Recent Posts

kedd, március 30, 2010

Csirke gombával és mogyoróval

Pár napja Dolce Vita egyik posztja nyomán bukkantam rá Michael Roulier oldalára és egyszerűen elbűvölt. A fények, a színek, a makulátlan környezetben végzett profi konyhai munka ámulatba ejtettek, s mivel nem tudok franciául, találomra nyitogattam meg a címkéket és bámultam a pár perces kisfilmeket, töltődtem velük. Nem tudnám megmondani, melyikben (franciások előnyben) találkoztam a gomba-mogyoró párosítással, fantasztikusan nézett ki. A vasárnapi ebédünknek ez a páros adta az ihletet, bár a fűszerezés, az ízek egészen mások lehettek.

Hozzávalók:
1 csokor újhagyma
3 gerezd fokhagyma
kb 50 dkg vegyes gomba
kb 70 dkg csirkemell filé
10 dkg törökmogyoró
3 dl alaplé
0.5 liter főzőtejszín
2 tk mézes mustár
2-3 ek étkezési keményítő
só, bors, olívaolaj

Az újhagyma fehér és világoszöld részét apróra vágom és kicsi olajon megfonnyasztom az összepréselt fokhagymával együtt, majd hozzáadom a csirkét és fehéredésig párolom. Rádobom a felvágott gombát, és hozzákeverem az apróra vágott mogyorót is, összekeverem, felöntöm az alaplével és kb 20 percig főzöm. Közben a tejszínt elkeverem a keményítővel és a mustárral. A főzési idő végén besűrítem vele a csirkés ragut, párat rottyantok rajta, de nem főzöm már, mert akkor a keményítő ellenakcióba lép és folyóssá válik. Ízlés szerint sózom, borsozom. Mi egyszerű főtt rizzsel ettük.

péntek, március 26, 2010

Csokis rakott túrógombóc



Családunk egyik konyhai jelszava volt régen, hogy "ha nem sikerült, rakjuk le!" Sok mindent mentettünk meg vagy át ilyen módon (szétfolyt zabpelyhes kekszet, másnapos paprikás csirkét, sült zöldség maradékot, kőkemény mézeskalácsot március közepén...). Az eredetinél mindig mérföldekkel finomabb ételt varázsoltunk az asztalra, és bebizonyosodott, hogy nagyon jó stratégia étel-unalom, megszokás ellen.

A mai ebédünk egyszerű böjti húsmentes ételnek indult: paradicsomleves, túró gombóc.
Gyorsan megvan, mindenki megelégedhet: én nagyon szeretem a paradicsomlevest, Bucus a túrógombócot, Vicust is megkínálhatom a paradicsommal egy kis krumplival vegyítve... és biztosan marad a délután éhesen hazatérő családfőnek is. Igen ám, de egy ideje, mióta sima búzadara helyett tönkölydarát használok a főzéshez, valahogy a gombócok nem nagyon akarnak összeállni. Nem kutattam utána az okoknak, ha valakinek van tippje, írja meg, hogy miért viselkedik másképp a tönkölydara. Eddig mindig megoldottam valahogy: vagy egyszerűen csak nagyon lágy gombócok lettek, amit nem bántunk, mert úgy szeretjük, vagy, amikor annyira szétfőttek, hogy alig tudtam átszűrni a darás-túrós aprólékot a prézlibe...nos, akkor csak megettük úgy. Ízre ugyanaz, a formája meg... nem néztünk oda:) Eddig azt hittem, biztosan túl kevés darát teszek bele, így ma többet tettem, mint szoktam, de persze nem mértem, csak úgy érzésre. Tapintásra jónak tűnt, amikor kivettem a hűtőből, szép gombócokat lehetett formázni belőle, a túró sem tűnt el, csak amikor beleraktam őket a forró vízbe és feljöttek a felszínre, egy pillanat alatt szétestek. Megint. Ok, ok, én nem fogok ... , mit lehetne kezdeni ezzel? Bucust nagyon ráhangoltam már a gombócra, s mivel tudom, hogy a csokit is nagyon szereti, gondoltam, kedvezek neki... és akkor bevillant a szlogen. Meg az is, hogy van egy zacskó igazi vaníliás cukrom meg süthető csokipasztillám az Ázsia boltból múlt hétről. Begyújtottam a sütőt, már meg is volt a terv: a szétesett gombócokat összeforgatom a prézlivel, a felét belesimítom egy pici olajjal kikent magasfalú tepsibe, ráöntöm a vaníliás cukor felét, rászórom a csokipasztillák felét, utána megint túróbigyó, cukor, csoki és a végén rákentem egy nagy doboz tejfölt. Kb 25 percig sült a melegedő sütőben, csak annyira, hogy összeérjen, a csoki olvadni kezdjen, picit megpiruljon a széle.



Hááát... Mit mondjak? Jobb, mint az eredeti!



A gombóc 50 dkg túróból készült.

kedd, március 23, 2010

Magyarország kedvenc étele

Kicsit későn szereztem tudomást az érdekes szavazásról, ahol is azt kellett eldönteni, hogy melyek a magyarok kedvenc ételei: leves, főétel és desszert kategóriában lehetett szavazni. Az eredményt itt elolvashatjátok, érdekes átböngészni a listákat. Nehéz a választás, de a megadottak közül nekem a kedvencek így alakultak volna:
leves - tárkonyos raguleves
főétel - rántott sajt/vadas zsemlegombóccal
desszert - aranygaluska/mákos guba...itt a legnehezebb választani!
Kicsit kilóg a 6. helyezett desszert, a tiramisu...mintha úgy rémlett volna nekem, hogy magyaros ételeket versenyeztetnek... Na, mindegy, az osztozhatna az első helyen.
A linken a nyertes ételek receptjei is megtalálhatók.

Kelkáposzta főzelék

Az ember lánya nem azért indít gasztroblogot, hogy leírja, hogyan készülnek magyar életünk alapkajái. Azért hozom ide mégis a mai ebédünket, mert számomra ez a nap (konyha)történelmi. Mondhatnám, az első mindig a legszebb marad...
Életemben nem főztem még kelkáposzta főzeléket. Egyike a nem rövid "állati egyszerű, alapkaja, de még sosem csináltam" lista tételeinek. Tegnap azonban, amikor megláttam a két mini káposztafejet a piaci pulton, szinte mintha hallottam volna, hogy "vigyél haza, vegyél meg!" Nem tudtam nekik ellenállni, tudom, fura, de egyszerűen cukik voltak. Gondoltam, majd lesz valami, ha más nem, végre, kb 10, a konyhában aktívan eltöltött év után először megfőzöm főzelékemet eme nemes zöldségből. Így is lett. Szerencsére a receptért nem kellett sokat kutatnom a neten vagy könyvekben, még a babaszakácskönyveimben is le van írva többféle. Hurrá, akkor két legyet ütök egy csapásra, Vicusnak is bevezetem a dolgot. A zöldségekkel nincs nagy barátságban, de nem baj, majd lesz.
Kezdtem kedvet kapni hozzá, aztán próbáltam magam átengedni az élménynek. Hiszen iskolás éveimből való emlékeim a kelkáposztáról nem voltak valami vidámak. Egyszerűen nem szerettem, mindig a krumpli darabokat vadásztam a fehér trutyi és a lottyadt káposztalevélkék között és mindig éhes maradtam utána. Aztán útjaink elváltak, köszönőviszonyban sem maradtunk. Amikor jöttek a telek, a piacokon egyre nagyobb halomban megjelenő kelkáposztákról egyszerűen nem vettem tudomást, főleg lilakáposztát készítettem köretnek, mást nem. Aztán kb fél éve kaptam meg Nigel Slater legújabb könyvét, egy hatalmas kötet csak zöldségekről, annak a borítóján van egy káposztalevél. Amikor kezembe vettem a könyvet, akkor láttam először szépnek ezt a zöldséget.
Ma pedig, amikor pucoltam, félbevágtam, rácsodálkoztam arra, hogy valóban milyen gyönyörű! Mennyi színe van a fehértől a sötétzöldig, milyen érdekes látvány, ahogy az egymásra boruló káposztalevelek a fejet alkotják és milyen gyönyörűen mutatnak, amikor középen kettévágom. Tudom, kicsit túlzásnak tűnhet, hogy pont egy kelkáposzta miatt lelkendezek ennyire, de tényleg így történt, egyszerűen meg kellett csodálnom, annyira szép volt!

Aztán felvágtam, krumplit is vágtam hozzá, először pici olajon átforgattam, rádobtam három gerezd összenyomott fokhagymát, megszórtam köménymaggal, majorannát is tettem bele és felöntöttem annyi vízzel, hogy éppen ellepte. Kb 20 percig főztem, majd kivettem egy adagot, abból lett Vicus pépje, illetve a maradékot is pürésítettem és azt visszaöntve sűrítettem a főzeléket. A végén sóztam, borsoztam kicsit.
Talán az arányokkal még kísérleteznem kell, én ennél sűrűbben szeretem a főzeléket, de azért nagyon jó érzés volt leülni az asztalhoz.
Vicus lelkesedése ugyan nem volt határtalan, kb 5-6 kanállal, ha elfogadott, majd holnap újra próbáljuk. Én szívesen megeszem holnap is. :)

Spenótos-juhtúrós csirke

A spenót-juhtúró páros szerintem egyszerűen verhetetlen. Ez a kombináció szelídítette meg a férjemet is, aki korábban megrögzött spenót - ellendrukker volt. Az elmúlt hetekben többször jött velem szemben a spenót, valahogy kívánom, meg a friss spenót megjelenése nekem már a tavaszt idézi. Úgyhogy tegnap ezt a csirkeételt találtam ki ebédre: az egész folyamat legidőigényesebb pontja a spenót mosása, tisztítása volt.

Hozzávalók:

kb 60 dkg csirkemell filé
két nagy marék spenót
15 dkg juhtúró
1 kis doboz tejföl
3 gerezd fokhagyma
reszelt edami
só, bors, pici olívaolaj

A spenótot alaposan megmostam, megtisztítottam, csíkokra vágtam és kicsi olajon megdinszteltem a három gerezd apróra vágott fokhagymával. Közben a csirkét szeletekre vágtam, és egy kisebb tepsi aljára helyeztem. Só, bors. A kész spenótot kicsavartam, hogy ne legyen leves, majd összekevertem a juhtúróval és a tejföllel, jól eldolgoztam, pici sót és borsot adtam csak hozzá. A spenótos krémet rákentem a csirkére, majd a tetejét megszórtam reszelt sajttal és előmelegített sütőben kb 30 percig sütöttem. Főtt rizzsel ettük..., és mivel a spenót - ellendrukker elégedetten bólogatott és hmmm-ögött...állíthatom, nagyon finom volt.

vasárnap, március 21, 2010

Duplacsokis kuglóf

Joanne Harris nem csak regényeiről híres, de szakácskönyve, A francia konyha is nagy népszerűségnek örvend. Bevallom, túl sok receptet nem készítettem még belőle, de sokat forgatom, mert nagyon feltölt: a képek, a hangulatok, melyeket közvetít életörömöt sugároznak. Különösen szeretem a "csoki" szekcióban található recepteket. Eddig, ha jó csokitortát kellett sütnöm, volt egy bevált receptem, mindig azt készítettem. Ma gondoltam, kipróbálok egy másikat is, de persze az újítás, átalakítás kisördöge nem hagyta nyugodni a fantáziámat.
Mivel a recept szerint 20 cm-es kapcsos formát kellett volna használni és nekem akkora nincs, rögtön kigondoltam, hogy felavatom az új kuglóf formámat. A receptben szereplő bevonat meg egyszerűen nem volt annyira szimpi: én ehhez a töményen csokis süteményhez valami kicsit pikánsat, savanyút képzeltem volna. A hűtőben feketecseresznye lekvár, krémsajt... meg is volt a megoldás.

Hozzávalók a kuglófhoz:
18 dkg puha vaj
18 dkg barna cukor
4 dkg étcsoki (70%-os, ha lehet)
3 tojás
5 dkg őrölt mandula
13 dkg liszt
1 kk sütőpor

A csokit vízgőz fölött megolvasztottam. A vajat a cukorral krémesre kevertem. A tojásokat egyenként tettem bele a vajas-cukros krémbe, majd tovább kevertem. Hozzáadtam az olvasztott csokit, a mandulát, majd összekevertem. A végén beleforgattam a sütőporral elkevert lisztet és a kivajazott, kilisztezett formába tettem, majd előmelegített 180 fokos sütőben kb 35 percig sütöttem.

A bevonathoz:
8 dkg étcsoki (70%-os)
2 dkg vaj
5 dkg tejszínes krémsajt
kb 5 dkg pikáns-savanykás lekvár (nekem fekete cseresznye)

Vízgőz fölött felolvasztom a csokit a vajjal, majd amikor teljesen elolvadt, leveszem a tűzről és elkeverem a krémsajttal meg a lekvárral. A kihűlt kuglófra kenem és a tetejét megszórom mandulaforgáccsal. Egy-két óra alatt megdermed, nagyon finom lesz!

Rakott kolompér kicsit másképp

Az a fajta rakott krumpli, ami klasszikusan krumplit, tojást, kolbászt és a tetején tejfölt tartalmaz, nekem túl száraz. Szeretem valamilyen, a kolbász kisült zsírjával összekeveredett szószba mártogatni, tunkolni az összetört krumplit... Így nem is emlékszem, hogy életem bármely háztartásában valaha is előfordult volna a klasszikus változat. Sokáig tartotta magát a Lajos Mari - Hemző Károly páros köteteinek egyikében szereplő francia rakott krumpli, ahol a szósz tejföl-tojás-reszelt sajt-szerecsendió keveréke volt, ezzel öntöttük nyakon a tepsiben várakozó alapanyagokat. Aztán amikor a saját konyhámban kezdtem tevékenykedni, a sajtfélékkel játszottam, illetve egyszer-egyszer készítettem "klasszikusan" is, rengeteg tejföllel.
Pár napja, amikor tervezgettem a hétvégi menüt, eszembe jutott még egy lehetőség a rakott krumpli megbolondítására. Stahl Juditnak van egy ketchupös hús receptje, amit nagyon szeretünk, bár kissé nehéz kaja (hús, angol szalonnával, tejszínnel, kolbásszal, füstölt sajttal, talán még hagyma is van benne), de gondoltam, a szószt elsüthetném a rakott krumplival is. Így született a mai ebéd ötlete, mindenki dicsérte!
A hozzávalókat nem írom le, csak a szószhoz valókat, mert a rakott krumplihoz szerintem mindenki maga tudja, milyen arányban kedveli az alapanyagokat.A szószhoz tehát (kb 1.5 kg krumplihoz, 5-6 adaghoz):
0.5 l tejszín
kb 1.5-2 dl ketchup
1 kis doboz tejföl
kb 25 dkg reszelt füstölt sajt
1 doboz sonkás krémsajt

Ezeket összekeverjük, majd a krumpli lerakásánál a réteget közé is teszünk keveset, a végén pedig ráöntjük a maradékot.
Tepsiben, jénaiban, Pataki tálban sütjük előmelegített sütőben kb 35-45 percig.

szerda, március 17, 2010

Szent Patrik napi kenyér - Irish soda bread

Az írek iránti szeretetem gyökerei még az angliai évemhez nyúlnak vissza. Ijesztő belegondolni, hogy az már 14 éve volt! Akkor találkoztam életemben először írekkel és volt valami megmagyarázhatatlan közösség-élményem velük. A vidámságuk, közvetlenségük, nyíltságuk, melegszívűségük magával ragadott, amikor velük voltam, mindig azt éreztem, otthon vagyok. A mai napig ápolom egyikükkel a kapcsolatot és március 17-n magamban mindig megemlékezek védőszentjük, Szent Patrik ünnepéről.
A szent a 4-5. század fordulóján élt. A Római Birodalomban született római-brit családban. Tizenhat éves korában ír haramiák elrabolták és rabszolgának vitték Írországba. A hagyomány szerint a nyugati part mentén tartották fogva, míg egyszer álmot látott és az Úr arra hívta, hoyg meneküljön Britanniába, ahol aztán papnak tanult. 432-be aztán -ismét egy látomás hatására - visszatért Írországba, hogy megtérítse az íreket. A legenda szerint a Szentháromság titkát például a háromlevelű lóhere képének segítségével próbálta magyarázni a kora keresztény ír lakosoknak. Áldásos és gyümölcsöző tevékenysége miatt nagy tiszteletnek örvendett már életében is. 461. március 17-n halt meg; ám halálának évfordulója csak a 17. századtól vált nemzeti ünneppé. Ma már világszerte írek és szimpatizánsok öltenek zöld ruhát az ünnep tiszteletére ezen a napon, tavasz kezdetén. (forrás: wikipédia)

Gyönyörű, híres imáját megzenésítve itt meghallgathatjátok, javaslom full hangerőn, hogy a zsigerekbe menjen, nagyon szép! Csak a szöveg pedig itt található.


Szent Patrik napján ír "szódakenyeret" sütöttem, tradicionális ír recept, s mivel sok variációt találtam, kicsit a magam ízlésére alakítottam.

Hozzávalók:
összesen kb 65-70 dkg liszt/pehely, nekem így oszlott el:

35 dkg fehérliszt
15 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
10 dkg kölesliszt (megőröltettem a bioboltban)
10 dkg aprószemű zabpehely
kb 3 dkg vaj
50 dkg író
1 tk szódabikarbóna
1 csomag sütőpor


Előmelegítettem a sütőt légkeverésesen 180 fokra. A száraz hozzávalókat összekevertem, majd összemorzsoltam a vajjal. Utána az íróval összegyúrtam, gyors mozdulatokkal, nem kell túl sokáig dolgozni vele. Kicsi lisztet adagoltam még, ahogy kívánta. Amikor úgy éreztem, hogy jó lesz, cipót formáztam belőle, sütőpapírral kibélelt tepsibe tettem és a tetejére késsel egy nagy keresztet rajzoltam (azt olvastam, hogy a hagyomány szerint az így keletkezett résen át távoznak a tündérek a kenyérből - ez annyira szép!). Betettem a sütőbe és kb 40 percig sütöttem, aranybarnára.

Az így elkészült kenyeret a kereszt mentén négybe törték és a negyedeket tovább törve osztották szét maguk között a családok, közösségek.
Ízre nagyon finom, gazdag textúrájú kenyér lett, langyosan estünk neki, gondolom, ha kihűlt, kicsit szeletelni is jobban lehet majd.

Rakott "menyasszony"

Korábban említettem, hogy a Csarnok Ázsia boltjában egy zacskó zita tésztát is a kosarunkba tettünk. Sajnos nem volt rá mód, hogy lefotózzam, pedig megérte volna, nagyon vicces! Olyan, mint egy óriás makaróni, kb 3x olyan vastag, ugyanúgy üreges a közepe. Kicsit utánanéztem a neten: a zita jelentése a délolasz tartományokban menyasszony. Itt részletes leírást találtok az összes tésztafajtáról, bámulatos, hogy mennyiféle van! A "milyen tésztához milyen szószt" kérdésre is választ kapunk az oldalon.
A zita remekül illik a sűrűbb, darabosabb, húsos szószokhoz, amilyen az enyém is volt.

Hozzávalók:
50 dkg zita tészta
1 nagy fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
kb 60 dkg darált hús
2 hámozott paradicsom konzerv
kb 1.5 dl paradicsomlé
só, bors
olaj
oregano
bazsalikom

1 nagy doboz tejföl
ízlés szerint reszelt sajt, kb 20 dkg, nekem vegyesen volt edami, füstölt

Grana Padano vagy parmezán a tetejére

A hagymát apróra vágtam, olajon fonnyasztani kezdtem, hozzáadtam a fokhagymát is, majd a húst megpirítottam. Ráöntöttem a paradicsomos dolgokat és lassú tűzön rotyogtattam kb 35-40 percig. A főzés legvégén tettem bele a fűszereket. Közben kifőztem a tésztát... nem engedtem a kísértésnek és nem törtem össze főzés előtt, pedig sok ehlyen már összetörve árulják. De szerintem annyira jópofa volt az óriásmakaróni! Igaz, kicsit szenvedtem, mire beletuszkoltam őket a főzővízbe, izgultam, hogy mire a teteje is beleér, megfő az alja, de végül szépen megfőtt mind. Amikor késze lett a tészta, leszűrtem és egy nagy jénaiba tettem. Rákanalaztam a húsos ragut és óvatosan összekevertem, nehogy a tészta összetörjön. A tejfölt összekevertem a sajtokkal és ezt kentem a tetejére. A legvégén megszórtam a Grana Padanoval. Előmelegített sütőbe toltam (180 fok) és átmelegítettem, megpirítottam a tetejét.
Nagyon finom lett, s megállapítottuk, hogy bár sokszor készítem ezt a ragut tésztával, egyszerűen más fajta tésztával, sütőben sütve, kicsit a teteje megbolondítva...egész más ízű lett, nagyon-nagyon finom!

kedd, március 16, 2010

K mint képek, Kriszta, köszönöm!

Pár hete írtam arról, hogy mennyire nehéz megtalálni azt a bizonyos blogsablont, amit aztán szívesen nézek sokáig, naponta, ami tényleg kifejezi azt, amiért én ezt az egészet elkezdtem, ami nem csak azt fejezi ki, hanem engem magamat és mindazt, amit szeretek: főzést, ételeket, írást, gondolkodást, szépséget, ízlést, egyszerűséget. Amikor sokórányi keresés és kb 5-6szoros sabloncsere után is úgy nyitottam ki a blogomat, hogy jajj...ez nem igazán tetszik, akkor döntöttem úgy, hogy most egy ideig szünetet tartok. Keresek valami nagyon egyszerűt és annál maradok amíg szembe nem jön valami igazán "fogamra való".
A csapongást páran végigkövették, köztük Kriszta is. Az egyik felnőttkori barátom, az egyik legújabb. Nem kell sokat beszélnünk ahhoz, hogy sok mindent értsünk egymásból, ugyanakkor jó sok mindent átbeszélni, amiben meg különbözőek vagyunk. A különbözőségek nem félelmet keltők, nem rejtőzködésre, visszahúzódásra ösztönzők, hanem pont ellenkezőleg, építőek, bizalmat erősítőek. Fantasztikus ezt tapasztalni, nagyon hálás vagyok érte.
Szóval valahogy tudtam, éreztem, hogy Kriszta jól rajzol. Erről ugyan nem esett szó, de ő egyszerűen olyan. És megkértem, hogy próbáljuk már meg, rajzoljon nekem valamit, ami esetleg állhatna a blog hátterében. Ennek eredményeként születtek meg a tündéri rajzok, egyszerűen beleszerettem! Remélem, a kedves olvasóknak is tetszik, javasoltam Krisztának, hogy ha jelen hivatását megunná és váltani akarna, akkor illusztrátorként biztosan jól keresne! Vagy majd én írom a szakácskönyvet, ő meg illusztrál! :))
A méretezésen, elrendezésen még dolgozunk, addig ilyen nagyban gyönyörködhet minden erre tévedő nem csak kenyérben, hanem minden másban, ami konyha...
Kriszta! KÖSZÖNÖM!

Spenótos tészta

A spenót, mint főzelék nem örvend nagy népszerűségnek a családunkban. Más formákban viszont kezdi belopni magát a család férfitagjainak szívébe...akarom mondani gyomrába. Spenótos rakott tészta, spenótos lepény, spenótos puliszka... mind el szoktak fogyni, sőt!
Ma csak egy gyors ebédre volt idő, és a piacon nem bírtam ellenállni a spenótnak, vettem két marékkal (21 dkg). Nagyon egyszerű, nagyon finom ebéd kerekedett! Praktikus baba-mama ebédnek is, Vicusnak turmixoltam kicsit a fokhagymás spenót és a tészta keverékéből, forralt vízzel felengedve. A zöldségeket nem fogadja olyan lelkesedéssel, mint a gyümölcsöket, de ebből kb 10 kanállal megevett.
Hozzávalók 2 felnőtt és egy baba adaghoz:

25 dkg tönkölytészta (orsó)
2 marék spenót
2 gerezd fokhagyma
kb 1.5 dl tejszín (én ma zabtejszínnel készítettem)
kb 5 dkg reszelt Grana Padano (vagy természetesen parmezán)
só, bors

Vizet forralok a tésztának és amíg fő, elkészítem a spenótot. Bő vízben megmosom, szerintem az egész ebédműveletnek ez a legidőigényesebb és legmacerásabb része. Ha ezen túlvagyok, akkor felvágom, kis olajon megfonnyasztom, rádobok két gerezd összepréselt fokhagymát, kevergetem kicsit. Leszűröm a megfőtt tésztát, visszateszem a lábosba és mehet rá a spenót. Miután a babának kivettem pár evőkanállal a spenótos tésztából, mehet rá só, bors, ráöntöm a tejszínt és még egy kicsit összemelegítem. A végén ráreszelem a sajtot, picit várok, hogy ráolvadjon és ...jöhet az élvezet!

Kukoricás kenyér

Hétvégén megint kenyeret sütöttem, alapul megint a Holló és Tsa már emlegetett könyve (Kenyérsütés) szolgált...és megint változtattam rajta egy kicsit. Az eredmény egy olyan fajta kenyér lett, amiből ha két szeletet eszel, akkor ebédig tuti nem leszel éhes. Én az ilyet szeretem, de nem mindenki, úgyhogy aki nem híve a tömör, kicsit száraznak ható, telítős kenyereknek, az ezt semmiképp ne süsse meg!

Hozzávalók:
összesen 60 dkg liszt, ez nálam így oszlott el:
20 dkg kukoricaliszt, 20 dkg simaliszt, 20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
2 tk tengeri só
2 dl tej
fél élesztő
1 tk cukor
1 ek olívaolaj
1.5 dl langyos víz

A liszteket összeszitálom, hozzáadom a sót. Langyos cukros tejben felfuttatom az élesztőt, majd az olajjal együtt a lisztkeverékhez adom. A langyos vízzel kemény tésztává gyúrom és letakarva min. 1 órát kelesztem (nekem több, mit két órát kelt, utána viszont nem maradt időm a második kelesztésre, így hideg sütőbe tettem, és addig kelt, amíg a sütő melegedett, lehet, hogy emiatt is lett tömörebb). Utána átgyúrjuk, ovális cipót formázunk belőle, a sütőlemezre tesszük (alá sütőpapírt vagy kizsírozni), a tetejét kétszer-háromszor bevágjuk, majd még kb 30 percet kelesztjük. Előmelegített 190 fokos (légkeveréses 170, középen) sütőben kb 35-40 perc alatt aranybarnára sütjük.

Villámdesszert: citromos-kókuszos sült ricotta

Hétvégén készítettem ezt a nagyon egyszerű édességet, az ihletője Dolce Vita volt, nála láttam ennek a csokis-narancsos változatát. De most valahogy citrom lázban élek, állandóan citromos édességeket készítenék, így született ez a citromos-kókuszos sült ricotta:

Hozzávalók:
50 dkg ricotta
1 tojás
1 citrom héja, leve
kb 4 ek barna cukor
kb 4-5 ek kókuszreszelék

A hozzávalókat krémesre dolgozom a robotgéppel, majd a muffintepsi mélyedéseibe kanalazom őket és előmelegített sütőben 180 fokon kb 20 perc alatt megsütöm, amíg a teteje elkezd barnulni.

Ui.: Nekem volt egy kicsi maradék omlós tésztám, úgyhogy a fele ricotta alá tettem belőle, a másik fele magában sült. Mindkettő nagyon finom lett!

hétfő, március 15, 2010

Indiai csirkecombok

Húúúú, annyi recept vár begépelésre, de mivel ebédvendégek jönnek, most csak a legrövidebbet.

Szombat délelőtt: Vicus alszik, Apa kicsit még dolgozik, Mami és Bucus...irány a Nagycsarnok! Nagyon régen voltam utoljára, el is felejtettem, hogy milyen jó! Néha Cserpes termékekért megyek, elképesztően jó árban van, férjem szerint övék a legjobb epres joghurt, de tejet, túrót is náluk szeretek venni. Most is ez volt az egyik célunk, feltankolni Cserpesből. Meg persze ihletet kapni, kitalálni útközben a háromnapos menüt, a világ legjobb bolti kiflijét eszegetni és a tavaszt keresgélni a standok között...ha már kint a tél ennyire nem akar indulni a föld másik felére.
A villamosozás Bucusnak még külön élmény volt, úgyhogy jó kis délelőttnek néztünk elébe.
Minden jól alakult, még Zs-vel is találkoztunk, ami külön fénypontja volt a piacolásnak. Kifli a zsákban, Bucus eszegeti, irány a hentes, csirkemell, comb gyönyörű, veszünk...de mi is legyen vele? Kicsit a csirkecombbal is úgy vagyok, mint annak idején a sütőtökkel voltam, hogy próbálom megszeretni, haladok is, csak valahogy még mindig macerás nekem kicsit a csontokat körberágni, a húst lefejteni, a bőr meg, na azt valahogy eleve nem nagyon szeretem. Nem baj, most nagy a lendület, gondoltam magamban, majd valamit kitalálok.
Utolsó állomásként bementünk még az Ázsia boltba az alagsorban. Már ahogy beléptünk, éreztem, hogy elgyengülök, a sok különlegesség, bőség elkápráztat! Amikor pedig a fűszeres polc felé fordultunk, na ott aztán végem volt! Nem győztem olvasni a rengeteg félét, töltekeztem már a nevekkel is... aztán egyszercsak szembe jött A MEGOLDÁS: indiai szárnyas. Ez lesz az, indiai csirkecombokat fogok készíteni! Vettem még indiai ötfűszert, marokkói fűszerkeveréket, Bucus választott zita tésztát (ebből lesz a mai ebéd, poszt később), finom teát.
Elégedett fáradtsággal vettem az ölembe a Nagyot a villamoson hazafelé és tervezgettem a csirkecombok sorsát...

Hozzávalók:
4 db csirkecomb
1 pohár joghurt
2 ek olívaolaj
2 tk indiai szárnyas fűszerkeverék (de gondolom, curry keverékkel is jól működik)

só, bors

A csirkecombokat megmostam, megszárítottam. A joghurtot összekevertem a fűszerrel (só, bors még nem!) meg az olajjal, egy tepsibe tettem a combokat és mindkét oldalukat bekentem a joghurtos páccal. Jó lett volna előző este elkészíteni, de elfelejtettem, így reggeltől kb 2.5 órát állt a pácban. Sütés előtt sóztam, borsoztam, majd hideg sütőbe toltam a tepsit, légkeverésesen 160 fokra (rendes 180) és lefedve kb 45 percig sütöttem. Utána levettem róla a fóliát, magasabbra tekertem a hőfokot (lgk 180) és további 15 percig sütöttem, a végén kb 5 percet grilleztem, hogy szép pirosak legyenek. Az eredmény hihetetlenül omlós, ízletes csirke lett! Főtt rizst és sült cukkinit-répát ettünk hozzá, legközelebb sütök naan kenyeret.

szerda, március 10, 2010

Karfiol-csicseriborsó curry

Különös élmény, nagy ajándék felnőtt korban jóbarátra lelni. Legalábbis számomra mindenképpen. Ugyan nincs sok évnyi, sok tízévnyi átélt élmény, nincsenek közös barátok, emlékek. Talán éppen ezért, amikor emberi fejlődésünk egy adott szakaszában találkozunk, van lehetőségünk őszintén odatenni magunkat az új barátságban, hiszen nem raktuk egymást különböző skatulyákba az évek alatt.
Nagy hála van bennem, hogy az elmúlt időben több ilyen embert is kaptam ajándékba.
Egyikőjük holnap nagy útra indul. Testileg-lelkileg egyaránt. Őrá gondolva született a mai ebéd ötlete és kicsit én is elmerengtem az étel készítése közben annak szimbolikus vonatkozásain.
Hagymavágás - és sírás - közben arra gondoltam, hogy bizony szenvedéssel jár az, amikor az életünk alapjai meginognak, átrendeződnek. Az új születésének fájdalma megkerülhetetlen. Miközben a karfiolt szedtem rózsáira (milyen szép kifejezés!), eszembe jutott, hogy mennyi minden van, ami egészben túl nagy, ehetetlen, felfoghatatlan, kezelhetetlen. Részeire kell bontanunk ahhoz, hogy élvezni tudjuk, hogy be tudja tölteni küldetését (lásd önismeret). És mondhatnám tovább...hogy a fűszerből milyen kicsi is elég, s mégis az adja meg az étel karakterét. Hogy milyen sokat számít, hogy éppen megfelelőre puhuljon a zöldség, mennyire finom tud lenni akkor!

De nem akarom szaporítani a szót. Jó utat, kedves barátom! Kívánom, hogy nyitott szívvel találjon téged minden, ami utadon eléd jön!
(És hogy minél több indiai finomságot meg tudjál kóstolni! :)


Hozzávalók:

1 közepes fej vöröshagyma
1 csomag újhagyma
3 gerezd fokhagyma
2 tk curry fűszerkeverék
1 közepes fej karfiol
1 (kb 40 dkg-os) csicseriborsó konzerv
1 hámozott paradicsom konzerv
1 doboz kókusztej (nekem egy 400 gr-os konzervem volt)

bors
olaj

Pici olajon megdinszteltem a hagymát az újhagymával, pár perc után hozzáadtam a fokhagymát is. Amikor kezdett illatozni, beletettem a curryt és kb fél percig kevergettem, majd mehetett a karfiol, a csicseriborsó. Újabb 1 perc kevergetés után adtam hozzá a paradicsomkonzervet és a kókusztejet, sóztam, borsoztam és felforraltam. Utána levettem alatta a lángot és lassú tűzön kb 20-25 percig főztem, amíg a karfiol meg nem puhult. Így is kicsit roppanós lett, de éppen még nagyon finom. Én most barna rizzsel ettem, de tervezem, hogy legközelebb sütök hozzá naan kenyeret, az sem tűnik egy nagy mutatványnak.
Őszintén szólva nem vagyok egy nagy karfiolbarát... de ebben a formában a csicserivel nagyon-nagyon ízlett!

kedd, március 09, 2010

Céklás-narancsos-csokis koszorú

Amíg a süti készült, folyamatosan a poszt bevezetését fogalmazgattam. Nem direkt, csak úgy jöttek a mondatok. Két szálon futottak: az egyik az amatőr szakácsművészet feletti elmélkedésem, a másik pedig a bizonyos ételek esetében oda nem illő alapanyagok.
Az első témán a blog kezdete óta gondolkodom, illetve talán még régebb óta. Talán azóta, hogy elkezdtem gasztroblogokat olvasni. Vannak már, akiket rendszeresen olvasok és egy-egy végigrohant délelőtt, kapkodós bevásárlás, nem igazán sikerült étel után olykor-olykor eltöprengek, hogy vajon ők hogy csinálják. Ők, akik közül páran már könyvet jelentettek meg, mások újságokban szerepelnek, megint mások "csak" nagyon jól főznek és írnak. Sokszor eltöprengek azon, hogy tényleg nekem milyen helyem is van a rengeteg jól főző magyar nő között. Hogyan jut el valaki ilyen magas szintre? Mennyit kell odafigyelve, tudatosan főzni ahhoz, hogy mondjuk saját recepteket találjon ki? Vagy a legtöbben a netről, újságokból szerzik az alapötleteket, aztán azon változtatnak? Érdekelne az is, hogy hogyan főznek? Heti menüt terveznek? Vagy az aznapi ihlet szerint? (Én pl soha nem voltam képes előre heti menüt tervezni, mert olyan sokszor változott volna mindig, hogy nem láttam értelmét. Sokszor főzés előtt pár órával, a piacon jönnek az ötletek, és ez a lelkesedés, ihlet segít abban, hogy igazán jól sikerüljön valami.) Számomra érdekes kérdések ezek, magammal kapcsolatban is. Merthogy én most fürdöm az Internet adta lehetőségekben, élvezem, ahogy egy-egy recept beindítja a fantáziámat, de szorgalmasan kiírom magamnak azt is, amit úgy, ahogy van, ki szeretnék próbálni. Ez a süti is így született, ihlet Lila Fügétől, de végül más lett kicsit és ez olyan jó! Kicsit az én süti-gyerekem is, büszke vagyok rá!

Furcsa párosítások, meglepő triók, különleges hozzávalók... úgy tűnik, manapság nagyon trendi "máshogy" főzni. A répatortát már megszoktuk, a sütőtök édességekben való megjelenésének jogát sem vitatja senki, de még mindig vannak olyan alapanyagok, amiket nehezen tudok elképzelni egy sütemény alkotórészeként. Ilyen a cékla is. Aztán amikor ezt a céklás receptet megláttam, mégis befészkelte magát a kisagyamba. Igen, nekem is van otthon 3 céklám, kb három hete a hűtőben ülnek, kéne velük kezdeni valamit. De azért jó lenne valami egyéni ötletet is beletenni, hogy mégse ugyanazt a receptet csináljam. Ok, lesz, ami lesz, nekiláttam, az egyik céklából Vicusnak pépet főztem és lemértem a maradék kettőt megfőzve. 20 dkg, pont a fele annak, ami kéne a sütibe. Jaj, de jó, jöhet 20 dkg egyéni elképzelés! Valahogy a fejemben a cékla párja a narancs, így került bele 1 narancs leve, és beletettem még 1 doboz Philadelphia krémsajtot, "ártani nem árt" alapon. Cukorból sokkal kevesebbet tettem az eredetinél, csokiból kicsit többet. És szorgalmasan felírtam magamnak minden hozzávalót, hogy ha jól sikerül, meg tudjam ismételni. Jelentem, fantasztikus lett, úgyhogy az ismétlés garantált!
Kuglófforma híján koszorú formában sütöttem.
Azért, Lila Füge, köszönöm!

Hozzávalók:
20 dkg céklapüré
1 narancs leve
1 doboz Philadelphia krémsajt
1 tojás
15 dkg sötét barnacukor
13 dkg puha vaj
1 tk vaníliakivonat
25 dkg liszt
1 csomag sütőpor
pici só
18 dkg olvasztott feketecsoki (70%)

A céklapürét elkevertem a narancslével és a krémsajttal. A vajat és a cukrot krémesre vertem, majd hozzáadtam a tojást és kikevertem. A cukros-vajas egyveleget a céklapüréshez adtam, beleöntöttem a vaníliakivonatot és jól összekevertem. Hozzáadtam a gőz fölött megolvasztott csokit is majd a sütőporral elkevert lisztet. Kivajazott, kilisztezett koszorúformába tettem, elsimítottam, majd előmelegített, 180 fokos sütőben kb 35 percig, tűpróbáig sütöttem. Vigyázva leszedtem a formáról, nehogy összetörjön és hagytam kihűlni. amikor kihűlt, megszórtam porcukorral.

Spenótos-juhtúrós pite

Nem csak az édes pitéket szeretem, enni és készíteni egyaránt, de a sósakat is. A francia quiche-t, a különböző angolos pitéket nem tudom megunni. Az alaptészta sós-omlós, ezt is Jamie (Jamie természetesen) már emlegetett könyvéből vettem (bár ő rozmaringot és kakukkfüvet is tesz a tésztába, én most ezeket a töltelék miatt kihagytam), a tölteléket pedig én találtam ki. Az eredmény... lefotózni sem tudtam, mert egy kis darab maradt csak belőle. Az is csak azért, mert az esti vendégeink tudták, hogy különleges desszert jön még és senki nem akarta bevállalni az utolsó darab kis pitét. Nem baj, jó lesz holnap reggelire! Egyébként az inspiráció Rachel Allentől ered, nála láttam spenótos pitét chorizo kolbásszal és sertéshússal, de nekem ez túl nehéznek tűnt vacsorára, így lett juhtúrós a spenót.
Miközben készítettem, megint arra gondoltam, hogy milyen egyszerű ez is, a töltelékeknél tényleg csak a fantázia szabhat határt a számtalan lehetőségnek. A tésztát pedig akár előre is el lehet készíteni, a fagyasztóban is jól elvan pár hétig. A profik biztosan tartanak a mélyhűtőben pár adag édes és sós omlós tésztát, just in case... Na, én nem vagyok az, de így is csak 5 perc volt összedobni.
És amíg a fagyasztóban hűlt, addig megcsináltam a tölteléket.

Sós omlós alaptészta:
25 dkg liszt
10 dkg hideg vaj
2-3 dkg erősebb sajt (én most cheddart használtam)

1 tojás
hideg víz vagy tej

Gyors mozdulatokkal elmorzsolom a lisztet és a vajat, majd a közepébe mélyedést formázok és beleütöm a tojást, belereszelem a sajtot és hozzáöntöm a folyadékot. Megint csak gyorsan dolgozva összegyúrom a tésztát és ha kész, fóliába csomagolom és minimum fél órára a hűtőbe (vagy ha nics enyi időm, akkor a mélyhűtőbe 15-20 percre) teszem. Közben elkészítem a tölteléket, nálunk ma ezt:

45 dkg mirelit spenót
15 dkg juhtúró
1 tojás
2 dl főzőtejszín
3 gerezd fokhagyma
kb 5 dkg reszelt sajt (érett cheddar)

bors
(én beletettem apróra vágva az ebédemből megmaradt baconbe tekert csirkemellet, jót tett neki; bizony elbír akár kis baconszalonnát is)

A spenótot tűzön kiolvasztottam, elpárologtattam a levét, amennyire lehetett. Amikor kicsit kihűlt, belekevertem a juhtúrót, fokhagymát, hozzáadtam a tojást, tejszínt, sót, borsot és az apróra vágott, baconbe tekert csirkemellet. Beletettem a reszelt sajtot is.

A tésztát kivettem a hidegről, köralakúra nyújtottam, akkorára, hogy a piteformába helyezve kicsit túllógjon a széleken. Kivajazott formába tettem, rákanalaztam a tölteléket, majd kicsit visszahajtogattam a töltelékre a kilógó tésztát.
Előmelegített sütőben 180 fokon kb 45 percig sütöttem. Ha több időm lett volna, friss salátát és sajtmártást is kínáltam volna hozzá, így csak magában ettük, de így is nagyon finom volt!

Kefíres kenyér

Az írós az utolsó morzsáig elfogyott. Nagy szó, mert őszintén be kell valljam, hogy néha bizony dobunk ki kenyeret. Olyat, ami szinte két-három nap után "feladja" földi életét és hirtelen egy éjszaka alatt több lesz rajta a penész, mint a héj. Na, akkor az - férjem szavaival élve - kuka street. De az írós kenyeret, ami az új kenyérsütési láz első darabja lett, megettük. Úgyhogy ma reggel már gondolkodtam, milyen legyen a következő. Sőt, közben kitaláltam, hogy ajándékba is sütök egyet. Elindult a fantáziám, körülbelül az írós arányait vettem és így született meg a mai kenyerünk.

Hozzávalók:

30 dkg fehérliszt
25 dkg rozsliszt
kb 2 dl kaukázusi kefír
kb 1.5 dl meleg víz
1 csomag szárított élesztő
pici cukor


A kétféle lisztet összeszitáltam, beleraktam az élesztőt, a sót. A cukrot feloldottam a meleg vízben és kefírrel együtt a lisztekhez öntöttem. Dagasztás után kemény, de rugalmas tésztát kaptam, majd kb 2.5 órát kelesztettem langyos helyen. Ekkor átgyúrtam, majd kenyérformára alakítottam, sütőpapírral kibélelt sütőlapra tettem, a tetejét három helyen bevágtam és hagytam kelni még kb fél órát. Előmelegített sütőben légkavarásos üzemmódban, alul kb 40 perc alatt lett belőle aranybarna héjú, kongó kenyér. (Tényleg olyan egyszerű!)

vasárnap, március 07, 2010

Almás pitepie

Amikor pár napja a Good Food oldalát nézegettem, észrevettem, hogy erre a hétre hirdették meg a "pite hetét", sok jó édes és sós piterecepttel. Akkor elterveztem, hogy a vasárnapi vendégeknek klasszikus angol almáspitét készítek vaníliamártással; és egyben jó okom kerekedett arra, hogy végre vegyek egy klasszikus angol piteformát. Már régóta vágytam rá, és a piac felső szintjén lévő konyhaboltban jó áron lehetett kapni. Elballagtam, boldogan jöttem haza vele és bújni kezdtem az autentikus forrásokat: Jamie, Delia Smith a neten, a Good Food oldala. És megintcsak rájöttem, hogy ez milyen egyszerű. Sokmindennel vagyok így mostanában: rájövök, hogy sokszor túl nagy faksznit csinálok olyan dolgokból - nem csak az étkezés területén -, amik egyébként egyszerűek lennének. Esetleg picit jobban kell elterveznem a napot, jobban, időben észnél kell lenni és akkor könnyen változatosabbá tehetem az étkezésünket és örömtelibbé az életünket.
Nézegettem, keresgéltem és Jamie új könyvéből (Jamie természetesen) vettem végül az alaptésztát:

500 gr sima liszt
100 gr porcukor
250 gr hideg vaj apró kockákra vágva
1 citrom reszelt héja
2 tojás egészben felverve
kevés tej (én Bucus tejalergiája miatt hideg vízzel helyettesítettem)

A lisztet a cukorral leszitálom, a vajjal összemorzsolom, majd hozzáadom a két tojást és kevés hideg folyadékkal, gyors mozdulatokkal összegyúrom a tésztát. Sokáig nem szabad gyúrni, akkor nem lesz jó omlós. Fóliába tekerem és minimum fél órára a hűtőbe küldöm.

A tölteléke most nálunk így nézett ki:

Bő 1 kg almát meghámoztunk és kisebb darabokra vágtunk (nem baj, ha nem szabályos, sőt!). Kb 5-7 dkg vajat és 10 dkg barna cukrot megolvasztottunk a serpenyőben, amikor a vaj megolvadt, rádobtuk az almát, hozzácsavartuk a citrom levét és még kb 10 dkg aszalt sárgabarackot is beletettünk. Mazsola nem volt, a fiúk nem is annyira szeretik sütibe, maradt a barack, de bármilyen gyümölccsel lehet variálni (Jamienél szeder van, de lehetne körével, áfonyával, és persze mindenféle nyári gyümölccsel majd). Tettem még hozzá egy kevés mézeskalács fűszerkeveréket és kb 15 perc alatt puhára pároltam.

A tésztát kettéosztottam, mindkettőt kb szűk 1 cm-re nyújtottam ki, az egyikkel kibéleltem a kivajazott piteformát, belekanalaztam a gyümölcsöt, rátettem a másik réteg tésztát, rányomkodtam, a széleit behajtogattam, a tetejét megkentem egy kis tojással és megszórtam egy pici cukorral. Előmelegített 180 fokos sütőben kb 50 percig sütöttük, amíg aranybarna nem lett a teteje. Vaníliaöntettel ettük, nagyon jó volt! Az előkészítése összesen kb 20-25 percet vett igénybe, de ami a legnagyobb büszkeségem, hogy Bucus annyira ügyesen segít már a konyhában, hogy ő maga morzsolta a lisztet a vajjal a tésztánál, teljesen egyedül, nekem utólag sem kellett hozzányúlnom! Igazi őstehetség:) !


Ja! És hogy pite vagy pie? Barátaink jót mosolyogtak, amikor büszkén mondtam, hogy én bizony apple pie-t sütöttem nekik, hogy akkor most ez miért is nem pite? Merthogy kiderült, hogy a pitetészta is ugyanez, vagy nagyon hasonló, de mégis. Nekem a magyar almás pite és az angol apple pie nem ugyanaz, mégha a hozzávalók meg is egyeznek. Mint ahogy más az eső illata, máshogy süt a nap, más színe van a fűnek és az égnek ott és itt. Nem jobb, nem rosszabb, de más. És én ezt a mást...ezt nagyon élvezem.
Úgyhogy ez marad pie, azt tudom, jól, a magyar pitében még van mit fejlődnöm.

szombat, március 06, 2010

Írós kenyér

A második sütőben sült kenyerem leírhatatlanul finom lett! Van ebben valami különös gyönyörűség, ízlelgetni, eszegetni a saját kenyeremet, ujjong belül valami, hogy de jó! És kérdezi, hogy ha ez ilyen egyszerű és felemelő, akkor miért nem sütök gyakrabban? És fogadkozom, hogy de, de, mostantól gyakrabban fogok, mert tényleg olyan egyszerű és felemelő és gyönyörű!
Vajjal, baracklekvárral...tökéletesen egyszerű és egyszerűen tökéletes.

péntek, március 05, 2010

Jegyesajándék

Ez a történet 2003. július 18-n kezdődött. Anglia, Bournemouth, tengerpart. Két szerelmes, akik egy ideje tudják már, hogy együtt akarnak maradni örök életükre, de még egymás előtt is titkolják. Illetve a lány nem annyira, a fiú inkább. Ahogy ez lenni szokott. Gyönyörű napsütés, kora este, tengerparti séta, egymás mellé telepedés. És játék... Korábban úgy szólt az ígéret, hogy majd egy meleg nyári napon történik... És most ott van a homokban a kép, hátulján az írás, a szerelem tanúságtétele, és a kívánság, hogy ez mindig maradjon így... És egy kis sarokban, kicsi betűkkel, hogy "egy meleg nyári napon"... Leírhatatlan! Öröm, könnyek! Nevetés, hogy akkor most kéne valami olyasmit mondani, hogy igen, de nem is kérdeztél semmit, akkor most mit is mondjak? Semmit, tudjuk mind a ketten.
Aztán egy hónapra rá, immár az ezüstgyűrűvel az ujjunkon kaptam egy ajándékot. Jegyesajándékot. Egy biciklit. Nem is tudom, mikor volt utoljára saját biciklim, kislány koromban talán. Nehéz volt eldönteni, minek örülök jobban, a biciklinek, vagy magának a ténynek, hogy a jegyességünk arra ösztönözte Őt, hogy ajándékot vegyen nekem. Nagyon boldog voltam! Álmodoztam nagy közös biciklitúrákról, meg hogy majd családilag is, a gyerekekkel, megyünk-tekerünk, kifáradunk, este tábortűznél jókat beszélgetünk, egymás hátát körbemasszírozzuk... És tényleg használtuk is. Ő is meg én is, főleg Ő. Bp-n is, amikor 5 hónapig nem volt munka, nem volt autó, sokat és örömmel járt vele. Meg Kenesén is, Bucussal hátul, ketten a fiúk, külön a Mami...szóval szerettük a biciklit. Nagyon.

Aztán ma délelőtt elszaladtam a gyerekekkel valamiért, oda vissza háromnegyed óra alatt megjártuk az utat. S mikor átléptünk a lengőajtón, fura érzés lett úrrá rajtam. Itt valami hiányzik! Te jó ég! ELLOPTÁK A BICIKLIT! Valaki feljött az ötödikre, elvágta a láncot és elment vele. Düh, tehetetlenség, elkeseredés, szomorúság...mind-mind ott nyomultak a torkomban, közben Bucus nem értette, miért kezdenek el potyogni a könnyeim és miért kapom elő a telefont. Együtt dühöngtünk, bosszankodtunk, értetlenkedtünk...sirattuk. Amennyire egy munkanap közepén, telefonon ezt lehet. Hogy jön ahhoz valaki...? Nem értem, a lelkét nem értem az ilyen embernek! Közben látom Bucus kétségbeesett arcát, bújik hozzám, az ölelésével is vigasztalni akar és elindul a gyerek-terápia. "Mami, méjt vitték el a biciklit? Mami, méjt vagy szomojú? Mami, méjt vagy dühös? Mami, méjt kellett annak a bácsinak a bicikli? Mami, méjt szejetted nagyon azt a biciklit?" És így tovább... Tízszer-tizenötszöt átbeszélgetjük a dolgot. Néha annyira a düh van elöl, hogy megkérem Bucust, most egy kicsit ne beszéljünk róla. Elfogadja, de aztán kb 10 perc múlva rám néz, várakozóan: "Most máj lehet?" És ahogy egyre többet beszélgetünk, szépen helyére kerülnek a dolgok, kérdések és válaszok is jönnek. Jó elmondani, hogy miért volt fontos nekem, nekünk, jó kicsit túllépni az első dühön és tehetetlenségen, jó, hogy ösztönösen segít nekem ez a kicsi háromésfél éves, hogy kívülről is lássam a helyzetet.
Mennyire ragaszkodom a tárgyaimhoz? Mit jelent egy ilyen helyzetben szabadnak lenni? Jelenti-e hogy minél hamarabb túllépek a rossz érzéseken? Milyen értéket tudok találni ebben a helyzetben (ezen még gondolkoznom kell)?

Érdekes, hogy sokszor, amikor úgy érzem, nagyon klappolnak a dolgok, akkor jön valami, egy helyzet, egy találkozás, egy mondat, ami épp az ellenkezőjét sugallja. A blog kezdete óta, amióta érzem, hogy az eddig bennem szunnyadó energiák egy része végre előtörhet, helyet kaphat az életemben, a többi területen is jobban mennek a dolgaim, jobban érzem magam. Több mindenre van időm, erőm, türelmesebb, elfogadóbb, rugalmasabb, megengedőbb vagyok. És ez nagyon jó. Erőt ad, ahhoz is, hogy jobban értsem, meglássam, vajon mi lehet számomra ennek a mai történetnek az üzenete.

Mindenesetre azt már tudom, hogy a dühömet kenyérbe dagasztom majd, a második dagasztásnál, ott jó helye van, a 200 fokos sütőben meg majd kisül, elsül...

Még az avokádós süti után maradt jó 3 dl íróm, amit szerintem azelőtt soha, semmihez nem használtam. De emlékeztem, hogy az egyik kenyérsütős könyvemben mintha lenne egy recept... Így készül (még pihen, estére lesz kész, de majd megírom, hogy milyen lett):

Hozzávalók:
összesen kb 80 dkg liszt, nekem most fele rozs, fele sima

2.5 dl tej (én vizet használtam, mivel Bucus tejallergiás)
1 élesztő
pici cukor
3 dl író (híg joghurt, kefír is lehet)
liszt a dagasztáshoz, tepsihez

A liszteket a sóval összeszitáltam. A meleg vízben feloldottam a cukrot, majd felfuttattam benne az élesztőt. Az írót is megmelegítettem. A folyadékokat a lisztkeverékhez öntöttem és kb 5 percig dagasztottam a tésztát, hogy kemény, de rugalmas legyen. Letakartam és még most is kel (4 órája)... Délután majd újra átdagasztom, tepsire teszem, a tetejét bevágom, még hagyom kelni, minimum fél órát és 200 fokos sütőben megsütöm, kb 40 perc alatt.

Forrás: Írós kenyér in Kenyérsütés, Holló és Társa Kiadó

csütörtök, március 04, 2010

Az ír konyhatündér répatortája

Létezik ám gasztro-élet Jamien és Nigellán túl is a messzi Angliában, csak hozzánk valahogy nem nagyon jutnak el a többiek. Két számomra kedves szakács receptjeiből igyekszem majd minél többet itt felvonultatni: ők Rachel Allen és Nigel Slater. Könyveik magyarul nem jelentek még meg, angolul hozzáférhető, a neten is lehet sok mindent találni, meg mostantól itt is.

Rachel Allent valahol úgy jellemezték, hogy ő az írek szőke Nigellája. Dublinban nevelkedett, majd 18 évesen a híres Ballymaloe főzőiskolában tanulta a szakácsmesterséget. Azóta 4 könyve jelent meg, főzőműsorokat vezet a TV-ben, újságíróként is dolgozott és nem utolsó sorban három gyermek édesanyja.

Ez tehát az ő répatortája, egyszerűen fantasztikus, kicsit változtattam a recepten, de az eredetit meg lehet nézni videón is, itt:

Hozzávalók:
2 tojás
10 dkg cukor
10 dkg méz
140 ml olaj

25 dkg reszelt répa (nekem csak 15 dkg volt, tettem bele még 10 dkg körtét is, nem ártott neki!)
10 dkg mazsola
7.5 dkg apróra vágott dió

17.5 dkg liszt
1 tk sütőpor
1 tk szódabikarbóna
fél tk fahéj
1 tk mézesfűszer keverék
pici só

A tojásokat a cukorral, mézzel, olajjal habosra keverjük. Hozzáadjuk a répát, a mazyolát és a diót, majd az összeszitált többi hozzávalót is. Kivajazott, kilisztezett őzgerinc vagy kenyérformába öntjük és előmelegített 170 fokos (légkavarás 150) sütőben kb 1 órát sütjük.
A tetejére a következőkből krémet készítünk:
25 dkg krémsajt vagy mascarpone
5 dkg puha vaj
1 tk vaníliaaroma
10 dkg porcukor
1 klementin/narancs kicsavart leve

Amikor kihűlt a süti, rákenjük a krémet és lehet még a végén díszíteni apróra vágott aszalt barackkal, reszelt narancshéjjal vagy csokireszelékkel is. Rachel tojásfehérjében és porcukorban szárított virágszirmokkal díszítette...na, nekem arra már nem volt eredésem.

Télbúcsúztató gyümölcssaláta cseresznyeteával

Ahány ház, annyiféle gyümölcssaláta. Évszaktól, helyszíntől függően rengeteg változata létezik, de sokszor nekem macerás mindent hámozni, pucolni, vágni, ezért inkább csak úgy, simán esszük a gyümölcsöt. Amikor viszont rászánom magam a fenti műveletekre, a végeredményt kanalazva mindig megállapítjuk, hogy mennyivel finomabbak így együtt, magokkal, lével, mint külön-külön.
Így aztán most, tél vége felé üde frissességet hozott a mindennapi gyümölcsözések helyett a mai saláta.
Azonban ahogy hámoztam, vágtam a gyümölcsöket (3 banán, 1 abate körte, 2 alma, 1 narancs, fél grapefruit, 2 mandarin), elgondoltam, milyen jó lenne benne valami piros is. Meggybefőttem nincs, fagyasztott piros bogyós sincs, akkor marad így. Aztán jött a hirtelen ötlet: most lett kész a cseresznyeteám, mi lenne, ha abból öntenék rá? Sőt, abba áztatnám a 10 dkg aranymazsolát és úgy tenném a salátához? Szuper! És amíg a mazsola ázott, kb 5 dkg kesudiót és 10 dkg diót tettem a tűzre, hogy kicsit megpiruljon. Közben Vicus harmadszor is feltakarította a konyhát, rettenetesen élvezi, hogy mozoghat, kúszhat-mászhat, egyre több figyelmet igényel. Így esett, hogy a magok kicsit ugyan túlpirultak (nem lehet minden tökéletes), de a gyümölcstea-fürdőben megpuhult mazsolákkal és a teával nagyon finom saláta kerekedett.

Virslivicc

Kisgyerekesek! Érdemes megnézni! Szerintem nagyon vicces! Virslivicces...

Az avokádó két élete

Két fáradt avokádó üldögél a konyhapulton. Lenéznek, kiwik. Felnéznek, grapefruitok. Balra, répák. Jobbra, almák. És így beszélgetnek:
- Te, én már úgy továbbállnék innen! Marha unalmas ez az üldögélés. A konyhapult nyomja a sejhajomat!
- Szerintem már nem tart sokáig! Elég punnyadtak vagyunk, mindjárt guacamolék leszünk. Legalábbis a többiek ezt mondták a szuperben, mielőtt eljöttünk. Előbb-utóbb mindenkit utolér a guacamole-végzet...

Én a konyhaasztalnál ültem, épp a blogot nézegettem, kommentre válaszoltam, amikor felfigyeltem a beszélgetésre. Igen, igazuk van, kicsit unalmas...bár guacamolet sem csinálok minden héten... de minden hónapban sem. Ekkor a kedves blogok listájára tévedt a tekintetem és megláttam egy izgalmasnak ígérkező bejegyzéscímet Joynál: Avocado Pound Cake Uhhhh, avokádó sütibe? Tulajdonképpen... miért is ne?
És akkor legalább utolsó utáni pillanatban benevezhetek még a VKF (Vigyázz, Kész, Főzz) 32. fordulójára is, melynek témája farsang jegyében a szokatlan ételek, ételek rejtett köntösben. A határidő lejárt, de nem baj, még egy pici lépés a gasztrobloggerség felé.
Kis fejtörést okozott ugyan, hogy írót (buttermilk) honnan szerzek, de végül kaptam, s ezen kívűl csak kukoricalisztet kellett vennem, a többi hozzávaló megvolt. Meg az egyik avokádó helye is. A másikból pedig grapefruitos ál-guacamolét készítettem. Az ötletet az adta, hogy több helyen olvastam télen a grapefruitos avokádósalátáról, gondoltam, nem árthat az avokádókrémnek, ha a kicsi citromlé, fokhagyma, só mellett még egy kis grapefruitlevet is kap. Azért az eredeti guacamole sokkal jobb, de ez is elfogyott tegnap vacsorára, pirítóssal ettük.

És akkor jöjjön a recept.

Avokádós-írós sütemény

Hozzávalók (bögrében megadva, az enyém 2.5 dl-es volt):

1.5 bögre liszt
1/3 bögre kukoricaliszt
1/2 tk sütőpor
1/2 tk szódabikarbóna
csipet só

1/3 bögre puha vaj
szűk 1 bögre világos nádcukor (az eredeti recept szerint 1.5 bögre kéne, szerintem ez túl sok, fele is elég)
2 szobahőmérsékletű tojás
1/3 bögre író (gondolom, helyettesíthető joghurttal vagy kefírrel)
1 tk vaníliaaroma
1 érett avokádó
1 citrom reszelt héja (eredetileg ez nem volt benne, szerintem nagyon passzol)

Elkészítése:

1) A liszteket, sütőport, szódabikarbónát és sót összeszitálom.
2) A vajat egy másik tálban habosra keverem, hozzáadom a vajat és kb 4 percig erős fokozaton tovább habosítom.
3) Egyenként adom hozzá a tojásokat, további 1-1 percig keverem.
4) Lassú fokozatra váltok és a maradék hozzávalókat a következő sorrendben teszem bele:
-a lisztes keverék fele
-az író és az avokádó húsa apróra vágva, citromhéj
-a lisztes keverék másik fele.
5) Kivajazott, kilisztezett őzgerincformába kanalazom a világoszöld színű keveréket és előmelegített sütőben 180 fokon kb 45 percig sütöm, tűpróbáig.
Nekem végül kb 50 perc alatt sült meg.
Nagyon finom lett, enyhén világoszöld színű sütemény, teához, kávéhoz ideális.

kedd, március 02, 2010

Sütőtökös-juhtúrós pogácsa

- Ugyan ki nem állhatom az olajbogyót, de annyira szeretném megszeretni! - hangzott el a bennem kissé megütközést keltő mondat egy jóbarátom szájából bő 10 évvel ezelőtt. Nem értettem: miért nem nyugszik bele abba, hogy utálja? Miért akarja annyira megszeretni? Honnan, miből gondolja, hogy egyszer majd szeretni fogja? Milyen technikát akar bevetni a "szeressük meg az olajbogyót" projekt során? Ez utóbbi kérdésre adott választ, minden nap eszik pár szemet, hogy lassan, fokozatosan hozzászokjon az ízéhez, aztán majdcsak megszereti. N. Ödön SJ szemléletében, életfilozófiájában ez azt jelenti, hogy én döntöm el, milyen hozzáállással fordulok a dolgok felé. És bár tudom, hogy kissé túlzásnak tűnhet ezt a szemléletet a gasztronómia szintjén alkalmazni, valami hasonló történt velem is a sütőtök kapcsán.
Évekig nem szerettem, igazából sohasem. Illetve babakoromban biztosan én is sütőtökrajongó voltam, de ez az időszak nem tarthatott sokáig. Mondhatnám azt is, hogy amióta az eszemet tudom, nem szeretem a sütőtököt. Az emberek nagy része mindig a "hogy lehet a sütőtököt nem szeretni?" felkiáltással reagált rá, ha kiderült. Márpedig telente, amikor tombolt a sütőtök szezon, sokszor kiderült, hogy nem, simán sütve, de levesnek sem bírom megenni, sőt, valójában az illatát sem szeretem. És jól eléldegéltem volna én sütőtök nélkül is, de...
... aztán megszületett a Nagy. Aki akkor még kicsi volt és amikor elérkezett a hozzátáplálás időszaka, és a kezdő almát nem fogadta valami nagy lelkesedéssel, a dokinéni javaslatára sütőtökkel kezdtünk próbálkozni. Nagyon ízlett neki! Öröm volt nézni, ahogy szinte még le sem nyelte a falatot, már nyitotta is a száját a következőért. Csak hát ugye sütőtököt nem fél kg-os adagokban vesz az ember lánya a piacon, mindig maradt valamennyi, így aztán én is elkezdtem kóstolgatni. az első évben nem sokat változott korábbi véleményem, nem ízlett. Aztán következő évben valami megváltozott. Egyszerűen tetszett a sütőből szállingózó illat, kíváncsian vártam a szezon első kóstolóját, és láss csodát... el voltam veszve! Valami különös elégedettség töltött be és megettem egy egész szeletet. Aztán még egyet és még egyet és még egyet... Azóta jóban vagyunk, én és a sütőtök. Főleg, mióta fölfedeztem, milyen sokoldalúan lehet használni egyéb ételeknél is: levesek, húsok mellé zsályával, süteményekbe. Ma pedig ebbe a pogácsába tettem belőle, a Vicusnak sütött tökből néhány szeletet.

Az alapötlet A Kismama babakonyhája című könyvből származik, ott más arányokkal szerepel egy sütőtökös-juhtúrós kifli. Igazából csak a párosítást vettem át, a többit változtattam.

Hozzávalók:
kb 60 dkg liszt
25 dkg juhtúró
1 csomag szárított élesztő
3 kisebb szelet sült tök
10 dkg vaj
kb 3 ek tejföl
150 ml langyos víz pici cukorral
kb 4 ek tökmag + a szóráshoz ízlés szerint

1 tojás a kenéshez


Először pürésítettem a tököt és a juhtúrót. A lisztet Bucus elmorzsolta a vajjal, utána hozzáadtuk az élesztőt, vizet, sót, tejfölt, tökmagot és a sütőtökös - juhtúrós masszát. Gyúrtuk, bő 1 órát pihentettük, majd kinyújtottuk kb 1-1.5 cm vastagra, szaggattuk, tojással megkentük és megszórtuk tetejét tökmaggal. Előmelegített sütőben 180 fokon kb 20-25 percig sütöttük, míg aranybarna nem lett.

Sárga lencse másodszor...

... merthogy a tegnapi lencsés-csirkés egytálételbe nem tettem bele az összes beáztatott lencsémet, egy kevés kimaradt. Pont egy adagnyi, úgyhogy a hétköznapokon újra csak magának főző mama nekiállt sárga lencse főzeléket (sárgalencse főzeléket vagy sárga lencsefőzeléket:) főzni. Korábban a lencsefőzelék a menzán osztogatott barna egyveleget jelentette nekem, talán ezért nem is készült soha még a konyhámban klasszikus lencsefőzelék. Aztán amióta Stahl Judit Büntetlen örömök című könyvéből elkészítettem a currys lencsekrémlevest, azóta az én számban-fejemben ez a két íz összefonódott. Így a mai TÉNYLEG mindennel együtt félórás (az áztatást leszámítva) ebéd currys sárga lencse főzelék volt, hozzá pedig egy olyan feltétet készítettem, amely szintén szerepelt eddig a "pofon egyszerű, alapkaja, de soha nem főztem még" listán. Még egy pipa. S mivel a főzelékből is maradt egy kevéske, azt hiszem, felturbózva kencét csinálok este a vacsorához. Egyet fizet, hármat kap.

Hozzávalók a főzelékhez:
kb 15 dkg beáztatott sárga lencse
fél fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 kk currypor

bors
olaj

A vöröshagymát és a fokhagymát kis olajon megfonnyasztottam, hozzáadtam a curryt, kb 1 perc múlva a lencsét is, átkevergettem, majd felöntöttem anyi vízzel, hogy jól ellepje. Só-bors, és fedő alatt kb 10-15 perc alatt puhára főztem. Amikor megpuhult, kivettem az adag felét, összeturmixoltam és visszatettem a darabos lencséhez. Hagytam párat rottyanni (ezt a szót miért húzza alá a szerkesztő? annyira jó és szerintem annyira magyar...) és kész.

Amíg a lencse főtt, lereszeltem 3 közepesen kicsi krumplit, hozzáadtam egy tojást meg kb 1.5 ek lisztet, sót-borsot és evőkanállal egyet-egyet mertem a forró olajba. Lelapogattam és mindkét oldalát pirosra sütöttem a lepénykéknek. Ebből 6 db lett. Hogy én eddig miért nem csináltam ilyet?



És csak hogy csigázzam az érdeklődést: a következő recept és írás a sütőtökkel való rögös utamról, nem éppen zökkenőmentes kapcsolatomról és a békülés lehetséges módjairól szól majd.

hétfő, március 01, 2010

Cataplana, avagy a lencse és a csirke házassága

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy nagyvárosban egy kedves leányzó, aki, mint sokan mások, sokáig várta a szőke herceget. Várakozás közben sokszor álmodozott arról, mi mindent fog majd készíteni jövendőbeli urának közös konyhájukban. Aztán amikor a herceg megérkezett, s összeházasodtak, közös életük első napjait az Öreg Kontinens határán, Portugáliában kezdték. Az ott töltött hét felejthetetlen volt! A rengeteg élmény között persze akadt gasztronómiai vonatkozású is; bár, ha ez a leányzó őszintén magába néz, be kell lássa, hogy akkor nem volt elájulva a portugál konyhától. Viszont az fel sem merült, hogy gasztronómiai emlék nélkül tér haza... egy szép napon betévedt egy konyhaboltba, ahol elámult a sok gyönyörű edény láttán. Különösen megfogta egy rézedény látványa, s mivel egy nászúton nincsenek lehetetlenek, hamar boldog tulajdonosa lett egy cataplananak. És fogadkozott, hogy mennyi finomságot főz majd ő benne hites urának.

Azóta közel 6 év telt el. A cataplanat egyetlen egyszer sem vettem elő, egészen a mai napig.

Már napokkal ezelőtt rábukkantam egy érdekesnek tűnő receptre a The Wednesday Chef oldalon. Lassan alakult az ötlet, ami még az utolsó pillanatban is változott, az eredmény viszont tényleg fenséges lett. Az előkészítés mindössze fél órába telt, aztán amíg 1 órát sült a sütőben, addig elintéztük Vicussal a szokásos köröket.
Változtatások:
Először is nem volt itthon sima lencsém, csak sárga. Az is úgy lett, hogy a kedvenc bioboltomba mentem kb két hete vöröslencséért, amikor is közölték, hogy nincs, áremelés lesz, duplájába fog kerülni, nem tudják, mikor lesz megint. Ok, akkor nézzük ezt a sárga lencsét, biztos az is jó lehet valamire - gondoltam. Lencséből egyébként csak lencsekrémlevest szoktam főzni, a lencsefőzelék - bár nagyon szeretem - egyike azon ételeknek, amelyek a "pofon egyszerű, alapkaja, de még soha nem főztem" listámon vannak. (Jó lenne egy ilyen újévi fogadalom: végigfőzni ezt a listát.) Szoktam még kencét is csinálni belőle kenyérre, az is nagyon finom. De ahogy megláttam a receptet, alakulni kezdett a fejemben egy jó kis egytálétel sült csirkecombból és lencsés raguból, és akkor villant be, hogy van nekem a cataplana! Így alakult a dolog:

Hozzávalók:
4 egész csirkecomb
25 dkg sárga lencse
kb 5-7 dkg házi szalonna
1 nagy fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
1 kápiapaprika
1 sárgarépa
(A fenti kettő azért került bele, mert a hűtőben kornyadoztak, és gondoltam, ártani nem árt.)
1 doboz kolbászos sajtkrém
fél liter hús/zöldségalaplé (én most kockát használtam, mert gyorsan kellett)
olaj

bors

Elősütöttem a sózott-borsozott csirkecombokat, aztán félretettem őket. Ugyanabban az edényben pici olajon elindítottam a szalonnát, amikor kiengedte a zsírját, hozzáadtam az apróra vágott hagymát, dinszteltem. Hozzáadtam az apróra vágott fokhagymát, a vékony csíkokra vágott paprikát és belereszeltem a sárgarépát. kicsit pirítottam, majd hozzáadtam a reggel beáztatott sárga lencsét (kb 4 órát ázott) és felöntöttem kb fél liter alaplével. Picit rottyantottam rajta, és ekkor került bele a kolbászos sajtkrém is. Kb 5 percig főzte, majd a lencsés ragut átkanalaztam a cataplanaba és a tetejére helyeztem a csirkecombokat. A cataplanat lezártam, majd előmelegített sütőben 1 órát sütöttem. Ilyen lett:


Persze az étel sima tepsiben, Pataki tálban is elkészíthető, csak nekem most könnyebb, gyorsabb, izgalmasabb volt a cataplana. Az ízek, zamatok megmaradtak, hiszen a hermetikus zárás miatt saját gőzben főtt az étel.
Nem utoljára használtam, az biztos.