerintem ez túl sok, fele is elég)
2 szobahőmérsékletű tojás
1/3 bögre író (gondolom, helyettesíthető joghurttal vagy kefírrel)
1 tk vaníliaaroma
1 érett avokádó
1 citrom reszelt héja (eredetileg ez nem volt benne, szerintem nagyon passzol)

Elkészítése:

1) A liszteket, sütőport, szódabikarbónát és sót összeszitálom.
2) A vajat egy másik tálban habosra keverem, hozzáadom a vajat és kb 4 percig erős fokozaton tovább habosítom.
3) Egyenként adom hozzá a tojásokat, további 1-1 percig keverem.
4) Lassú fokozatra váltok és a maradék hozzávalókat a következő sorrendben teszem bele:
-a lisztes keverék fele
-az író és az avokádó húsa apróra vágva, citromhéj
-a lisztes keverék másik fele.
5) Kivajazott, kilisztezett őzgerincformába kanalazom a világoszöld színű keveréket és előmelegített sütőben 180 fokon kb 45 percig sütöm, tűpróbáig.
Nekem végül kb 50 perc alatt sült meg.
Nagyon finom lett, enyhén világoszöld színű sütemény, teához, kávéhoz ideális.

Sütőtökös-juhtúrós pogácsa

2010-03-02T21:21:00.006+01:00

- Ugyan ki nem állhatom az olajbogyót, de annyira szeretném megszeretni! - hangzott el a bennem kissé megütközést keltő mondat egy jóbarátom szájából bő 10 évvel ezelőtt. Nem értettem: miért nem nyugszik bele abba, hogy utálja? Miért akarja annyira megszeretni? Honnan, miből gondolja, hogy egyszer majd szeretni fogja? Milyen technikát akar bevetni a "szeressük meg az olajbogyót" projekt során? Ez utóbbi kérdésre adott választ, minden nap eszik pár szemet, hogy lassan, fokozatosan hozzászokjon az ízéhez, aztán majdcsak megszereti. N. Ödön SJ szemléletében, életfilozófiájában ez azt jelenti, hogy én döntöm el, milyen hozzáállással fordulok a dolgok felé. És bár tudom, hogy kissé túlzásnak tűnhet ezt a szemléletet a gasztronómia szintjén alkalmazni, valami hasonló történt velem is a sütőtök kapcsán.
Évekig nem szerettem, igazából sohasem. Illetve babakoromban biztosan én is sütőtökrajongó voltam, de ez az időszak nem tarthatott sokáig. Mondhatnám azt is, hogy amióta az eszemet tudom, nem szeretem a sütőtököt. Az emberek nagy része mindig a "hogy lehet a sütőtököt nem szeretni?" felkiáltással reagált rá, ha kiderült. Márpedig telente, amikor tombolt a sütőtök szezon, sokszor kiderült, hogy nem, simán sütve, de levesnek sem bírom megenni, sőt, valójában az illatát sem szeretem. És jól eléldegéltem volna én sütőtök nélkül is, de...
... aztán megszületett a Nagy. Aki akkor még kicsi volt és amikor elérkezett a hozzátáplálás időszaka, és a kezdő almát nem fogadta valami nagy lelkesedéssel, a dokinéni javaslatára sütőtökkel kezdtünk próbálkozni. Nagyon ízlett neki! Öröm volt nézni, ahogy szinte még le sem nyelte a falatot, már nyitotta is a száját a következőért. Csak hát ugye sütőtököt nem fél kg-os adagokban vesz az ember lánya a piacon, mindig maradt valamennyi, így aztán én is elkezdtem kóstolgatni. az első évben nem sokat változott korábbi véleményem, nem ízlett. Aztán következő évben valami megváltozott. Egyszerűen tetszett a sütőből szállingózó illat, kíváncsian vártam a szezon első kóstolóját, és láss csodát... el voltam veszve! Valami különös elégedettség töltött be és megettem egy egész szeletet. Aztán még egyet és még egyet és még egyet... Azóta jóban vagyunk, én és a sütőtök. Főleg, mióta fölfedeztem, milyen sokoldalúan lehet használni egyéb ételeknél is: levesek, húsok mellé zsályával, süteményekbe. Ma pedig ebbe a pogácsába tettem belőle, a Vicusnak sütött tökből néhány szeletet.

Az alapötlet A Kismama babakonyhája című könyvből származik, ott más arányokkal szerepel egy sütőtökös-juhtúrós kifli. Igazából csak a párosítást vettem át, a többit változtattam.

Hozzávalók:
kb 60 dkg liszt
25 dkg juhtúró
1 csomag szárított élesztő
3 kisebb szelet sült tök
10 dkg vaj
kb 3 ek tejföl
150 ml langyos víz pici cukorral
kb 4 ek tökmag + a szóráshoz ízlés szerint

1 tojás a kenéshez
só

Először pürésítettem a tököt és a juhtúrót. A lisztet Bucus elmorzsolta a vajjal, utána hozzáadtuk az élesztőt, vizet, sót, tejfölt, tökmagot és a sütőtökös - juhtúrós masszát. Gyúrtuk, bő 1 órát pihentettük, majd kinyújtottuk kb 1-1.5 cm vastagra, szaggattuk, tojással megkentük és megszórtuk tetejét tökmaggal. Előmelegített sütőben 180 fokon kb 20-25 percig sütöttük, míg aranybarna nem lett.

Sárga lencse másodszor...

2010-03-02T13:56:00.004+01:00

... merthogy a tegnapi lencsés-csirkés egytálételbe nem tettem bele az összes beáztatott lencsémet, egy kevés kimaradt. Pont egy adagnyi, úgyhogy a hétköznapokon újra csak magának főző mama nekiállt sárga lencse főzeléket (sárgalencse főzeléket vagy sárga lencsefőzeléket:) főzni. Korábban a lencsefőzelék a menzán osztogatott barna egyveleget jelentette nekem, talán ezért nem is készült soha még a konyhámban klasszikus lencsefőzelék. Aztán amióta Stahl Judit Büntetlen örömök című könyvéből elkészítettem a currys lencsekrémlevest, azóta az én számban-fejemben ez a két íz összefonódott. Így a mai TÉNYLEG mindennel együtt félórás (az áztatást leszámítva) ebéd currys sárga lencse főzelék volt, hozzá pedig egy olyan feltétet készítettem, amely szintén szerepelt eddig a "pofon egyszerű, alapkaja, de soha nem főztem még" listán. Még egy pipa. S mivel a főzelékből is maradt egy kevéske, azt hiszem, felturbózva kencét csinálok este a vacsorához. Egyet fizet, hármat kap.

Hozzávalók a főzelékhez:
kb 15 dkg beáztatott sárga lencse
fél fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 kk currypor
só
bors
olaj

A vöröshagymát és a fokhagymát kis olajon megfonnyasztottam, hozzáadtam a curryt, kb 1 perc múlva a lencsét is, átkevergettem, majd felöntöttem anyi vízzel, hogy jól ellepje. Só-bors, és fedő alatt kb 10-15 perc alatt puhára főztem. Amikor megpuhult, kivettem az adag felét, összeturmixoltam és visszatettem a darabos lencséhez. Hagytam párat rottyanni (ezt a szót miért húzza alá a szerkesztő? annyira jó és szerintem annyira magyar...) és kész.

Amíg a lencse főtt, lereszeltem 3 közepesen kicsi krumplit, hozzáadtam egy tojást meg kb 1.5 ek lisztet, sót-borsot és evőkanállal egyet-egyet mertem a forró olajba. Lelapogattam és mindkét oldalát pirosra sütöttem a lepénykéknek. Ebből 6 db lett. Hogy én eddig miért nem csináltam ilyet?

És csak hogy csigázzam az érdeklődést: a következő recept és írás a sütőtökkel való rögös utamról, nem éppen zökkenőmentes kapcsolatomról és a békülés lehetséges módjairól szól majd.

Cataplana, avagy a lencse és a csirke házassága

2010-03-01T13:55:00.010+01:00

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy nagyvárosban egy kedves leányzó, aki, mint sokan mások, sokáig várta a szőke herceget. Várakozás közben sokszor álmodozott arról, mi mindent fog majd készíteni jövendőbeli urának közös konyhájukban. Aztán amikor a herceg megérkezett, s összeházasodtak, közös életük első napjait az Öreg Kontinens határán, Portugáliában kezdték. Az ott töltött hét felejthetetlen volt! A rengeteg élmény között persze akadt gasztronómiai vonatkozású is; bár, ha ez a leányzó őszintén magába néz, be kell lássa, hogy akkor nem volt elájulva a portugál konyhától. Viszont az fel sem merült, hogy gasztronómiai emlék nélkül tér haza... egy szép napon betévedt egy konyhaboltba, ahol elámult a sok gyönyörű edény láttán. Különösen megfogta egy rézedény látványa, s mivel egy nászúton nincsenek lehetetlenek, hamar boldog tulajdonosa lett egy cataplananak. És fogadkozott, hogy mennyi finomságot főz majd ő benne hites urának.

Azóta közel 6 év telt el. A cataplanat egyetlen egyszer sem vettem elő, egészen a mai napig.

Már napokkal ezelőtt rábukkantam egy érdekesnek tűnő receptre a The Wednesday Chef oldalon. Lassan alakult az ötlet, ami még az utolsó pillanatban is változott, az eredmény viszont tényleg fenséges lett. Az előkészítés mindössze fél órába telt, aztán amíg 1 órát sült a sütőben, addig elintéztük Vicussal a szokásos köröket.
Változtatások:
Először is nem volt itthon sima lencsém, csak sárga. Az is úgy lett, hogy a kedvenc bioboltomba mentem kb két hete vöröslencséért, amikor is közölték, hogy nincs, áremelés lesz, duplájába fog kerülni, nem tudják, mikor lesz megint. Ok, akkor nézzük ezt a sárga lencsét, biztos az is jó lehet valamire - gondoltam. Lencséből egyébként csak lencsekrémlevest szoktam főzni, a lencsefőzelék - bár nagyon szeretem - egyike azon ételeknek, amelyek a "pofon egyszerű, alapkaja, de még soha nem főztem" listámon vannak. (Jó lenne egy ilyen újévi fogadalom: végigfőzni ezt a listát.) Szoktam még kencét is csinálni belőle kenyérre, az is nagyon finom. De ahogy megláttam a receptet, alakulni kezdett a fejemben egy jó kis egytálétel sült csirkecombból és lencsés raguból, és akkor villant be, hogy van nekem a cataplana! Így alakult a dolog:

Hozzávalók:
4 egész csirkecomb
25 dkg sárga lencse
kb 5-7 dkg házi szalonna
1 nagy fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
1 kápiapaprika
1 sárgarépa
(A fenti kettő azért került bele, mert a hűtőben kornyadoztak, és gondoltam, ártani nem árt.)
1 doboz kolbászos sajtkrém
fél liter hús/zöldségalaplé (én most kockát használtam, mert gyorsan kellett)
olaj
só
bors

Elősütöttem a sózott-borsozott csirkecombokat, aztán félretettem őket. Ugyanabban az edényben pici olajon elindítottam a szalonnát, amikor kiengedte a zsírját, hozzáadtam az apróra vágott hagymát, dinszteltem. Hozzáadtam az apróra vágott fokhagymát, a vékony csíkokra vágott paprikát és belereszeltem a sárgarépát. kicsit pirítottam, majd hozzáadtam a reggel beáztatott sárga lencsét (kb 4 órát ázott) és felöntöttem kb fél liter alaplével. Picit rottyantottam rajta, és ekkor került bele a kolbászos sajtkrém is. Kb 5 percig főzte, majd a lencsés ragut átkanalaztam a cataplanaba és a tetejére helyeztem a csirkecombokat. A cataplanat lezártam, majd előmelegített sütőben 1 órát sütöttem. Ilyen lett:

Persze az étel sima tepsiben, Pataki tálban is elkészíthető, csak nekem most könnyebb, gyorsabb, izgalmasabb volt a cataplana. Az ízek, zamatok megmaradtak, hiszen a hermetikus zárás miatt saját gőzben főtt az étel.
Nem utoljára használtam, az biztos.

Matyigombóc

2010-02-28T23:29:00.004+01:00

Matyival együtt drámázunk. Állítólag nagyon hasonlítok az egyik tesójára, emiatt kb 1 évbe telt, mire megtanulta az igazi nevemet. Néha olyan számomra, mint egy nagy gyerek, máskor meg rácsodálkozom a benső világára, az eltökéltségre, készségre, amivel mások játékát segíti. A dráma elején nem gondoltam, hogy lesznek közös szálak az életünkben a "mint a tesóm" dolgon kívül. De aztán kiderült, hogy vendéglátóit végzett, jól és gyakran főz. Rögtön megvolt a közös szál. Azóta is kapok tőle recepteket, mivel az első nagyon bejött, a bizalom adott...
Tőle kaptam az alábbi rém egyszerű receptet, azonnal meg is csináltam, hatalmas volt a siker, többeknek továbbadtam már és további variációkon töröm az agyam.
Köszönöm, Matyi!

Hozzávalók:
1 kg darált hús (én pulykacombot használtam)
sok fokhagyma (5-6 gerezd) apróra vágva
2 kisebb vagy 1 nagyobb fej vöröshagyma dinsztelve
só
bors
kb fél liter tejföl
tárkony

A darált húst összekeverem a hagymákkal, sóval, borssal ízesítem, gombócokat formázok belőle és egy kiolajozott tepsibe ültetem őket. A tejfölt összekeverem ízlés szerinti mennyiségű tárkonnyal és ráöntöm a gombócokra. Előmelegített sütőben kb 40 perc alatt megsütöm. köretnek barna rizst ettünk hozzá, de zöldségkörettel vagy krumplipürével is el tudom képzelni.

Azt hiszem, tavasszal ki fogom próbálni cukkinivel és kapros tejföllel is.

Csapongok...

2010-02-28T23:10:00.003+01:00

Egy jó pszichológus nyilván egész tanulmányt tudna már készíteni arról, hogy miért nem jó nekem egyik sablon sem. Miért nem érzem egyiknél sem, hogy na ez az! Illetve amikor ezt érzem, akkor két nap múlva már bizsereg bennem a gondolat, hogy hátha van jobb, le kéne cserélni. Furcsa félelem húzódik mögötte: attól, hogy nem fejez ki engem eléggé. Mert szeretném, ha nagyon is én lennék. Ez a hülye maximalizmus! Sokszor hátrahagynám, eltemetném, hogy ne hajtson fölöslegesen, ne idegesítsen, ne használja több energiámat, mint én szeretném. De azt hiszem, ez egy nagyon hosszú út. Az elmúlt 32 év alatt mi összenőttünk és ha azt az elméletet veszem alapul, miszerint ha hosszabb időt (éveket) tölt valaki külföldön, akkor kb dupla annyi idő, mire valóban hazaér..., szóval ha ezt vesszük, akkor minimum 32 évem van arra, hogy egyensúlyi állapotba hozzam "miss maximát". Hála Istennek, nem most indulok ezen az úton, pár lépést, talán néhány évnyit már megtettem.
Mindenesetre az egyszerűség jegyében marad most ez, ami egyébként nagyon tetszik, pont az egyszerűsége miatt. És a nagy elhatározás, illetve inkább a belső késztetés: nagyobb figyelmet fordítok a tartalomnak, a minőségi írásnak és ételeknek.
Még az elejéhez visszakanyarodva...szóval hogy engem mutasson meg ez a kis netes napló. Ez fontos nekem. S ha jobban belegondolok, miközben a sablonok útvesztőjében keresem az igazit, valójában nagyon is magamat keresem, feladatomat, utamat, szerepeimet, kérdéseimet és válaszaimat. És ez egyáltalán nem baj, sőt. Azt jelenti, úton vagyok.

Kedves Olvasóim, bocsássátok meg nekem, hogy ha szorgosan olvasgattatok eddig, mindig más képpel találkoztatok. Köszönöm a kitartást és a kedves visszajelzéseket, biztatást. Nem ígérek semmit a sablonokkal kapcsolatban, de egy biztos: tartalom lesz!

Holnapra például csirkecombot tervezek vöröslencsés valamivel...

Kókuszos-zöldcitromos morzsás szelet

2010-02-24T15:17:00.004+01:00

Az eredeti recept innen származik: amikor megláttam, azonnal éreztem a számban a kókusz és a zöld citrom ízét és valahogy nagggyyon el akartam készíteni. Úgyhogy ma ebéd után, alvás előtt gondoltam, olyan egyszerűnek tűnik, csak összedobjuk a dolgot, a morzsákban már úgyis annyira benne vagyunk, aztán majd amíg a gyerekek alszanak, megsütöm. Előre bevásároltam hozzá, mert nincs mindig itthon zöld citrom, sőt, sűrített tejet soha nem szoktam venni. Igen ám, csakhogy amikor nekikezdtünk, és az angolból elkezdtem átváltogatni a mennyiségeket, akkor derült ki, hogy majdnem 40 dkg sűrített tej kéne, és nekem csak egy 170 grammos tubusom volt. Mi legyen, mi legyen... nem adhatom fel, ha már elkezdtük kimérni a csészényi hozzávalókat és Bucus is izgatottan kevergeti a száraz hozzávalókat egy széken állva a konyhapultnál, akkor ki kell találnom valamit. A hűtőben találtam 2 doboz ricotta túrót, gondoltam, sokat nem veszíthetek, úgyis lejárnak 3 nap múlva, fel kell használni. Ez lesz a megoldás!

Hozzávalók:
1 db bögre - az enyém 2.5 dl-es

fél bögre vaj
1 bögre barnacukor
1 bögre liszt
1 tk sütőpor
csipet só
fél bögre aprószemű zabpehely
fél bögre kókuszreszelék
1 tubus sűrített tej
25 dkg ricotta
1 tojás
1 dl zöldcitrom lé
1 zöldcitrom reszelt héja

Előmelegítettem a sütőt 180 fokra és sütőpapírral kibéleltem egy kb 18X30 cm-es sütőformát.

A vajat és a cukrot krémesre kevertem. Hozzáadtam a lisztet, a sütőport és a sót, majd a robotgéppel morzsás keveréket készítettem belőle. Ehhez szórtam a zabpelyhet és a kókuszreszeléket és ezekkel is elkevertem a morzsát.
Eközben Bucus egy másik tálban kanállal elkeverte a sűrített tejet, a tojást, a citrom levet és héjat valamint a ricotta túrót.
A tepsi aljába öntöttünk 2 bögrét a kókuszos morzsából és jó alaposan lenyomkodtuk. Ráöntöttük a limeos keveréket, majd a tetejére szórtuk a maradék morzsát. Kb 40 percet volt a sütőben, míg a morzsa aranybarna nem lett.

Naphal

2010-02-24T14:25:00.014+01:00

A blog kezdete óta tudatosan próbálom előhívni gasztronómiai vonatkozású emlékeimet a gyerekkoromból. Amikor pár napja a kenyérpuding elkészítése után még mindig maradt vagy negyed kiló a vekniből, már tudtam, hogy házi morzsa készül majd belőle, de vártam az ötletet, az ihletet. A morzsás ételekről Dolce Vita blogján olvastam már többször, illetve a morzsával való kapcsolatom egészen az Angliában töltött évemhez nyúlik vissza, igaz, akkor az édes változatokkal volt szerencsém közelebbről megismerkedni. De most valami sós recept kellett, s nekem lassan derengeni kezdett egy emlék, tizenpáréves koromból.
Olaszországban nyaraltunk: Bibione, egyszerű apartman egyszerű konyhával, tengerpart ezerszínű napernyőkkel és néhány íz, illat, amikre azóta is emlékszem. Egyik ebédünk hal volt. Hal, petrezselymes fokhagymával, azt hiszem, ennyi. Egyszerűségében felséges volt, azóta is sokszor készítek fehér húsú tengeri halat ilyen módon. Most gondoltam, csavarintok kicsit a dolgon, így született ez a recept.

Hozzávalók:
kb 50 dkg tengeri hal (én most naphalat használtam - már a nevétől is jobb kedvem lesz)
25 dkg száraz kenyér
4-5 gerezd fokhagyma
2 csokor petrezselyem
1 citrom
só
bors
olívaolaj

Egy sütődénybe tettem a 3 szelet halat, pici olívaolajat, citromlevet öntöttem rá, sóztam, borsoztam.
A morzsához a kenyeret, fokhagymát, petrezselymet a késes robotgépbe tettem, ezt is sóztam, borsoztam és kb 2 perc alatt mennyei illatú morzsát gyártottam belőle. Ekkor megjelent Bucus a konyhában, innen az ő segítségével készült az ebéd.
A halra szórtuk a morzsát és az előmelegített sütőbe toltuk, ahol kb 25 perc alatt megsült.

Köretnek egy kis kelbimbót és sárgarépát pucoltam, majd röviden előpároltam. Ezalatt pici olajon megpirítottam kb 5 szelet baconszalonnát, majd rádobtam a zöldségeket és tovább pirítottam. Tetejére Vicus tegnapi sütőtökjének házilag pirított magvai kerültek.

Jó kis ebéd kerekedett, én pedig különös boldogságot éreztem, amikor Bucussal leültük az asztalhoz. Lám, lám, mégis sikerülhet, két gyerekkel, gyereksegítséggel finom, sőt, fantasztikus ebédet alkotni, ami méltó ahhoz, hogy a blogra kerüljön. Bucuskám, akinek egyik nagy kedvence a sárgarépa, most teljesen figyelmen kívül hagyta a tányérján szépen elrendezett darabkákat, csak a "halacskára" koncentrált. Az első falat után: "Hmmm, mami, ez nagyon finom lett!" sok következett még, kétszer, háromszor kért újra, örömmel adtam. A boldogságos délelőtt csúcsa mégis az a mondat volt, amivel az utolsó adag halat kérte:
-Mami, adsz még egy majszolatot?

Utóirat: Ritusom, Kriszta! Bocs a képekért! Hála Istennek főzni sokkal jobban tudok, mint fotózni! :)

Kenyérpuding egyhetes vekniből

2010-02-22T20:51:00.002+01:00

Egy hete kaptunk ajándékba egy fél veknit.Egy háromkilós felét. Ahogy a konyhapultra raktam a friss kenyeret, a Nagy széket tolt a pulthoz, felmászott, s mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, letört egy darabot és örömmel majszolni kezdte. Az IGAZI kenyérnek nem is lehet jobb sorsa, minthogy egy kicsi gyerek örömmel majszolgassa...
Aztán teltek a napok, s mivel nem vagyunk egy nagy kenyérevő család - átlagban a napi két hideg étkezésből csak az egyik a kenyeres - , így még ma is tetemes mennyiség várta jobb sorsát a kenyértartóban. Az első két-három nap még frissnek hatott, jófajta kenyér volt, kovászos, gyönyörű héjjal-kéreggel, élvezettel ette kicsi és nagy. Aztán többször pirítottam, készült belőle pestos melegszendvics is (bolti pestot tejföllel kevertem össze, a kenyerekre kentem, reszelt sajttal szórtam meg és a forró sütőben kb 15 perc alatt megsütöttem), ma pedig már olyan állapotban volt, hogy gondoltam itt az ideje, hogy megint kenyérpudingot készítsek. Rém egyszerű, nagyon gyorsan megvan és a kenyérnek is méltó helye van benne:

Hozzávalók:

pár szelet szikkadt kenyér vagy kalács (kb 30 dkg)
vaj a kenéshez
lekvár - itt feketecseresznye, de készülhet bármilyen lekvárral
3 dl tejszín
2 dl tej
2-3 tojás
vaníliarúd kikapart belseje vagy vaníliás cukor
1/2 citrom reszelt héja

Esetleg kerülhet még bele csokoládé, mazsola, előzőleg kis rumba áztatott aszalt gyümölcsök, stb...

Előmelegítettem a sütőt 180 fokra.
Levágtam kb 6 -7 szeletet a vekniből, a szeleteket megpirítottam, megkentem vajjal és egy fodros szélű edényben bőséges mennyiségű feketecseresznye lekvárral rétegezve leraktam. A szeletek közé dobtam pár kocka csokit is, hogy jobban csússzon:) Utána egy tálban összekevertem kb 3 dl tejszínt és 2 dl tejet 3 tojással, egy vaníliarúd kikapart belsejével, fél citrom reszelt héjával és kb 3 ek cukorral. A keveréket a kenyérszeletekre öntöttem és a forró sütőben kb 30 percig sütöttem a kenyérpudingot. Kicsit vártam, amíg kihűlt, langyosan ettük.

A maradékból pedig házi morzsát csinálok, és éjszaka megálmodom, hogy mi legyen vele.

Csirke és zöldség, semmi extra

2010-02-20T15:19:00.004+01:00

A piaci bevásárlás eredménye lett a mai ebéd, tényleg semmi extra, férjem mégis nagyon dicsérte. Őt azért nem nevezném gasztrománnak, sokszor bizony rákérdezek, hogy ízlik-e, nem mintha nem lenne az, csak úgy magától nem mindig mondja. Szóval nagy szó, amikor magától is megdicséri azt, ami egyébként az esetek 90%-ban ízlik neki (ugye, drágám?). Tehát:
Kb 80 dkg csirkemellet kockákra vágtam, sóval, borssal küldtem egy kis olajra pirulni. Kb 5p után kivettem egy kis tálba, majd a lábosba maradt szaftba tettem három szál felaprózott újhagymát és kis fonnyasztás után hozzáadtam kb 40 dkg apró gombát. Újabb 5-8p pirítás, majd ráöntöttem kb 2dl tejföl és ugyanennyi tejszín keverékét, amit egy kis mustárral bolondítottam meg. Újra kis só, bors, majd amikor összerottyant a ragu, visszaraktam bele a kész csirkét és még 1-2 percig főztem. Köretnek tepsiben sült zöldséget ettünk hozzá, ez is nagyon egyszerű:
1 padlizsán, 1 cukkini, 2 kaliforniai paprika, 4 lilahagyma, kb 10 gerezd fokhagyma, 2 kis fej brokkoli került a tepsibe kb egyformákra vágva, meglocsoltam olívaolajjal, megsóztam és előmelegített sütőben kb 30 percig sütöttem.
Jólesett.

Hóvirág - mi már láttunk!

2010-02-20T15:07:00.006+01:00

Szombat délelőtt, irány a piac! Bucus (a Nagy, a kicsi majd Vicus lesz) örömmel jön velem, együtt tervezgetjük útközben, hogy mit is veszünk majd, megnézzük, újra itt vannak-e Gyuszi bácsiék, megbeszéljük, hogy majd ő fizethet, ő már naggggyon nagyfiú...
És ahogy így mendegélünk, egyszer csak meglátom az egyik ház kertjében a tavasz hírnökét. Leguggolunk, magamhoz vonom és nagy örömmel mutatom Neki:
-Nézd, hóvirág!
Mivel nem tudja, hova is kéne néznie, kicsit keres, fent az erkélyeken, aztán a földszinti ablakokban, s végül megállapodik tekintete a földön, ahol ő is észreveszi végre a kandikáló fehér virágfejeket. A frissen a földből kibújt kisvirág látványa a csodálat csendjével ajándékozza meg mamát és fiát.
-Jaj, de szép! - kiált fel Ő, majd ahogy lassan továbbindulunk, könnyedén hozzáteszi:
-Mint a tündérek...
Én pedig megnyugszom: idén is lesz tavasz, nem is olyan sokára. Ő, a természet tudja és hírül adja nekünk, hogy erőt adjon a kitartáshoz a négyfokos, szeles februárban. És ahogy tovább ballagunk a piacunk felé, meleg szeretet önt el, mert újra megtapasztalhattam Bucus szavain keresztül a gyermeki bölcsességet, érzékenységet, képzeletet.