Recent Posts

kedd, október 26, 2010

Hagymás pakora

Itt, ebben a nyolcezres kis községben a hétvégén indiai főzőtanfolyamon jártam! Kicsit ajándék is volt, mert bizony megint egy évvel öregebb lettem, meg kicsit töltődés is, gyereknélküli pár óra, ismerkedési kísérlet e helyi erőkkel... Annyira lelkes voltam, hogy még az egyik kedves kötényemet is bepakoltam, hogy akkor most főzni fogunk! Jegyzetpapír eszembe se jutott, aztán azt szerencsére osztogattak, toll volt nálam, a kötény pedig végigpihente a délelőttöt a táskám mélyén. Érdekes tapasztalat volt, igazi indiaitól hallani pár jó ötletet, ellesni néhány nagyon egyszerű receptet, megtudni, hogy hol lehet beszerezni a fűszereket, hozzávalókat. A curryt hiányoltam, azt nagyon szeretem, de volt mangó lassi, zöldséges birjani (rizses egytálétel), lencsés étel és ez a hagymás pakora.
A pakora olyan előétel féle, zöldséges vagy húsos is lehet, és csicseriborsó lisztből, sóból és vízből kell palacsintatészta sűrűségű tésztát készíteni, 1 órát állni hagyni, majd abban megforgatni azt, amit sütni szeretnénk és bő forró olajban aranybarnára sütni.
Ez a hagymás változat azért végtelenül egyszerű, mert ki lehet hagyni a palacsintatésztás fázist, gyakorlatilag csak hagyma és csicseriborsóliszt kell hozzá (a helyi családi vállalkozáson alapuló boltban lehet kapni), persze lehet bolondítani ezzel-azzal, de én tegnap este a legegyszerűbb változatot készítettem a vendégeinknek. Az utolsó morzsáig elfogyott.

Hozzávalók:

vöröshagyma - sok, én tegnap 6 fejet hámoztam meg és felezés után vágtam nagyon vékonyra
kb 12-15 dkg csicseriborsóliszt
3 nagy fej fokhagyma

bors
olaj

A felvágott hagymát egy nagy tálban kézzel jól összeforgatom a sóval, borssal és a fokhagymával, hozzáadom a csicseriborsó lisztet és tovább forgatom kézzel. A hagyma annyi levet ereszt, hogy nincs szükség külön palacsintatésztára, a hagymalé szépen elegyedik a liszttel és ez vékony réteget képez a hagymaszeleteken. Picit hagyom állni, amíg az olaj felforrósodik. A forró olajba nagykanálnyi kupacokat helyezek, amelyek a sütés közben egyben maradnak. Mindkét oldalon aranybarnára sütöm, amikor kész, szűrőlapáttal kikapom és papírtörlőn felitatom a fölösleges olajat.
Előételnek, csipegetni, chutneyval vagy magában.

4 megjegyzés:

Unknown írta...

Ezt is nagggyon szeretem, nyamiiii!!!

Gorál írta...

énisénis!!
mikro van legközelebb ilyen tanfoly??

csók
a

ystar írta...

ha lesz, feltétlen szólok! legalább találkozunk!

Unknown írta...

Én is megyek veletek tanfolyásra!!! Együtt indiai főzés, juhéjjj!