Recent Posts

péntek, december 31, 2010

Téli tárkonyos raguleves

Az elmúlt hetekben többször is főztem ezt a ragulevest, pl - és ne botránkozzatok meg - nálunk ez volt Szenteste a vacsora, utána pedig bejgli, de az egy másik poszt. Merthogy miről is szól a Szenteste, a Karácsony? Számomra, a családunk számára elsősorban Jézus születéséről és emellett vagy ezután persze arról is, hogy örömet szerzünk egymásnak, odafigyelünk egymásra, különösen a gyerekeinkre. Vicus már érzékel sok mindent, Bucus meg egyenesen angyal-lázban égett már hetekkel karácsony előtt. Azonban úgy tervezni a menüt, hogy ez kellően ünnepi és válogatott és a gyerekek számára is élvezhető legyen... hát, szerintem majd minden évben fejlődünk ebben, számomra most az volt a legfontosabb, hogy jóízűt együnk és mindenki szeresse azt, amit az asztalra teszek. A különféle étel-költemények esetében kicsi gyerekeknél a hatás mindig kétesélyes, így, mivel korábban teszteltük a levest és átütő sikere volt, úgy döntöttem, hogy Szenteste egyszerű, de fenséges vacsorát csapunk, leves és bejgli. Így is lett, ünnepi, melengető és szeretettel teli vacsoránk volt, Karácsonyhoz méltó.

Hozzávalók, kb 6 személyre:

ami mindenképp kell:

20 dkg bacon szalonna vagy valamilyen húsos szalonna
50-60 dkg apró kockákra vágott pulykamell filé vagy más raguhús
3-4 szál szárzeller
1 nagy fej vöröshagyma
1 szál póréhagyma
5-6 gerezd fokhagyma

innentől a zöldségeket szabadon lehet válogatni, nálunk került bele:

5-6 szál sárgarépa
3 szál fehérrépa
kicsi negyed kelkáposzta apróra vágva
kb 40 dkg gomba
1 kis fej karfiol (lehet brokkolival is)

illetve minden más, amit el tudtok képzelni

1 ek libazsír
só, bors
tárkony
kb 2 dl főzőtejszín/zabtejszín
citromlé/tárkonyos ecet

Kevés libazsíron elindítom az apróra vágott hagymákat a baconnel és az apróra vágott szárzellerrel. A zöldségeket és a húst apróra vágom. Először a húst adom a hagymás alaphoz, majd kb 10 perc múlva a zöldségeket is, sózom, borsozom. Fedő alatt párolom tovább, majd újabb 10 perc múlva felöntöm annyi vízzel, hogy kb 2 ujjnyira ellepje, jó sűrű leves legyen belőle. Puhára főzöm a benne lévőket, nem kell túl sokáig főzni, még kb 15 perc szerintem. A tárkonyt elkeverem a tejszínnel és felöntöm vele a levest. Összerottyantom és elzárom alatta a lángot. Tárkonyos ecettel vagy citrom levével ízesítem.

0 megjegyzés: