Káli-medence-szerelem!

Ahogy közeledünk, gyorsabban dobog a szívem, kapkodom a fejem, hogy ez már az, itt vagyunk már, ezek már azok a hegyek? És amikor végre odaérünk, robogunk a Káli-medence lélegzetelállító lankái között, akkor megszűnik az idő, nem marad semmi, csak a gyönyörködés, a csodálat, a bámulás... Ilyen szerelemben élek kb 5-6 éve. Egyszerűen magával ragad a táj, legszívesebben csak ülnék a medence közepén és szívnám magamba azt a különleges energiát, ami árad a helyből. Persze két kicsivel ez nem egy könnyen kivitlezhető dolog, de hát jövök én még ide...
Pár éve különleges ajándékot kaptunk az élettől, barátokra leltünk a Káli-medencében. Méghozzá nem is akármilyenekre! Egy kedves német házaspár tévedt erre a vidékre majd' húsz évvel ezelőtt, beleszerettek, házat vettek, pedig nem akartak, gyökeret vertek. Megtanultak magyarul, beleásták magukat a helyismeretbe, helytörténetbe, tudják, hol van jó hentes, zöldséges a környéken, amikor nekünk hűvös a Balaton vize, ők már fürdenek benne, és beszélgetnek, szívből mosolyognak, meleg otthont nyitva minden hozzájuk tévedőnek.

Náluk jártunk a hétvégén. Ebben a fura őszi júniusban jó volt megmelegedni náluk, fürödni kicsit a kedvességükben, otthonuk barátságában, reményteliségükben, bizakodással teli lelkületükben.

Ma reggel, ahogy az ablak előtt álltunk a háziasszonnyal az esőbe bámulva, kifakadt belőlem:
- Milyen kár, hogy így esik! - mire Sabine csak ennyit mondott kedvesen, valódi belső örömmel, elfogadással-nyugalommal:
- Milyen jó, hogy tegnap olyan szép időnk volt!

Hát igen, ez az egy kicsi mondat jó útravaló volt. Keresd a jót, fogadd el a megváltoztathatatlant, ne berzenkedj mindig az ellen, ami van. Ha csak ezt az egyet tudnám, tudnánk tartani, milyen más lenne a világ!