Recent Posts

péntek, október 15, 2010

A kreatív energiák talán újra visszatérnek

Hát itt vagyunk. Megtörtént, elköltöztünk. Nagyon leült a blog, leültek a blogok az utóbbi hetekben, ígérgettem mindenfélét, de nem lett belőle semmi, bocs.
Bevallom, a költözés és az azt megelőző pakolászás nagyon megviselt. Leginkább onnan éreztem, hogy eltűnt belőlem a kreatív energia. Illetve abban nyilvánult meg, hogy rendezni, rendszerezni próbáltam a dobozainkat, a dolgainkat, ez is kívánt némi kreativitást. És közben csak a fejemben tudtam írni, a géphez nem jutottam, max a levelekig. Írtam arról, hogy mit választottam a könyves dobozomba (megegyeztünk a párommal, hogy mivel nagyon kicsi a ház, kevés lesz a helyünk, mindenki 1-1 doboz könyvet pakolhat magának), aztán ahogy szűkült a kör, arról, hogy melyik szakácskönyveim, konyhai ketyeréim jönnek velem a házba és mik azok, amik a következő durván egy évet a garázsban fogják tölteni egy doboz mélyén. Írtam a fejemben arról is, hogy ebben a nagy kavarodásban mennyire megnőtt az egyszerű dolgok jelentősége: hogy milyen jól tud esni egy rántotta (főleg, amióta Malackaraj hatására csak vajjal vagyok hajlandó elkészíteni), néhány egyszerű nyers zöldség, a friss gyümölcs. Írtam (volna) arról is, hogy a fogyókúrával is hadilábon állok, hogy megint jártam mélységekben, amikor a sok teher miatt az étel lett a vigaszom, de hogy most már sokkal hamarabb észleltem és próbáltam tenni ellene. Aztán ezek a posztok nem jelentek meg, de közben mégis lett egy új rendszeres olvasóm, született egy-egy új komment és meghívást kaptam a gasztrominer oldalra. sokszor éreztem, hogy kihúnyt belőlem a blog-szikra, de nem akartam befejezni, mert titkon reménykedtem benne, hogy a friss levegő, a természet közelsége új inspiráció forrása lesz a lelkemben és a konyhámban is.
Most úgy tűnik, efelé haladok.
Nagy főzéseket még nem rendezek, elég messze lakunk beszerzési lehetőségektől, úgyhogy kicsit szervezettebben kell megoldanom a főzést, vásárlást, de igyekszem kihasználni az ősz színeit, ízeit és utat engedni az eltűntnek hitt kreatív energiáimnak.

Addig csak annyit, hogy az egyik első normális ebédünk címeres olasz tészta volt valódi genovai pestoval... mennyei!

0 megjegyzés: